2010 decemberében két jelentős esemény is történt Budapesten. Az V. kerületi Sas utcában karácsony előtt egy nappal megnyílt a Borkonyha két jó barát, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán üzemeltetésében, egy akkor még kevesek által ismert séffel, Sárközi Ákossal a konyhában. Onnan alig pár percre, a Duna túlsó partján egy új weblap született: a travellina.
Egyik szereplő sem volt új a szakmában. A vendéglősök már komoly szakmai múltra tekintettek vissza, a blog pedig már 1996 óta üzemelt, csak épp más néven.
Alig néhány hónapot kellett várni az első találkozásra. Bár a blog addig csak utazásokról szólt, tétova próbálkozást tettem a másik szenvedélyem, a gasztronómia felé. Mivel nem értek a főzéshez, nem is mertem volna ételekről véleményt alkotni, de leírtam, mi minden befolyásolhatja azt, beleszeretünk-e egy étterembe. A design, a tisztaság, az udvariasság, és időnként egészen egyedi dolgok – példaként megemlítettem egy bisztróban dolgozó copfos pincér szexi hangját, aki emiatt nagy kedvence lett a csupa lányból álló osztályomnak.
Leültem egy asztalhoz, tétován nézegettem az étlapot, az egyik tulajdonos, Horváth Tamás pedig ott állt előttem. Váratlanul odahívott néhány felszolgálót és megkérte őket, mondjon mindenki néhány tételt az étlapról. Döbbentem ültem, nem értve, mi folyik körülöttem, amíg meg nem kérdezte Tamás: Nos, van köztük olyan, amelyiknek elég szexi a hangja?
Hát így kezdődött. Azóta pedig megszámolni se tudom, hány vicces történeten vagyunk túl.
Például azon a vasárnapon, amikor gyanútlanul besétáltunk az étterembe egy barátnőmmel és egy családi ebéd kellős közepébe csöppentünk. Én ugyan szóltam, hogy foglalnák asztalt, de Tamás nem akarta mondani, hogy ők tulajdonképpen zárva vannak aznap, mert végül is fizikailag nyitva volt az étterem: apukája születésnapját ünnepelték.
2014-ben aztán megkapták a Michelin csillagot, de egy cseppet sem szálltak el. A régi barátokkal ugyanolyan jó fejek maradtak.
Emlékezetessé tették a születésnapom 2015-ben, amikor újra megcsinálták az egykori nagy favorit desszertjüket, a sütőtöktortát. Ez ugyan már évek óta nem volt az étlapon, de emlékeztek, hogy nekem nagy kedvencem volt.
A legnagyobb meglepetést azonban 2016 decemberében okozták, a könyvem megjelenésének apropóján. Ebéd után nem egy étlapos desszertet kaptam, hanem a saját könyvemet, tányérdesszert formájában. Mit ne mondjak, el is pityeredtem…
Apropó, ajándékok. Nem felejtették el, hogy mennyire utálom a porcukrot a süteményeken, így az egyik születésnapomra nagy kiszerelésű, komoly konyhába való porcukorszóróval leptek meg, de vittem én is nekik ezt-azt: legutóbb Japánból forró vízzel felönthető instant levest, igaz, abból a Michelin-csillagosat:-)
És nemcsak nekem vannak ilyen sztorijaim velük kapcsolatban, hanem számos ismerősömnek is. Gyimesi Zsuzsa mesélte, hogy egyszer lapzártakor, hullafáradtan tért be az étterembe és első szava az volt: kávét kérek, de intravénásan. A feladatot komolyan vették és a konyhában meglevő eszközökből komplett kis infúziós készletet állítottak össze, amiben kihozták a feketét.
Jókat villantanak a Gourmet-fesztiválokon is. Talán a legemlékezetesebb fricskájuk az uborka-jégkrém volt, még 2012-ben, a hőskorban.
A napokban újabb éttermet nyitnak, és nem is kell messze menni. Gyakorlatilag srégen kell csak átsétálni a Sas utcán régi bázistól, a Borkonyhától és már ott is van a Textúra. Két kedves baráti házaspár társaságában az elsők közt lehettem, aki végigkóstolta az étterem fogásait, méghozzá a teljes étlapot.A blogger sors már csak ilyen:-) Csak főételből például hétféle volt (hal, borjú, nyuszi, fürj, céklás vegetáriánus fogás, stb.)
Bár az utóbbi időben nem eszem cukrosat, a feladat azért mégiscsak feladat, muszáj volt a desszertsort is kipróbálni. Nagyon erős a felhozatal!
A design pedig hihetetlen különleges. Van kis különterem hátul azoknak, akik kicsit el akarnak különölni a tömegtől, de én biztos valahol a „fa” alatt ülnék, mert olyan jó benne gyönyörködni.
Bekukucskáltunk a konyhába is.
És a végére hagytam a legszebb képet, a mosdót:-) A mellékhelyiség már a Borkonyhában is nagy „élmény”, de az új étteremben is érdemes lesz kimenni, ha kell, ha nem:-)
A személyzet egy része a Borkonyhából jön át, úgyhogy aki ott törzsvendég, lát majd ismerős arcokat. Az alapanyagok, fogások minősége pedig nem kétséges, erre Sárközi Ákos a garancia. És hogy miért kellett még egy étterem a szomszédban? Egyrészt azért, mert ott sokszor napokat, heteket kell várni az asztalra, és nem szívesen mondanak nemet a foglalásokra a tulajdonosok (hiszen ha egy külföldi adott időszakban jön Budapestre, nem tud beugrani 1-2 héttel később). Másrészt hiányzik nekik az a fesztelen játékosság, ami a Borkonyhára volt jellemző a csillag előtt. Ott már kétszer is meggondolják, milyen alapanyagokat tegyenek az étlapra, itt viszont simán előfordulnak majd belsőségek, csontos húsok, meglepőbb és sokszor jóval egyszerűbben tálalt fogások.
Én a sok Borkonyhás élmény és a Textúra étlap-kóstoló után bátran ajánlom nektek – hogy mikor tudjátok kipróbálni, az még rejtély, de az biztos, hogy hamarosan!:-)