Külső-Hebridák: Harris és Lewis szigetek

2018. május 8. (kék vonal a lenti térképen)

Másfél órás kompozás után érkeztem meg a Külső Hebridák szigetcsoportban található Harris-szigetre, csúnya, szemerkélő esőben. A retúr kompjegy egy autónak és egy utasnak 74.40 font. Mondhatnám, pontosabban Harris és Lewis szigetekre, mert a kettő tulajdonképpen egy sziget két része (hogy miért van az északi és déli rész külön néven, rejtély maradt).

Külső-Hebridák

A déli, hegyesebb rész Harris, az északi, laposabb pedig Lewis és mindig jókat kuncogtam magamban, hogy a lakók úgy beszélnek az apró sziget másik részéről, mintha legalábbis egy másik bolygó lenne.

Isle of Harris Distillery

Nagyjából dél körül futott be a kompunk és ahogy legördültem róla, az első épület, amit megláttam, a whisky-lepárló volt. Na, ezt pont jó program ilyen esőben, gondoltam. Be is mentem megkérdezni, mikor indul a következő túra, délután háromra tudtak felírni. Sebaj, addig megkeresem a szállást és becsekkolok.

Külső-Hebridák

Mondanom se kell, délután háromra hétágra sütött a nap, de azért csak végigcsináltam a vezetett túrát. Különösebben nem izgatnak az italok, mert nem igazán iszom, de hát ez mégis annyira skót specialitás, nem hagyhatom ki. Az Isle of Harris Distillery vadonatúj intézmény, 2016-ban nyitott meg, és még javában hordókban van az első adag whisky – addig gint gyártanak és árulnak, no meg fogadják a turistákat.

Külső-Hebridák

Homokos strandok Skóciában

A túra után körbevezettem Harris déli csücskében, ami messze a legváltozatosabb, legfestőibb része a szigetnek. A nyugati parton csodálatos, hosszú homokos strandok vannak, pedig ha ilyenre gondolok, egész biztos nem Skócia jut eszembe.

Külső-Hebridák

Külső-Hebridák

Külső-Hebridák

A keleti part gyökeresen más hangulatú: komor csipkés sziklaszirtek és apró kobaltkék tavak sorakoznak a part mellett. Köztük kanyarog az egysávos út, igencsak észnél kell lenni vezetés közben.

Külső-Hebridák

Külső-Hebridák

Külső-Hebridák

Harris tweed

Egy gyapjútermékeket árusító bemutatóterem is van errefelé, mert a sziget híres a magas minőségű gyapjúról (Harris tweed). Az anyagot itt szövik kézzel, de a késztermékeket külföldön (például Olaszországban) szabják. Az árak pedig tükrözik a munkaigényes eljárást, egy női zakó például 500 fontba kerül.

Külső-Hebridák

A boltban rákérdeztem, tudok-e találkozni olyan családdal, akik még a régi, hagyományos módon szövik az anyagot és elmagyarázták, hogy jutok el Donald John-hoz a tengerparton. Fel is kerestem az urat, aki nagyon barátságosan fogadott, megmutatta a szövőszéket és mesélt egy picit magáról.

Külső-Hebridák

Este elég szép naplementében vezettem vissza a szállásra.

Külső-Hebridák

Szállás

Egy kis B+B-ben béreltem szobát (Tighnabruaich Bed and Breakfast), az egyetlent, amit kiadnak. Egy kissé hippis, különc nyugdíjas házaspár a házigazda, ők laknak a földszinten, míg az emelet – háló, étkező, fürdő – teljesen a vendégé. Kedves, tiszta, csendes hely, 50 font egy éjszaka, reggelivel.

A házigazda, Debbie, nemcsak vendéglátásból igyekszik megélni, hanem festmények árusításából is, meg is mutatta a műtermét.

Külső-Hebridák

2018. május 9. (zöld vonal)  Ma az északi résznek veselkedtem neki, ami talán picit kevésbé izgalmas természeti látnivalók tekintetében, annál gazdagabb viszont történelmi emlékekben.

Callanishi állókövek

Ezek közül is messze a legfontosabbak az ötezer éves Callanishi állókövek, ami amolyan mini-Stonehenge, töredék számú látogatóval. A legjobb az volt, hogy itt még simán oda lehet menni a kövek közé és simogatni, átölelni őket, ha valaki ezoterikusabb beállítottságú és így akar energiával töltekezni.

Külső-Hebridák

Külső-Hebridák

A másik ősi látványosság egy kétezer éves őrtorony, meglepően jó állapotban és ázsiai szelfitömegek nélkül. Itt konkrétan egyedül voltam.

Külső-Hebridák

Külső-Hebridák

Vannak még vaskori kőházak is, melyek teljesen eredetiek, csak a szalmatetejüket újították fel és nagyszerűen üzemelnek a mai napig bicajosoknak hostelként.

Külső-Hebridák

Találtam még egy szövő családot, itt is beszélgettem egy kicsit a háziakkal, olyan érdekes ez a téma, gondoltam, majd írok cikket belőle.

Külső-Hebridák

Nagyjából ezzel be is jártam a szigetek fő látnivalóit, úgyhogy jól lőttem be, hogy két nap pont megfelelő a felfedezésükre. Ha nem lenne ilyen cudar hideg, persze lehetne még bőven túrázni és strandolni, de ezekre nyáron sem igazán tökéletes a klíma. Most 5-10 fok között volt a hőmérséklet és csak percekre állt el az eső, de nyáron se nagyon lehet 15 foknál többre számítani. Persze ez csak engem rettent el, a meredek hegyoldalakon süvítő szélben, vízszintes esőben felfele tekerő bicajosok nem voltak ilyen puhányok, ők tolták rendesen:-)

Kicsit belekóstolni mindenesetre jó volt, milyen is az élet itt a világ végén, és ha nem is pezseg az élet, az kétségtelen, hogy gyönyörű.

Olvasd el a teljes út beszámolóját

Skócia körút – egyénileg, autóval