Bevallom, én nem vagyok fanatikus várrajongó – ha csak térdig érnek a falak, az a bajom, ha pedig nagyon látszik az erőltetett újjáépítés, akkor meg azon morgolódom. De most az országjárás során eljutottam egy olyan várba, melyre egyetlen panaszszavam se lehet – teljesen lenyűgözött, milyen harmonikusak együtt a régi és az új részek.
Hol járunk?
Elsősorban a festett mennyezetű régi kis templomok miatt kerestem fel Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati csücskét, de ha már ott voltam, gondoltam, elsétálok Szádvárhoz is. A karanténban töltött hónapok után rám fért egy kis mozgás, és a rövid, de meglehetősen kaptatós séta pont ideálisnak tűnt. Ezzel együtt bevallom, félúton elbizonytalanodtam, kell-e ez nekem, mert egyre meredekebb lett a hegyoldal. De szégyelltem volna megfutamodni, úgyhogy baktattam tovább fel a hegytetőre. A széles úton érdemes figyelni, mert mély vájatokat figyelhetünk meg – minden bizonnyal szekerek kerekei koptatták ezt ki, melyek élelmet és építőanyagokat szállítottak a várhoz.
Egy elágazásnál elbizonytalanodtam, merre tovább, de hadd szóljon felbuzdulással a meredekebb utat választottam. Így Szádvár Felső várába érkeztem meg és a jutalmam fenséges panoráma volt. Hétköznap lévén egy lélek nem volt ott rajtam kívül, csodálatos volt megélni a csendet, a természet szépségét a régi várfalakról.
Már ott elkerekedtek a szemeim, amikor megláttam a fából készült teljesen modern stílusú padokat és információs táblákat. Nagyon tetszett, hogy ennyire eltér az anyaghasználat és a stílus a régi kövektől, de közben mégis passzol az egész.
Amikor kigyönyörködtem magam, indultam lefelé, az az Alsó Várba és itt várt a legizgalmasabb újdonság, a falépcsők hosszú sora. Az egy dolog, hogy segítségével könnyedén körbe lehet járni a területet, de rendkívül fotogén, és – fiatal lányok, figyelem! – tökéletes szelfi-helyszín!
Vártörténet
De nézzük, hogy került ez a kőhalmaz a 460 méter magas hegy tetejére. Azt nem tudjuk, hogy pontosan mikor épült, de első említését egy 1268-ban kelt oklevélben találjuk. A vár és a körülötte levő birtok számos gazda birtokában volt, majd végleges formáját valamikor az 1500-as évek derekán nyerte el. Számos ostrom, csata zajlott falai közt, majd az 1600-as évek második felében felgyújtották, magára hagyták.
A középkori vár maradványai ezután gazdátlanul omladoztak, évszázadokig szinte senki felé se nézett, falait részben visszahódította a természet. Sorsát az is megpecsételte, hogy túl közel volt a magyar-szlovák határhoz, így egyfajta tiltott zóna volt, ahova sokáig túrázni se lehetett. A gyökeres fordulat csak 2006-ban állt be, amikor lelkes civilek nézték ki maguknak, hogy újra életet leheljenek a várfalakba.
A Szádvárért Baráti Kör
A történetnek ezt a részét legalább annyira szeretem, mint magát a várat, hiszen mindig szívet melengető, ha egy civil kezdeményezés sikeres lesz. Itt egy kicsit átadom a szót a szervezet weblapjának, hogyan indult az ő történetük:
„Mint manapság oly sok minden, a mi történetünk is az Interneten kezdődött. 2006-ban az Index.hu Várak-várromok című fórumán értekeztek egymással a téma iránt érdeklődők, megosztván egymással tapasztalataikat, fényképeiket, legfrissebb élményeiket. Sokan közülük gyakori látogatói voltak hazai várainknak, így pontosan tudták, hogy milyen soknak peregnek utolsó órái. Páran egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy ideje túllépni a passzív sajnálkozáson és szenvedélyük iránti elkötelezettségünket tettekkel is bizonyítani kell. Már csak egy megfelelő várromot kellett találni. A társaság bátorságát és elszántságát mi sem bizonyítja jobban, hogy az ország egyik legnagyobb, de feledésbe merült várát, a Szögliget határában elhagyottan omladozó Szádvárat választotta” … „2006 októberének egyik péntek estéjén eljött a – számunkra – felejthetetlen pillanat; az addig egymást csak nicknéven szólító emberek kiléptek a cybertérből és Szögligeten egymás szemébe néztek.”
Azt már én teszem hozzá, hogy nem csak hogy a legnagyobb várat nézték ki, de azt, ami talán a legmesszebb van Budapesttől – elég eltökéltnek kellett hát lenni, hogy ide rendszeresen elutazzanak.
A lelkes kis csapat aztán nekiállt bozótot irtani, ciszternát tisztítani, no és önzetlen segítőket és pályázati pénzeket felkutatni. Táborokat, várnapokat szerveztek és folyamatosan keresték az adakozókat, önkénteseket.
A vár évről évre egyre szebb lett, a barátságok pedig erősödtek.
Legújabb fejlesztések
Hatalmas segítség lett, hogy Szádvár bekerült a Nemzeti Várprogramba, melynek keretében mindenekelőtt elvégezték annak legalaposabb felmérést. Ezután került sor a várfalak állagmegóvására, illetve a biztonságos látogatói útvonal kialakítására.
A várfalakat sehol sem egészítették ki, azt meghagyták eredeti magasságukban, azaz nem rekonstrukció, csak konzerválás történt. A cél az volt, hogy az egész terület rendezett és biztonságos legyen, hogy azt minél többen felkereshessék, élvezhessék.
Ahogy már említettem, minden új elem fából készült, méghozzá tölgyfából – a visszafogott információs táblák, a padok, a lépcsők és a kőtár is. Egyszerre modern és méltóságos a sok új elem, én teljesen odavoltam, milyen jók ide.
Látogatói információk
Szögliget határától mintegy két kilométerre áll az egykori határőrbázis, amely ma a Szalamandra turistaház. Itt lehet leparkolni, és innen indul a piros jelzést követve a túra a várhegyre. A körtúra 4.5 km hosszú, így gyerekekkel is vállalható, ráadásul gyönyörű erdőn vezet át. A visszafelé vezető úton több forrást is láthatunk, valamint romantikus, mohos sziklákat.
A várrom belépőjegy nélkül, egész évben szabadon látogatható.
Ha erre jártok, az itteni túrát összeköthetitek- ahogy én is tettem – a környék helyes kis templomainak meglátogatásával.