Még alig tettem fel az kislakást 2013 tavaszán az airbnb foglalási felületére, érkezett egy felettébb különös foglalás: a következő nyárra jelentkezett be néhány napra egy amerikai házaspár. Biztos elírták az évet – gondoltam, és küldtem nekik egy üzenetet, hogy nyugodtan módosítsanak díjmentesen. „Nem, mi tényleg majd csak jövőre jövünk” – írták vissza. „Akkor lesz ugyanis az aranylakodalmunk”. Valahogy éreztem, ez nem mindennapi történet lesz és több mint egy évig kíváncsian vártam őket…
25 évvel korábban
Dotty és Ron az ezüstlakodalmukon jártak először Budapesten. A neves eseményt ugyan Bécsben ünnepelték, de átvonatoztak hozzánk is egy éjszakára. Nem is Budapest vonzotta őket, hanem az Orient-expressz, amelyről azt hitték, a régi idők pompáját idézi, de amire felültek, csak egy ilyen néven futó átlagos vonat volt.
A pályaudvaron egy fiatal pár környékezte meg őket, fekete fuvart ajánlottak a lefoglalt szállodába. Kicsit félve mondtak igent, de szerencsésen megérkeztek az Intercontinentalba, ráadásul korrekt árért. Úgy tűnt, az alkalmi taxisok nem hiénák voltak, csak egy kis kemény valutához szerettek volna jutni.
Mivel Dotty szenvedélyes operarajongó, a szálloda portását megkérték, szerezzen nekik jegyet az operába. Ezzel is szerencséjük volt, akadt még két jegy, és csodálatos volt az előadás. Jó későn ültek be vacsorázni a Mátyás pincébe, ahol éjfél után riadtan vették észre, már csak rájuk várnak a pincérek, hogy be tudjanak zárni. Ahogy kiléptek az ajtón, hatalmas pelyhekben hullt a hó, ők pedig hógolyózni kezdtek, mintha megkergült gyerekek lennének.
Másnap leintették az első taxist, akit egész napra kifizettek, és körbejárták a várost. Végzetes szerelembe estek Budapest házaival, este alig akartak visszatérni Bécsbe. Az osztrák fővárost Budapest után drágának, csúnyának és unalmasnak tartották. Még évekkel később is arról beszélgettek, hagyni kellett volna veszni a kifizetett hotelszobát, és több időt tölteni Budapesten, amelynek emléke egyre inkább beásta magát a zsigereikbe. Eldöntötték hát, hogy az aranylakodalmukat itt ünneplik.
Dolgos évek, családalapítás
A következő évtizedek szorgos munkával teltek. Ron munkájából adódóan rengeteget utazott, néha Dotty is elkísérte. A sok céges út révén felgyűlt törzsutas-pontokból szabadidejükben bejárták a fél világot, különösen a búvárparadicsomokat, mivel mindketten szenvedélyesen szeretnek merülni. Emellett felneveltek négy gyereket, majd vigyáztak a hét unokára – hosszabb időre így nem tudtak elutazni.
Dotty háztartásbeli volt, de egyre jobban beásta magát a régiségek világába, különösen konyhai eszközökkel szeretett kereskedni. Imádták a bolhapiacokat, ahonnan mindig sok kinccsel felpakolva tértek haza. A külföldön vásárolt antikvitásokat jó áron értékesítették Amerikában, míg onnan régi, magas minőségű skót kendőket vittek Angliába. Magyarországgal maximum annyi kapcsolatuk volt, hogy időnként szívesen vacsoráztak a New York-i EMKE étteremben, amely Manhattan keleti oldalán, a magyar negyedben áll.
Elérkezett az aranylakodalom éve, és nem volt kérdés, hogy hova utazzanak. Eldöntötték, legalább két hetet töltenek Budapesten (végül három lett belőle), és a várakozásokat még inkább fokozandó, egy hosszabb hajózással érkeznek. Így a vakáció Isztambulban kezdődött, majd egy folyami hajóutakat szervező céggel Bukarestből 11 nap alatt közelítették meg fővárosunkat.
És hogy találtak rám? Mivel az én kis kiadó lakásom volt a legközelebb az airbnb térképes keresőjében a hajó kikötőjéhez, rám esett a választásuk. Mivel a hajózási társaság jelentős kedvezménnyel árusítja az útjait több mint egy évvel előre, így amikor azt kifizették, egy füst alatt a plusz napokat is befoglalták nálam.
2014 nyara és ősze
Mikor megérkeztek, egyből belevetették magukat a budapesti hétköznapokba. Egyáltalán nem éltek nagy lábon, igyekeztek mindig megtalálni az olcsóbb büféket, és kizárólag a tömegközlekedést használták. BKV-bérletet vásároltak, és kialakították napi rutinjukat. Felvették a helyi ritmust, megvoltak a kedvenc kávézóik, éttermeik.
Szombatonként nyitáskor ott toporogtak az Ecseri piac bejáratánál, hétköznaponként pedig minden áldott nap kisétáltak a Fővám téri piacra. Ezzel egyrészt megvolt az egyórás reggeli egészségügyi séta, másrészt a friss gyümölcs aznapra. Szinte minden este elmentek szórakozni: Dotty az operákért rajong, Ron pedig a jazzért, így felváltva hol ide, hol oda jártak.
De a legjobb a fotózás volt. Az egész azzal indult, hogy Ron talált az Ecserin egy régi fotóalbumot, még a háborúk előtti Budapestről. Évszám nem volt rajta, így pontosan nem tudni, mikor készültek a képek, de az biztos, hogy jó régen. Ahogy végiglapozta az albumot, bekattant egy ötlet: fotózzák végig ugyanazokat a helyszíneket. Így is lett. Nyakukba vették a várost, felkutatták az album helyszíneit, és újra megörökítették ugyanazokat a tereket, utakat, hidakat.
Hamar eltelt a három hét. Hazautaztak, de úgy érezték, még mindig nem töltöttek elég időt Budapesten. Nem tudják megmagyarázni, mi vonzza őket ennyire ehhez a városhoz, hiszen egyiküknek sincs magyar rokona, kötődése. Valami nagyon betalált a szívükbe, és úgy érzik, kicsit hozzánk tartoznak. Bár még soha nem tértek vissza sehova, hiszen arra törekedtek, hogy a világ minél több csücskét bejárják, most kivételt tettek: ősszel visszatértek és az egész októbert nálunk töltötték.
Már ismerősként köszöntötték az Ecseri piac árusait, ismét vettek egy rakás koncertjegyet, sőt magyarul is elkezdtek tanulni. Eljártak egy magántanárhoz, majd hazatérve a tanulást Amerikában is folytatták Skype-on. Boldogságuk nem ismert határokat, amikor kiderült, hogy évtizedek óta kedvenc énekesnőjük, Edita Guberova is fellépett az Erkel Színházban – természetesen ott voltak.
Mint ahogy a Budapest Bár lemezbemutató koncertjén is, ahova én vittem el őket, és ahol Dotty szégyenlősen súgta a fülembe, miután Kiss Tiborral dedikáltatta frissen vásárolt CD-jét: „Tudom, hogy a fiam lehetne, de micsoda jóképű fiatalember!”.
2018, Florida
A következő években ismét visszatértek és sikerült néhány kedvenc helyemre elvinnem őket. Nagyon jó barátok lettünk, 2018 elején Floridában is meglátogattam őket.
Itt előkerült a fotóalbum, amit kincsként őriznek a párba rendezett képekből.
És amit a friss szerelmesek szégyenlősségével mutattak meg: saját magukról is elkattintottak hasonló képeket, ugyanazokon a helyszíneken, ahol 25 évvel korábban jártak.
Nosztalgiával nézték a képeket, én pedig őket néztem elbűvölve. Két csodálatos ember, akik ennyire jól egymásra találtak. A hetvenes éveik közepén még tele szerelemmel és energiával. Igaz, Dotty a gerincműtéte óta bottal jár, kicsit nehézkesen, de eltökélten. „Tudod, egész életünkben sokat dolgoztunk, Ron a munkahelyén, én a gyerekekkel, de most végre azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk, utazunk. És az összes eddigi utazásunk közül számunkra ez volt a legcsodálatosabb: Budapest”.