Néhány éve még bizonyára senkinek se jutott volna eszébe Salvadorba utazni vakációra, de az utóbbi időben meglepő módon ez az ország lett a térségben a legbiztonságosabb. A 2019-ben megválasztott elnök az ország mintegy 2 százalékát börtönbe dugta – a cél a lakosságot folyamatos félelemben tartó bandatagok kiiktatása volt, de a nagy lelkesedésben sokan ártatlanul kerültek rács mögé.
Így nem teljesen rózsaszín a kép, de az biztos: Salvadorban ma már nem kell félnie senkinek, ha át akar menni az utca túloldalára, amit esetleg egy másik banda ural. A béke a turizmus fellendülését is elhozta, iparkodni kell hát azoknak, akik még tömegturizmus nélkül akarják felkeresni a legszebb helyeket.
Nekem mindenesetre különösen kedves volt ez az utazás, hiszen Salvador a 150. felkeresett országom lett.
San Salvador
A nicaraguai Managuából repültem Salvador fővárosába az Avianca járatán. Mivel este érkeztem, nem is álltam tovább, maradtam itt egy éjszakát. A határőr olyan kedvesen és örömmel üdvözölt, már-már azt hittem, kijön a kis üvegkalitkájából és átölel. Ugyanilyen lelkes volt a hotelbe fuvarozó taxisom is – láthatóan mindenki megkönnyebbült és alig várja a látogatókat. A hotel környékén azért feltűnt, mennyi magas kőkerítés, szögesdrót, fegyveres őr van mindenütt. Bár mindenki biztatott, nyugodtan sétálhatok sötétben – és sétáltam is –, azért látszik, hogy még friss a béke.
Santa Ana
Másnap reggel már utaztam is tovább, a legérdekesebb látnivalók csomópontjában levő Santa Ana városába.
Itt a legérdekesebb látnivaló a régi színház a központi park egyik oldalán. A márványlépcsőházzal, festett ablakokkal és precízen kidolgozott részletekkel díszített színházat a kávéexportra kivetett adóból építették fel.
Megnéztem az ugyanazon a téren álló, 1913-ben felépített neogótikus katedrálist is, ahol a legnagyobb meglepetés az volt, hogy a boltjában a szentképek és gyertyák mellett focimezt is árultak. Na de arról az országról van szó, amely háborúban állt 1969-ben Hondurassal egy focimeccs miatt (bár a futballháború egy mélyebb konfliktust takart).
A harmadik érdekes épület a régi művészeti iskola, aminek már csak romos falai állnak. Az őr eleinte azt mondogatta, valami engedély kell, hogy bemehessek, de néztem rá nagy bociszemekkel és hajtogattam, hogy nem tudok spanyolul – egy idő után feladta, és beengedett.
Szállás és gasztro
Santa Anában a Casa Vieja Guest House volt a bázisom, szuper kis egyszerű vendégház, nagyon segítőkész tulajdonossal. Luis nemcsak kedves vendéglátó, de remek reggelit is ad, megfizethető mosást lehet tőle kérni és transzfereket intéz a környékre (például nekem is ő foglalta le a Copanba vivő taxim).
Ő ajánlotta a Le Ceiba nevű helyet pupusát kóstolni, az is nagyon bevált. Ezen kívül a katedrális előtti téren ettem jukkát sült sertéshússal és salátával – hasonló, mint Nicaguában a vigoron volt. Amit szintén kb. mindenki evett a városban, az a Elote Loco (szó szerint „őrült kukorica”) volt. Ez majonézzel bevont kukorica, amire ketchup, mustár, salsa Iglesias (mint a Worcestershire szósz), csípős szósz és sajt is kerül. Érdekesnek mondanám inkább, inkább csak csodálkozva mustrálgattam, nem kívántam meg.
Mivel Santa Ana környékén rengeteg látnivaló van, béreltem egy autót egy hétre. Amennyit ráköltöttem az autóra (25 USD/nap), azt megnyertem azzal, hogy egy nap több helyre is eljutottam, így kevesebb szállásköltségből úsztam meg az engem érdeklő helyeket. A 6 napos bérlés 150 dollár volt, amire 10 dollár szerződéskötési díj jött és 100 dollárt kért el letétnek – ezt persze visszakaptam, amikor leadtam neki az autót. Készpénzben ment minden, kártya nem kellett. Jó szívvel ajánlom az autóbérlő emberkémet: Santa Ana Car El Senor, whatsapp: +503 7041 3832
Termálvizek
Los Ausoles
Alig egy órányira Santa Anától van egy geotermikus terület, ahol mindenféle formában lehet forró vízzel találkozni. Először Los Ausoleshez indultam, ami kis mini-gejzírmező egy család hátsó kertjében. Legalábbis az odavezető lépcső mellett van egy családi ház terasza és rögtön kértek is 1 dollár belépőt. Pár perc alatt meg lehet nézni az egészet, nem nagy terület.
Termales de Alicante
Mentem is tovább a két termálvizes fürdő egyikébe, találomra a Termales de Alicante komplexumába tértem be. Csak pár száz méter innen a másik, a Santa Teresa, de az Alicante kevésbé felkapott, kevesebbe kerül a belépő és mint a helyiektől megtudtam, tisztábbak a medencék. Imádtam itt lenni, annyira vadregényes volt a környezet. Volt kb. egy tucatnyi medence, eléggé elszórva, simán el lehetett vonulni egyedül valamelyikbe. A belépő 7 dollár volt és az étterem árai se voltak vészesek, 10 dollárért hatalmas adag ebédet kaptam.
Termales de Santa Teresa
Egy másik nap kipróbáltam az Alicantétól alig pár száz méterre fekvő másik fürdőt, de ez kicsit csalódás volt az előző után. A medencék többségében csak langyos víz volt, mindössze egyben volt jó meleg. Több volt viszont a látogató, még külföldiek is előfordultak. A belépő itt 10 dollár és az ebéd főfogásai 15-től indultak.
Salto de Malacatiupan
De ez még nem minden! Közép-Amerika tele van festő vízesésekkel, de egyik sem olyan különleges, mint amit Santa Ana városától alig egy órányira találtam, Malacatiupan mellett. Ez ugyan nem tartozik a legmagasabbak közé, de vize 36 fokos – olyan, mintha termálvízben fürdene az ember. A víz természetes módon melegszik a térség tektonikus tevékenysége miatt. Ez nem meglepő, hiszen Salvadorban 20 vulkán van. A belépőért és parkolásért 3 dollárt kértek el és bár hétvégén jártam ott, még így se volt tömeg.
Lago de Coatepeque
A Coatepeque krátertó mindenkit elbűvöl varázslatos kék színével. Santa Anából érkezve autóval előbb a kráter peremén hajtottam végig, ahol kis bodegákba települt büfék mellől lehet csodálni a panorámát.
Annál a kis rozoga kunyhónál álltam meg, ahol nem lobogtatták erősen előttem az étlapot, az engem inkább elriaszt mindig. Egy kedves, csendes urat találtam ott, és bár csak egy levest kértem, Jorge szép komótos, darabos mozdulatokkal a sparhelten nekiállt még sült csirkét, tortillát is készíteni nekem. Életem legrosszabb sült csirkéje volt, rettenetesen inas, rágós, és mivel itt max egy műanyag villát adnak, úgy téptem a fogaimmal, mint az ősemberek. De a panoráma és a büfés kedves, meleg tekintete miatt le nem cseréltem volna az élményt egyetlen Michelin-csillagos étteremre se.
Bár talán egykorúak lehettünk, mégis úgy éreztem, annak alapján, ahogy bánt velem, mintha én unoka lennék, ő meg a kényeztető nagypapa (mivel mind a négy nagyszülőt nagyon korán elvesztettem, nekem sajnos ez az élmény úgyis kimaradt). Annyi kedvesség és meghittség volt az ott töltött időben, pedig nem volt közös nyelv, de mégis, valahogy éreztem. Az ebéd végén megkért, írjam be a nevem a füzetébe, amit amolyan vendégkönyvként rendszeresített.
Mire végeztem, befutott egy nagyobb, vidám, hangos család, akik mint mindenki, azonnal kikérdeztek, honnan jöttem. Mikor meghallották, hogy Magyarországról, lelkesen mesélték, hogy ők ugyan itt születtek Salvadorban, de Kaliforniában élnek és az asszony 14 éven keresztül házvezetőnő volt egy magyar családnál. Heller Péter íróról van szó, akiről bevallom, eddig nem hallottam, de most megnéztem a google-n és a salvadori család nem győzött lelkendezni, mennyire szerettek neki dolgozni. Mielőtt továbbálltak, még vettek nekem egy kis kézműves csokit, hogy ezt feltétlen próbáljam ki.
Tőlük tudtam meg azt is, hogy nagy mázlim van, mert ritka természeti jelenségnek vagyok épp tanúja. A tó általában sötétebb kék, de 1998 óta időnként előfordul egy titokzatos színváltozás a vízben. Ennek okáról még vita van a szakértők között, valami olyasmire vezethető vissza, hogy bizonyos vulkanikus anyagok a tó mélyéről ilyenkor a felszín közelébe kerülnek.
Ezután már nem maradt időm túrázni a Cerro Verde nemzeti parkban, de nem bántam: ennek a délutánnak az emlékét örökre szívembe zártam.
Ha valaki fürödni szeretne a tóban, akkor a tó partján sorakozó hotelek, hostelek valamelyikében kell napijegyet venni, ezek ára 5 dollár (de meg lehet azt is beszélni, hogy ehelyett ott eszik-iszik az ember).
A virágút – Route de las Flores
Vasárnaponként Juayua a régió szívcsakrája, itt ugyanis aznap mindig gasztrofesztivált tartanak. A főtér közelébe számtalan kis étterem, büfé települ ki és mindenki jön a környékről kóstolgatni. Bár az árak helyi viszonyok közt nem alacsonyak, úgy 10 dollár körül vannak átlagban, még mindig több a helyi látogató, mint a turista.
De ha már gasztro, semmiképp ne maradjon ki a Entre Nubes Cafe sem Ataco közelében. Egy varázslatos kertben alakították ezt ki és egy helyi specialitást, riguast ettem, ami édeskukorica megfőzve banánlevélben. Nagyon emlékeztetett a Kolumbiában kóstolt kedvencemre, ami az arepa de choclo, grillezett édeskukorica-palacsinta.
Suchitoto
Suchitoto egy elbűvölő kis városka, de ezzel együtt kb. másfél óra alatt bejárható. De nem bántam, hogy két éjszakára foglaltam itt szállást, mert fél napot kirándultam a környéken, a másik fél nap pedig ráérősen bóklásztam.
A túra a Los Tercios vízeséshez volt, ami gyalog úgy 40 perc a városból. Mivel volt autóm, elmentem a parkolóig, onnan csak 10 perc, igaz, gyakorlatilag négykézláb mászás a köveken.
A vízesésben víz csak a csapadékos évszakban van, de ilyenkor is látványosak a hátteréül szolgáló drámai kőoszlopok. Ezek hasonlóak, mint a Causeway Írországban, vagy ne menjünk olyan messze példáért, ilyeneket találni Somoskő váránál.
A városban az ikonikus insta-pont a Casa 1800 vendégház éttermének terasza, ahol egy jó marketingérzékkel kihelyezett hintaszék csábítja fotózásra a vendégeket. Nem kell itt megszállni ahhoz, hogy élvezhesse az ember a hintaszéket és a látványt, mert nagyon kedvesen beengednek bárkit erre a részre – én is pár házzal arrébb, egy jóval olcsóbb helyen szálltam meg. Errefelé a lehúzás meg ilyesmi egyébként is teljesen ismeretlen fogalom, egyelőre csak örülnek a vendégeknek.
A városban a szállásom két éjszakára a Hostal Racies de mi Pueblo volt. Ezt sajnos nagyon benéztem, nem olvastam el elég alaposan az értékeléseket. Magas pontszáma volt és tényleg cuki család volt a tulajdonos, de pont az én szobám egy tyúkudvar mellett helyezkedett el és hajnali 4-től elviselhetetlenül ment a kakaskukorékolás.
Tengerpart
Egy éjszakára leugrottam a tengerpartra is, szállást egy egyszerű hostelben foglaltam (Casa Garrobo – annyira nem nagy szám, de azon kívül csak jóval drágább all-inclusive hotelek vannak a parton). Nem volt túlságosan hívogató a tengerpart, szemetes és köves volt, de reménykedtem a szép naplementében és abban nem is csalódtam.
Rommezők
Santa Ana környékén több régészeti terület is van. Egy kedves kis lelőhely pár kisebb piramissal a San Andres.
Ennél nagyobb, komolyabb terület Tazumál, de azért itt sincsenek sokan. Becslések szerint i.e. 5000 körül volt lakott a terület és legnagyobb része még feltáratlan. A piramisokra itt nem lehet felmászni.
És van egy különleges rommező is, az ország egyetlen világöröksége: ez Joya de Ceren, avagy az amerikai Pompej. Ez egy kis maja település volt, amit 595-ben a Laguna Caldera vulkán kitörésekor vulkáni hamu temetett maga alá. A kitörés elől menekülő lakosok rengeteg használati tárgyat hagytak hátra, amelyek az ősi növénytermesztésről, az otthonépítésről és az élelmiszertárolásról adnak támpontokat. A fennmaradt építmények közé tartozik a falu sámánháza és a korabeli szauna, az izzasztóház is. Lehet vezetést kérni, de nem muszáj, mert kiváló angol feliratokkal van ellátva.
Praktikus tudnivalók
Salvadorba könnyű most az utazás: nem kell vízum, semmilyen online formula, arra kell csak figyelni, hogy az útlevélnek még minimum 6 hónapig kell érvényesnek lennie az ország területére történő beutazást követően.
Salvadorban amerikai dollárt használnak azzal az érdekességgel, hogy itt sokkal gyakoribbak az egydolláros érmék, mint a bankjegyek.
Ha Nicaraguából érkezel, mint én, az ott vásárolt Claro SIM kártya itt is működik.
Ne gyere Salvadorba, ha zavar a szemét az utcákon, strandokon, no és sok kóbor kutya. Nincs meleg víz az olcsóbb szállásokon, és max egy műanyag villát kapsz a kis éttermekben. A WC papírt sokszor nem a WC-be, hanem a mellette levő szemetesbe kell dobni. Az egész ország kicsit szervezetlen, de aztán a végén mégis mindig kialakul szépen minden:-)
Nyugodtan lehet autót bérelni. Aránylag vállalhatóak az utak, persze sok kátyús és földút van, de mindegyiken elmegy egy normál autó, nem kell terepjáró. A rengeteg fekvőrendőrre figyelni kell, sokszor jelezve vannak előre, de néha igencsak megleptek. Senki nem hajt gyorsan, viszonylag előzékenyek, nem kell félni a vezetéstől. Az egyetlen, amire nem jöttem rá, ki halad a belső sávban – mert sokszor a lassúak, máskor a gyorsabbak mentek ott.
Tömegközlekedéssel is minden felsorolt látnivalóhoz el lehet jutni, csak jóval tovább tart.
A legtipikusabb salvadori étel a pupusa. Rizs- vagy kukoricalisztből készült tortilla, amibe belesütik a tölteléket, ami kb. bármi lehet: sajt, babpüré, hagyma, spenót, stb. Ami külön szuper, hogy az ember megveszi a pupusát átlag egy dollárért és kap hozzá korlátlan mennyiségű csalamádét, így végre valami zöldséghez is lehet jutni (ami egyébként elég nehéz).
A teljes út bejegyzései:
Nicaragua utazás – legfőbb látnivalók
Salvador utazás – legfőbb látnivalók
Honduras legjava – látnivalók Copan környékén
Antigua, Atitlan, Tikal – Guatemala legszebb látnivalói
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)