Chile fővárosát, Santiagot és a közeli világörökségi helyszínt, Valparaisot semmilyen jóindulattal nem lehet szép városoknak nevezni, de egyedi karakterük miatt mindkettő megér egy-két nap látogatást.
Chile fővárosa, Santiago
Santiagóban pár hónapja még nagyon heves zavargások voltak, ma már jóval békésebb a helyzet, de még nem állt teljesen helyre a rend. Egyből feltűnik, milyen erős a katonai jelenlét, minden fontosabb utcai csomópontban, nagyobb tereken demonstratívan ott állnak az egyenruhás erők. Az üzletek hatalmas bejáratai előtt erős fémlemezek védik a kirakatokat, és csak egy picike ajtón lehet az órási plázákba belépni. Azt nem tudom, hogy a zavargásokkal összefüggésben-e, de sok metrómegállóban nem állnak meg a szerelvények, mint ahogy számos múzeumot is zárva találtam.
Santiago látnivalók
A város legfontosabb múzeuma a Museo Chileno de Arte Precolombino, ősi szobrokkal, agyagedényekkel, textilekkel. Innen pár lépés a Plaza de Armas, ahol a mintegy száz pálmafa árnyékában csivitelnek a helyiek. Az egyik sarokban vagy egy tucat sakkasztal várja a játékosokat, néhánynál épp feszült meccsek zajlottak.
A tértől észak felé néhány sarokra a folyóparton fekvő központi piac (Mercado Central) nem olyan izgalmas, mint sok más társa, viszont a legjobb hely jó áron tengeri herkentyűket ebédelni. Tippem a La Celata, ahol szuper volt a Caldillo de Congrio, a paradicsomos halleves rengeteg haldarabkával. Nem is kell második fogás, olyan kiadós.
A folyóparton elsétáltam a Szépművészeti Múzeumhoz is, amely egy nagyszerű épületben kapott helyet. A hozzá csatlakozó Modern Művészetek Múzeuma jelenleg zárva tart.
Kicsit egykedvűen róttam az utcákat, eddig semmi nem villanyozott fel igazán, de aztán elérkeztem egy kis utcába, amely egyből a kedvencem lett. Nem messze a két fenti múzeumtól, a Merced utcából nyíló Jose Victoria Lastarria utcácska a legelbűvölőbb volt az egész városban, nem is értettem, miért nem említik az útikönyvben. Kedves kávézók, használtruha üzletek, festőművészek portékái, lelassult, békés hangulat.
Kimetróztam abba a negyedbe is, ahol a legtöbb graffiti található (Mueso a Cielo, a Departamental állomásnál kell leszállni, onnan úgy 6-700 méter séta). Csak azoknak ajánlom, akiknek mániája a graffiti, mert ennél sokkal gazdagabb és izgalmasabb a kínálat Valparaisóban.
Szintén elmetróztam a Quinta parkba (Quinta Normal megálló), egy használaton kívüli üvegház kedvéért, mert imádom az ilyen elhagyott épületeket. Ez is hangulatos, de sajnos nem lehet bemenni, kerítéssel vették körbe. Az itt posztoló rendőrpáros viszont élményszámba ment. Amikor rákérdeztem, a park melyik részén találom az üvegházat, nem tudtak felelni közös nyelv híján. Intettem, sebaj, majd megtalálom, de látszott, hogy valamit nagyon akarnak mondani. Beszóltak a központba walkie-talkie-n, hogy találjanak angolul beszélő kollégát, akinek a hangja hamarosan meg is szólalt a kis hangszóróban. Elmondta, hogy az a rész a parkban elég veszélyes, vigyázzak fokozottan az értékeimre és a telefont semmiképp ne lóbáljam, mert kikapják a kezemből. Mosolyogva megköszöntem és valóban figyelmesebb lettem.
Santiago szállás
Santiagoban egy nagyon jó kis airbnb lakásban laktam, közel a Moneda metróállomáshoz egy biztonságos, recepciós által őrzött épületben. Nappali, háló, kis konyha és fürdőszoba, minden volt, amire néhány napig szükségem lehetett.
Santiago közlekedés és más praktikus infók
A repülőtérről viszonylag gyakran, úgy negyedóránként járnak buszok a belvárosba, a Pajaritos metróállomásra, de überrel sem drága a fuvar. A városban én leginkább gyalogoltam, csak néhányszor szálltam metróra. Ez gyors, biztonságos, egy jegy 720 pesóba kerül.
A repülőtéren van pénzváltó, de sokkal jobb az árfolyam a belvárosban. Főleg a Plaza de Armasra vezető Bandera úton van sok váltó, szinte ugyanolyan árfolyamokkal dolgoznak.
Az éttermekben célszerű a déli napi menüt kérni, ez ugyanis általában jóval kedvezőbb áron van, mint az étlapról rendelt fogások.
Világörökség kikötőváros, Valparaiso
Santiagótól alig másfél óra a tengerparton fekvő Valparaiso – vagy ahogy a helyiek becézik, Valpo.
A város nem szép, de nagyon izgalmas. Nehéz meghatározni, hogy épp hanyatlik vagy fejlődik, ugyanis egyszerre vannak jelen málló épületek és meglepően modern művészeti központok. Itt aztán semmi várostervezés nem volt, úgyhogy ne is keressünk rácsos utcaszerkezetet. A tengertől a hegyre amfiteátrum-szerűen épültek a házak, ha valaki talált egy földet, felhúzott rá valamit és ebből az lett, hogy teljes összevisszaságban van minden.
Ritkán látni ilyet, de nem különülnek el a szegények és gazdagok, minden negyedben egymást váltják a meglehetősen szép otthonok és a szegényes viskók. Ezt a kuszaságot erősíti az, hogy több hegyre épült a város, melyek közt lépcsők és felvonók vezetnek. No és minden, de minden egyes falat falfestmények és graffitik díszítenek, az egész városban. Sao Paolo, Bogota és Medellin mellett ez a város Dél-Amerika egyik graffiti hotspot-ja.
Valparaiso: a graffiti chilei fővárosa
A graffitit nem kisebb híresség hozta el Chilébe, mint a későbbi Nobel-díjas költő, Pablo Neruda. A város híres szülötte a 1940-es évek elején Mexikóban teljesített szolgálatot konzulként, ahol már javában divatját élte a házfalak festése. Amikor Neruda 1943-ban hazatért, elhívott magával néhány művészt Valparaisoba. Az utcai művészet hatalmas fejlődésnek indult és csakhamar az egész várost színes képek díszítették.
A graffiti itt két kategóriába esik: tűrt és megfizetett. Tiltani csak Pinochet uralma alatt tiltották, de ezzel csak azt érték el, hogy annál jobban terjedtek a képek. Egyrészt ez maradt akkoriban szinte az egyetlen önkifejezési forma, másrészt a város zegzugos utcái kifejezetten kedveznek a rejtőzködő, vagy épp menekülő festőknek. Ma már egyáltalán nem tilos a falakat összefirkálni, ez az egyetlen város az országban, ahol bárki, bárhol, bármikor szabadon alkothat.
A kezdők eleinte maguk vásárolják meg a festéket és teszik le a névjegyüket a városban néhány alkotással. Ha nevet szereznek maguknak, akkor módosabb háztulajdonosok és cégek már kifejezetten felkérik őket, hogy pingálják ki a falaikat. Sőt, a város is szokott alkotásokat rendelni, ilyen például a „Négy évszak”, négy hatalmas graffiti a város különböző pontjain, melyek egy-egy évszakot reprezentálnak. Alkotóik egy fiatal házaspár, Sammy Espinoza és Cynthia Aguilera. A feleség hét hónapos terhes volt, amikor megkapták a megbízást, de ez nem akadályozta meg, hogy 15 emeletes épületek tetejéről lelógva fújja a festéket. A babának szerencsére nem esett baja, ma már kétéves, boldog fiúcska. A legmagasabb alkotásuk, a Tavasz, a Sammy Espinoza és Cynthia Aguilera utcák találkozásánál található.
A szokásosnál is több falfestmény van összezsúfolva néhány utcában, ezt a kollekciót Museo a Cielo Abierto néven lehet megtalálni a navigációs applikációkban.
Egyéb érdekességek és látnivalók
A graffiti mellett a másik legfeltűnőbb sajátossága a városnak, hogy rengeteg a kóbor kutya. Szerencsére barátságosak, úgyhogy nem zavaróak, maximum a kosz, amit maguk után hagynak, hiszen senki nem takarítja azt fel utánuk. A helybéliek láthatóan beletörődtek a kényszerű lakótársakba, sok üzlet és magánház előtt láttam számukra vizet kitéve. Két-három kutya mindig becsatlakozik a turistacsoportokhoz is, amolyan önkéntes testőrként végigkísérik őket a sétaútvonalon. Nagyon helyesek. Apropó, túra. Nagyon jó a Tours4Tips ingyenes (borravalós) sétája, amiből kettő is van: 10 órától egy „offbeat” séta a kevésbé ismert helyekre és 15 órától a legfontosabb épületek bemutatása. Mindkettő a Sotomayer térről indul, piros-fehér csíkos pólóban vannak az idegenvezető srácok.
Valparaiosban a legjobb csak úgy bolyongani, nincsenek igazán kötelező körök. No, talán egy mégis van: Pablo Neruda háza. Ez elég magasan fekszik, úgyhogy gyalog meglehetősen szép teljesítmény felkaptatni. A buszpályaudvarhoz közeli Argentína sugárútról viszont feljön egy kisbusz, az O jelzésű, azzal könnyebb:-) A ház kertjében kiváló macskakollekció van, hamuszürkétől cirmoson át trikolórig. És a kilátás is elég menő, nekem is megjönne az ihletem, ha ilyen panorámára ébrednék!
Kevésbé híres, de érdekes látnivaló a La Botica Salcobrand drogéria, csodálatos régi polcokkal és bútorokkal (Plaza Anibal Pinto).
Végül egy börtönből kialakított kulturális központot is felkerestem, ez a Parque Cultural de Valparaiso – kiállítócsarnok, park, rendezvények helyszíne. Nagyszerű példa arra, ahogy összefonódik a város hányatott múltja és kreatív jelene.
Valparaiso szállás
Valparaisoban egy egyszerű vendégházban, a Casa Lastra Hostelben szálltam meg, elsősorban azért, mert kismillió lelkendező véleményt olvastam a tetőteraszról, illetve az onnan nyíló kilátásról. Az tényleg pazar volt, maga a hotel ugyanakkor elég egyszerű, de legalább nem is drága.
Valparaiso közlekedés és más praktikus infók
A fővárosból, a Parajitos metróállomástól úgy 15-20 percenként indulnak ide a buszok. Nem kell előre jegyet venni, van mindig elég a helyszínen is. Több cég is üzemeltet járatokat, az árak 4000 peso körül mozognak. Én a Turbus járatával utaztam, nagyon kényelmes (puha, tágas, sokat dönthető) ülésben.
A városban a legjobb gyalogolni, illetve a meredekebb utcákon igénybe venni a szívmelengetően ósdi felvonókat. Ezek viteldíja 100 vagy 300 peso, az üzemeltetőtől függően. Külön felhívnám a figyelmet a Sotomayor tértől egy saroknyira levő Cordillera liftre. Egyrészt emellett halad el az egyik legszebb és legmagasabb lépcsősor a városban.
Másrészt a jegyszedő kis bódéjában éldegél Estrella cica, a legpuhább bundájú macsek, akihez a városban szerencsém volt. Ezek a kritikus információk egy útikönyvben sincsenek benne, de én most elárultam!
Két helyen ettem finomat. Egyrészt a Causa Nostra halétteremben az Anibal Pinto téren, ahol tengeri herkentyűkkel teli hallevest kóstoltam (adóval, szervízdíjjal körülbelül 10 ezer peso). A másik ennek ötöde volt, 2000 peso, egy nagyon egyszerű kis családi étteremben, ahova egy kedves olvasó ajánlása alapján jutottam el. Az előbb említett Cordillera lifttől kell még kicsit hegynek kaptatni a Castillo utcán, ahol a 313 szám alatt van egy picike kifőzde (délután 1-kor nyit).
A Lonely Planet is a lelkünkre köti, hogy vigyázzunk az értékeinkre, de én ilyet még az életben nem tapasztaltam, mennyien figyelmeztettek itt a városban, hogy ne lóbáljam a fényképezőgépet és ne tartsam magam előtt a mobiltelefont. Én egyáltalán nem éreztem veszélyesnek a várost, de biztos van oka, hogy ezt így vagy egy tucatnyian elmondták. Úgyhogy legyetek óvatosak:-)
Chiléről van több blogbejegyzésem is
Milyen a húsvét a Húsvét-szigeten?
Húsvét-sziget: komplett útikalauz
Atacama sivatag, Uyuni sómezők – túrák Chile, Bolívia és Argentína találkozásánál