Nem tudom, hányan hallottak a középkori templomok útjáról. Ez a turisztikai attrakció az Északkelet-Magyarországon, valamint Kárpátalján és a Partium északi részén fellelhető középkori templomokat fűzi fel egy tematikus útvonalra. Egyelőre a belföldi rész nagyját sikerült végigjárnom, és csodásabbnál csodásabb templomokra bukkantam. Az öröm mellett végig ott motoszkált bennem, milyen kár, hogy nemcsak a külföldiek, de gyakran az itthoniak sem ismerik ezeket a páratlan kincseket.
Legismertebb: Csaroda
A térség középkori templomainak sztárja, legismertebb tagja Csaroda késő román stílusú temploma. Ez már abból is látszott, hogy nem kellett nyomozni a kulcs után, a templomot nyitva találtam, és első látogatásom során, 2015-ben itt volt a legtöbb látogató. Most 2022-ben viszont se látogatók, se nyitott ajtó – de szerencsére az utca végén lakik a (meglehetősen sármos) lelkész, ő szívesen odaadja a kulcsot.
A templomot az 1200-as évek második felében építették. Ekkor születtek a különleges falfestések is, amelyeket két évszázaddal később a reformáció hívei oda nem illőnek ítéltek és eltüntettek. Nagy szerencsénk, hogy az akkori szokással ellentétben nem verték le a festéket, hanem csak rávakoltak. Erre a rétegre 1642-ben életfás, növényindás falikép került. Ez is értékes lenne, ha nem kerültek volna elő alóla a még izgalmasabb, páratlanul szép freskók.
A képeken az apostolok, Szűz Mária, a kis Jézus, a feltámadt Krisztus és más alakok kivétel nélkül mind mosolyognak, ezért Csaroda templomát a mosolygó szentek templomának is becézik. A szelíd, kipirosodott orcájú alakoktól csodálatosan békés és kedves a templom hangulata.
A szószéket és a karzatot csarodai keresztszemes borítja, a fából készült berendezés a 18. századból való: a szószék, a kazettás mennyezet, a karzat és a padok. A templom építésével kapcsolatos fontos dokumentumokat egy mennyezethez erősített dobozban őrzik, hogy árvíz esetén se sérüljenek meg. Az indás faliképek a külső homlokzaton is megjelennek. A hölgy, aki előzékenyen körbevezetett a templomban, azt mondta, a környéken elterjedt szűrminták ihlették a képeket.
A szatmári templomokban egyébként a mennyezet szinte mindig festett mintás vagy egyszínű kék. Ezért is csodálkoztam annyira, amikor felfedeztem, hogy itt bizony barna. Aztán kiderült, hogy ez a templom se kivétel, csak sajnos lekopott a kék festék, és nincs pénz a felújításra. Amint sikerül rá forrást találni, visszaállítják az eredeti állapotot.
A mezítlábas Notre Dame: Tákos
A csarodai templom sem a nagyságával kápráztatja el a látogatót, a tákosi azonban még kisebb. Annyira, hogy a mellette magasodó, aránytalanul nagy harangtorony miatt alig lehet észrevenni. Míg Csarodán nem sajnálták a pénzt a kegyúri templomra, és égetett téglából húzták fel, Tákoson a parasztok temploma, vagy ahogy a falubeliek hívják, a mezítlábas Notre Dame vesszőből és sárból épült, akár egy madárfészek.
A tetőszerkezetet gerendalábazatra állított oszlopok tartják, a templom padlója döngölt agyagból van. Az 1766-ban épült templom azért is látszik jóval régebbinek, mert a középkori típusú falusi vályogtemplomok egyik utolsó képviselője. A módszer meglepően stabil épületet eredményezett, nagyszerűen állta a legutóbbi, 2001-es nagy árvíz támadását is.
Odabent is minden az 1700-as évekből származik, a csodásan kifestett, 58 kazettából álló mennyezet és a szépen pingált padok. A kulccsal nem volt gond, mert épp jött a harangozó, és beengedett. A kedves bácsi szívesen mesélt a templomról. Kicsit búsan mondta, hogy a régi 50-60 fő helyett mostanában csak 8-10 ember jár az istentiszteletekre, kivéve persze a karácsonyt és az újévet, amikor szépen megtelik a kis templom.
Bár a tákosi templom nem a középkorból való, de szerepel a középkori templomok útján, így én sem hagytam ki a felfedező körútból. A település egyébként is tip-top, ilyen takaros és tiszta utcákon öröm a séta. Ha már itt jártam, benéztem a tájházba is, ahol szép kereszthímzéses terítők, párnák láthatóak. A templom mellett pedig egy kis parkot alakítottak ki, ez része egy „édenkert” gyűjteménynek, melyekben a megyében honos fákat mutatják be.
Komppal templomba: Lónya
Lónyára már eljutni is kész kaland volt, ugyanis komppal kellett átkelnem a Tiszán. A reggeli ködben kifejezetten hangulatos volt a rövid vízitúra. A település fő látványossága a 13. századi román stílusú református templom. A tájékoztató táblán találtam egy mobiltelefon-számot, de sajnos a telefon ki volt kapcsolva. Tanácstalanul és kissé megszeppenve ácsorogtam az épület előtt, fogalmam sem volt, hogy jutok be a templomba. Ekkor azonban megjelent egy fiatalember, akiről kiderült, hogy véletlenül épp a kulcsőrző fia, és már tekert is a bicaján a kulcsért. Apukája, a kulcsőrző épp Ukrajnába hajtott át tankolni, a mobilját meg a roamingköltséget megspórolandó, kikapcsolta. Mindez 2015-ben, első látogatásom idején volt, most 2022-ben ez a helyzet egész biztos nem állt fenn. A mobil azonban ezúttal sem válaszolt, de szerencsére ismét szerencsém volt, egy arra sétáló úr be tudott engedni.
Milyen jó, hogy bejutottam! Mindkét látogatás során leesett az állam, amikor beléptem.
Akárcsak Csarodán, itt is mosolygó szentek néznek ránk szelíden a falakról, ez a templom mégis kevésbé van jelen a köztudatban. A falfestménytöredékek a 13. században készültek, és minden bizonnyal ugyanannak a festőnek vagy festőiskolának a munkái, mint a csarodaiak. Sőt egyes művészettörténészek szerint a művész igazi kiteljesedése Lónyán következett be. A festmények sokáig rejtve voltak a szemünk elöl, hiszen a reformáció során lefestették őket. Csak a 2001. március 6-ai tiszai árvíz után elkezdődött renoválás során bukkantak rájuk, de azóta szépen feltárták a képeket.
A templom további ékessége a festett fa mennyezet és a parasztbarokk berendezés, különösen a hatszögletű, többszintes szószékkorona. Ezt ugyanúgy Asztalos Sándor Ferenc készítette, mint a tákosi templombelső famunkáit.
Régi mennyezethez új templom: Zsurk
Talán megbocsátják az olvasók, ha még egy kakukktojást belecsempészek az írásomba. Zsurk temploma, akárcsak a tákosi, szintén későbbi építésű, mégis érdemes szót ejteni róla, mert igencsak kacifántos története van.
A mai templom helyén 1790-től mintegy száz éven át fatemplom állt. Almássy Sámuel döntötte el, hogy kőtemplomot építtet a helyére, le is rakták az alapkövet 1891-ben. Mivel a fatemplom kazettás mennyezete ekkor még igen jó állapotban volt, és igencsak kedvelték a hívek, azt nem szedték szét, hanem – a legenda szerint – alátámasztották, és elbontották alóla a régi templomot.
A kőtemplomot ugyanolyan szélességűre tervezték, mint az elbontott fatemplomot, csak nyugat felé hosszabbították meg, és egy oldalhajót is hozzácsatoltak. Ezen van jelenleg az egyetlen bejárat. A kazettás mennyezet tábláit allegorikus ábrázolások, vázákban levő virágok és díszes medalionok díszítik, míg a táblákat egymástól elválasztó barna léckeretek kereszteződéseit négylevelű, fűrészelt rózsák emelik ki. Némely kazettákra komplett romantikus festményeket alkottak, az egyiken például Jeruzsálemet láthatjuk.
Ahogy ez már a régi református templomoknál lenni szokott, itt is több száz éves fa harangtorony áll az épület tövében. A függőleges gerendák majdnem 14 méter hosszúak és 30 x 30 centiméter vastagok. Ezek a pompás fák a Tisza melletti évszázados tölgyesekből kerültek ki.
Bár a település nem nagy, a kulcsot hozó harangozó szerint vasárnaponként 70-80 fő is el szokott jönni, sőt a templomot egész télen tudják használni a padfűtés miatt.
Töredékes freskók: Nagyar
Nagyarra nemcsak a kastély és a Petőfi-fa miatt érdemes ellátogatni, de a református templomban is ritka faliképeket, díszes szószékkoronát találunk.
A Zsigmond király idején épített gótikus katolikus kápolnát a 16. századtól a református hitre áttért lakosság használta. A falakat lemeszelték, az épületet az évszázadok során többször renoválták, majd a 19. században jelentős átalakításokat végeztek rajta. A középkori templom már csak nyomokban lelhető fel benne. A szentélyt elbontották, a belső diadalívet és a külső támfalakat megszüntették, a hajótestet kétszeresére növelték, majd az épülethez tornyot is építettek.
Az 1990-es évek belső falfeltárása során derült ki, hogy a meszelés a környéken egyedülinek tekinthető, páratlan reneszánsz freskókat takar. Sajnos a 19. századi átalakítás és az új ablakok vágása a 10 képből álló, Krisztus szenvedéstörténetét bemutató festménysorozat nagy részét tönkretette. A képekből kettő, a jeruzsálemi bevonulás és az utolsó vacsora, ha töredékesen is, de újra látható.
A templomban különösen szép az 1882-ben készült festett famennyezet is, a copf stílusú szószéket és a szószékkoronát pedig a környék legszebbjei között említik.
Kincset rejtettek a falak: Sonkád
Kíváncsian érkeztem Sonkádra, itt áll ugyanis a Felső-Tiszavidék három Europa Nostra-díjas templomának egyike. A nemzetközi elismerést nem véletlenül érdemelte ki az épület, a 15. században épült református templomot szinte a halál torkából mentették meg.
A sonkádi református templom a középkori Szatmár vármegye egyik jelentősebb családjának, a Csaholyi családnak kegyúri temploma volt, amely a 15. században, nem sokkal a reformáció elterjedése előtt épült. A Csaholyiak a református vallásra való áttérésük után változtatták meg a templom belsejét, melyet aztán a tatárdúlás után, a 18. században jelentősen átalakítottak. A templom helyreállítása viszonylag későn, az 1750-es években kezdődött, amelynek egyik fénypontja az 1766-ban a festett, kazettás mennyezet és karzat elkészítése volt. A déli bejárat előtt fából készült, nyitott előcsarnok védi a mívesen kiképzett, kőkeretes, gótikus kapuzatot.
Két évtizede a teljes pusztulás szélén állt, istentiszteletek megtartására már rég nem volt alkalmas. Úgy tűnt, hiába élte túl tatárok és törökök pusztítását, 500 év viszontagságait, a hívei elhagyták, gazdái lemondtak róla. Szerencsére az egyszerű állagmegóvásnak induló munkák hirtelen gyökeres fordulatot vettek, amikor kiderült, hogy a falak valódi kincset rejtenek.
A vakolat alól egyszer csak kibukkant az 1766-ból származó gazdag, változatos famennyezet, melyet a szakszerű restaurálás nyomán ma ismét megcsodálhatunk. Helyreállították a szószéket, az életfa motívumokat ábrázoló karzatokat és a padokat is.
Bár nem nagy a templom, sokáig nézelődtem benne, mert mindig újabb és újabb csodás részleteket fedeztem fel. Szerencsére a kulcsot hozó hölgy sem siettetett, láthatóan örült, hogy ennyire tetszik a templomuk.
Feliratok a falakon: Vámosoroszi
Vámosoroszi temploma volt az egyetlen a „sztár” csarodain kívül, amit nyitva találtam. Csodálatos kis templom, nem szabad kihagyni, az egyik nagy kedvencem mind közül.
A reformátusok a Szentírást helyezték a hitélet középpontjába, ennek megfelelően képek helyett a Bibliából vett idézetek kerültek a templomok falaira. Vámosorosziban legalább 10 ilyen feliratot lehet megfigyelni, melyek különböző időben készültek, és talán nem is voltak egyszerre láthatóak. A 2014-es restaurálás során tárták fel a szövegeket, és ha töredékes állapotban vannak is, nagy részük olvasható.
Tornyon épített harangtorony: Túrricse
Ismerve a Felső-Tisza-vidék harangtornyait, egészen szokatlannak hat a túrricsei, mintha a magas kőtoronyra nem fából készült, galériás sisakot helyeztek volna, hanem egy kisebb, kétszintes haranglábat. És valóban így is történt. 1956-ban a gyülekezet elhatározta, hogy a 172 éves haranglábat, mely „összes eresztékében recsegett-ropogott, s a szétesés veszélyével fenyegetett”, újjáépíti. Mivel azonban a harangtorony építése óta jelentősen megnőtt falu távolabbi lakóihoz a harang szava nem jutott el, magasabb tornyot kívántak. Így jött létre ez a furcsának tetsző megoldás: falazott torony tetején építették újjá a barokk haranglábat. A templom helyreállítását és a mennyezet restaurálását 2003-ban fejezte be a Tiszántúli Református Egyházkerület.
Az 1500 körül épült református templom ajtajának kőkerete is egyedülálló az országban. Szép a festett falmennyezet és a faragott szószékkorona is.
A bejárat körüli tulipános „hímzést” érdemes megnézni, ehhez hasonlóval Sonkádon, Csarodán és Ófehértón lehet találkozni. Hasonló díszítés övezi az ablakkereteket is. Mindössze két színt, vöröset és feketét használtak a szívleveles tulipánok festéséhez.
Ha a szentek képei nem is kaphattak helyet a református templomokban, a gyülekezet házának, a közösségi élet legfontosabb terének felékesítéséről ők sem mondtak le. Szép példája ennek Túrricse temploma, mely az egyszerű ember lakóházától éppen abban különbözött (és különbözik ma is), hogy minden szegletét színesen kifestették, és minden berendezését ékesen faragták. A reformáció tehát a művészetet nem szorította ki a templomból, csupán másképp engedte kibontakozni.
Templomok békés egymás mellett élése – Csenger
Csengeren az ország egyetlen monumentális középkori kőtemploma áll, amely piros-fekete téglákból kirakott falával és erőteljes tornyával inkább várkastélyra emlékeztet. A kisváros a Szamos szép kanyarulatában fekszik, mindig is forgalmas révváros volt. Itt áll az ország egyetlen monumentális középkori kőtemploma, amely piros-fekete téglákból kirakott falával és erőteljes tornyával inkább várkastélyra emlékeztet. A templom legnagyobb értéke az 1745-ből származó népi reneszánsz motívumokban gazdag, festett kazettás deszkamennyezet. A kulcsért nem kell messze menni, azt a templommal egy udvarban található lelkészi hivatalból lehet elkérni.
Ritkaságnak számít, hogy három egyház ugyanabban az utcában építi fel templomát. Csengerben a három különböző felekezet tagjai békés egymás mellett élésben gyakorolják hitüket az általuk „Templomok utcájának” elnevezett városrészben. A település büszkeségének számító református egyház közelében áll a közelmúltban felújított római katolikus templom, valamint a Makovecz Imre tervei alapján készült új, modern, görög katolikus templom is. A részben egy domb belsejébe nyúló létesítmény az építők elképzelése szerint „összeköti az eget és a földet”.
Templom a lápvidéken – Nagyszekeres
A Felső-Tisza-vidéken a Tisza, a Szamos és a Kraszna okozta bel- és árvizek hatására egy olyan lápvilág alakult ki, amely évszázadokon keresztül nyújtott menedéket hol Ázsia, hol Európa felől érkező seregekkel szemben. A folyók nemcsak veszedelmet jelentettek, de az általuk kiépített lápvilág oltalmat is adott: az elszigeteltségben a középkor öröksége átvészelhette a vérzivataros időket, így maradhatott fent a középkori templomok sűrű láncolata. Ennek a lápvidéknek egyik utolsó lenyomatát láthatjuk a nagyszekeresi református templom körül.
A Gőgő-Szenke patak által közrefogott kis szigeten az 1400-as években épült a Boldogságos Szűz tiszteletére épített műemléktemplom. Valaha fahíd vezetett a szigetre, s a XVIII. századig csak ezen át lehetett megközelíteni. 1773-ban készült a többszintes gazdagon tagolt szószékkorona, karzata 1783-ból származik. A templom nyugati oldalát 18. században épült fa harangtorony őrzi.
Gótikus templomaink jó részében az eredeti, kőből és téglából készült boltozatok nem vészelték át az évszázadokat, így a nagyszekeresi templom szentélyének középkori boltozata is elpusztult valamikor az újkorban. Ahhoz, hogy a középkori boltozatot rekonstruálni lehessen, az építészeti szaktudáson túl több tényező együttállására is szükség volt. A konzoloknak és a faloszlopoknak az egykori helyét szerencsére pontosan be lehetett azonosítani. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1984-86 között állította helyre a templomot, benne a boltozat hálóját.
Ahány templom, annyi izgalmas történet
Ezek a templomok csak kiragadott példák, érdemes az összeset végigjárni.
Gyügye kevésbé ismert, de csodálatos kis református temploma (Fő u). 13. századi, román kori és kora gótikus épület. A 18. századi átalakítás során készült el az alakos és virágmintás festett deszkamennyezet – a Felső-Tisza vidéki festett templommennyezetek közül a legnaivabb. Ezzel egyidős a népies barokk berendezés (karzat, szószék, padsor) is.
Nagygécen olyan friss a felújítás, hogy még érezni a friss festékszagot.
Csengersima temploma a térség jól feldolgozott, mintaszerűen helyreállított középkori emlékei közé sorolható. Sok fotón a Szamos holtágának tóvá szélesedő víztükre megkettőzi a kis félszigeten magasodó templom képét, de se a 2015-ös, se a friss 2022-es utamon nem tudtam ilyen képet kattintani, mert a holtágban nem volt víz.
Kölcse egyhajós temploma a 15. század második felében téglából és terméskőből épült román stílusban. A templom előtt álló, 1791-ben készített fa harangtorony viszonylag alacsony törzsű. Alul a szoknya alatti rész teljesen zárt, fenn a galéria fölé nyolcszögletű sisakalj borul, ami ritkaság a Felső-Tisza-vidéken.
Ugyancsak az Europa Nostra-bizottság elismerő oklevelét érdemelte ki Szamosújlak 14. századi református temploma. Nyugati oldalán egy fa harangláb állt, ami a tetőszerkezettel együtt 1865-ben leégett, de 1867-re mindkettőt helyreállították. A templomot csak nyáron használja a gyülekezet, a nyitott teteje miatt ugyanis nagyon hideg. Inkább a közeli gyülekezeti teremben tartják az istentiszteleteket.
Szamostatárfalva vörös-fekete téglás templomát kiemeli a szatmári késő gótikus templomok sorából a nyugati, magas oromzata. Ilyen, ha volt is a szatmári térségben, azt lebonthatták, mert ma már nincs párja a térségben.
Ahány templom, annyi csoda és annyi történet. Azt hiszem, nem vagyok nagyon elfogult, ha azt mondom, ezeknek a templomoknak simán helyük lenne a világörökségi listán. Ha valaki végig akarja látogatni őket, a felkészüléshez nagy segítséget nyújt az internet. Már előre megismerkedhetünk a templomok történetével, ha pedig biztosra akarunk menni, megkereshetjük a kulcsőrt, és egyeztethetünk vele, mikor érkezünk. Ezt azért is ajánlom, mert néhány helyre sajnos sehogy sem sikerült bejutnom. No de semmi gond, jövök majd vissza, az ország egyik legkedvesebb csücske ez a vidék nekem, úgyhogy ami nem jött össze most, majd sikerül a következő alkalommal!
További írások a megyéről:
Nyíregyháza látnivalók – a belváros és a Sóstó
A kurta kocsmától az óriásfenyőig – Szabolcs-Szatmár-Bereg látnivalói
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kastélyai