Karacsi és az ország déli része, valamint a hegyek és a Karakoram Highway után a néhány izgalmas város felé vettük az irányt…
Pesavar
2024. április 6.
Ma jobban oda kellett figyelni az öltözködésre reggel, mindenképp hosszú ujjú blúzt venni és kendőt kéznél tartani – az afgán határhoz közeli Pesavarba tartottunk ugyanis, ahol jóval konzervatívabb az élet.
A másik változás az volt, hogy ide rendőri kísérettel mentünk. Ez nem opcionális a rendőri kíséret volt, mint Karacsiban, hanem itt ez csoportoknak kötelező. Legalábbis mostanában, van ugyanis egy kis feszültség. Ha valaki a buszról leszállt, hogy elmenjen WC-re, akkor is egy géppuskás kommandós kísérte – ezen jót kuncogtunk, de azért egyben furcsa is volt.
Pesavar közel 5 milliós lakosságával Pakisztán hatodik legnépesebb városa és egyben az egyik legrégebbi is – története legalább i.e. 539-re nyúlik vissza. Az évezredek alatt rendkívül színes és fordulatokban gazdag története volt, hiszen területét számos birodalom magáénak mondhatta, többek között a görög, a hindu, a perzsa, a szkíta, az arab, a mogul, a szikh és az angol. Pesavar gyakorlatilag Délkelet-Ázsia határvárosa, a selyemút egyik állomásaként fontos kereskedelmi központ volt.
Első megállónk a Gor Khatri régészeti terület volt, ahol a tudósok több száz évre visszamenőleg különböző korszakokból találtak leleteket.
Egy gyönyörű régi palotát is meglátogattunk, a Sethi palotát, amelyet egy hindu kereskedőcsalád épített a 19. században. Gyönyörű fafaragásai a bukharai építészetet idézik. A mennyezetek festettek és a falakat tükörmunkák díszítik. A 12 szobából és négy pincéből álló épülethez belső udvar és szökőkút is tartozik.
Ezután benéztünk a Mohabbat Khan mecsetbe, de csak röviden, mert épp imaidő volt.
Kicsit bóklásztunk a piacon, ahol mi legalább olyan izgalmas látvány voltunk, mint a helyiek nekünk. Itt már egyáltalán nem látni kendő nélkül lányokat, mint Iszlamabadban, sőt, itt találkoztunk először burkával.
A hotelben ebédeltünk, majd elbuszoztunk a Khyber átjáróhoz, közel az afgán határhoz.
Vacsora előtt megálltunk egy olyan téren, ahol önkéntesek vacsorát adnak rászorulóknak a ramadán idején. 600 főre terítettek szőnyegeken és az ételosztás a napi böjt végét jelentő naplemente idején volt. Hasonló kezdeményezés sok városban van, de általában NGO-k végzik – itt azonban néhány magánszemély fogott össze a szegényebbek megsegítésére. A ramadán ugyanis nemcsak a böjtről szól, de a másokra figyelésről is, és ezt elég komolyan veszik. Mivel a ramadán lezárást új ruhában illik megünnepelni, nem ritka, hogy a jómódúbb boltosok ingyen öltözékkel látják el a rászorulókat.
Mi az elegáns hotelünkben (Serena) fogyasztottuk el a vacsorát, majd kinéztünk még este a Qissa Khawani bazárba. Itt már nem volt elég 2 rendőr 13 turistára. Egyrészt mindenki látni akart minket, így állandóan körülvett minket a tömeg, másrészt az útitársaim se nagyon értették meg, hogy együtt kell maradnunk, mert tömegben, sötétben, káoszban veszélyes elmászkálni – így feladtuk a leckét a rendőrségnek, akik egyre nagyobb számban védtek minket. Szerintem az este végére a fél pakisztáni hadseregnek munkát adtunk. Hihetetlen színes és izgalmas volt, de bevallom, egy idő után nyomasztó. Pedig a helyi vezető szerint most nem is voltak sokan, mert vacsora után sokan imádkozni mennek a mecsetbe, majd később lesz úgy igazán nagy tömeg…
Takht-i-Bahi kolostor
2024. április 7.
Ma a Takht-i-Bahi kolostor volt a program, Pakisztán „Machu Picchuja” (az emberek imádják az ilyen összehasonlításokat). A csodálatos épületeket az 1. és 7. század között buddhista szerzetesek használták – mert bár Pakisztán ma 96.5%-ban muzulmán ország, korábban bizony a buddhista hit dominált.
Malamjabba
2024. április 8.
Délelőtt Pakisztán egyik kedvelt síterepét (Malamjabba) kerestük fel. Most már nincs elég hó, így nem voltak síelők, de még járt a felvonó. Szép kilátás volt arról is és a hegy tetejéről is, hangulatos kis kirándulás volt.
Délután aztán visszabuszoztunk a fővárosba. Még lett volna egy-két érdekes dolog a környéken, de ma is elvacakoltuk reggel és a síterepen az időt, így nem fért más bele.
Este egy csodálatos étteremben költöttük el az iftár vacsoránkat, ahonnan fantasztikus panoráma nyílt a városba (Monal). Az étteremben két rész volt: az egyik a férfiaknak, a másik a családoknak, ez utóbbiban kaptunk mi asztalt. Nagyon elegáns volt mindenki és pazar a büfé, tényleg felemelő élmény volt. Csak azon lepődtem meg, hogy sokan gyalog másztak fel a hegyre és a vacsora végeztével vissza a városba, pedig busszal is jó félóra volt az út.
Taxila
2024. április 9.
Reggel újabb világörökséget pipálhattam ki. Előtte még azért megálltunk röviden Rawalpindiben, ahol azok a műhelyek vannak, melyekben a különlegesen színes teherautókat festik.
Taxila 30 km-re északnyugatra fekszik Rawalpinditől és Ázsia egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. Stratégiai szempontból a Kínát Nyugattal összekötő Selyemút egyik ágán fekvő város volt, így gazdaságilag és kulturálisan egyaránt virágzott. Taxila az 1. és 5. század között érte el fénykorát, amikor a környező völgyben számos buddhista emlékművet emeltek.
Az UNESCO a völgyben 18 tételt listáz világörökségként, mi három helyszínt kerestünk fel. Az első Bhalmala volt, ami pont nincs benne a 18-ban, ugyanis az annyira új, hogy idén nyílt meg a nagyközönségnek. Néhány éve fedeztek fel ugyanis itt a 14 méter hosszú Buddha-szobrot, és abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az idegenvezetőnk a régészeti csapat egyik tagja volt.
A második helyszín a Jaulian sztúpa és kolostor volt, majd harmadikként Dharmarajika kolostorral zártuk a programot. A helyszínek mindegyikén egy-egy órát töltöttünk és ezek nincsenek is nagyon közel egymáshoz, azaz ha valaki rendesen be akarja járni Taxilát, rá kell szánni egy napot.
Már egy csak búcsúvacsora volt hátra, mert a csoportunk nagy része hazamegy. Heten azonban újabb kalandra vállalkoztunk – holnap irány Afganisztán!
Iszlámábád
2024. április 17.
Az egyhetes afgán kaland után visszarepültem Iszlámábádba, ekkor már egyedül – a csoport többi tagja hazament, de engem még izgatott Lahore. Néhány napra felkértem Altafot, aki a csoport helyi idegenvezetője volt, hogy kísérjen el engem oda, így volt saját autóm sofőrrel és idegenvezetővel az elkövetkező napokra.
Ma este megnéztük a város legnagyobb mecsetét, mert az nekem eddig kimaradt – gyönyörű építmény! A Faisal mecset a világon az ötödik legnagyobb a maga nemében, belső tere 10.000 hívőt tud befogadni. Építészete az ultramodern és a hagyományos ötvözete – kialakítása egy beduin sátrat idéz meg. Nevét Faisal szaúdi királyról kapta, aki az építését megfinanszírozta.
Rohtas Fort
2024. április 18.
Elindultunk Lahore felé, de nem a gyorsabb országúton, hanem kitérővel, ugyanis volt útközben egy világörökség. A Rohtas Fort a világ egyik legimpozánsabb katonai építészeti gyöngyszeme, amelyet 1543-ban kezdtek építeni, hogy megvédjék a Pesavarból Kalkuttába vezető utat a mogul hordáktól.
A sors úgy hozta, hogy ezt a világörökséget pont a Világörökségek világnapján kerestem fel. Ebből az alkalomból régészek egy csoportja is kirándult ide, akik felkértek egy csoportképre.
Lahore
2024. április 19.
Lahore Karachi után az ország második legnagyobb városa, kulturális és művészeti központja, amely két világörökségi helyszínnek is helyet ad.
A város felfedezését a Badshahi mecsettel kezdtük, melynek udvara akár százezer embert is befogad.
Innen átsétáltunk az erődbe, amely a város egyik világörökségi helyszíne. Jelentőségét az adja, hogy a Lahore erőd az egyetlen olyan hely Pakisztánban, amely a mogul építészet fejlődésének különböző fázisait mutatja be. Az erőd tulajdonképpen a mogul uralkodók által épített nemesi paloták, csarnokok és kertek lenyűgöző sorozata, amelyhez hasonló csak Delhiben és Agrában látható. Ha nem is olyan díszes, mint indiai társai, itt legalább nem tolonganak a turisták, van egyfajta „elhagyott” hangulata.
Körbejártuk a Lahore múzeum termeit is, ahol fantasztikus kincsek vannak – de megéri eljönni már csak az épület miatt is.
Még egy mecset belefért a napa, a 17. században épült Wazir Khan. Ez jóval kisebb, mint a Badshahi, de annál díszesebb – és itt se volt rajtam kívül egy árva turista se.
Délután elmentünk az Attari és Wagah közötti határállomásra, ahol minden délután a világ talán legviccesebb határi színjátéka zajlik. Az indiai és pakisztáni határőrök mintegy 45 perces, már-már színházi előadással határos katonai bemutatót tartanak, miközben leeresztik a nemzeti zászlókat, hogy bezárják a határt éjszakára. Az indiai és pakisztáni egyenruhás katonák karlengetéssel, melldobogással, erőteljes taposással, haragos mimikával ijesztgetik az ellenséget, de ami a legviccesebb, hogy igyekeznek minél magasabbra lendíteni a lábukat lépés közben. Az olajozott bajuszok és a túlzásba vitt egyenruhák (a turbánok tetején legyezőszerű díszítésekkel) csak fokozzák a színházi hangulatot.
Ettől az egész harciasnak induló ceremónia teljesen komikussá válik, de a közönség remekül szórakozik. Az indiai oldalon jóval több résztvevő van, nekik ugyanis van ingyenes transzfer a közeli városokból a határra. A hangulat legalább olyan, mint egy európai focimeccsen vagy egy karneválon: a nézők hoznak zászlókat, kifestik az arcukat, és igyekeznek minél hangosabban drukkolni a csapatuknak. Nemcsak a katonák közt van versengés, de a közönségek közt is, ki tudja hangosabban énekelni a himnuszt vagy spontán tapsviharral lelkesíteni a saját katonáit.
Az egész ceremónia a halálos ellenségeskedés és egy Monty Python komédia keveréke, kihagyhatatlan szórakozás Lahore-ban.
A színjáték mintegy 45 perc autózás a belvárosból, nincs belépő és érdemes időben érkezni, hogy jó helyre lehessen ülni. A ceremónia előtt és után lehet a daliás katonákkal fotózkodni.
2024. április 20.
Délelőtt a Shalimar-kertek volt a program, ami szintén szerepel az UNESCO listáján. A 17. századi kert az egyetlen, amely fennmaradt a hasonló mogul kertek közül Lahore-ban. Márvány-szökőkutak, trükkös megvilágítások, színes virágágyások, kellemes medencék találhatóak a lépcsőzetesen kialakított kertekben, láthatóan nagyon tudták élvezni az életet a mogul uralkodók.
Ennyi fért bele a Pakisztáni hetekbe, rengeteg élménnyel gazdagodtam – nem könnyű, de fantasztikus utazás volt…
Praktikus információk
Beutazási feltételek
Magyar turistáknak vízumra van szükség, amit online lehet igényelni. Magyaroszág nincs a nemrég bevezetett „Visa on arrival”-ra jogosult országok közt. A vízumkérelemhez meghívólevelet is be lehet benyújtani (nem kötelező) amit helyi utazásszervezők tudnak adni. A vízum pdf formában jellemzően 2 nap alatt megérkezik.
Mikor jó utazni Pakisztánba?
Pakisztán hatalmas és ráadásul a látnivalók nagyon eltérő tengerszint feletti magasságban vannak. A hegyvidéken nyáron kellemes a klíma, de akkor kibírhatatlan a hőség a nagyvárosokban (Iszlamabad, Karachi, Lahore). Mi márciusban utaztunk, amikor pont jó volt városnézésre az idő a városokban, de hideg volt a hegyekben (0-10 fok) és általában nincs fűtés a hotelekben. Ezt hősugárzókkal igyekeztek kompenzálni, ami úgy-ahogy elviselhetővé tette a szobákat, de a fürdőszoba jégverem volt.
Internet
SIM kártyát elég macerás szerezni, így sokkal egyszerűbb az e-SIM, amelyből több csomag választható az Airalon. Se a fizikai, se az e-SIM nem működik a Hunza-völgyben, ahol egyetlen szolgáltató uralja a terepet, így ott mindenképp külön SIM-re van szükség, amit Gilgitben lehet beszerezni. A hotelekben mindig van wifi, de elég változó minőségben. Ráadásul a gyakori áramkimaradások miatt a kapcsolat gyakran megszakad.
Étkezés
Pakisztán Indiáról vált le, de megmaradt a „Delhi-belly”, azaz itt is nagyjából mindenki számíthat gyomorrontásra. Imodium és sópótló porok elérhetőek gyógyszertárakban, bár előbbi helyett érdemes a gyógyszerésztől helyi hasfogót kérni (hatásosabb). Mindenképp csak palackos vizet ajánlott inni.
Biztonság
Az ország teljesen biztonságos, akár egyéni női utazónak is. Délen, Karachi környékén gyakran csapódnak rendőrök a külföldiekhez kíséretként. Ezt nem kell kérni, nem kötelező, de ha jönni akarnak, nem lehet őket elküldni. A hotelektől tudnak arról, mikor érkezik turista a környékre.
Ramadán
Minden évben egy hónapig ramadán van, ebben az időszakban sokkal nyugodtabb, lassabb az élet. Az utazókat ez leginkább úgy érinti, hogy napfelkelte és napnyugta között kevés étterem van nyitva (a muzulmánok ugyanis ekkor böjtölnek). Leginkább hotelekben van meleg ebéd, vagy megoldható az étkezés piacon gyümölcsökkel, kekszekkel.
Közlekedés országon belül
Én szervezett úton voltam, de megoldható az utazás tömegközlekedéssel is, legalábbis a főbb városok közt. Például Iszlamabadból el lehet jutni repülővel Gilgitbe vagy busszal Karimabadba, de onnan a látnivalókhoz (például a függőhídhoz) már mindenképp szükség lesz privát fuvarra. A távolságok hatalmasak és a Skardu, valamint Gilgit járatokat elég gyakran törlik. Ilyenkor teljes visszatérítést adnak és szárazföldön neki lehet vágni (forgalomtól és akadályoktól függően 10-15 óra).
Konnektor
Az elektromos eszközök töltéséhez elvileg D-típusú (Dél-Afrikában és Indiában is használatos) átalakító kell, de a gyakorlatban szinte mindig be tudtunk dugni a csatlakozókat a konnektorokba.
A teljes pakisztáni-afganisztáni sorozat:
Karacsi és környéke, Pakisztán déli része
Pakisztán hegyei közt: Karakoram és Hunza-völgy
Pesavar, Taxila, Lahore és Iszlámábád
Afganisztán – egy hét körutazás