Tokió nem az a hely, ahol egy listával a kezünkben végig kell pipálni a látnivalókat. Inkább olyan, ahol egy-egy nap érdemes belevetni magunkat egy negyedbe. Kicsit olyan ez a város, mint New York: az alig pár perces metróútra levő kerületeknek egész más hangulata van. A legjobb hagyni, hogy csak úgy menjünk az orrunk után, és rácsodálkozni a millió apró érdekességre. De azért igyekszem egy kis kalauzt összeállítani:-)
Érkezés
Már az alatt a másfél óra alatt, ami a gép landolásától a szobám elfoglalásáig eltelt, millió élmény ért, és állandóan meghatódtam. Mondjuk én egyébként is könnyen elérzékenyülök, meg álmosan még inkább sírós leszek, de még ennyi utazás után is sokkolóan ér, mennyivel kedvesebben viszonyulnak egymáshoz az emberek, mint nálunk. A reptéri személyzet udvariassága lenyűgöző volt, na és az utastársaké is. A metrónál pl. jött egy lift, beszálltak sokan előttem és én úgy láttam, már nem férek be a csomagjaimmal. Nyolc szempár meredt rám, miközben teljesen a lift falához préselték magukat, hogy jöjjek csak, még épp van annyi hely. És tényleg.
A szállodai becsekkolás igazi japán módra ment. Egy billentyűzeten megadtam az adataimat, bedugtam egy lukba a hitelkártyám, majd egy másik nyíláson kijött egy szobakulcs (mágneses lap) és egy információs anyag wifi jelszóval, egyebekkel. Fent a szobában a TV-n kismillió információ, amiből keveset értettem, de azt például igen, ami az étterem és a fürdő zsúfoltságát mutatja. Ne legyen az, hogy összeszedelőzködik a vendég, és utána látja, hogy tömeg van. Apróságok, de mennyire jó már. Vagy pl. a helyi kis boltban, ahova leugrottam valami vacsoráért, meglepve láttam, hogy van WC, dohányzóhelyiség és pult azoknak, akik ott eszik meg a megmelegíthető ételeket vagy salátákat. Falon USB töltőkkel. Hát ez se pénzkérdés.
Azon speciel jót derültem, hogy a 153 centimmel túl magasnak bizonyultam a szállodai tükörhöz. Utoljára 1996-ban éreztem magam ilyen óriásnak, amikor Vietnamban egy minibusz vezetője megkért, én üljek mellé, mert nekem túl hosszak a lábaim:-)
Shinjuku
Ritkán fordul elő, hogy az ember a városnézést egy WC bemutatóteremben kezdi, na de ez Japán. Érdekes volt rácsodálkozni a legújabb modellekre, de az egész üzlet (TOTO Daiken) minden egyéb szempontból is annyira japán volt. Az alkalmazottak kifogástalan egyenruhában és udvariassággal várták a vendégeket, mindenkihez azonnal odajöttek, mit segíthetnek. A gyerekeknek komoly játéksarkot rendeztek be. Azon mosolyogtam mondjuk, hogy még itt, a bemutatóteremben is oda volt készítve egy-egy papucs minden kis fürdőszoba-demóhoz.
Shinjuku leghangulatosabb utcácskája a Memory Lane, avagy Omoide Yokochō (illetve külföldiek körében: Piss Alley). Egy szűk sikátor sok apró étteremmel, melyek majdnem mind a nyársra húzott húsfalatkákat, a yakitorit kínálják. Az utca őse még a 40-es években alakult ki, amikor feketekereskedelem zajlott a környéken, aztán az üzletek szép lassan beálltak stabil és legális működésre. A mintegy 60 apró, pár fős bárt a mai napig elsősorban helyiek látogatják, ezért megőrizte elragadó hangulatát. Főleg este érdemes eljönni ide, amikor a faszénen sült húsok füstje száll a piros lampionok közt – felejthetetlen látvány.
Ha tetszik ez a hangulat, van még hasonló belőle: a Golden Gai néhány hasonló sikátorból áll, csak ott nem lehet úgy mozizni, mint a Memory Lane-n. Ez utóbbi ugyanis olyan, hogy nyitott minden kis vendéglátóhely, a Golden Gai bárjai pedig ajtók mögött vannak.
Itt próbáltam ki az Ichiran lánc egyik ramen éttermét, ahol automatából kell rendelni a levest. Beütjük, milyen ízesítést és feltéteket kérünk, bedobjuk a pénzt, és kapunk egy cetlit. Ezt aztán az étteremben beadjuk a pultnál ülve a konyhába (nem látni be, a rendelés idejére csak egy kis ablak nyílik előttünk, és ott is jön majd a leves). Finom volt, de hát itt mindig minden kaja az.
Egy másik ramen zarándokhelyet is felkerestem, ez az Ouka. Itt van Tokióban egyedül garantáltan vegán és halal (muszlimoknak is elfogadható, sertést nyomokban sem tartalmazó) ramen. Dicshimnuszokat olvastam róla, kíváncsivá tettek. Picike hely, és sokan szeretik, úgyhogy 1-3 óra a várakozási idő, én szerencsére megúsztam eggyel. A sorban állók érdeklődve kérdezték, én miért vagyok itt, speciel a nők közül csak az én fejemen nem volt kendő. Tényleg nagyon finom volt a leves, bár a ramenre csak távolról emlékeztetett. Itt is akadt egy kis ellentmondás. A pulton büszkén hirdették, mennyire figyelmesek és tudatosak. Például csak halogénizzót használnak, a pult nőknek is kényelmes magasságban van, stb., stb. Ehhez képest a Japánban oly divatos nedves kéztörlőkendő egyesével volt nejlonba csomagolva. Valahogy ebben az országban egyáltalán nem érzik, a fejlettségük ellenére mennyire harmadik világként viselkednek környezetszennyezés terén.
Maga a Shinjuku negyed testesíti meg este azt, ahogy elképzeljük Tokiót: hatalmas áruházak, aprócska éttermek és a folyamatosan villogó fényreklámok furcsa egyvelege. Egyik legnépszerűbb nevezetessége a turisták körében a Robot Restaurant, de nekem túlzónak tűnt a 8000 jenes belépő, így kihagytam.
Ebben a városrészben található a Tokió Városháza is (Tokyo Metropolitan Government Building), melynek tetejéről nagyszerű kilátás nyílik a környékre, ráadásul ingyen. Nekem akkora mázlim volt, hogy a mindig szégyellős Fuji-san is megmutatta magát. A 202 méter magasan fekvő kilátó reggel 8.30-kor nyit – érdemes ekkor érkezni, mert még nincs tömeg és tisztább a levegő, több esély van szép panorámát látni.
A hatalmas Shinjuku állomás keleti kijáratánál egy óriási cica üdvözli a látogatókat a gyalogos átjáróban – én vagy negyedórán át nem tudtam elszakadni tőle, annyira élethű és imádnivaló volt.
Ez volt Tokió első 3D-s óriásplakátja, amely egy ívelt LED-képernyővel rendelkezik és 4K-s képeket és hangokat képes megjeleníteni. Az óriásmacska egész nap megjelenik a reklámok között, reggel 7 órától hajnali 1-ig. A macska a nap folyamán különböző üzemmódokban nyávog, ásít és a farkával hadonászik. Azóta két másik hasonló képernyőt is beüzemeltek, az egyiken panda, a másikon kutya van, azok a Shibuya negyedben találhatóak.
A környéken rengeteg szex-shop is van, no meg pacsinkó-szalonok, karaoke bárok, minden színes, hangos, villózó – éjszaka érdemes erre járni!
Maga a Shinjuku vonat- és metróállomás a világ legforgalmasabbja. Hatalmas és bonyolult, főleg eltalálni, melyik kijáraton kell feljönni. Ha eltéveszti az ember, a felszínen utána akár 20 percet is bolyonghat, mire megtalálja, amit keres.
Az itt levő éttermek közül egy tempurást is kipróbáltam ki. (Funabashiya Honten). Egy gasztroblogon találtam és kíváncsi lettem rá, nem is csalódtam, nekem bejött. Az alap tempura szett (hét tempura, részben hal, részben zöldség), rizs és miso leves 2.450 jen. Ez már az utolsó tokiói napomon volt, azt hittem, már olyan okosan ülök az asztalnál és úgy fogom a pálcikát, hogy egy felületes szemlélő meg nem mondja, hogy nem vagyok japán. Ehhez képest a mellettem ülő vendég nagyon halkan és finoman, ahogy csak egy japán tud udvarias lenni, kedvesen elmagyarázta, hogyan is kell tempurát enni. De nem sértődtem meg, jót mulattam:-) (A lényeg: vagy a sóba érintjük, vagy a szószba, de soha a kettőbe együtt!)
Hasznosnak találod ezt a bejegyzést? Ha igen, támogathatod a munkámat úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha a most tervezett utazáshoz vagy bármikor a jövőben szállást keresel, akkor ERRŐL A LINKRŐL NYISD KI A BOOKING-OT. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, a genius kedvezményed is megmarad. A rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot.
Ha pedig jegyeket vennél a getyourguide-on, a bejegyzésben ajánlott programok fotóira kattintva vagy ERRŐL A LINKRŐL INDULJ. Köszönöm!:-)
Legnépszerűbb kirándulás Tokióból a getyourguide-on: a Mount Fuji! Elérhető vonattal, busszal és hajóval, foglald le itt:
Három program, amire mindenképp előre foglalj jegyet:
Omotesando
A városrész fő bevásárlóutcája a Golden Gai, ahol jól megérnek egymás mellett a nemzetközi márkák és a japán kuriózumok – konkrétan egymással szemben van Vera Wang és a Kiddy Land. Utóbbiban négy emeleten ezerféle karakter jelenik meg plüsspárnától golyóstollon át minden elképzelhető kacatig – a Helly Kitty szekció a legfelső, negyedik emeleten van.
Nincs messze innen egy másik turistacsapda, a Kawaii Monster Cafe. Itt 400 jenes belépő után ülhetünk csak asztalhoz, hogy aztán rendelhessünk a nem túl jó színvonalú, de legalább túlárazott fogásokból. Gyerekeknek jó program lehet, felnőtteknek megbocsátható.
Shibuya
Shibuya a gyalogosátkelőjéről lett nevezetes, turisták százai toporognak itt esténként, hogy azt fotózzák, videózzák. A legnépszerűbb hely a Starbucks első emeleti bárpultja, ahonnan szuperül lehet mozizni, de itt elég tömegnyomor van.
A prémium páholy a L’Occitane üzlet első emeletén levő bár, de itt muszáj fogyasztani, nem lehet csak úgy nézelődni. Ha se tömeget nem akarunk, se fizetni, de van egy jó telefotó lencsénk, a legegyszerűbb a Shibuya állomás emeleti folyosójáról mozizni.
Akárcsak Shinjuku, a szomszédos Shibuya is Tokió egyik ütőere. Itt sem áll meg az élet egy pillanatra sem, szinte érezni a kirobbanó energiát, ahogy a rengeteg üzlet, étterem, fényreklám közt sétál az ember. Ez is esti program!
A negyed új kilátója a 2019-ben megnyitott. 230 méter magasan fekvő Shibuya Sky, amit egyszerűen imádtam. Egy hónapra előre lehet megvenni a jegyet és érdemes időben lecsapni rá, hogy lehetőleg naplemente idején legyünk fent. A Shibuya Sky az egyetlen hely Tokióban, ahonnan 360 fokos panoráma kilátás nyílik Tokió összes fontosabb pontjára, mint például a Fuji-hegy, a nemzeti stadion, a Tokyo Skytree, a Shibuya gyalogos átkelő vagy a Roppongi Hills. Legnépszerűbb pontja a „Sky edge”, ahol persze sorban kell állni a fotólehetőségért, de megéri – felejthetetlen!
A negyed sajátos „nevezetessége” néhány átlátszó köztéri WC is, melynek falai csak akkor átlátszóak, amikor üresek. Ahogy belép egy ember és magára zárja az ajtót, az addig áttetsző falak opálosak lesznek. Sajnos ez az egész csak a nyári hónapokban van így, októbertől áprilisig az átlátszóság nem működik, így nem tudtam lefotózni.
Harajuku
Egy nagy, árnyas park közepén áll a főváros legnagyobb szentélye, a Meji Jingu. Itt se volt sok turista, viszont meglepődve láttam az aktatáskás, öltönyös hivatalnokok sorát. Talán elsétálnak ide időnként a kollégákkal?
A Harajuku negyed volt mindig is a feltűnően öltözködő fiatalok korzózó tanyája. A legnagyobb zizegés a Takeshita Dori nevű utcán van. Kicsit csalódottan konstatáltam, hogy a másfél évtizeddel ezelőtti látogatásomhoz képest csak töredékét láttam az extravagáns holmiknak.
Ami viszont új extravagáns divat, az a minél nagyobb és feltűnőbb palacsinta, fagyi vagy épp vattacukor.
Ezekkel nem éltem, viszont ki nem hagytam volna a Reissue kávézót. Itt ugyanis irtó cuki latte art van, 400 jenes felárért albumból választhatunk 2D rajzokat vagy 3D figurákat. Nagy volt a dilemma, hogy macska legyen vagy a legcukibb figura, a hanyatt fekvő maci. Az utóbbi mellett voksoltam, de szerencsére a többi asztalnál rendeltek cicákat, így azokat is le tudtam fotózni. Nagyszerű ismerkedési lehetőség!:-)
Ikebukoro
Az Ikebukoro városrészben a Sunshine City a fő érdekesség. Ez egy bevásárlóközpont rengeteg étteremmel, és egy nagy, anime karakterekre épülő játszóteremmel (J-World). Voltak játékok, melyek gyakorlatilag csak szelfilehetőségek voltak, és olyanok is, melyek kicsit komolyabbak. Ezekért viszont fizetni kell az egyébként sem olcsó belépődíj mellett, de gondolom, a rajongóknak semmi sem drága.
Ugyancsak kihagyhatatlan a Gashapon Department Store Ikebukuro Sohonten, ami az ország legnagyobb „gashapon” boltja. De mi az a gachapon?
A „Gashapon” a Bandai cég kapszulás játékmárkája, amelyet automatákon keresztül árulnak. Az automatán látszik, hogy milyen játékok vannak abban a készülékben, de azt nem lehet kiválasztani, hogy a pénz bedobása után melyiket kapod meg. Ez mindig meglepetés – persze ha gyűjtő valaki, akkor bosszantó, mert akkor addig dobálja be a pénzt a gépbe, amíg pont az a játék nem esik ki, ami kell neki. A Gashapon 1977-ben indult útjára, és az évek során egyre nagyobb teret hódított, és gyökeret vert a japán popkultúrában. A „gasha” az automata fogantyújának elforgatására használt hang, a „pon” pedig a tálcán landoló kapszula hangja, ebből a kettőből ered a játék elnevezése. A kapszulákban sokféle játék van: anime figurák, élelmiszer-miniatűrök, állatutánzatok, írószerek, kiegészítők stb. A legújabb japán trendeket követve a Gashapon minden hónapban új termékeket ad ki, így a gyűjtőknek mindig van mire vadászni.
Ha már a környéken jártam, elsétáltam Frank Llloyd Wright tokiói művéhez. Ez a Jiyugakuen Myonichkikan, amely 1921-ben lányiskolának készült, most fiatal művészek alkotnak és árulnak a termeiben. Nem tipikus tokiói program és ki is hagyható, de én szeretem Frank Lloyd Wright házait és nem volt túl nagy kitérő.
Itt van a közelben a Tokió Metropolitan Színház is, no és a gyönyörű art deco Metropolitan Hotel – de ezeket nem tudtam már fotózni, mert telibe kapott egy zápor. Aznap érkezett ugyanis az elmúlt 25 legnagyobb tájfunja az országba. Szerencsére mi itt Tokióban aránylag megúsztuk, de Oszaka elég durván kapott belőle.
A Sugamo metróállomás közelében található Tokió egyik ikonikus étterme, a Tsuta. Ez volt az első rámen étterem, amely Michelin csillagot kapott, és azóta állandósult a sorban állás. Méghozzá elég sajátos rendszer szerint. A dolog úgy működik, hogy ide kell jönni valamikor reggel sorszámért. 7-8 körül biztos jut sorszám, később már bizonytalan, de nyomon lehet követni az étterem twitterén, mi a helyzet. Én csak 11 körül értem oda, de még volt sorszám, amivel délután 2-re rendeltek vissza. Akkor egy automatán megrendelhettem, milyen levest kérek (a legnépszerűbbet választottam, 1.470 jen), és ismét kiküldtek várakozni. Ezen a ponton az épület mellett kanyargó sorban háromféle várakozó volt. Egyrészt azok, akik csak úgy megpróbáltak sorszám nélkül bejutni. Akkor voltak olyanok, akik sorszámmal jöttek, de még nem rendeltek és olyanok, mint én, akik a kirendelt levesre vártak. Időnként kijött az étteremből egy helyes fiú és behívott embereket (nem a sor szerint), és ő valahogy mindenkiről tudta, miért és mióta van ott.
Amikor az ember megkapja a sorszámot, le kell adni 1000 jen foglalót, amit aztán érkezéskor visszakapunk. Az automatába csak készpénzzel, ezresekkel és érmékkel lehet fizetni (kártya, nagyobb címlet nem jó!).
11-kor a sorszámra alig kellett várni, érkezéskor az ételemre úgy fél órát. Amikor behívtak, elmentem a mosdóba és nem tollászkodtam sokáig, de mire kijöttem, már ott volt a pulton a levesem. Ez kicsit furcsa volt, ha nincs is pincér, szerintem úgy illik, akkor tegyék le elém, amikor ott vagyok. De ez az egyetlen apróság volt, ami nem tetszett. A leves finom volt, de őszintén szólva nekem nem volt eget rengetően jobb, mint az Ichiran ramene vagy bármely másik. De sok finom feltét volt benne és nagyon helyesek voltak a séfek. A tulajdonos, Onishi Yuki korábban a divatszakmában dolgozott, történetét ITT lehet olvasni. Fotózni lehet, de láthatóan nem szeretik és időpocsékolásnak tartják – annyira kicentizik a vendégeket, nem is illik nagyon húzni vele az időt.
Nakano
Meguro
Ami New Yorknak Brooklyn, Tokiónak az Meguro. Fiatal divattervezők butikjai, hangulatos kávézók, megfizethető kis barátságos éttermek, kisvárosi hangulat. A Meguro csatorna csak tovább fokozza a nyugis légkört, itt mutatóban sincsenek nagy neonreklámok. Ha nem lennének japán feliratok és piros lampionok, nem is tudná az ember, hogy éppen Tokióban jár. Az Aobaya Cafeban ebédeltem, nagyszerű tonhalas-avokádós salátát (poke bowl-t).
Shimokitazawa
Egy másik hipster környék, ahol nincsenek turisták, de nagyon sajátos, már-már bohém a hangulat. A legérdekesebb talán egy használtruha üzlet, a Shimokita Garage Department, ahol szuper cuccokat lehet vadászni.
Roppongi
A városra az egyik legjobb kilátás a Mori Művészeti Múzeum épületének tetején levő teraszról nyílik, 270 méter magasról (Tokyo City View). Talán az ár tartotta vissza a látogatókat, de meglepően kevesen voltak, amikor ott jártam. Pedig épp naplemente időszak volt, a csodálatos kék óra. A zárt részbe 1800 jen a belépő, plusz 500 a nyitott teraszra. Ez utóbbit csak akkor nyitják meg, ha nincs túl erős szél, és akkor se engednek fel csomagokat, nehogy gond legyen. Amikor ez nem üzemel, a zárt kilátóból lehet nézelődni, ami csak kicsivel alacsonyabban, 250 méter magasan van az 52. emeleten.
A kevés turista mellett az is sokat adott a hangulathoz, hogy furcsa, már-már pszichedelikus zene szólt. A személyzet pedig annyira udvarias, hogy már csak azért is megéri eljönni. Soha nem fogom elfelejteni a kecses meghajlásukat a lift előtt, pedig gondolom, már több ezerszer csinálták.
Shibakoen
Ha már magas tornyokról van szó, a közeli Shibakoen negyedben is áll egy, méghozzá a város szeretett, retró tornya, az Eiffel toronyra hasonlító Tokyo Tower. Itt két kilátóterasz is van, az egyik 150, a másik 250 méteren. Ezek nekem kimaradtak, de megnéztem az alsó szinteken nyílt Red szórakoztató központot, ahol rengeteg játék van, szuper program családoknak.
Ginza
Bár Ginza elsősorban az elegáns nagyáruházakról szól, a városrész első számú turistaprogramja a Tsujiki Halpiac, amely hamarosan elköltözik. Ez nemcsak a világ legnagyobb nagybani halpiaca, de kétségkívül a leghíresebb is. Igazi legenda a modern város közepén ez a lepukkant raktárcsarnok, ahol hajnalonként a halárverések is zajlanak. Mindig is huzavona volt a tekintetben, beengedjenek-e látogatókat, és az utóbbi időben az lett a konszenzus, hogy napi 120 érdeklődő bemehet. A kíváncsiság viszont egyre nőtt, különösen az utolsó hetekben, így ha valaki meg akarja nézni, hajnali három előtt ildomos érkezni. Aki nem jut be az árverésre, csak 11 után léphet be a piac területére, amikor már jórészt csak a takarítás zajlik.
A piacot már régóta igyekeznek elköltöztetni, de folyamatosan csúszott a határidő. Most viszont úgy néz ki, tényleg bezár és október 11-én nyílik meg az új helyen.
Mivel én nem vállaltam be a hajnali hármas sorban állást (épp elég volt kétszer a sumo jegyekért ötkor kelni), én is csak 11 után érkeztem. Ilyenkor már alig vannak árusok, de a látogatók az üres, düledező csarnokban is kb. olyan áhítattal mennek körbe, mint valami templomban.
Van egy úgynevezett „külső piac” is, amit mindig úgy képzeltem el, hogy van egy nagy épület, ami belül a piac, és annak külső oldalain kis étkezdék sorakoznak. Hát nem. Ez az úgynevezett külső piac vagy két sarokkal arrébb van a csarnoktól, egy egész háztömbnyi területen, tele étteremmel. Bár minden szabályt betartottam – olyan helyre ültem be, ahol elsősorban japánok ettek, japán étlap volt és hosszú sor, mégis mintha melléfogtam volna. Legalábbis amikor kikértem egy tál sashimit, furcsán néztem a tányéron a hideg, szottyadt brokkolira, ami szerintem egyáltalán nem illett a halhoz.
Egy Michelin csillagos étteremben is jártam errefelé. A Ginza Ibuki a világon az egyik legolcsóbb ebédet kínálja Michelin színvonalon. Három menüből lehetett választani, a legegyszerűbbet kértem, 3800 jenért.
Na, és itt jön, milyen előnyei vannak, ha valaki nőként egyedül utazik. Pont úgy alakult, hogy a látványkonyhás pultnál a séffel szemben ültem, így beszélgettünk egy kicsit és ahogy szorgoskodott, adott ebből is, abból is. A végén pont ugyanazt ettem, mint akik a legdrágább menüre fizettek be. Így jártam:-)
A városrész legelegánsabb, legpatinásabb áruháza a Nihombashi Mitsukoshi. A Mitsukoshi története 1673-ban kezdődött, amikor Takatoshi Mitsui kimonószövet-kereskedő megalapította az Echigoyát Edo Honchóban (a mai Tokióban). Az innovatív üzletember vezette be a címkézett áron történő értékesítés koncepcióját az áruforgalomba, és olyan hosszúságú szöveteket adott el, amilyen hosszúságban a vevői kívánták. Ez az akkoriban forradalmi módszer tette rendkívül népszerűvé a kereskedőt a vásárlók körében és az áruház a további évszázadokban is folyamatosan azon dolgozott, hogy tudná minél jobban kiszolgálni a vevőket.
Feltétlen érdemes lemenni az alagsorba, ahol a gyönyörűen csomagolt luxuskategóriás édességek mellett az ajándékba szánt, tökéletes minőségű gyümölcsöket is árulják – például sokszor több tízezer forintért egy fürt szőlőt. Ez a Ruby Roman fajtájú gyümölcs nem akármilyen, hiszen nagyon szigorú szabványok menték termesztik. A szőlőszemek mérete egy pingponglabdának fele meg és a többi szőlőfajtához viszonyítva jóval édesebbek. Ez a világ legdrágább szőlője, amelynek egyetlen fürtje 2020-ban egy árverésen 12 ezer dollárért, azaz nagyjából négymillió forintért kelt el.
Egy szívet melengető üzlet az 1904-ben alapított Ginza Itoya, ahol 12 emeleten árulnak papír- és írószereket. Még ha nem is vesz semmit az ember, annyira jó gyönyörű csomagolópapírok, füzetek, míves tollak és megannyi szépség közt bóklászni.
Odaiba
A tokiói öbölbe nyúló Odaiba városrészbe már metrózni is élmény, ugyanis magasan a felszín felett fut a Yurikamome vonal. A negyed vadonatúj büszkesége az óriáskerék mögött alig pár hete nyílt új múzeum. A nevén kicsit nehéz kiigazodni, de ez: MORI Building Digital Art Museum EPSON teamLab Borderless. Nemcsak a nevét nehéz megjegyezni, de azt sem könnyű elmagyaráznom, miről szól. Nagy termekben sokféle művészi installáció van, mindnek a digitális művészet a lényege és mind olyan, hogy részesei lehetünk az alkotásnak, azaz beléphetünk a műbe. Nekem nagyon bejött. Kivéve a tömeget, mert az elég szörnyű, ezért már a kapu előtt és egyes termek előtt is sorban kell állni. Jegyet érdemes előre venni, mert a helyszínen elég reménytelen. (JELENLEG ÁTALAKÍTÁS MIATT ZÁRVA)
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)