Marosvásárhely

Egy nagyon-nagyon régi adósságot törlesztek ezzel a székelyföldi utazással. Mindig is vívódtam, hogy micsoda dolog az, hogy már bejártam a világot Tahititől Tokióig, de még nem jártam ott, ahonnan a családom jött: Sepsiszentgyörgyön. Apai ágról az őseim, a Kisgyörgy család 1764-ben a mádéfalvi veszedelem idején menekült Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe és ott éltek azóta is – én vagyok azon az ágon első Kisgyörgy, aki már Budapesten született. Valószínű a székely gének magyarázzák a konokságom:-) Mindig halogattam a látogatást, mondván, az ilyen könnyű utakat ráérek majd nyugdíjaskoromban, de most már nem várok tovább: irány “haza”, Székelyföldre:-))

Amikor nekiálltam az utazást megtervezni, azt hittem, sokkal nagyobb terület fér majd 11 napba. Ahogy olvasgattam az útikönyveket, folyamatosan nyesegettem a térképen, hogy miket halogassak majd egy következő körre. Annyi látnivaló van csak a székelyföldi részen, hogy úgy döntöttem, Szászföld (Nagyszeben, Brassó, Segesvár és az erődtemplomok) majd egy másik utazás témája lesz.

Az utazás

Kis hezitálás után úgy döntöttem, letolom egy nap alatt a Budapest – Marosvásárhely távot. Az útvonaltervező (google maps) ezt szűk 7 órára lőtte be, mi az nekem. Nos, szerintem ennyi idő alatt szirénázó rendőrautó felvezetéssel se megy a dolog, nemhogy forgalomban. A magyar szakaszon, ahol autópálya van, még simán hasítottam, de a határ után kezdődött a rémálom. A román sofőrök elképesztően vezetnek, leginkább az előzési technikájuk az, ami miatt három nagyon durván veszélyes helyzetem is volt. Se záróvonal, se éles kanyar, se beláthatatlan útszakasz nem veszi el a kedvüket, ha nem jön össze, bevágnak melléd, Te meg húzódj le ahova akarsz.

Az utazás utolsó órájában az autóm is sztrájkolt, mondjuk nem csodálom, ahogy hajtottam 35+ fokban 11 órán át. De legalább a megérkezés pompásan sikerült: egy blogger barátom által javasolt hiperszuper szálloda várt.

Megtépázott idegeimet és elgémberedett tagjaimat kilazítottam a szaunában és a jacuzziban, aztán másnap újult erővel kezdődhetett a városnézés.

Azaz előtte még egy kör a szervizbe, ahol azonnal nekiláttak az autómnak, megbütykölték, fizetséget nem fogadtak el és még meg is vendégeltek egy kávéra. Sokáig éljen a marosvásárhelyi Toyota szerviz!

Látnivalók

A fényképezőgéppel az első utam a Kultúrpalotába vezetett, imádom ugyanis a szecessziót, és különösen ezt a Lechner Ödön képviselte stílust, amikor azt a magyar népművészettel ötvözik. Az épület olyan kor emléke, amikor még a legapróbb részletekre is figyeltek. Ma már alig épülnek ilyenek. Otthon hirtelen csak két, meglehetősen eltérő példát tudnék mondani: a felújított pannonhalmi apátságot és a MÜPA-t, ahol mindig gyönyörködöm, milyen szépen egyben van minden – a színek, formák, anyagok.

Az épület legszebb részei a pompás előcsarnok, a lépcsőház és az emeleti Tükörterem – utóbbi kettő csodás festett üvegablakokkal.

(Több fotó: ITT)

A téren áll a volt Városháza is, de annak csak az előteréig lehet bemenni.

A közelben kissé meglepő a román katona emlékműve, nálunk már nincsenek ilyen típusú szobrok. Érdekes, tavaly Bulgáriában is láttam egy csomót, úgy látszik, csak nálunk rombolták le őket.

Bekukkantottam a várba is, melynek udvarát szépen rendbe tették, és elsétáltam a zsinagógához is, de sajnos azt zárva találtam.

Sikerült viszont bejutni a Teleki Tékába, ami egy fantasztikus gyűjtemény, tele első kiadásokkal (Rousseau, Kant, Voltaire, Platon, Galilei) és igazi ritkaságokkal, mint például Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára. Az egy dolog, hogy évtizedeken át szorgosan és módszeresen gyűjtötte a gróf a könyveket, de annyira szerette őket, hogy utazásai során szekereken szállíttatta magával a kedvenceit. Még jó, hogy nem a mai korban élt, meggyűlt volna a baja a kézipoggyász-méretekkel!:-)

Azt is nagyon szimpatikus találtam, hogy már a kezdetektől fogva közkönyvtárnak szánta a gyűjteményt, ezért katalógust is készíttetett hozzá. A mai napig bárki olvashatja ezeket a ritkaságokat, csak persze kikölcsönözni nem lehet.

Jelenleg 230.000 kötet van az állományban, ráadásul az eredeti, Teleki által építettet épületben, az eredeti bútorzatban elhelyezve. Csodálatos élmény.

(Több fotó: ITT)

Szállás

A több díjat nyert Privo Hotelben töltöttem két éjszakát és le voltam nyűgözve. Amikor minden, de minden apró részlet beleillik a nagy egészbe: a vázától a tűzoltókészülék dobozáig, a fogasoktól az összes bútorig és amikor ugyanaz a design/tipográfia végigvonul az egész épületen, az étlaptól a cukros zacskóig.

A hotel egy vadonatúj modern épületből és egy régi villából áll – előbbiben letisztult, minimál design, utóbbiban hat, régi bútorokkal felszerelt lakosztály van. Kényelmesek, csendesek a szobák, szuper az étterem, van kis helyes spa részleg és egy kis vékonyka, de igencsak erős kezű magyar masszőrlány. Nem tudok hibát találni:-)

Étkezés

Olyan jól elvoltam a hotelben, hogy az első nap vacsorát és második nap ebédet is ott ettem – utóbbi amolyan business lunch, 3 fogás 45 lejért, nagyon jó ár-érték arány. Második nap este aztán egy olvasó biztatására kimozdultam és betoltunk egy helyi specialitást, a papanast (túrófánk áfonyás, édes tejfölös öntettel) a Laci csárda nevű láthatóan nagyon népszerű csárdában.