A ferihegyi repülőtér mellett nőttem fel, így az egész gyerekkoromat átszőtte az óriási fehér gépek iránti csodálat. Bár csak 17 évesen repültem először, addig is sok alkalmam volt találkozni a repcsikkel. A mi általános iskolánk volt ugyanis a legközelebb Ferihegyhez, így az ott rendezett ünnepségekre (április 4, november 7, Mikulás, anyák napja és még sorolhatnám) mindig a mi sulinkból hívtak gyerekeket vagy épp szerepelni az énekkart. Sőt, időnként vészhelyzet-gyakorlásra is hivatalosak voltunk. Ilyenkor le kellett szánkáznunk a gépek ajtajából kieresztett csúszdán. Imádtuk!
Most, néhány évtizeddel és hatszáznál is több repülőúttal a hátam mögött, még mindig elvarázsol a repülés világa. Minden egyes felszállás során csodálattal és hitetlenkedve figyelem, hogy tud elrugaszkodni a gép a földről annyi utassal és csomaggal a fedélzetén. Ezt szerintem soha nem fogom megérteni… Abba viszont egy meghívásnak köszönhetően nyertem egy kis bepillantást, hogy hogy készülnek a fedélzeti ételek!
Az LSG Sky Chefs két németországi központja közül a frankfurti konyhát és raktárt látogattam meg. Hatalmas méretek és német precizitás – ennek a kettőnek ötvözete eredményezi azt, hogy naponta 70 interkontinentális és 350 európai járatra pontosan elkészüljön és kiszállításra kerüljön minden fedélzeti ellátmány.
Vendéglátóim Thomas Toemmler, a cég vezető minőségfelelőse és Judit Nientied voltak. Judit az ügyféloldalról felel azért, hogy minden rendben legyen. 18 évig utaskísérőként dolgozott, úgyhogy ő pontosan tudja, minek hogyan kell sorakozni a gurulós kocsikban:-)
A szigorú biztonsági ellenőrzés után minden csomagom és kabátom hátrahagyva védőruhába öltöztem.
Magáról a konyháról és raktárról fotókat sem tudtam készíteni. Érhető módon nem szívesen mutogatják a versenytársak felé a munkaszervezési folyamatokat, így a fényképezőgép csak a túra végén, a kóstoláskor került elő. A többit csak elmesélni tudom:-)
Mi mennyi?
A 2008-ban épült gigantikus központban kétezernél is több munkavállaló dolgozik. Az év minden napján 24 órában üzemelő gyárban napi 87.000 ételt készítenek, de főszezonban ez a szám akár 120.000-re is felmehet. A 29.000 m2-es üzemcsarnokban 5.000 m2 a hűtőház, ide is sikerült bejutni, bár kicsit vacogva:-)
Mi készül itt?
Az LSG Sky Chefs központjában frissen készítik el az első osztályon felszolgált összes ételt, a business osztály menüjének előételét és főételét, valamint a speciális menüket (vegetáriánus, gyerekmenü, stb.). A business class főfogása, valamint a turistaosztály meleg ételei más (cégcsoporton belül) vállalattól érkeznek.
A folyamat
A négy hatalmas kapu közül az egyik a beérkező árukat fogadja, illetve ide hozzák a gépekről lekerülő kiskocsikat is. Ez utóbbiak esetén gyorsan szét kell válogatni, mi az, ami teljesen sértetlen, így mehet egyből raktárba (például bontatlan üvegek vagy játékok), mi kerül a mosogatóba és mi szemét. A mosogató a kontinens legnagyobbja: a 12 futószalagon napi szinten átlagban 85.000 poharat, 100.000 evőeszközt és 120.000 tányért/tálkát mosnak el. A szalag végén nemcsak tisztán, de cseppmentesre szárítva érkeznek meg a poharak.
Az újságírás előtti életemben könyvvizsgáló voltam, és híres arról, hogy ha véletlenszerűen kivettem egy számlát egy dossziéból egy ügyfélnél, azzal mindig volt valami galiba. Most is megpróbálkoztam ezzel, de nem sikerült koszos vagy foltos poharat találnom.
A mosogatórészről vagy raktárakba kerülnek a tiszta cuccok, vagy egyből csomagolják őket egy járatra. Egy gépre átlag 400 kg felszerelés (tányérok, poharak, stb.) kerül fel, mondom én, hogy kész csoda, hogy fel tud szállni!:-)
A raktárba kb. 1500 féle kis felszerelés kerül, nyilván akkurátusan felcímkézve és automatizálva, mert ilyen méretekben elég macerás lenne egyébként megtalálni egy-egy épp keresett kiskanalat.
A raktár egyik részére nem sétálhattunk be, az ugyanis külön vámövezet. Ide érkeznek és innen indulnak tovább az alkoholos italok, a kávé, és nagy meglepetésemre az egyszerű filteres teák is. Ez bizonyára valami ősrégi hagyományra vezethető vissza, mikor még a tea is luxuscikknek számított.
Kész tudomány az is, hogyan hűtsék az italokat, hogy a gépre érkezve épp a megfelelő hőmérsékleten tudják felszolgálni azokat. Csak ásványvízből napi 26.00 üveget szállítanak ki, ebből lehet következtetni a teljes forgalomra. Az is szép komplex feladat, hogy mindig legyen mindenből elegendő, de úgy, hogy a raktárkészlet se szálljon el – átlag másfél napnyi árut tartalékolnak.
De nem csak étel és ital kerül a gépekre, hanem kismillió más áru is, ezeknek külön raktárterületet alakítottak ki. Ilyenek például az étlapok, a szalvéta, a játékok, a vámmentes áruk, és még sorolhatnám. Pizsama csak az első osztályon jár, de ebből is napi 718 kerül a járatokra.
A konyha
Elérkeztünk az épület csakrájába, a konyhába. Ez is olyan, mint egy éttermi konyha, csak meg kell sok százzal szorozni. Azaz van egy rész, ahol a zöldségeket tisztítják és vágják, van hentes, van cukrászat, pékség és hidegkonyha, és van, ahol a főételek készülnek. A legnagyobb figyelmet persze a cukrászatra fordítottam. Itt az első osztályú utasoknak napi 700 adag, businessre és turistára pedig 26.000 adag készül naponta – ezek hetente változnak. Itt is megpróbálkoztam szőrszálhasogatással, hogy tudnak-e teljes kiőrlésű kenyeret kínálni,. Kísérőim nem jöttek zavarba, azonnal kezembe nyomtak kétfélét is.
Az üzleti és első osztály menüje kéthavonta cserélődik, egyrészt a szezonalitás miatt, no és hogy ne unjanak nagyon rá a gyakran utazó üzletemberek. Van négy desztináció, ahova külön menüsor készül: India, Kína, Korea és Japán, ennek megfelelően az adott országokból érkezett séfek is dolgoznak a konyhán. Az idegenvezetőm büszkén mesélte, hogy amikor legutóbb Indiában járt, a mellette ülő hölgy nem győzött áradozni, hogy mennyire imádja a légitársaság indiai menüjét – pedig nem is tudta, hogy az egyik nagyfőnök ül mellette.
Apropó, India. Az oda tartó és onnan érkező járatokon egyáltalán nem szerepel marhahús a kínálatban, egyik osztályon sem, figyelembe véve a vallási előírásokat és szokásokat.
Érdekesség még, hogy a májusi spárgaszezonban – amíg az tart –azt is felszolgálják a magasabb kategóriájú utasoknak, természetesen ezt nem fagyasztva, hanem itt, frissen készítve. A másik specialitás a november 1 és december 31 közti menün szereplő liba, amely a turistaosztályon is megjelenik. Vannak gyakran repülő utasok, akik már tudták ezt, és ha két hasonló árban levő jegy közül kell választani, direkt ezért utaznak Lufthansával:-)
Hagyjuk a fine diningot a földi éttermekre
A cég egy felmérést is készített, milyen fogásokat kedvelnek az utasok. Legnagyobb meglepetésükre az eredmény azt mutatta, hogy az utasok repülés közben nem preferálnak bonyolult fogásokat. Nem kell semmiféle hab vagy faxni a tányérra, minél egyszerűbb, annál jobb, de legyen minőségi. Kifejezetten nagy sikere van mindig például a sima sült kolbász, krumpli és párolt káposzta triónak.
Ugyancsak figyelembe kell venni, hogy fent teljesen más az ízérzet, mint lent a földön, erre a fűszerezés során is oda kell figyelni. Nem is elvárás az utasok részéről, hogy tökéletes fine dining élményben legyen részük. Ha kedves a személyzet, jó a világítás, a hőmérséklet, a hangulat, akkor egy tisztességes minőségű vacsorával is nagyon elégedettek. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármit fel lehet szolgálni, csak annyit, hogy itt nincs szükség virtuóz szakácsokra.
A felmérés másik meglepő eredménye az volt, mekkora jelentősége van az evőeszköznek. Az utasok képesek aszerint megítélni légitársaságokat, hogy fém- vagy műanyag villát kapnak az ételhez
Tálcás ételek és tömegáru
Bár ezen repülés közben soha nem gondolkodtam el, de most világos lett (és utólag visszagondolva, tényleg így van), hogy kétféle tálalás van. Az egyik a tálcás kiszerelés, amivel turistaosztályon találkozunk, azaz amikor a légiutaskísérők csak előhúzzák a kocsi rekesziből a kész tálcákat, melyeken minden ott van – az evőeszköztől a desszertig.
A másik verzió az üzleti és első osztályon fordul elő, amikor úgy tálalnak elénk, mintha egy étteremben lennénk – szép sorban érkeznek a fogások.
Ennek megfelelően a kocsikban is kétféleképpen pakolják be az ételeket, hogy fent a gépen már minden a lehető legegyszerűbb legyen. Kell is a szervezettség: egy A-380 Airbusra például 37.000 áru/felszerelés kerül fel, melyet négy teherszállító jármű visz a géphez.
Ahogy elnéztem, itt aztán nincsenek felesleges körök, nagyon flottul szervezett minden. Mosolyogva figyeltem, hogy nem csak én nézem árgus szemmel a folyamatokat, de két vendéglátóm is, akik még az idegenvezetés közben sem tudtak kiesni a szerepükről: megállás nélkül teszteltek. Bekukkantottak mindenhova, találomra kihúztak tálcákat az összeállított kocsikról, hiba nem maradhatott sehol.
Már csak a kóstolás maradt hátra. Ha azt gondolja bárki, ez milyen hálás feladat volt, gyorsan hozzáteszem, hogy a teljes első osztályú menüt végig kellett ennem – négy-négy előételt, főételt és desszertet, no meg néhány speciális (indiai, japán) fogást is. Hálás, de azért embert próbáló feladat volt!
