Albánia látnivalók és praktikus tanácsok

Albánia utazás

Nem nehéz szerelembe esni Albániával. A nagyon vendégszerető, barátságos helyiek, a remek kaják, a megfizethető árak mellett a változatosság az, ami itt szuper. A helyes városkák és történelmi romok mellett ott vannak ugye a strandok, meg túrázásra hívogató hegyek is. Tényleg csak a vezetést kell itt túlélni, de ha előre ráhangolja magát az ember, hogy mire készüljön, az is teljesen kibírható:-) Nézzük, miket láttam és milyen tanácsokat tudok adni az oda utazóknak!

Érkezés

Koszovóból érkeztem az albán határra – volt bennem egy kis izgalom, mert nem voltam benne biztos, hogy a navigáció által belőtt határátkelő egyáltalán üzemel-e, a koszovói részen ugyanis elég kis úton kacskaringóztam. De minden rendben volt, és hamarosan rátérhettem a nagyszerű A1-es útra. Ahhoz képest, hogy otthon még bizonytalan voltam, van-e itt aszfaltos út, hát elámultam, mert igencsak jó minőségű. Ez, a határtól Tiranáig vezető sztráda az egyedüli fizetős út az országban, 660 lek volt (kb 5.5 euró)

Albánia látnivalók

Napi program

Első nap: érkezés, Kruja (szállás: Hotel Panorama, Kruja)

Második nap: Tirana, Berat (szállás: Guesthouse Emiljano, Berat)

Harmadik nap: Osum-kanyon, Apollonia, Vlora (szállás, Hotel Salvadore, Vlora)

Negyedik nap: Llogara-hágó, Butrint Nemzeti Park (szállás: Villa Erdeti, Sarranda)

Ötödik nap: Blue Eye, Gjirokastra, Përmet, Benja híd és termálmedencék (szállás: Palace Hotel and Spa, Durres)

Hatodik nap: Durres, Shkodër (szállás: Skhodër)

Hetedik nap: Albán-Alpok (szállás: Skhodër)

Albánia térkép

Kruja

Első megállom Kruja volt, itt is éjszakáztam, mert késő délután lett, mire megérkeztem. Egész nap esett az eső, itt is csak percekre állt le, de akkor káprázatosan szép „vihar előtti” kék fények lettek, kattogtam is a géppel ezerrel. Felküzdöttem magam az autóval a várba, mert ott néztem ki egy szállást, de olyan körülményes volt a parkolás, hogy inkább visszagurultam a városba és benéztem a legdrágább, négycsillagos hotelbe (Hotel Panorama), mennyiért adják. A booking 45 eurót mutatott, de kis alkodozással 33 euróban egyeztünk ki, kényelmes fedett parkolóval és reggelivel. Na, és a kilátás, az elsőrangú volt. Igaz, kb. az ablakom alatt volt a mecset és az hajnalban ébresztett, de legalább nem loptam a napot utána lustálkodással!

Albánia látnivalók

Tirana

Krujából Tirana felé indultam, útközben sasolva, hol vehetek SIM-kártyát. Végre megláttam egy mobilszolgáltató boltját, ahol nem álltak duplán a parkolók, mint máshol. Sőt, igazán nem volt egyértelmű, lehet-e egyáltalán parkolni. Volt már ott 8-10 autó, de épp jöttek a rendőrök cetlikkel büntetni. Kérdeztem az egyiket, én jó helyen állok-e, mire mondta, hogy nem. Majd megkérdezte honnan jöttem és a választ hallva nagy mosollyal közölte: akkor nekem bárhol meg szabad állnom, intézzem csak el a dolgomat, addig vigyáznak az autóra – és még le is állította a hömpölygő autófolyamot, hogy biztonságosan át tudjak sétálni a másik oldalra. Imádok VIP lenni!

Tiranában három dolgot néztem ki előre, de csak egybe jutottam el, a Bunk’art nevű múzeumba. Ez egy 45 termes földalatti komplexum, amely bemutatja az ország egész történelmét. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlom, mert bár nem annyira keskenyek a folyosók, túl hosszúak, szóval eltart egy ideig kijutni, ha rájön valakire a pánik.

Albánia látnivalók

Érdekelt volna még a régi kőpiramis a belvárosban, de azt épp felújítják (vagy lerombolják?), mindenesetre építési terület és körbe volt kerítve. A két belvárosi múzeumnál pedig képtelenség volt leparkolni és a föld alatti parkolóházak előtt is kígyózó sor volt, úgy látszik, hirtelen túl sok autó lett, nem tudják tartani a lépést a parkolók kiépítésével.

 

Hasznosnak találod ezt a bejegyzést? Ha igen, támogathatod a munkámat úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha a most tervezett utazáshoz vagy bármikor a jövőben szállást keresel, akkor ERRŐL A LINKRŐL NYISD KI A BOOKING-OT. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, a genius kedvezményed is megmarad. A rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot.

 

Berat

Indultam így tovább Berat felé, ahova ismét délután és ismét esőben érkeztem. Azért felmentem a várba, majd le a városba, ahol csodák csodája, ismét utolért a szerencse: elállt az eső és jött a szép mélykék ég. Katt, katt, katt. Ha választani kell, mert kevés az idő, akkor kihagyható a vár – onnan nem olyan izgalmas a kilátás a városra, mint a folyóparton vagy a hidakon állva, ahol a folyó (illetve most csak folyómeder) két oldalán húzódó házsor látható. Mindegy is, hogy reggel vagy késő délután jössz, mert egyszer az egyik, máskor a másik oldal kap szép fényt és mindkét oldal fotogén.

Albánia látnivalók

A szállásom a Guesthouse Emiljano volt, ahol egyszerűen beleszerettem a szoba kilátásába a bookingon. 15.60 euróért elég király panorámám volt a saját fürdőszobás kis kuckómban, ráadásul isteni, meleg reggelit is kaptam.

Albánia látnivalók

Osum kanyon

Egész éjjel esett, és reggel rettentő szürkeség volt, de összeszedtem magam és indultam az Osum kanyonba, hátha ismét szerencsém lesz. Lett is, ha nem is olyan nagy, mint az előző helyeken – az eső elállt egy picit, mikor odaértem, de azért nem kaptam annyira pazar fényeket. Így se lehet egy szavam se, a táj csodálatos volt, turisták meg sehol, enyém volt az egész kanyon!

Albánia látnivalók

Ráadásul útközben bárhol leparkolhattam. Máshol szerpentinen nem lehet megállni, próbálna meg az ember ilyet egy fegyelmezett Németországban vagy Svájcban. Itt viszont ugye bárki bárhol megáll (híd közepe, autóbejáró), így nem is dudált senki, ha én is csak úgy kiszálltam fotózni – kikerültek és mentek tovább.

Azt kell beírni a navigációba, hogy Ura E Vjeter E Zaberzanit, google is ismeri. Bármit ír ki a navigáció, ne higgy neki – az út minimum két óra egy irányba Beratból!

Albánia látnivalók

Apollónia

Még belefért a napi programba Apollónia, ahova zárás előtt egy órával érkeztem és jól saccoltam, ilyenkor már igen kevesen lézengenek a területen. Bár egy nagyobb csoport épp lekászálódott a buszról, amikor én is leparkoltam, nekik olyan hosszú bevezetőt mondott az első táblánál az idegenvezető, addig én szinte az egész területet bejártam.

Albánia látnivalók

Albánia látnivalók

Vlora

Vlorába késő délután, természetesen esőben érkeztem meg. Na, de legalább nem volt tülekedés a strandon!:-) Pár fotó és már mentem is a szállásra. Itt nem a kilátás fogott meg, hanem hogy azt olvastam, a szállodában van egy halétterem és nem is akármilyen – innen látják el a többit a friss kapásokkal. A Hotel Salvadore tágas, 3 ágyas szobája 36 euró volt (nem volt kisebb) és a vacsora valóban isteni, 24 euróért jó nagy tányér grillezett tengeri herkentyűt, egy friss salátát és egy nagy vizet kaptam. Később ennél jóval olcsóbban is vacsoráztam grillezett rákokat, tintahalt, de sehol nem volt olyan jól elkészítve, mint itt.

Albánia utazás

Llogara-hágó

Ma Vlorából Saranda felé vezetett az út és már nagyon fájt a fogam a Llogara hágóra, mert én imádom az ilyen szerpentines hegyi utakat. Meg is nyúlt a képem, amikor megláttam, hogy építkezés miatt lezárták és nem engedik rá az autókat.

Épp akkor ért oda egy fickó, mikor én, amolyan hivatalnok fajta papírokkal, talán építésvezető. Látta, hogy megállok a betonzár előtt és tanácstalanul nézelődök, mutatta, hogy forduljak meg, de én inkább kiszálltam és megkérdeztem, hogy akkor hogy juthatok el a hágóra. Nekem erre mutatja a GPS – közöltem nyomatékosan, és csak azért nem tettem hozzá, hogy mára ez van odaírva az excel táblámba, mert a hevenyészett programomat ezúttal egyáltalán nem tartom.

Megkérdezte, honnan jöttem, aztán közelebb érve látta is a rendszámom alapján. Na jó, enyhült meg, induljunk, jöjjön utánam!

Egy darabig együtt mentünk, aztán leállt, ahol dolga volt – mutatta, mehetek tovább, innentől enyém volt az út egyedül, akár fel is állíthattam az állványt a közepén szelfizni. Ennek örömére még a nap is kisütött (bár ma is csak kb háromszor három percre, a többi időben esett…)

Albánia látnivalók

Albánia látnivalók

Megálltam röviden a régi Qeparo falvacskában, ahol már csak pár házban laknak, egyébként amolyan kísértetfalu. Bevallom, én többet vártam ettől, annyira nem érte meg felküzdeni magam a kanyargós, keskeny, zötyögős úton.

Butrint Nemzeti Park

Igazi csemege következett, az UNESCO világörökség listán is jegyzett Butrint Nemzeti Park, amely egyszerre természetvédelmi terület és történelmi jelentőségű műemlékek lelőhelye.

Egészen fantasztikus gyűjtemény van itt számos korszakból – az i.e. 6. században épült bazilika romjaitól kezdve a 3. századból származó színházon át a 15-16. században épült velencei toronyig. Kész építészeti tankönyv a terület, de most nagy része víz alatt volt. Nem csoda, már egy hete minden nap esik, ami errefelé ilyenkor nem megszokott. A kijelölt turistaútvonalak és a romok egy része teljesen víz alá került, máshol is nehézkes volt a haladás.

Pár egyéni látogatón kívül csak egy nagyobb csoport volt a terepen, de ők elég hamar feladták, a jórészt idősekből álló csapat nem vállalkozott a sárban cuppogásra. Rajtam szerencsére épp a Goretex-es, teljesen vízálló Ecco cipőm volt, így bátran gázoltam a pocsolyákba és őszintén szólva élveztem, hogy nincs tömeg, kedvemre fotózhattam.

Albánia látnivalók

Albánia látnivalók

Még elgurultam Sarrandáig, és ott egy magánszálláson szálltam meg, Villa Erdeti, reggelivel 35 euró volt. Leszámítva, hogy rettentő vékonyak voltak a falak és a szomszéd minden szavát hallottam, kedves szállás, aranyos házigazdákkal.

Kék szem forrás (Syri i Kalter)

Reggel az első utam a Kék szem forráshoz vezetett, ez nyaranta rendkívül népszerű kirándulóhely, ahol lépni nem lehet. Most kevesen voltak, részint a cudar időnek köszönhetően, no és azért is, mert épp építik az utat, nehéz megközelíteni autóval. De nem vészes gyalog se, mert egy irányba szűk két km, jól is esett egy kis mozgás. Az mondjuk kevésbé esett jól, mennyi szemetet láttam a környéken és a vízben is. Tényleg nagy kár, mert ez egy igazi mesebeli hely. Miután megvártam, hogy az itt szelfizgető két lány elég képet kattintson és végre elinduljon, teljesen egyedül maradhattam ezzel a csodával:-))

Albánia látnivalók

Albánia látnivalók

Gjirokastra

Gjirokastra egy kedves, történelmi kisváros, ahol három fő látnivaló van. Érdemes a várban kezdeni, és onnan körülnézni, tájékozódni.

Albánia látnivalók

Aztán irány az óváros, a bazár környéke, itt meg is ebédeltem, majd végül felkerestem a Skenduli-házat. Van a városban néhány ilyen hagyományos régi otthon, melyet megőriztek eredeti formájában, ez az egyik. Egy jómódú, nagy család lakott itt, mintegy 25 ember, több emeleten, számos fürdővel.

Albánia látnivalók

Albánia látnivalók

Permet és a Benja termálvizes medencék

Néha jól jön, hogy makacs vagyok. Albánia bűbájos kis városa, Gjirokastra után (ami világörökség, így nem volt kérdés, hogy felkeresem) Përmet felé vettem az irányt. Egy óra oda, egy óra vissza, mindössze egy kőhídért, amit láttam egy fotón. Útközben meg is kérdeztem magam, normális vagyok-e, de csak hajtottam tovább.

A kisvárosba megérkezve sehol nem találtam a hidat, pedig nem akkora hely, ahol egy ilyen csak úgy megbújhat. Újra rágugliztam, hol van, és rájöttem, hogy nem is itt, hanem a Benja termálvizes medencéknél, ami innen még további fél óra (szintén duplázni kell, mert vissza is kell jönni), ráadásul úgy rémlett, egy utazós csoportban azt írták, oda nem aszfaltos út vezet.

De akkor már nagyon akartam azt a hidat látni és néha (sokszor) tényleg makacs vagyok. Egyetlen mentségem erre, hogy a Kisgyörgyök az 1764-es madéfalvi veszedelem során vándoroltak Sepsiszentgyörgyről Szabolcs-Szatmár megyébe, szóval folyik egy kis székely vér az ereimben:-)) Nagy örömömre az út legalább szép aszfaltos volt, bár nagyon nem bajlódtak a talajviszonyok kiegyenlítésével, úgyhogy egyúttal hullámvasútozhattam is egyet.

Végre aztán feltűnt a kőhíd, mellette a szabadtéri, ingyenes termálvizes medencékkel és amiről nem is olvastam, a hegyoldalban szuper barlangokkal. Ez a három dolog együtt, naplemente előtt az aranyló fényben egyszerűen tökéletes volt, és egyértelműen egész Albániában a legkedvencebb helyem lett:-))

Albánia látnivalók

Albánia látnivalók

Miután kigyönyörködtem magam, egy hosszabb autózás következett, késő este érkeztem meg Durresbe. Itt gyorsan megnéztem a boookingon, mik vannak és meglepve láttam, hogy 48 euróért akár ötcsillagos szállodába is mehetek. Na, egy ilyen lehetőséget nem hagyok ki, így kerültem a Palace Hotel and Spa-ba. Nos, az az igazság, a legjobb helyen is elcseszheti az éjszakádat pár hülye vendég, itt is az történt, hajnali négykor felvert egy társaság, akik az udvaron üvöltöztek. De legalább a reggeli fejedelmi volt.

Durres

Reggel kiélveztem kicsit a spa-t, ha már ilyen procc helyen aludtam, aztán gyorsan megnéztem Durres amfiteátrumát, annyira nem voltam érte oda. Ebéd, és már indultam is tovább…

Shkodër

Jó pár órát vezettem délután, így más lassan jött a naplemente, mikor Shkodërbe értem. Úgyhogy még a szállás elfoglalása előtt gyorsan irány fel a Rosafa várba, hogy elcsípjem a szép fényeket.

Albánia látnivalók

Shkodërben az első éjszaka nagyon melléfogtam a szállással, úgyhogy nem is ajánlom, de másnap átköltöztem a Hotel Havanába, ami szuper hely. Bár a főút mellett van és egész kicsit behallatszik a forgalom zaja, ezt bőven kompenzálja, hogy nagyon tágasak a szobák, szuper hatalmas medence van, fitnessterem, finom reggeli, egyáltalán nem drága vacsora, mindez négy csillagos, 30 euróért (gondolom, főszezonban több, de most ennyi volt).

Theth

A varázslatos Albán-Alpokkal búcsúztam Albániától, hogy a határ túloldalán, Montenegróban folytassam a balkáni kalandozásaimat.

Bár sokszor tényleg hihetetlen mázlim van utazásaim során, azért nekem se sikerül minden – és mivel nem akarok idealizált képet mutatni magamról, ilyenekről is essen szó. Tegnap például az volt a tervem, hogy hajókázok a Komani-tavon. Mivel a legközelebbi nagyvárosból a kikötőbe vezető út állapotát nem tudtam felmérni netes infók alapján, inkább rendeltem egy transzfert, gondolván, kétszer 6 eurót megér, hogy ne stresszeljem magam. 6.30-kor be is futott a kisbusz és 8.30-ra megérkeztünk a kikötőbe (jó ötlet volt, hogy nem indultam el a kis autómmal – bár el tudtunk volna jutni, nagyon rázós lett volna). A hajóra is megvettem a jegyet, felültem és vártam az indulást.

Már a buszon is fáztam, de a hajón konkrétan vacogott a fogam és a két lábam olyan volt, mint két jégtömb. Elvileg nem volt vészes, 9 fok, rajtam meg trikó, póló, kötött pulcsi, polárfelső és pufidzseki (!), plusz sapka, sál és kesztyű is volt nálam, de képtelen voltam felengedni. Minden összejött, ami a hidegérzetet fokozza: vízen lenni, nagyon erős szél, álmos voltam, éhes voltam, és egyáltalán nem jóleső várakozással néztem a 2×3.5 órás hajózás felé, hanem inkább szorongással, hogy szét fogok fagyni.

Úgyhogy az utolsó pillanatban leugrottam a hajóról, szerencsére a jegy árát és visszakaptam és – ekkor tényleg óriási mázlim volt – sikerült találni valakit, aki épp visszaindult a városba (jellemzően a kikötőbe érkező autók megvárják a visszatérő hajót, nem üresen mennek vissza a nagyvárosba, Shkoderbe). Úgyhogy a Komani-tó kimaradt, és úgy fáztam, hogy még csak nem is fotóztam, amíg ott voltam.

Hogy ne legyen kihasználatlan a nap, elindultam Theth felé, ahol meglepetésre végig kiépült már az aszfaltos út. Ott is durván hideg volt, de az autóban bekapcsoltam a fűtést. Bár a nap nem sütött ki túlságosan, de az őszi színekbe borult erdő így is fantasztikusan szép volt.

Albánia látnivalók

Albánia látnivalók

No, ennek a történetnek nemcsak az a tanulsága, hogy nekem se jön össze minden, hanem az is, hogy miért szeretek egyedül utazni – ilyen spontán döntést másokkal nehezebb lenne meghozni, így viszont mindig úgy alakíthatom a programom, ahogy nekem az a legjobb:-))

Praktikus információk

Az első és legfontosabb, készülj fel lelkileg arra, hogy teljesen kaotikus a vezetés, mintha mindenki vette vagy ajándékba kapta volna a jogsiját. Senki nem tart be semmi szabályt, a kétsávosból négyet csinálnak, random leparkolnak akárhol, közben bekúszik oldalról az útra pár szamár, kóbor kutya, gyalogos, és még nem beszéltem a kátyúkról. Azt se értem, miért bajlódnak sebességhatárt jelző táblák felállításával, teljesen felesleges. Ha előre tudod, mi vár, nem idegeskedsz, vedd lazán, nevess rajta és akkor nem lesz gond.

Albánia utazás

Mindennek megvan az előnye is – bárhol megállhatsz fényképezni. Nyeretlen kétéves magyarként nem tudsz olyan helyen leparkolni, hogy egy albánnak akár a szeme rebbenne – hiszen ők megállnak bárhol, legyen az híd vagy körforgalom közepe.

Vigyél elég készpénzt. Meglepően kevés helyen lehet kártyával fizetni. Szállásokon, éttermekben gyakran nem fogadják el, de még a benzinkutaknál se jellemző – még akkor se, ha ott a hitelkártyás matrica vagy kiírás.

Azon kevés országok egyike, ahol kifejezetten szeretik a magyarokat, nyugodtan hangoztasd, honnan jöttél, imádni fognak.

A szállásokon itt is az az idegesítő szokás van, hogy nincs paplanhuzat, hanem adnak egy lepedőt és arra lehet tenni a takarót, amit nyilván nem mosnak ki minden vendég után. Így ha sokat forogsz, nem a frissen mosott cucc lesz előbb-utóbb rajtad. Vigyél magaddal paplanhuzatot, az a tuti.

A hotelekkel kapcsolatban viszont rendkívül jó hír, hogy meglehetősen barátiak az árak. 30-35 euróért ki lehet fogni négycsillagos hotelt, de volt ötcsillagos is 50 euró alatt.

Albánia utazás

Utazós csoportban sokan írták, hogy lekapták a hányós-fosós betegséget. Nekem nem lett semmi bajom, bár igaz, kizárólag palackos vizet ittam.

A kaotikus vezetésen túl arra is készülj fel, hogy nagyon szemetes az ország, ráférne egy nagytakarítás.

Én szeretem, ha mindig van net, 20 euróért 20 gigát vettem, három hétig elég (5 a kártya és 15 euró maga az adatforgalom). Lehet, hogy elég lett volna kisebb csomag, de bloggerként én folyamatosan nézem a netet és posztolok fotókat, videókat, így voltam nyugodt.

A sorozat összes írása:

Koszovó

Albánia látnivalók és praktikus tanácsok

Montenegró látnivalók: négy nap alatt a legfontosabbak

Bosznia-Hercegovina: legjobb látnivalók

Ha szeretnél még olyan helyre utazni, ahol végtelenül barátságosak a helyiek veled, a két fő tippem Irán és  Kolumbia!

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)