2018. május 13.
Ma csak egy egész picike, egyórás szakasz volt az útitervben, Tongue és Thurso közt – majd jöhetett a várva várt Orkney!
Thurso
Két okból hagytam ilyen „lazára” itt a programot. Egyrészt azért, mert az útikönyv és az internetes képek szerint itt különösen szép a partszakasz és nem akartam sietni. Másrészt azért, hogy nyerjek napot. Elvileg simán levezethettem volna ezt az órácskát tegnap is, de akkor ma (vasárnap) mennék Orkney szigetére és el akartam kerülni a hétvégi kirándulókat.
Úgyhogy szép nyugodtan megreggeliztem, kicsit írogattam a blogot, aztán nekiindultam. Azt gondoltam, az eddigiekhez hasonlóan majd sokkal lassabban haladok a tervezettnél, de nem így történt. Egyáltalán nem tudtam megállni ugyanis fotózni, annyira esett az eső, és bár magamat nem féltettem, a szép új, drága lencsémet igen. Így délután kettőkor már az új szálláson voltam.
Thursoban a Pentland Hotelre esett a választásom, ahol egy csendes, kényelmes szobát kaptam.
A lobbiban kényelmes fotelek, mintás tapéta, a kandallóban lobogott a tűz, máris otthon éreztem magam.
Amikor kiderült, hogy vasárnap délben és este „carvery” van az étteremben, egyből eldöntöttem, nem is megyek ki vissza az esőbe, itt ebédelek. A carvery olyan all-you-can-eat büfé, ahol sokféle húst kínálnak, melyekből előttünk kanyarít le egy-egy szeletet a séf. No és persze vannak köretek és vagy két tucat desszertféle is (nehéz is volt ellenállni nekik). Láthatóan nagyon népszerű ez a típusú vasárnapi ebéd a helybéliek közt is, mert az utolsó pici asztalt kaptam meg.
Kicsit pihentem a szobámban, aztán délután 4-5 körül úgy döntöttem, mégse múlhat el a nap fotózás nélkül. Nekivágok, majdcsak lesz valahogy.
Dunnet Bay
Elindultam bejárni az északkeleti csücskét Skóciának. Az első megállóm Dunnet Bay volt, egy homokos strand, ahol meglepően sok lakókocsi állt a kempingben. Hiába, nem mindenkinek jelenti a strand azt, hogy kifekszünk a napra és csilingelnek a jégkockák a koktélban. Sokan jobban szeretik azt, mint én is, hogy csodás magányos partszakaszokon kóborolhatnak, és nem hallanak mást, csak a tenger zúgását.
Dunnet Head
A közelben nyúlik ki a tengerbe Dunnet Head, a romantikus kilátójával. Bár sokan úgy vélik, John o’Groats a szigetek nélküli Nagy-Britannia legészakibb pontja, nincs igazuk, mert valójában Dunnet Head.
John o’ Groats
De azért megálltam John o’ Groats kilátópontjánál is, ahol épp egy tucatnyi bicajos készített magáról teljes eksztázisban csoportképet – Londonból indultak ugyanis és tekertek idáig.
A két kilátó közt van a Mey kastély, az anyakirálynő egyik otthona, ahol Charles herceg is szívesen időzik nyaranta pár hetet. Elvileg látogatható, de sajnos ezt lekéstem, mert csak délután négyig lehet bemenni.
Duncansby Head
John o’ Groatstól egy jelöletlen úton lehet továbbhajtani Duncansby Head felé (kérdezgetni kell a helyieket, merre). Ahol az út vége van, le lehet parkolni, majd még egy-másfél kilométert kell gyalogolni a híres sziklatömbökig. Nagyon vizes és puha volt a pázsit, és az út során már másodszor ázott át a túracipőm – úgy látszik, a Goretex se bír a skót időjárással. De persze nem bántam ennyi kellemetlenséget, ha a látvány lenyűgöző volt.
Ackergill Tower Castle
Ekkor már kicsit bátortalanul, de a nap is kisütött – este fél nyolc volt. Nem is mentem vissza a szállodába, hanem indultam tovább a körutamon, és megkerestem az Ackergill Tower Castle-t. Ez szállodaként üzemel, de a kapunál nem volt kiírva, hogy csak vendégek hajthatnak be a kertbe, úgyhogy én ezt bátorításnak vettem. Már csak azért is megérte beszökni a kertbe, mert az épülethez vezető bekötőút mellett öt nyuszit is láttam!
Letettem az autót és beosontam a kastélyba, meg kell mondjam, kicsit olyan volt, mintha egy krimiben lennék. A recepciós nem látott meg, én meg bekukkantottam mindenhova, ahova csak tudtam. Még soha nem láttam ennyire kastély hangulatú kastélyszállót, fantasztikus társalgói voltak.
Sinclar Girnigoe
Még mindig gyönyörű idő volt, úgyhogy nekirugaszkodtam, hogy a Sinclar Girnigoe várromot is felkeressem – ez az útikönyvben ugyan nem szerepelt, de az egész utazáshoz fő inspirációt adó francia blogbejegyzésben igen.
Itt is leparkoltam és nekivágtam a partnak – és ekkor megtörtént a csoda. Egész napos lustálkodás után kiragyogott a nap, és olyan mágikus fénnyel vonta be a tájat, ami csak itt, az északi tengerparton lehetséges. Egy pillanatra ledermedtem, de aztán gyorsan kattintottam pár fotót. És jó, hogy igyekeztem, mert nem tartott a jelenés sokáig, hirtelen este lett.
Visszaindultam a hotelbe és ahogy magamra zártam a kocsiajtót, már meg is indult az eső. De olyan vörös volt az ég, hogy így is tátott szájjal vezettem hazáig.
Kékkel jelölve az útvonal, amit délutánig esőben tettem meg (így nem tudtam fotózni) és narancs színnel, amit napos időben ma este bejártam:
Az egész északi partszakasznak van egy jó kis weboldala, a Venture North, valamint ugyanilyen néven kifejlesztettek egy ingyenes applikációt is, sok hasznos információval.
Komp Orkney szigetére
2018. május 14. Ma egyetlen napra átkompoztam Orkney szigetére. Igazán csak egy-két ősi emlék izgatott, bár nyilván több napot is el lehet ott tölteni. A retúr kompjegy a Pentland Ferries cégnél 108 font volt (egy autó, egy utas), az utazás pedig egy óra. Kicsit hiányoltam a wifit, amit az eddigi utaknál megszoktam a másik kompcégnél, de így legalább nem a mobilt bámultam, hanem a tájat:-) Olyan isteni napsütés volt, hogy a 12 fok ellenére az összes utas fent tolongott a nyitott teraszon, az erős napsütésben egyáltalán nem fáztunk.
Azt írta a Lonely Planet, hogy mihelyst kikötünk, érezzük, hogy ez más világ és nem tévedtek. Valahogy teljesen mások a fények és a színek, kicsit Feröerre emlékeztetett. Imádom az ilyen tájakat!
Orkney whisky
Meglátogattam még egy whisky-lepárlót, itt végre láttam „akciót” is, már amennyire izgalmas egy ilyen munkafolyamat. És kóstolhattam volna is, ha nem vezetnék és ha innék – így viszont csak szagolgattam és okosan bólogattam.
Orkney látnivalók
Sajnos a két felkeresett ősi emléknél eléggé megnyúlt a képem a csalódottságtól, váratlanul sok látogató toporgott ugyanis mindkettőnél. Nem értettem, hogy a túróba kerültek ide ennyien, mindenhol 3-4 busznyi ember. Aztán megláttam a hatalmas tengerjárót a kikötőben és világos lett. Szerintem Orkney és a hasonló kis szigetek egyszerűen nem bírnak el hirtelen több ezer turistát. Élvezhetetlen minden, ráadásul a nagy buszoknak egyáltalán nem valóak az itteni egysávos kis utak. Ha szembetalálkozott két nagy busz, negyedórára leállt a forgalom, mire valahogy megoldották a helyzetet.
No de azért nem jöttem hiába, mégiscsak ritkán áll az ember ötezer éves település mellett. Skara Brae a kontinens legjobb állapotban fennmaradt kőkori települése – már akkor élt és virágzott, amikor az egyiptomi piramisoknak még a kósza gondolata sem merült fel. Nyilván világörökség (végre egy pipa, ha már az „országot” nem tudom kipipálni).
A világörökségnek nemcsak ez a része, hanem egy földalatti sírkamra is (ahova most nem tudtam bemenni), illetve két kövekből kirakott kör. Mindegyikre jutott pár turista:-(
Sajnos elég korán, fél ötre ki kellett menni a kikötőbe a visszainduló hajóhoz, pedig itt ugye sokáig világos van ilyenkor. Lehet, hogy érdemes lett volna itt éjszakázni egyet, és kora reggel vagy késő este nézni meg legalább azokat a romokat, ahova nem kell belépő és szabadon látogathatóak (mint a két kő-kör). Hiába okoskodtam, hogy nem vasárnap jövök, mégis kifogtam tömeget… Orkney viszont ezzel együtt csodaszép, feltétlenül ejtse útba mindenki, aki megteheti!