Talán már húsz éve is van, hogy először jártam Andalúziában és csak a Sevilla, Cordoba, Granada háromszögben kirándultam. Egyrészt akkoriban a multinál a kevés szabadságból csak egy hosszú hétvégét szántam erre a vidékre, másrészt e három városon kívül kevés egyéb látnivaló volt akkoriban a köztudatban.
Azóta nagyot fordult a világ, ma már az interneten folyamatosan zúdulnak rám az információk új helyekről és a listámon egyre csak gyűltek az izgalmas látnivalók Andalúziából. Látni akartam a hidat Rondában, végig akartam sétálni a Caminito del Rey-en, fel akartam keresni alig ismert világörökségeket és a korábban már látott három híres helyet. 11 napot szántam most az utazásra, amiről eleinte azt hittem, bőségesen elég lesz – de még simán lett volna mit csinálni, ha maradok még egy hetet…
Fapadossal repültem Malagába, ahol felvettem a bérautót és a közeli tengerparti üdülőhelyen, Torremolinosban töltöttem az első éjszakát (itt találtam olcsó szobát).
Reggel gyorsan sétáltam egyet a tengerparton, csak hogy belehallgassak kicsit a hullámok zúgásába – kevés megnyugtatóbb érzést ismerek a világon. Aztán nekivágtam a körútnak – az első napom rögtön jó sűrű lett, három város, Setenil de las Bodagas, Juzcar és Ronda volt a program.
Setenil de las Bodegas
Andalúzia fehér falvai (pueblos blancos) legendásan szépek – több tucat településről van szó és az internet tele van toplistákkal, valamint javasolt útvonalakkal. Én most elengedtem azt, hogy megnézzem mindet vagy felkajtassam a legjobbakat – találomra kiválasztottam azt, amelyik leginkább megfogott a fotók alapján és ezt jártam körbe.
A szerencsés nyertes Setenil de las Bodegas lett, ez ugyanis nemcsak fehér, de mivel egy hatalmas szikla alá épült, az építészete is különleges. A barlanglakások kialakítása két okból is praktikus volt: a házak felett húzódó sziklafal védelmi célokat szolgált, valamint a tűző naptól is megvédte a lakókat. Nyári napokon itt lépni nem lehet a turistáktól, de én most szinte egyedül voltam. Valami lehetetlen időben, például februárban kell jönni és lehetőleg kora reggel, mindössze ennyi a titka. Bár van, aki jobban szereti a nyüzsgő, turisták vidám csivitelésétől hangos életérzést, én nagyon szeretem az ilyen csendes reggeleket a kihalt városokban, olyan, mintha én is itt élnék.
Júzcar
Ha már kezdenek egyhangúak lenni a fehér falvak, akkor Ronda városától alig félórányira egy egész más színű települést találni: ez Júzcar: a kék város. Kevesen tudtak róla 2011 előtt, amikor a Sony Pictures „A hupikék törpikék” című filmjük népszerűsítésének helyszínéül választotta. Ekkor változott át igazán Júzcar, és lett Spanyolország egyetlen kék városa. A film által kiváltott turisztikai fellendülés után a lakosok népszavazáson döntöttek arról, hogy meg akarják-e tartani a kék színt, vagy visszatérnek a fehér színhez. Nyilván élvezték az ölükbe hullott népszerűséget és a turistáktól származó bevételeket, mert az eredmény egyhangú „igen” lett.
Ronda
Nem véletlenül hagytam a nap végére, késő délutánra Rondát – a város fő nevezetessége, a kanyon felett átívelői festői híd (Puente Nuevo) ugyanis ekkor kapja a legszebb megvilágítást. Ilyenkor érdemes lemászni a völgybe és ekkor lehet lefotózni az aranyló színekkel megvilágított hidat.
Az ösvény keskeny és meredek, én el is csúsztam a köveken, de csak az egyik kisujjam sérült meg. Visszatérve a városba betértem egy McDonaldsba, ahova bevallom, csak két okból szoktam megfordulni: ha mosdót és ha ingyen internetet keresek. De most egy harmadik célra is remek volt, úgy gondoltam (és így is lett), hogy itt tudnak adni nekem jeget egy pohárban, amibe beledughatom a kisujjam. Gyorsan el is múlt a fájdalom és a duzzanat, hála Istennek, nem lett nagyobb baja. Köszi Meki!:-)
A második szállásomat Ardales városában foglaltam, hogy minél közelebb legyek a másnapi túra kiindulópontjához, így este, a Rondában tett séta után még elhajtottam ide.
Caminito del Rey
Az elképzelés az volt, hogy reggel az első csoporttal indulok a Caminitora, így majd nem lesz szinte senki a fotóimon és gyönyörű kora reggeli fényekkel örökítem meg a kanyont. Nos, nem egészen így alakult…
No de először pár szó arról, mi is ez a túraösvény. A Caminito del Rey jó pár éve még a világ legveszélyesebb útvonalai közé tartozott, de ma már nagyjából bárki végig tud menni rajta, hiszen alaposan felújították. A sziklafal oldalában futó „járda” eredetileg nem a turisták kiszolgálására épült a 20. század elején, hanem a kanyon vízenergiáját igyekeztek hasznosítani és a munkások dolgát volt hivatott megkönnyíteni a két építési terület közt. A királyi ösvény nevet XII. Alfonz spanyol király után kapta, aki még 1921-ben maga is végigjárta.
A 21. század elejére meglehetősen megrongálódott, így egy jó évtizedre le is zárták. Csak az utazók suttogó propagandájából lehetett hallani egy legendás útról, melyen csak a legvakmerőbbek mertek végigmenni. Az ösvény az évek során egyre hiányosabb, egyre veszélyesebb lett, a youtube-ra feltöltött hátborzongató videók és a halálesetek egyre szaporodtak. A hatóságok egy idő után úgy döntöttek, ha már képtelenség a területet lezárva tartani, a legjobb lesz inkább felújítani. Több éves építkezés után 2015-ben nyílt meg a látogatók előtt és én azóta fenem rá a fogam! Nem pont szakadó esőben terveztem végigjárni, na de nem vagyunk cukorból, így alakult:-)
A főszezonban hetekre, sőt, hónapokra előre kell megvenni a jegyet, de ilyenkor februárban elég pár napra előre gondolkodni. Mivel én már lefoglaltam az utazás szállásait, programjai jó pár napja és nem tudtam már variálni az útiterven, kénytelen voltam pont esős időben bevállalni – de a fotókat elnézve nem is bánom, talán jobb is, mint napsütésben, amikor túl kontrasztos sokszor a kép:-)
Kétféle jegy van: vezetett csoportos séta és egyéni, én ez utóbbit foglaltam, saját tempómban akartam menni. Az ösvény csak egy irányban járható, a másik végére busszal lehet eljutni/visszamenni (2.5 euró, maszk kötelező). A minimum kor 8 év, azaz kisebb gyerekek nem jöhetnek.
Na, szóval ott tartottam, nem pont az elképzelések szerint alakult a nap. Először is amikor nekivágtam reggel fél 8-kor, nem elég hogy esett, de még vaksötét is volt – nem néztem utána és nem is gondoltam, hogy itt ilyen későn világosodik ki. 9-re vettem meg a jegyet, az első csoportba és azt írták, legyek egy órával indulás előtt a parkolóban. Három parkoló van: az út elején egy (P1), az út végén (P2) és egy köztes helyen a legnagyobb, a látogatóközpontban (P). Én úgy döntöttem, az út végén parkolok le, ahonnan busz visz az ösvény elejére, illetve az elejéhez közeli étterem elé, ahonnan 2.7 km sétával érhető el a pallósor kezdte (itt osztják ki a fejvédő sisakot). 8-kor tehát leparkoltam a P2 parkolóban, úgy számolva, innen 20 perc a busszal az út a P1-hez, plusz 20-30 perc séta és időre ott leszek. Azt azonban nem írták sehol, hogy reggel a busz óránként jár: 7.40-kor indul az első a P2-ből (ezt lekéstem) és a következő csak 8.40-kor. Így csak 9-re értem a felső parkolóhoz, ahonnan még volt ugye a 2.7 km sétaút. Szerencsére most nem volt sok látogató, nem csináltak belőle problémát és beengedtek, mikor odaértem.
Maga a Caminito 7.7 km, ez úgy áll össze, hogy az elején és a végén van a sziklafalra erősített pallósor, középen pedig egy 2.9 km erdei ösvény. Hamar kiderült, hogy nem nehéz terep és egyáltalán nem olyan félelmetes, mint ahogy az a képekről tűnik. Imádtam minden percét, még a szakadó eső ellenére is, nagyon látványos és tényleg egyedi élmény.
Még két tanács, különösen fotózó sorstársaknak. Az első pár száz méteren ne spóroljatok a képekkel, ugyanis pont az első szakasz a legszebb. Az erdei ösvény is szép, de azért kevésé, és a második pallósor se annyira izgi (kivéve ott, ahol a híd van, és ahol jól látszik az eredeti régi, foszladozott ösvény). A másik tanács, hogy szelfi előtt nézzetek tükörbe (fotó kamerájába), mert a sisak alá adott háló elég röhejes tud lenni, főleg amikor a homlokára csúszik az embernek.
Magamról csak egyetlen lép készült, és nemcsak azért, mert az esőben sajnáltam a gépet elővenni. Állványt itt nem lehet felállítani, ahhoz túl sokan vannak a keskeny ösvényen, a mobilt meg nem mertem most másnak a kezébe adni: ha leejti, nem állok jót magamért. No és elázva, a konyhásnénis fehér hálóval a fejemen úgyse kerülnék be a Caminitot népszerűsítő katalógusokba.
Jegyvásárlás: Caminito del Rey
Hasznosnak találod ezt a bejegyzést? Ha igen, támogathatod a munkámat úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha a most tervezett utazáshoz vagy bármikor a jövőben szállást keresel, akkor ERRŐL A LINKRŐL NYISD KI A BOOKING-OT. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, a genius kedvezményed is megmarad. A rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot.
Ha pedig jegyeket vennél a getyourguide-on, a bejegyzésben ajánlott programok fotóira kattintva vagy ERRŐL A LINKRŐL INDULJ . Köszönöm!:-)
Itt például találsz nagyon jó értékelésű vezetett túrákat a Caminito del Rey-hez:
Antequera
Nagyjából dél körül végzetem a túrával, és először is tetőtől talpig átöltöztem, úgy átáztam. Aztán ebéddel összekötött felmelegedés, majd irány Antequera, ahol egy érdekes világörökség-kombináció van. Ennek része néhány ősi sírhely (dolmen) és a várostól úgy 10 kilométerre fekvő karsztos sziklavidék, az El Torcal nemzeti park. Az még külön bónusz, hogy maga a város is nagyon helyes – kár, hogy a szakadó eső és a parkolás nehézsége miatt ott nem tudtam fotózni.
Az i. e. 2000-2500 körül állított síremlékek környékét láthatóan nemrég tették rendbe, vadonatúj látogatóközpont és sétautak fogadtak. Nincs belépő, szabadon látogatható három dolmen is.
Hogy mi ezek kapcsolata a látványos El Torcal nemzeti parkkal, nem sikerült kiderítenem, de elég bizarr a két teljesen eltérő nevezetesség egy UNESCO tételben. Sajnos még délután is esett az eső, így hosszabb túrára nem vállalkoztam, de azért kattintottam pár fotót.
Granada
Még este elvezettem Granadába, hasonló okokból, mint előző nap: hogy nyitáskor, tömeg nélkül juthassak be az Alhambrába. Így is lett, szerencsére nem voltak sokan, így az elvarázsolt palotákat nyugodtan fotózhattam. Ahhoz képest, hogy egy rakás anyaggal készültem – kiprintelt térképek, leírások, Lonely Plant – semmit se vettem elő. Ahhoz volt inkább kedvem, hogy csak úgy spontán járjam körbe a díszes udvarokat és termeket.
Az Alhambra is hasonló a Caminitohoz abban a tekintetben, hogy főszezonban nagyon előre kell foglalni jegyet, most viszont akár egy-két nappal előre is van hely. Maga a jegyen levő időpont a Nasrid palotára szól, arra kell figyelni, hogy ott pontosan kell megjelenni. A komplexum többi részében már a nap többi részében ide-oda lehet kószálni.
Jegyvásárlás: Alhambra
A getyourguide-on találsz olyan belépőket is, amelyhez audioguide vagy élő idegenvezetés jár és megúszod a sorbanállást:
Délután a Granada geoparkba autóztam el, jó egyórányi vezetésre kelet felé a várostól. Hatalmas vörös sziklák, barlangok, festői kilátók vidéke ez, akár napokat lehetne itt kirándulgatni. Én csak a Világvége (Fin del Mundo) kilátóponthoz mentem el és azon morfondíroztam, milyen sok világvége van, jártam már több ilyen nevű helyen a nagyvilágban:-)
Ubeda
Cordobába foglaltam két éjszakára szállást és útközben röviden megálltam még egy városkában: Ubeda is világörökségi helyszín ugyanis. Sok idő nem kell a városra, hiszen a jegyzett épületek egy tér körül sorakoznak és bemenni így főszezonon kívül sehova se lehetett. Így kicsit bóklásztam, fotóztam, imádtam a narancsfákat. Turista egy szál se volt, de a kihalt téren állt egy böhöm fehér autó az egyik épület előtt, nagyon elrontva a fotót. Bementem és előkerítettem a gazdáját, megkértem álljon el. Kicsit meglepődött, de engedelmeskedett:-)
Ubeda egyébként azért is érdekes, mert egész Andalúziában nagyon kevés olyan lenyűgöző város van, melyet nem a mórok építettek, de itt tiszta itáliai reneszánsz hatás érvényesül.
Este aztán Cordobában elfogaltam a lakáscserés weblapon lőtt lakásom, ami egy gyönyörű modern kis stúdió volt az óváros közepén.
Cordoba
Cordobának is megvan a maga turistamágnes látványossága, amely az Alhambrához hasonlóan ugyancsak világörökség: ez a Mezquita, ahova elvileg szintén kell előre váltott jegy. Itt azonban rábukkantam egy kiskapura, amiről igen kevesen tudnak: hétfőtől szombatig 8.30 és 9.30 közt ingyenesen látogatható! Én ezzel a lehetőséggel éltem és elsősorban nem is azért, hogy megspóroljak pár eurót, hanem a fő vonzerő az volt, ilyenkor nem jöhetnek be csoportok, csak egyéni látogatók. Ha már az ernyős, zászlós, hangosan magyarázó idegenvezetőket és a tömörülő embercsoportokat megúszom, csak jobb lehet a hangulat. Így is lett. Azért azon meglepődtem, milyen kevesen tudtunk erről, nem volt két tucatnál több ember reggel a kapuban. Így szépen eloszlottunk a hatalmas térben, úgy kellett vadásznom valakit, ha magamról akartam egy fotót:-)
Nagyon-nagyon tetszett nekem az egész komplexum és nemcsak a szépsége miatt, de azért is, mert ritkán találni egy térben egy templomot és egy mecsetet … a vallásbéke igazi nagykövete ez az épület.
Jegyvásárlás: Cordoba
Medina Azahara
Cordobától rövid autózásra van egy világörökség, ami önmagában szerintem nem akkora nagy szám, de mivel nem nagy kitérő, elugrottam megnézni. Ez a Medina Azahara, melyet a 10. század közepén építtetett az Omajjád dinasztia, hogy a Cordobai Kalifátus székhelyéül szolgáljon. Maga a régészeti terület és a múzeum EU állampolgároknak ingyenes, de a múzeumnál kell leparkolni és onnan 3 euró a romokhoz szállító busz.
Guadalupe
Egy kicsit kiruccantam Andalúziából északra, tettem egy kunkort Extremadura tartományban három világörökség kedvéért. Elsőként a Santa Maria de Guadalupe királyi kolostort kerestem fel, amely nemcsak jelentős egyházi központ, hanem fontos kulturális központ is volt. Ezzel együtt inkább jelentős, mint kihagyhatatlanul szép, de világörökség-gyűjtőknek kötelező.
Cácares
Cáceres óvárosát alkonyatkor láttam, és kifejezetten hangulatosak voltak a szinte kihalt utcák a varázslatos kék órában. Érdekessége, hogy szinte pont ugyanolyan még ma is, mint a 16. században, az óvárosban nem találni semmi modern dolgot – csak régi palotákat, tornyokat, vízköpőket, kutakat. Itt is aludtam, kifejezetten azért, hogy ezt a kedves kis várost inkább este és kora reggel lássam.
Már a legelső nap óta kínoz egy megfázás, ami mostanra egészen eldurvult. Lázam ugyan nincs, de nagyon fáj a torkom, köhögök, nehezen kapok levegőt, bedugult a fülem, az orrom és megdagadtak a nyirokcsomóim. Arra gyanakszom, az az oka, hogy errefelé nincs „rendes” fűtés radiátorral, hanem nem feltétlen korszerű és rendszeresen karbantartott rozoga légkondikból fújják a meleg és száraz levegőt a szobába és ettől besokalltam. Ma reggelre már nagyon nyomorultul éreztem magam, úgyhogy betértem a legközelebbi kórházba.
Egy szép, új, modern épület fogadott, hatalmas parkolóval, ahol volt elég szabad hely. Amikor beléptem, mutatták, kell-maszk, mire széttártam a kezem, hogy sajnos nincs, erre nem néztek rám csúnyán, egyszerűen adtak egyet. Nem volt sor a betegfelvételen, azonnal kérték az útlevelet és az európai egészségügyi kártyát. Kaptam kis karszalagot, mutatták, üljek le a váróban.
Hat (!) perc múlva jött egy nővér, behívott amolyan elővizsgálatra, megmérte a lázam, vérnyomást, kikérdezett, konstatálta, hogy azért nem vagyok a halálomon, várhatok tovább orvosra. Szűk félóra múlva jött egy kedves, helyes, fiatal orvos, aki bevitt vizsgálóba, ott jó alaposan kivizsgált (torok, fül, hasnyomogatás, stb), majd behívott egy nővért és ott helyben csináltak egy covid-tesztet, ami negatív lett. Aztán kiment, hívott egy másik nővért, aki átvitt tüdőröntgenre. Ugyanez a nővér visszakísért a váróba, ahol kb. negyedóra múlva megjelent az orvosom, és átadta a leletet, valamint a recepteket.
Az egész procedúra nem tartott tovább egy óránál, egyszer se küldözgettek másik épületbe vagy végeláthatatlan folyosókon másik szobába, mindig kézről kézre adtak és az első perctől kezdve úgy éreztem: én itt most biztonságban vagyok, ellátnak. Arról nem is beszélve, egyetlen vérző vagy nyöszörgő ember nem volt a váróban, pedig ez a sürgősségi ügyelet volt, és olyan tisztaság uralkodott az egész épületben, beleértve a mosdót, hogy le a kalappal. Egyrészt persze boldog voltam, hogy nincs nagy baj, másrészt sajgott a szívem, otthon miért nem ilyen egyszerű minden….
Mérida
A reggeli orvosi ellátás után irány Sevilla, de útközben még megálltam Méridában is. Itt meglehetősen sok római emlék maradt fenn, például amfiteátrum, híd, vízvezeték, színház, templom.
Sevilla
Egy újabb szupersztár város következett, itt két éjszakát aludtam, hogy legyen egy teljes napom a nevezetességek kényelmes felfedezésére. Itt három épület, a katedrális, a palotaerőd (Alcazar) és a Régi Tőzsdepalota került fel az UNESCO listájára. Mivel vasárnap lévén a katedrális csak délután volt látogatható, reggel az Alcazarban kezdtem és rögtön az első időpontra foglaltam jegyet, így nem voltak sokan.
Ugyanígy tettem a katedrális esetén is, ami vasárnap délután 2.30-tól látogatható. Rögtön elsőként léptem be és engem is, mint az utánam jövőket, először a toronyba akartak irányítani. De én kértem, hadd fotózzak először a templomban és nem is nagyon akadékoskodtak, így egy jó negyedórán át egyedül lehetettem ott, hiszen a többiek mentek a toronyba, ahogy mutatták nekik:-)
A katedrális nemcsak a világ legnagyobb gótikus stílusban épült temploma, de itt található a legnagyobb oltárdísz is. Az is lenyűgöző, mint ahogy az egész templombelső, de én leginkább Kolumbusz sírjára voltam kíváncsi – mégiscsak egy felfedező:-)
Még egy érdekes épületre voltam kíváncsi, ez nem klasszikus, hanem éppenséggel modern, de azokat is nagyon szeretem. A Metropol Parasol a Föld egyik legnagyobb építészeti faszerkezete, és amellett, hogy izgalmasan néz ki, nagyszerűen árnyékolja az alatta levő teret. 2011-ben adták át, alig negyedóra séta a katedrálistól, úgyhogy könnyen útba ejthető.
Az utazók körében legnépszerűbb programok Sevillában, itt tudod te is foglalni őket:
Donana Nemzeti Park
Újabb világörökség következett, ezúttal egy természeti különlegesség. A Donana Nemzeti Park tengerpartok, tavak, homokdűnék és mocsarak összessége és a változatos tájnak köszönhetően élővilága is egyedülállóan színes. Európában kevés ilyen szinte érintetetlen, vad mocsárvilág van, így nem meglepő, hogy felkerült az UNESCO listájára. Autóval az egészen egyedi El Racio városáig lehet eljutni, ahol homokos utak mentén hófehér házak állnak. Innen indulnak szervezett túrák a nemzeti parkba 20 személyes terepjárókkal. Mivel nem foglaltam előre semmit és teljesen kihalt volt a látogatóközpont, így csak egyedül bóklásztam egy kicsit a parton.
Cadiz
Következett Európa legrégebben folyamatosan lakott városa címmel büszkélkedő Cadiz, bár gondolom, erre a titulusra pályáznak még egy páran. Az mindenesetre biztos, hogy a történészek szerint már i.e. 800-ban letelepedtek itt a föníciaiak. Bár csak egy pár órát sétálgattam itt, nekem nagyon bejött a hangulata. A tengerpart, a parton álló kopott, fagylaltszínű házak, a szűk utcák, a hatalmas katedrális a főtéren. De talán az volt a legjobb, hogy turista alig volt, inkább csak helyiek töltötték meg a hangulatos teraszokat, tereket.
Vejer de la Frontera
Éjszakára egy kis fehér faluban foglaltam szállást, és már alkonyat volt, mire megérkeztem. Annyira hihetetlen hangulatos volt így a város a mélykék éggel, a vakítóan fehér házakkal, a kihalt utcákkal, egyszerűen imádtam. Megveregettem a vállam, hogy jó ötlet volt, hogy nem egy nagyvárosban szálltam meg, egy ilyen kis településnek varázslatos este a hangulata.
Tarifa
Másnap aztán indultam tovább Gibraltár felé, de még megálltam egy kicsit útközben Tarifában. Míg a Napospart végig rettentően beépített, itt a tengerpart igazi közkincs, méghozzá a kite szörfösök paradicsoma. Elhelyezkedéséből adódóan egy olyan mikroklíma és erős szél uralkodik itt, hogy messze földről vonzza a szörfösöket, kite-szörfösöket – magam is tanúja lehettem az erős szélnek. Egy olvasóm pont aznap reggel írt rám, hogy találkozna velem Tarifában, így megittunk egy kávét és újabb érdekességeket tudtam meg. Például azt, hogy Tarifa emellett digitális csomópont is, legalábbis a főszezonon kívül. Nyáron a város 18 ezres lakossága megötszöröződik, ilyenkor képtelenség értelmes áron szobát, lakást bérelni. Ősztől tavaszig azonban tökéletes ez a város, hiszen kellemes a klíma és sok expat él itt, könnyen lehet barátokat szerezni.
Gibraltár
Teljes kudarc volt a kiruccanásom Gibraltárba: a ködös, szeles, hideg, szemerkélő esős időben egyáltalán nem vágytam a „Rock” megmászására. Sőt, mivel még elég beteg voltam és tényleg cudar idő volt, arra se volt kedvem, hogy egyáltalán kiszálljak az autóból. Ezért aztán később nagy árat fizettem – nem olvastam át ugyanis az autóbérlő cég sokoldalas szerződésének összes kisbetűs részét, és jó nagy büntetés varrtak a nyakamba, hogy külföldre vittem az autót. Azért a Gorham barlang bejárata fölé elhajtottam, hogy kattintsak egy képet, ez ugyanis világörökség, de bemenni nem lehet…
Mijas
Az utolsó éjszakai szállás elfoglalása előtt még elfordultam Mijas felé. Ez is egy fehér falu, de Malagához való közelsége miatt jóval felkapottabb, turistásabb, mint amiket eddig láttam. Egy-két órás bóklászást azért megér, van néhány lenyűgözően festői utcácskája.
Malaga
Már csak Malaga maradt a végére. Itt töltöttem az utolsó éjszakát és mivel késő este indult a gép, az utolsó nap volt még lehetőségem egy kis felfedező sétára. Megnéztem a katedrálist, a római színházat, de a legjobban a piac tetszett (Mercado de Atarazanas) és egy színes, vidám múzeum, a Museo Pompidou. Ennek közelében van egy hatalmas földalatti parkoló, én ott hagytam az autót és onnan könnyen elértem sétálva minden látnivalót.
Legnépszerűbb programok Malagában, amiket itt tudsz te is befoglalni:
Praktikus információk
Hacsak nem nagy a család és nincs rengeteg csomag, akkor célszerű minél kisebb autót bérelni. Nekem egy aprócska Fiat 500-asom volt és voltak a városokban olyan kanyarok egyirányú utcákban, amit ezzel is alig lehetett bevenni.
Pont a szűk, meredek utcák miatt teljes biztosítást is kötöttem az autóra. Régóta, biztonságosan vezetek, de amikor az egyik szállásadó írt, hogy az utcába csak behajtott tükrökkel fér majd el a kocsim, akkor úgy döntöttem, jobb lesz így, ha nem kell karcolásokon izgulni:)
A februári utazásnak megvan az a nagy előnye, hogy nincs sehol tömeg, de ilyenkor még elég hideg tud lenni, különösen éjjel. Fűtőtestet csak mutatóban látni, legtöbb helyen maximum légkondival fűtenek, de érdemes rákérdezni, van-e egyáltalán fűtés, mert mediterrán országokban ez nem egyértelmű és szó szerint rá lehet fázni.
Nem akkor eszik ám az ember, amikor megéhezik, hanem amikor nyitva talál valamit. Van ugyebár ez a szieszta dolog, de teljesen kiszámíthatatlan. Vannak éttermek, amik ebédre csak fél 2-kor nyitnak ki, mások meg 2-kor már zárnak.
Mivel vidéken nincs mindig jó hálózati lefedettség, a navigáláshoz jól jön az előre letöltött maps.me térkép.
Nekem ez az út 11 nap volt, Malagába repültem és onnan repültem haza. Csak Sevillában és Cordobában töltöttem két-két éjszakát, egyébként minden nap máshol laktam. Toltam a nézelődést reggeltől estig, azaz ez nem egy pihentető út volt, én így utazok, minél többet akarok látni. Ha valakinek egy hete van, nyugodtan ki lehet hagyni az észak felé, Extremadura tartományba tett nagy kunkort (Guadalupe, Cacares, Merida) és csak az andalúziai látnivalókra koncentrálni. Ha van egy bő hét például, akkor nagyszerűen bejárhatóak úgy a tartomány fő nevezetességei, ha valaki 2-2 éjszakát tölt Malagában, Granadában, Cordobában és Sevillában.