2018. május 10.
Harris szigetéről visszakompoztam Skye-ra, majd átautózva annak teljes hosszán, átkeltem a Skye hídon. Irány Skócia 66-os útja: a North Coast 500!
Eilean Donan vár
Csakhamar megérkeztem az Eilean Donan várhoz, amely Skócia egyik legtöbbet fotózott jelképe. Ott állva könnyen el tudtam képzelni, milyen jó kis képeket tudnék én is csinálni – de pont nem akkor, amikor odaértem (délután 4 körül), amikor a lehető legszerencsétlenebb szögből jött a nap.
Mindenesetre ha már itt voltam, benéztem. Elég eklektikus egy vár, vannak régi bútorok, de a jelenlegi tulajdonos családi fotói is, ettől kicsit zagyva az egész anyag. De maga az elrendezése jó, tele kis hangulatos zugokkal, teraszokkal.
Ebédelni Plockton halászfaluban álltam meg, ahol most még így májusban nem pezsgett az élet – igazi álmos kis település volt.
Ezután szépen megindultam észak felé, nagyjából követve a North Coast 500 utat (kék jelölés a térképen).
Sokan párhuzamot vonnak ezen végigvezetve a 66-os úttal, és a turisztikai szakemberek is erősen reklámozzák, hogy bekerüljön a világ legendás útvonalainak sorába. Minden esély megvan rá, hiszen csodálatos. Invernessből indulva ír le egy kört átszelve a szigetet, majd körbeölelve a partokat.
Szállás
Az éjszakát Applecross közelében, a Hartfield House-ban töltöttem. A kicsi, nagyon egyszerű, közös fürdőszobás szobám 25 font volt. A hostelben volt egy hangulatos nagy társalgó és egy mindennel felszerelt hatalmas konyha is, úgyhogy nem kellett a kis cellámban ücsörögni. Viszont mint minden olcsó szállás esetén, nagyon áthallatszottak a hangok.
2018. május 11. Reggel aztán indultam tovább. Úgy néztem az útvonaltervezőn, mindössze 2.5 óra a következő szállás – de persze nyolc lett belőle. Egyrészt nem a legrövidebb úton mentem, hanem kanyarogva a tengerpart vonalán (lásd piros vonal fenti térképen), másrészt 20 méterenként megálltam fotózni. Volt mit.
Egy tengerparti szakaszon megálltam kicsit sétálni és fotózni, amikor azt láttam, hogy két pár is ott ücsörög a strandon, és mindkettő egy távcső segítségével kémleli a tengert. Nálam nem volt ilyen, megkérdeztem, mégis mit nézünk. „Két fóka játszik a vízben” – mutattak két apró pontra a távolban. Meresztgettem a szemem és én is megláttam a két gombostűfejnyi fekete foltot a vízen. Egy óra hosszat nem tudtam szabadulni a látványtól. Közben arra gondoltam, milyen furcsa, hogy itt ül megbabonázva az ember, miközben alig lát valamit, míg egy állatkertben ránéz az ember a fókára, és már megy is tovább. Mindig annyira felemelőbb, meghatóbb a természetes közegükben látni őket – nem is vágyom már zárt, emberek által létrehozott intézményekre.
Achiltibuie
Az út tervezése során első körben erre az éjszakára Ullapoolban foglaltam szállást, de aztán mégis airbnb mellett döntöttem, ami azonban még bő félórányira északra, Achiltibuie településen volt. És milyen jól tettem: bár reggeltől estig csak ámultam és bámultam, mennyire változatos és festői volt a táj, igazán ez az utolsó félóra tette fel a koronát a napra. Nemcsak a falu neve megjegyezhetetlen, de a szállásé is, de kimásolom, hogy megtaláljátok az airbnb-n: Tigh na Tillead. Egy otthonról dolgozó közgazdász mukié a ház, akinek kirepült a két gyereke, úgyhogy kiad három szobát a házikó emeletén. Rendben van a hely, csak volt egy kis hostel-érzésem: az emberek jöttek-mentek, éjfél volt, mire az utolsó is lefeküdt, aztán fél hétkor már kezdett az első zuhanyozni (pont a szobám mellett), úgyhogy nem aludtam ki magam. Viszont a táj, a reggeli és a vendéglátás miatt egyáltalán nem bántam meg, hogy itt aludtam.
2018. május 12. (zöld vonal a térképen). Az airbnb házigazdám, Ian még a hagyományos értelemben fogja fel a szállásfoglaló portál nevét, úgyhogy kiadós reggelit is kaptam. Ő nem is érti, máshol miért nincs – azt mondja, beenged mindenféle idegeneket a lakásába, akik azonnal bebújnak érkezés után a szobájukba. A reggeli az egyetlen alkalom, amikor egyáltalán beszélgetni tud velük, mégis kicsodák-micsodák.
Nemcsak reggelit, de eligazítást és tippeket is kaptam a napra, úgyhogy felkészültebben indultam neki.
Ő javasolta például, hogy kerüljek Knockan Crag felé, ugyanis ez egy különleges hely. Itt találtak először ugyanis olyat, hogy régebbi kőlemezek sokkal fiatalabbak felett helyezkedtek el – és ennek nyomán fedezték fel a kontinenseket alkotó hatalmas lemezek mozgását és ütközéseit.
Szintén ő javasolta, hogy Ullapoolban ebédeljek, a Seafood Shack-ben, ahol a legfrissebb a tengeri herkentyű.
Tongue
Ezután kanyarogtam tovább a North Coast 500 útvonalon, egész Tongue városáig. Útközben volt néhány fantasztikus strand is. Ha ezeket át lehetne vinni kicsit délebbre, világhírűek lennének – így viszont maximum egy-két helybéli sétáltatta ott a kutyáját.
Tongueban a többszörös díjnyertes Tongue Hotelben szálltam meg egy éjszakára. Végre egy hotel, ahol tényleg minden rendben volt. Csodás a fekvése, egy pisszenést nem hallottam a szobában a folyosóról vagy szomszédtól, az elmúlt két rossz éjszakám után végre aludtam 9 órát, mint a bunda!
Jó tágas a szoba, patyolattiszta minden, a fürdőben hatalmas puha törülközők sorakoztak a meleg törülközőszárítón. Az étkezőben és a bárhelységhez kapcsolódó nappaliban is hangulatos kandalló van, meg úgy az egész kis butikhotelnek annyira brit hangulata van – imádtam!
Egy sarokszobát kaptam, kilátással a tengerre, ahol épp kezdődött a naplemente műsor:-)
Itt is vacsoráztam, persze tengeri fogásokat – friss osztrigát és a napi halat: szürke tőkehalat. Nagyon friss és finom volt minden!
