Ha belefér az időbe, feltétlenül ajánlom felkeresni Sao Miguel mellett egy-két kisebb szigetet is. Az Azori-szigetek kicsit Hawaii-ra emlékeztettek: az óceán közepén egy kis szigetcsoport, melynek tagjai részben nagyon hasonlóak, részben pedig önálló, egyedi karakterrel rendelkeznek. Van, amelyik zöldebb, másik inkább vörösesbarnás, és van, ahol a fekete láva dominál. Akkor sem lesz unalmas, ha mindet végigjárjátok!
Flores
Flores lesz mindazok kedvence, akik az érintetlen természetet, a nyugalmat keresik. Itt érünk el Európa legnyugatibb pontjára és ez a sziget a legelvarázsoltabb: hegycsúcsok, drámai völgyek, hihetetlen szép hegyi tavak, vízesések, vízbe omló sziklák – és mindez a turisták tömege nélkül.
Ez a sziget a legjobb kirándulni is, keresztbe-kasul behálózzák ugyanis jól követhető túraútvonalak. Túrák nélkül 3 éjszaka, túrákkal 5 éjszaka a minimum javasolt idő (plusz egy nap, ha át akarsz menni Corvora is).
Santa Cruz das Floresben van a repülőtér, itt is szálltam meg, gyalogtávolságra a termináltól. Mivel három éjszakára jöttem, volt két teljes napom a sziget felfedezésére.
Az első nap Santa Cruzból a hegyeken át a nyugati part felé indultam. Útközben csodálatos tavakat érint az út, melyek közül először a Lagoa Rasa és Lagoa Fund tárul fel.
Innen pár perc vezetés a leggyönyörűbb tó, a Lagoa Negra. Ez onnan kapta a nevét, hogy időnként fekete, de most épp türkiz volt. A mellette levő Lago Comprida (hosszú tó) viszont épp fekete színben játszott:-) Alig akartam elhinni, amikor megláttam ezt a két különös színben pompázó tavat, hogy még nem köszöntek vissza instagram képek ezrein – kicsit úgy éreztem, mintha én fedeztem volna fel őket:-))
A nyugati parton van egy cuki kis falu, Ponta da Fajá. Mielőtt eléri az ember, egy kis fehér hídon kell áthajtani. Innen indul egy rövidke séta, a Poco de Bacalhau nevű tavacskához, amit egy vízesés táplál. Fantasztikus látvány, és itt sincsenek turisták!
Másnap a keleti parton néztem körbe, felautóztam szép lassan Ponta Delgadába, aztán délután visszatértem a tóvidékre, annyira beleszerettem előző nap.
Szállás, autó
Floresen Dona Julia magánszállásán aludtam három éjszakát, 126 euróért. Három szoba van vendégeknek, közös fürdőszobával, reggelivel. Autót az Ilha Verdétől béreltem, 1300 eurót zároltak.
Faial
Faial apró repterén felvettem a bérautót. Itt szembesültem azzal, hogy hiába gondolkodtam úgy, hogy egy egész napra bérlek autót, egyik nap este 8-tól másnap este 8-ig, ez itt nem így megy. A reptéri autókölcsönző akkor van nyitva, amikor jön a gép, azaz amikor megérkeztem délután fél 4-kor, már odaadták a kocsit. Másnap viszont kurtább lett az időm, ugyanis a városban levő irodájuk este 6-kor bezár. Lett volna ugyan még olyan opció, hogy a kikötőbe viszem ki az autót, ott be lehet dobni a kulcsot erre szolgáló dobozba, de akkor napokig tart, mire visszakapom a letétet, és nekem még pár sziget hátra volt, ahol szükség lesz a hitelkártya-keretemre.
Horta elvileg alig 15 perc a reptérről, de nekem jóval tovább tartott, mert minduntalan megálltam a szomszédos szigeten fekvő Pico csúcsát fotózni.
Másnap bőven elég volt az egy nap keresztbe-kasul körbeautózni a szigetet, melyen a legérdekesebb a Capelinhos vulkán környéke.
Van itt egy díjnyertes múzeum is, melyet szinte teljesen a földbe süllyesztettek, így nem veszi el a show-t a vulkán 1957-es kitörése által kísértetiessé vált világítótorony elöl.
A sziget közepén egy hatalmas kráter tátong, egy régi vulkán emléke. Ennek peremén körbe is lehet sétálni, 8 km a túra, de általában hűvös és rettentő szeles – nem igazán csábított a klíma andalgásra. Le, a vulkán aljába is vezet túraútvonal, oda viszont szigorúan csak vezetővel szabad lemenni.
Az estét Hortában töltöttem, ahol a kikötőben az a szokás, hogy minden hajós fest valamit a járdára vagy a falakra, így elég színes az egész negyed. Évente mintegy 1100 jacht áll meg itt, melyek átszelik az óceánt, így nem csoda, hogy Horta, különösen a hajósokra berendezkedett Peter Cafe egy vidám bulis hely.
Szállás, autó
Hortában szuper kis airbnb szállásom volt, ITT TUDOD LEFOGLALNI. Autót az Auto Turistica (azoresrentacar) cégtől béreltem, egy napra 42 euró volt, 1200 eurót zároltak.
Pico
Már a környező szigetekről is minduntalan a 2.351 méter magas Pico csúcsát lehetett látni, most akkor végre ide is átkeltem. Az utazás komppal Hortából mindössze fél óra és 3.50 euró.
Pico szigetére leginkább két okból jönnek a látogatók: megmászni Portugália legmagasabb hegyét, illetve bálnalesre. A bálnák itt mindig is központi szerepet játszottak: a közelmúltig Pico volt a környék legjelentősebb bálnavadász-központja. Ma már ez tiltott, úgyhogy a hajók inkább a turistákat viszik ki.
Engem egyik sem érdekelt, csak nézelődtem, mint a többi szigeten.
A kikötőből, Madalénából először Sao Roque felé indultam – ez a partszakasz messze a legizgalmasabb az egész szigeten. A fekete lávafolyam eléri a tengert és a zord talajon kőkerítések segítségével apró „kerteket” alakítottak ki a földművesek: négyzetes formájúakat a szőlőnek és kerekeket a fügének. A helyi bortermelési metódus világörökségként is nyilvántartott.
Érdekesek a házak is – jellemzően a fekete vulkanikus kőből húzták fel őket, faluk időnként fehérre festve, ajtó- és ablakkeretek pedig rikító vörösre.
Sao Roque-ből aztán áthajtottam a sziget közepén Lajesbe. A Pico csúcsa ezúttal ködben volt, de elnéztem néhány kis tóhoz – ezek korántsem voltak olyan festőiek, mint Flores tavai, de az utak elég különlegesek voltak, az itt honos növények közt.
Másnap aztán szép kényelmes tempóban körbeautóztam a sziget peremén, volt idő néha bóklászni, rengeteget fotózni, ebédelni is.
Szállás, autó
A szállásom Lajes közelében volt, Aldeia da Fonte, egy minősített ökoszállás. Mindössze hat , egyemeletes ház áll a hatalmas kertben, melyek mind vulkanikus kőből épültek. A házak földszintjén és emeletén egy-egy nagy apartmant található. Tapintható a csend, a nyugalom, mindössze a madárcsicsergés veri fel hajnalban a csendet. Az óceánban kialakított kis fürdőhöz, valamint az édes vízű úszómedencéhez romantikus sétaút vezet. Imádtam itt minden percet!
Autót a Tropical cégtől béreltem, két napra 70 euró volt, nem zároltak semmit a kártyán (de felírták az adatait).
Sao Jorge
Következett Sao Jorge, ahova kicsit macerás volt átkompozni. Picoból ugyanis Madalena kikötőjébe érkezett a komp, így itt vettem fel az autót, Sao Jorgéba viszont nem onnan indul, hanem a sziget másik kikötőjéből, a fél órányi vezetésre levő Sao Roque-ből. Az autóbérlő cég viszont plusz 30 eurót akart elkérni azért, ha máshol teszem le a kocsit. Bár ha nagyon vágyok egy élményre, nem sajnálok érte semennyi pénzt, de a hétköznapokon nagyon spórolós tudok lenni. Úgyhogy most se hagytam, hogy kihúzzanak 30 eurót a zsebemből, hanem inkább vettem egy hármas kompjegyet 10.5 euróért: Madalénából indulva (ahol leadhattam felár nélkül az autót) előbb visszakompoztam Hortára, majd onnan újra átkeltem Pico szigetére, csak ezúttal Sao Roque kikötőjébe, ahonnan tovább tudtam utazni a következő szigetemre, Sao Jorgéra. Ezt a három utat ugyanaz a hajó tette meg, így van a menetrendje, én meg úgy fogtam fel, mint kis sétahajózást:)
Sao Jorge szintén egy vadregényes sziget, minden oldalán drámaian meredek partszakaszokkal. Köztük találhatóak azok a nagyon jellegzetes azori medencék, amelyeket „faja„-nak neveznek, és amelyekből itt, Sao Jorgén van messze a legtöbb. A faja-kat földmozgások vagy lávafolyamok alakították ki, és mindnek saját kis mikroklímája van. Ezért előszeretettel létesítettek rajtuk falvakat, bár van olyan is, melyet már elhagytak lakosai.
A legnagyobb élmény egy stoppoláshoz kötődött…
Még Pico szigetén a recepción volt egy tévé, melyen folyamatosan mentek szebbnél szebb fotók az Azori-szigetekről. Az egyiknél leesett az állam és gyorsan kérdeztem a recepcióst, az meg hol van. Sao Jorgén, felelte. Szuper, épp oda indulok. A kompon aztán addig bűvöltem a netet, míg megtaláltam a helyet, különös sziklák közt védett kis medencét, úgyhogy már a nevét is tudtam: Piscina Natural Simao Dias. Az útikönyvben nincs benne, a google maps pedig itt csak úgy saccperkábé használható, úgyhogy nem találtam sehogy.
Ahogy kavarogtam a környéken, megláttam egy stoppoló családot, apuka és anyuka egy kislánnyal, kérdeztem, merre mennek, mondták, nem messze, a közelben laknak, csak orvoshoz ugortak el. Nem sietek, mondtam, elviszem őket, legalább megkérdezem, hátha tudják, hol a keresett kis partszakaszom. Mint kiderült, amerikaiak voltak, a férfi szülei viszont innen származnak, ezért minden nyáron eljönnek 2-3 hétre. Ráadásul a fickó tudta, hogy hol a hely, amit keresek, gyalogtávra a lakásuktól, és mivel a felesége és a kislánya még nem jártak ott, felajánlotta, hogy odanavigál. Úgyhogy hazavittem őket, lepakolták a cuccaikat és együtt vágtunk neki a sziklák közt a titkos fürdőhelynek. Közben jót csicseregtünk is, úgyhogy nem csak egy élménnyel és szuper fotókkal lettem gazdagabb, hanem újabb kedves ismerősökkel is:-))
No de hogy ti is megtaláljátok: Sao Jorge szigetének északi partján Norte Grande településről kell kiindulni. Velasból érkezve a templomtól még 50 méternyit továbbhaladva van egy leágazás balra Ponta do Norte Grande felé (Faja do Ouvidor). Egy szerpentinen kell leereszkedni az út legvégéig, ahol van egy étterem, az előtte levő parkolóban lehet hagyni az autót. Három háznyit vissza kell kaptatni az emelkedőn és a harmadik ház garázsbejárata mellett van egy kis felirat, onnan indul az ösvény. Kb. 10 perc gyaloglás után feltárul a kék kis medence, fantasztikus sziklák közt. Van lépcső is, a víz finoman szólva friss.-)
A sziget abból a szempontból is emlékezetes marad, hogy itt voltak a legmagasabb hortenziabokrok – különösen a Velast Norte Grandéval összekötő hegyi útszakaszon.
Maga Velas, a legnagyobb település egy helyes városka, sok érdekes házzal – érdemes itt is eltölteni pár órát, sétálni a csempeborítású, szép erkélyes házak közt.
Végezetül a sziget keleti csücskét is ajánlom felkeresni, különösen Nunest, ahol az Azori-szigetek, sőt, Európa első kávéültetvénye létesült. A család ifjú sarja, Mario mesélte el a történetüket:
Apuka jó negyven éve vette meg a telket a családi háznak, ahol a kertben pár kávécserje árválkodott. Mint kiderült, 2-300 éve egy Brazíliába kivándorolt, majd onnan hazatért úr honosította meg a növényt a szigeteken, amely itt-ott azóta is nőtt néhány család kertjében, akik szigorúan csak saját fogyasztásra termeltek belőle. A Nunes családnak se volt komolyabb terve vele, de az anyuka nagyon szép szőnyegeket és takarókat készített a szövőszéken, és a betérő vásárlókat mindig megkínálta a saját kávéból. Így idő után kiderült, egyre többen jöttek a kávé miatt, így 23 éve megnyitottak a sziget – és Európa – első olyan kávézóját, ahol helyi termelésű kávéból főztek.
Mielőtt hatalmas kacsalábon forgó palotát képzeltek el, mint amilyen a brazil szappanoperákban az ültetvényes családok otthona, el kell mondjam, hogy a 600 bokornyi cserje még a családot sem tartja el – mindenkinek van civil foglalkozása, a kávétermesztés csak afféle hobbi, szenvedély, kiegészítő tevékenység. Mario például építész, de kicsi kora óta segít apukának a kertben és el se tudja képzelni, hogy máshol éljen, hiszen neki kell majd továbbvinni a kávézót is. Nem is gondolkodnak nagyobb méretekben, csak annyit termesztenek, ami elég a kávézó betérő vendégeinek és időként jut egy-egy kisebb csomag eladásra az érdeklődőknek. Az anyuka és nővére a mai napig készítik a takarókat, szőnyegeket, melyhez a gyapjút Santa Maria szigetéről és Portugáliának a kontinensre eső részéről hozzák be. Sajnos csak ők ketten űzik már csak ezt a mesterséget, pedig nem egy szapora munka: egy dupla ágytakaró másfél hét alatt készül el.
Nagyon szimpatikus az egész család, a kávézó, szépek a szőnyegek, gyertek majd ti is meglátogatni őket:-)
Szállás, autó
Szállásom booking-ról volt, Azores Dream, két éjszakára 40 euró. ITT TUDOD LEFOGLALNI.
Autót az AzoreanWay Rent a Car cégtől béreltem, két napra 72 euró volt, nem zároltak semmit a kártyán (de felírták az adatait).
Terceira
Terceira a meglátogatott szigetek közül al legszínesebb, legvidámabb. Úton-útfélen megkapó kis kápolnákkal találkozni.
A főváros, Angra de Heroismo világörökségi státuszt érdemelt ki építészetével. De az utazónak nem is ez a legnagyobb öröm, hanem a sok színpompás fesztivál, amit itt tartanak. Én is pont elkaptam egyet: az egész város díszbe borult, esténként élő zenekar játszott a főtéren, miközben a környező utcákon ugrálóvárak tucatjai várták a gyerekeket.
A nagy buli egyetlen hátránya az volt, hogy a fél várost lezárták, így egyszer konkrétan nem is tudtam visszahajtani a félórányira levő szállásomra. Az egyik lezárt kapunál szolgálatot teljesítő rendőr megszánt, amikor már harmadszor hajtottam el előtte az autóval, egyre kétségbeesettebb arccal, hogy találok ki a dugóból. Telefonon segítséget kért, így életemben először rendőri felvezetéssel mentem haza. És milyennel! :-))) Bár a mentőangyalomnak elég lett volna kivezetni a városból, onnan már simán hazataláltam volna a kis falumba (kb. olyan egyértelmű volt, mint a Szentendrére vezető Szentendrei út), ő nem végzett félmunkát: egészen hazáig vezetett, de annyira, hogy nem is állt meg a hotel előtt az utca túlsó oldalán, ahova érkeztünk, hanem még tettünk egy jó nagy kanyart, hogy a megfelelő oldalon, pont az ajtó előtt fékezhessünk le. Aztán kiszállt, megkérdezte, minden rendben van-e, és miután bólintottam (megszólalni ugye nem tudtam), mosolyogva elköszönt. Még szerencse, hogy bloggerként volt annyi lélekjelenlétem, hogy előkapjam a mobilt, hogy megörökítsem:-) Bár lelkiismeretes munkát végzett, de azért még lett volna mit javítani rajta, ugyanis a bilincsek használatára és motozásra nem került sor:-(
A várost leginkább a fölötte elterülő dombról, a Monte Brasilról lehet megcsodálni, ahol még őzikével is találkozni.
A legjobb hely fürdésre Biscoitos közelében van. A faluból a „Zone Balnear” jelzést követve jutottam le a tengerpartra, ahol a sziklák közt természetes medencék alakultak ki. Mosdók, büfé, parkoló lett kialakítva, nagyon népszerű hely.
A legkülönösebb rész a szigeten a Furnas do Enxofre, egy védett terület forró gázokkal, barlangokkal. Innen nincs messze az Algar do Carvao nevű barlang, melybe leereszkedve kinézhet a látogató az üres vulkán kürtőjén a szabadba. Az internetes fotók és a haligali blog leírása alapján szuper hely, de sajnos már bezárt, mire odaértem.
Végül kihagyhatatlan a Serra do Cume kilátó – azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom….
Eddig nem sok gasztronómiai élményem volt, de az utolsó szigeten három nagyszerű étteremben is voltam.
* Beira Mar: Sao Mateus kikötőjében egy kiváló halétterem, amely általában tele van, de nem kell megijedni, kis várakozás után előbb-utóbb sorra kerül az ember (sok asztal van). Isteni friss halak.
* Adega Lusitana: Angra do Heroismoban tradicionális fogásokat felszolgáló étterem, ahol a legjobb fogás az alcatra, a cserépedényben sokáig főtt marhapörkölt
* Restaurante Rocha: Porto Judeau településen, a déli parton található étterem, zseniális, vörösborban párolt tintahallal (polvo guisado)
Szállás, autó
Szállásomat a booking-on találtam, Casa de hospedes Farol, Sao Mateus kikötőjében, a két éjszaka 38 euró volt. Egy étterem mellett van a szállás, a szobámhoz egy hatalmas terasz tartozott, volt saját fürdőszobám és mellettem egy közös használatú konyha. Autót az Autatlantistól béreltem, két napra 45 euró volt, nem zároltak letétet.
További bejegyzések
Praktikus tudnivalók:
A legnagyobb sziget látnivalói: