Rég volt már ilyen… hat hét, amolyan igazi hátizsákos utazás, azaz egyszerű szállásokon, tömegközlekedéssel, kivételesen nem teljesen kidolgozott útitervvel – na jó, annyi könnyítéssel, hogy hátizsák helyett egy apró gurulós bőrönddel, mégse vagyok már 20 éves:-))
Közép-Amerikában még diákként jártam (amikor New Yorkban tanultam), és a mostani utazáson bejárni tervezett öt országból már háromban megfordultam, de elég felületesen, meg ugye ezer éve… Úgyhogy azokat is felfrissítem kicsit, plusz lesz két új ország is.
Utazás Nicaraguába
Costa Ricába repültem és Mexikóból (Cancun) térek majd haza – az öt kinézett országba ugyanis nehezebb és drágább eljutni, ezek meg kényelmesen összekombinálhatóak egy retúr KLM jegybe. Arról nem is beszélve, hogy amikor 2021-ben körbejártam három hét alatt Costa Ricát, pont az északi csücsökre nem maradt idő, amit most sikerült pótolnom, kipipálva egyben egy világörökséget is.
Costa Rica északi nagyvárosában, Liberiában aztán buszra szálltam és irány a határ. Olyan járat nincs, ami egyből át is vinne Nicaraguába, úgyhogy a határon át kellett sétálni. Fontos, hogy pár nappal a beutazás előtt ki kell tölteni egy online formanyomtatványt, amire 2-3 nap múlva érkezik egy jóváhagyás QR kóddal. Ezt kell bemutatni, plusz három díjat is kell fizetni. Először Costa Ricában 8 dollárt egy terminálon kártyával, ez a távozási adó. Aztán átérve Nicaragua területére előbb elkérnek 1 dollárt valami városi hozzájárulásként, majd 13 dollárt belépési adóként. Több helyen olvastam, hogy nagyobb címletből egyszerűen nem adnak vissza, úgyhogy én kínosan ügyeltem arra, hogy legyen nálam elég dollár kis címletekben.
Ugyancsak jó tudni, hogy még véletlenül se írja be senki az online nyomtatványra a foglalkozáshoz, hogy újságíró – őket ugyanis nem engedik be. Jobb valami ártatlan, egyszerű dolgot említeni: könyvelő, tanítónő, ilyesmi. Az online nyomtatvány meghívó félre is rákérdez, ide be lehet írni mondjuk az első hotelt.
És még egy tanács: mivel a határon nincs mobilszolgáltatónak üzlete, jól jön az Airalo alkalmazás, ahol előre lehet vásárolni és aktiválni egy e-SIM kártyát. Ez magától működik majd, ahogy érzékeli a szolgáltatót, így azonnal lesz navigáció, fordítóprogram, minden.
San Juan del Sur
A határról az első utam San Juan del Sur tengerparti városkába vezetett, ide a határról két helyi busszal jutottam el. Egyrészt már nagyon vártam, hogy viszontlássam a tengert, másrészt egy kedves baráti család költözött ide Magyarországról, velük is szerettem volna találkozni. Egy kedves, olcsó vendégházban laktam két éjszakát (Tapihouse, 39 USD/éj), ahol elbűvölően kedves személyzet volt. A szobám mellett volt sajnos valami generátor, ami egész éjjel zúgott, de sajnos szerintem majd hat hét múlva alszom újra rendesen, a saját ágyamban, ezen a kontinensen reménytelen.
Ometepe
A következő megállóm Ometepe szigete volt. Először a már ismert lepukkant „csirkebusszal” Rivas városáig mentem, onnan egy rövid taxizás közösen más utazókkal a kikötőbe, majd egy órás komp a szigetre (a hajójegy 50 cordoba). A hajók gyakran, nagyjából óránként járnak, de arra kell figyelni, hogy érdemes a nagyobb járművet, a kompot választani. A kisebb hajókat ugyanis sokkal jobban dobálják a hullámok, így sanszosabb a rosszullét.
Megérkezésem után délután próbáltam kideríteni, hogy tudom körbejárni a szigetet, de elég siralmas volt a helyzet. Lehet motort bérelni úgy 15 dollárért egy napra, de azt mondták, ha még nem motoroztam, ne itt kezdjem el. A másik opció a kvad, az úgy 50 USD, de nem árt hozzá erősebbnek lenni. És végül autó is van elvileg, 60 USD/nap, de abból minimális a választék és másnapra nem is akadt. Így maradt a taxi sofőrrel 70 dollárért, ami nem vészes – amíg meg nem láttam másnap, ki és mi érkezett. Egy szétesőfélben levő autó állt ki másnap a megbeszélt időben, ránézésre kiskorú, ráadásul elég furán viselkedő sofőrrel. Nyilvánvaló volt, hogy se érvényes műszakit, se jogsit nem tudna felmutatni, de nem vagyok rendőr, hogy ezeket kérjem – és más választásom nem nagyon volt, így nekivágtunk.
Ojo de Agua
Első megállónk az Ojo de Agua, egy hangulatos környezetben kialakított medence volt. Ez rendkívül népszerű a helyiek körében és pont vasárnap sikerült felkeresni, ezért kértem, hogy itt kezdjük a napot, megelőzve a tömeget. Szép, szép, de annyira azért nem különleges, a 10 USD belépő fele lefogyasztható.
Santa Domingo, Mango strandok
Megálltunk röviden a Santa Domingo strandon, ahol sok kiteszörfös volt, majd hosszabban a Mangó strandon, ami szerintem a legjobb hely a szigeten. Fekete homok, háttérben egy vulkán, nincs tömeg, sok ingyenes pad és szék, sőt, a vízben hinta is. Zseni.
Charco Verde (zöld lagúna)
Már az Ojo de Aguanál elkezdődtek a gondok, defektes lett egy gumi, de azt gyorsan kicserélték. Később azonban maximum 30-cal tudtunk menni, így mire a strandok után elérkeztünk a Charco Verde (zöld lagúna) parkhoz, eléggé megcsúsztunk – így ezt már nem sétáltam körbe, hogy odaérjünk időben Punta Jesus Maria-hoz, a sziget kedvenc naplemente-néző helyére. A végén már tényleg izgultam, legalább addig bírja ki az autó, míg hazavisz, sikerült is:-)
Szállás
A szállásom két éjszakára a Casa de Gio volt (17 USD/éj), amit körültekintően úgy választottam, hogy kicsit kieső legyen, távol a központ zajától. Nos, ehhez képest első éjjel a helyi gyerekek pont ott durrogtatták el a maradék petárdákat, második éjjel pedig a szemben lakó szomszédnál volt hangos születésnapi mulatság:-/ De a hely cuki volt.
Granada
Másnap aztán ismét hajózás, vissza Rivasba, majd onnan egy újabb régi amerikai iskolabusszal Granadába. Ezek a buszok itt új életet kezdtek tömegközlekedési eszközként, és jóval olcsóbbak, mint a turistáknak kínált kényelmesebb járatok. A Rivas-Granada táv például 100 cordoba, úgy 3 USD volt, míg ugyanez iránytaxival 30 USD.
Granada történelmi óvárosa tele van elbűvölő utcákkal és fenséges templomokkal, no és árnyas terekkel, amit a térkövekhez szokott szemem irigykedve nézeget.
Granada az újvilág egyik legrégebbi városa és egyértelműen a legszebb az országban – annak ellenére, hogy többször lerombolták és felégették. A város újra és újra feltámadt és egyértelműen a turisták első számú célpontja. Az a hely, ahol egyszerre van még jelen a régi idők sármja a retró fodrászüzletekben és koloniális stílusú hotelekben, de van már pár új hullámos kávézó és quinoás-avokádós Buddha bowl-t kínáló étterem is.
Isletas de Granada
Rögtön az érkezésem napján beneveztem délután egy kétórás hajózásra a város mellett levő Nicaragua-tavon fekvő szigetcsoporthoz. Ez teljesen véletlenül 365 szigetből áll, legalábbis a leírások szerint. A szigetek vulkanikus eredetűek: a nicaraguai Mombacho vulkán mintegy 20,000 évvel ezelőtt kitört, és a tóba lövellt törmelékeket – ezekből alakultak ki a szigetek. Maga a Nicaragua-tó, más néven Cocibolca, Közép-Amerika legnagyobb édesvízi tava.
A szigetek mérete száz négyzetméter és több mint száz hektár között változik. Mintegy 1200-an laknak a szigeten, ahol korábban kizárólag helyiek éltek. Ma már csak kisebb részüknek van nicaraguai tulajdonosa, felvásároltak sokat gazdag befektetők, vevők. Van, akik kialakítottak elegáns házakat maguknak, mások hotelt, éttermet, airbnb-t nyitottak.
A szigetvilágban tett hajókázás sztenderd ára 18-20 dollár (hotel transzferrel) és jó ötlet volt késő délután elindulni, mert gyönyörű volt a vízről a naplemente. Láttunk kormoránokat, kócsagokat, pókmajmokat és végigkísérte az utunkat a Mombacho vulkán látványa.
Masaya-vulkán
Kevés helyen lehet látni a világon olyan egyszerűen és biztosan forró lávát, mint a Granada közelében magasodó Masaya-vulkánon. A meglehetősen kicsi, de állandóan aktív vulkán bárki számára megközelíthető, mivel az út egyenesen a kráter pereméig vezet. Legalább 250 éve nem volt jelentős lávaömlés, de minden nap folyamatosan bugyog a láva a kráter mélyén, ahonnan sűrű füst kavarog az ég felé. Túrákat bárhol lehet intézni a városban, 25 dollárért és ezek délután dél 4-kor indulnak.
Először felhajtottunk a kráterhez, de még világosban nem látszott a láva, úgyhogy a program része, hogy mindenki felkaptat egy közeli kilátópontra, ahonnan fantasztikus a naplemente látványa. Ez egy olyan 20 perces séta hegynek fel, nem vészes, de azért vietnámi papucsnál komolyabb lábbeli kell. Amikor lebukott a nap, visszasétáltunk a kráter pereméhez és itt 20 percet kaptunk – többet állítólag nem ajánlatos itt ácsorogni a mérgező gázok miatt. Először nem piroslott semmi a mélyen, féltem, hogy ebből insta vs reality sztori lesz, de aztán csak megláttuk az izzó lávát!
Apoyo-lagúna
Még egy teljes napom volt Granadában, amikor is az Apoyo lagúnát kerestem fel. Még úgyse fürödtem 20,000 éve kihalt vulkán krátertavában. Ráadásul nemcsak szép környezetben fekszik, de a vize is kellemes hőmérsékletű – bár a vulkán már nem aktív, azért a mélyben még fortyog valami. A tó a legmélyebb és a legtisztább az országban, tényleg jó benne pancsolni. A strandra lemenni azonban egyénileg nem olyan könnyű, mert a könnyen megközelíthető részekre hotelek települtek. Szerencsére a napi túra Granadából egész napos belépővel és retúr transzferrel mindössze 14 USD, és ebben benne van a nyugágyak, napernyők, kajakok ingyenes használata is.
Szállás
Granadában három éjszakát foglaltam az El Arca de Noe vendégházban, de az első éjszaka rémálom volt. Bár a kis hotel elragadó volt és a személyzet is végtelenül kedves, egy közeli bárból hajnalig üvöltött a zene. Nem tudtam aludni, kialvatlanul és nyűgösen pedig nem lehet utazgatni.
Kicsit félve mentem oda Carloshoz, a tulajdonoshoz, nem akartam megbántani, no és hogy hozakodjak elő azzal, hogy ne kelljen ott mindhárom éjszakát kifizetni. De ahogy finoman megemlítettem, milyen hangos volt éjjel a zene, Carlos kicsit bánatosan, de kedvesen mondta, hogy teljesen megérti, ha másik hotelt választok.
A szülei házát alakították át a nővérével úgy egy évtizede vendégházzá és most a közelbe költözött bár megkeseríti az életüket. Mivel nekem is van egy pici airbnb-m, nagyon meg tudtam érteni, milyen dühítő lehet, hogy a sok munkával és szeretettel létrehozott üzletébe valaki így belepiszkít.>
Carlos nemcsak azt ajánlotta fel, hogy ő módosítja a booking-on a foglalást, nehogy nekem bajom legyen belőle, de azt is, hogy az első éjszakát se fizessem ki (ezt persze nem fogadtam el). Sőt, miután sikerült egy minden értékelés szerint szuper csendes hotelt találnom úgy negyedórányi gyalogútra, felajánlotta, hogy ne kínlódjak a hőségben a csomaggal, elvisz autóval. És így is tett. De ez még mindig nem minden.
Carlos ugyanis minden egyes vendégét elviszi egy félórás autós városnézésre, teljesen ingyen. Nekem a hektikus reggel miatt erre most nem volt idő, de megbeszéltük, hogy másnap pótoljuk és így is lett. Nem haragudott, nem vágott arcokat, az én érdekemet nézte és mindenképp azt akarta, jó emlékkel búcsúzzak el tőle.
A másik szállásom a Boutique Hotel Maharaja volt – tényleg csendes, kedves kis hely volt ez is, egyetlen hátránya, hogy itt nincs reggeli.
Leon
Továbbálltam a versenytárs városba, Leonba. Granadai házigazdámtól megtudtam ugyanis, hogy a két város örökös versengésben van, melyik szebb és fontosabb.
Leon katedrális
Nekem összességében egyértelműen Granada jött be inkább, de tény, hogy a legizgalmasabb katedrálisa Leonnak van. És nemcsak azért, mert világörökség, hanem mert fel lehet menni a tetejére, amit én nagyon élveztem. A cipőt le kell venni, de én készültem erre – direkt kis papucsban mentem és vittem egy zacsit, abba belecsomagolva elfért az oldaltáskámban, így a kezeim szabadon maradtak a fotózásra.
Leon Viejo
Leon 1610-ben költözött a mai helyére, miután a Momotombo vulkán kitörése, majd egy földrengés miatt az eredeti Leon, innen úgy 30 kilométerre, elnéptelenedett. Az ma Leon Viejo néven szerepel a világörökségek közt, így nem volt kérdés, hogy oda is elmegyek. Úgy délután 2 körül indultam el, mondván, 3-ra biztos odaérek, nem gond, 5-ig nyitva van. Csak azzal nem kalkuláltam, hogy visszafelé 4.20-kor indul az utolsó busz La Paz Centroból, ami úgy 20 perc taxiútra van a rommezőtől. Egész Leonig meg húzós lenne visszafele a taxi, ha akadna egyáltalán. Mindez csak az odavezető úton derült ki a buszban, de hát Latin-Amerikában nem pánikol az ember, úgyis lesz megoldás mindenre.
A buszon a jegyeladásért, csomagokért felelős fickó már telefonált is, így mire La Paz Centroba ért a busz, ott várt egy mototaxi (tuk-tuk). Lelkére kötötték, hogy padlógázzal irány a rommező, ott lesz fél órám, és aztán sipirc vissza a buszhoz. Így is lett. Igaz, hogy visszafele persze kifogyott a tuktukból a benzin, de szereztük, sőt, még felvettünk plusz utast is. Engem ugyan levert a víz, de a hazafelé vivő buszt elértük. A rommező viszont elég unalmas volt…
Juan Venado természetvédelmi terület
Leonból még egy helyre el akartam jutni, ez pedig a Juan Venado természetvédelmi terület. Ehhez el kell buszozni Las Penitas tengerparti településre, és ott valamelyik hostelben tudnak intézni hajót a mangrove erdőbe. A 2-2.5 órás hajózás 45 dollár és ezt most ki kellett egyedül csengetnem, mert nem volt épp más érdeklődő (néha van azért hátránya is az egyedül utazásnak). De így sem bántam meg, pedig nem volt részem a legizgalmasabb programban, a bébiteknősök vízre eresztésében sem, mert épp nem voltak picik, akik készen álltak volna világgá menni. De láttam sok madarat, leguánt és egyszerűen jó volt a vízen lenni.
Szállás
Leonban a Hostal El Rioban töltöttem két éjszakát – ez úgy 10-15 perc séta a buszpályaudvartól és a katedrálistól is. A legjobb az volt itt, hogy egy irtó helyes kiskutya és egy cica is a személyzet részét alkotta, no és itt se volt sok zaj.
Gasztronómia
A kedvenc fogásaimat az utcán találtam:-)
A vigorón káposztasalátából (apróra vágott káposzta, paradicsom, hagyma és chilipaprika ecetben és sóban pácolva), főtt jukkából és chicharronesból (sült sertéshas vagy sült sertéshús) áll, mindez banánlevélbe csomagolva. Isteni finom Granada központi parkjában a Nereyda kioszkban.
Bár a szokásos reggeli itt mindenhol a babos rizs (gallo pinto) tojással és esetleg sajttal, hétvégére ünnepi reggeli van: a nacatamal. Ez banánlevélbe csomagolt, kukoricalisztből készített puliszka, amihez egy kevés húst és zöldséget is adnak. Elég nehéz étel, így azt javasolják, csak kávéval fogyasszuk és lehetőleg csak reggel.
Ezután már csak visszabuszoztam Managuába és elrepültem a 150. országomba, Salvadorba:-)
A teljes út bejegyzései:
Nicaragua utazás – legfőbb látnivalók
Salvador utazás – legfőbb látnivalók
Honduras legjava – látnivalók Copan környékén
Antigua, Atitlan, Tikal – Guatemala legszebb látnivalói
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)