Emlékszem, még kamaszkoromban nagyon sokan utaztak irodákkal és bizony a legtöbben csak pár napos kelet-európai körutakat engedhettek meg maguknak. Ezek közül voltak abszolút slágerutak, mint Moszkva-Leningrád, Zakopane és a Magas-Tátra, no és a Lipcse-Drezda páros. 2011-ben végül én is eljutottam erre a környékre, de akkor még nem igazán jegyzeteltem az európai utakról és csak néhány papírképet fotóztam – így nem volt semmi innen a blogon. Pedig szerintem már akkor is érdekes volt ez a környék, ráadásul azóta egy rakás újdonság van, hogy mást ne mondjak, Drezda fantasztikusan megújult. Úgyhogy itt volt ismét az ideje, hogy tegyek egy kört és készüljön egy részletes kalauz erről a vidékről!
Mivel se Drezdába, se Lipcsébe nem lehet eljutni közvetlen repülőjárattal, Berlinbe repültem (ide két fapados is jár) és itt vettem fel a bérautót.
Beelitz
Beelitz egy kisváros Berlintől délnyugatra, ahol 1898-ban egy hatalmas kórházkomplexumot létesítettek. Sokáig szanatóriumként működött, de a II. világháborútól egészen 1995-ig szovjet katonai kórházként szolgált (még évekkel a német egyesítés után is). Az oroszok levonulása után az épületek egy részében még berendeztek orvosi rendelőket, de a terület legnagyobb része őrizetlen kísértetváros lett. Az elmúlt években a házakat körbekerítették, hogy a vandalizmust megelőzzék. Ugyanakkor felépítettek a parkban egylombkorona-sétányt, amely nemcsak az erdőre, de a kiürült házakra is kilátást nyújt. A kórházi épületek egy részét pedig látogathatóvá tették, de csak csoportos vezetett túra keretében. Ezek időpontjáról, áráról a weblapon lehet tájékozódni (sajnos csak német nyelven elérhetőek).
Dessau
Még aznap délután sikerült körbenéznem Dessauban, a bauhaus művészeti iskola legfontosabb városában. A Bauhaus szó hallatán leginkább egy építészeti stílusra gondolunk, de a Bauhaus jóval több volt annál. Egy szemlélet, egy iskola, melynek alapítása Walter Gropius (1883-1969) nevéhez fűződik. A mozgalom 1919-ben indult Weimarban, azzal a céllal, hogy ötvözze a művészetet és az ipart. Az iskola alig másfél évtizedet működött, de máig tartó hatást gyakorolt a modern művészet fejlődésére. Nem csak azért, mert igyekezett áttörni az egyes művészeti ágakat elválasztó falakat, de szociális problémákra is igen érzékeny volt. Az alapítás után hat évvel Gropius Dessauba költöztette a Bauhaust, ahol az iskola épületét ő maga tervezte. 1932-ben Berlinbe került az egyetem, ahol alig egy évre rá liberális nézetei miatt a nácik betiltották. A tanároknak és diákoknak menekülniük kellett Németországból, sokan az Egyesült Államokba vagy Izraelben kezdtek új életet.
Dessauban három fő helyen találkozhatunk a bauhaussal. A legfontosabb az 1926-ban emelt Bauhaus iskola, melynek egy részében szerencsés diákok még manapság is designt és építészetet tanulnak, de a másik része nyitott a látogatók előtt.
Innen pár száz méter az irányzat négy mesterének lakóháza, akik egymás szomszédságában telepedtek le.
Ezeket már az első látogatásom során is felkerestem, de nekem is újdonság volt a vadonatúj Bauhaus Múzeum.
De ami ennél is jobban tetszett, az a külvárosban elterülő Törten Estate, azaz egy több száz házból álló bauhaus lakónegyed. Fantasztikusan hangulatosak az egységes házból álló utcák, az emberléptékű, kis egyemeletes házakkal.
A negyed szívében egy élelmiszeráruház van, igazi bauhaus elemekkel díszítve a belső teret (feliratok, lámpák) és egy zseniálisan jól kinéző kávéházzal.
Lipcse
Másnap reggel korán keltem és irány Lipcse, ahol szintén jártam már korábban. Azért itt is megnéztem a „kötelezőket”, mint a városháza és a Szent Tamás templom, ahol egy időben Johann Sebastian Bach adta elő fő műveit kántorként – földi maradványait is itt helyezték el, a templom szentélyében.
De nem csak ez ám az egyetlen érdekes templom a városban. Alig pár perc séta innen a Szent Miklós templom, amit Béketemplomnak is hívnak. 1982-től kezdve minden hétfőn a békéért imádkoznak itt, és ez a mozgalom meglehetősen fontos szerepet játszott a kelet-német hatalom gyengülésében. 1989 szeptemberétől ugyanis az imákat szintén erőszakmentes gyertyás felvonulás követte, amely a csúcspontján, 1989. október 7-én 70.000 embert is megmozgatott. A máskor szigorú rendőrök most nem kaptak ukászt a tömeg feloszlatására, győzött a csendes forradalom.
A Szépművészeti Múzeumot most kihagytam, helyette a Grassi Múzeum hangszergyűjteményét akartam felkeresni, ezt viszont furcsa mód zárva találtam.
Sikerült viszont bejutnom a különleges Asisi Panometerbe, ami egy hatalmas gáztank belsejében kialakított múzeum. Jelenleg épp egy olyan installáció látható, amely New York egy negyedét, történetesen a World Trade Centert és környékét mutatja néhány perccel 9/11 előtt. Annyira békés és nyugodt minden, semmi nem sejteti a közelgő katasztrófát. A hatalmas számítógépes képet korabeli fényképek alapján készítették el.
Kinéztem a Südfriedhof temetőbe is, ami egészen csodálatos. Szerintem a világ temetői közül az élen jár abban, hány négyzetméternyi park jut egy sírra. Tényleg hatalmas terület és a közepén a krematórium olyan, mint egy kastély.
Közvetlenül a temető mellett áll egy monumentális, 91 méter magas emlékmű, a Völkerschlachtdenkmal, amely egy 1813-as csatának állít emléket. Brutálisan néz ki, és fel is lehet mászni a tetejére!
Lipcse persze több, mint a látnivalóinak összessége. A városban élénk kulturális élet zajlik és számos kreatív vállalkozás, alternatív szórakozóhely ütött itt tanyát. Energiájában, hangulatában az ezredfordulós kelet-Berlinhez lehet hasonlítani az itteni energiákat.
Naumburg
Naumburg katedrálisa jó példa arra, milyen rejtett kincseket fedez fel az ember, ha világörökségvadász – magamtól ugyanis az életben nem jöttem volna el ide, szerintem nem sokan hallottak róla. Az UNESCO listájára csak úgy lehet bekerülni, ha valami tényleg egyetemes értéket tud felmutatni. Ez a székesegyház azért került a listára, mert az európai középkor egyik legfontosabb egyházi épületének számít. Különlegessége egyrészt az, hogy két kórusa van, melyek még az 1300-as években alakultak így ki. Másrészt pedig sok faragott emberábrázolása miatt lett híres, különösen az alapító házaspárt ábrázoló szobrok révén.
Wartburg
Következett Wartburg vára, amely szintén világörökség, és jelentőségéhez nem fér semmi kétség. A várban rejtőzködő Luther Márton itt fordította le az Újszövetséget német nyelvre, valamint ez az épület ihlette II. Lajos bajor királyt, hogy megépíttesse a neuschwansteini kastélyát. De találunk itt magyar vonatkozást is: itt élt a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, Árpádházi Szent Erzsébet, miután eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal.
Weimar
Ez egy ilyen világörökségi sorozat, mert a következő város, Weimar is az UNESCO listán van. Hogy miért? Itt inkább azt kellene kérdezni, miért nem, hiszen annyi oka van, hogy kiemelték védettnek.
A 18. század végén és 19. század elején ez az aprócska türingiai városka egyedülálló és rendkívüli hatású kulturális felvirágzást élt meg, amely számos írót és tudóst – többek között Schillert és Goethét – vonzott a városba. Az UNESCO ennek az időszaknak hivatali és privát épületeit vette fel egy csokorban a listára „klasszikus Weimar” elnevezéssel.
A klasszikus Weimar 11 része vált világörökséggé, így Goethe és Schiller lakóháza, számos palota, a Park az Ilm partján, valamint az Anna Amália Hercegnő Könyvtár.
A „weimari klasszika” nemcsak Németországban volt jelentős, de az ekkor született humanista műveknek fontos hatása volt a világ kultúrájára. A kulturális aranykor mecénása Anna Amália (1739-1809) hercegnő volt, de korábban már kilenc évig a városban élt Johann Sebastian Bach, illetve néhány évtizeddel később Liszt Ferenc is itt írta néhány jelentős művét. Egy darabig itt élt Goethe, Cranach, Nietzsche, Gropius és Kandinsky is – az ember bármerre néz a belvárosban, mindenhol emléktáblát talál.
A látnivalók egy kompakt területen helyezkednek el, így ha valaki ügyes, egy nap alatt meglátogathatja azokat.
Én már sok épületet láttam korábbi útjaimon, most csak mazsoláztam a látnivalókból. A központban a híres Anna Amália könyvtárat kerestem fel, ezeket soha nem hagynám ki. A háromemeletes rokokó teremben 40.000 könyv látható a polcokon, melyek mindegyike kikérhető olvasótermi használatra. A könyvek mellett a szobát különféle festmények és mellszobrok is díszítik. Ha szinte újnak látszik a terem, az nem véletlen: 2004-ben tűz ütött ki az épületben, és ezután három éven át tartó felújítás volt. Több tízezer kötet elpusztult, de szerencsére számos ritkaság megmenekült.
Felkerestem két, a központból kicsit kiesett látnivalót is, ezekben ugyanis nem jártam korábban. Két olyan épületet ismertem meg, melyek bármelyikébe azonnal beköltöznék!:-)
Az egyik ilyen a Nietzsche Archiv épülete, melynek emeletén élt utolsó éveiben az egykori filozófus. Maga az archívum már kiköltözött innen, azt csak a ház neve őrzi, de érdemes meglátogatni, mert gyönyörű.
Még ennél is jobban belopta magát a szívembe a Haus Hohe Pappeln, melyet első lakója, a belga szecessziós építész-designer, Henry van de Velde tervezett. A házat úgy alkotta meg, hogy annak külseje, belseje és kertje csodálatos harmóniát alkot, és az egész komplexum egy felfordított hajóra hajaz. Csak a földszinti három termet és a kertet lehet látogatni, de tényleg megéri ezekért is eljönni.
Zwickau
Zwickauba az egykori Trabant-gyár miatt kerültem egyet. Merthogy a gyerekkorom összefonódik az égszínkék Trabival. Emlékszem, mekkora öröm volt, amikor jött az értesítés, hogy pár év várakozás után mehetünk az autóért. Ilyenkor apu megkérdezte anyut: Milyen legyen a következő? Anyu pedig szokás szerint legyintett: legyen az is világoskék. Merthogy amikor apu elment az autóért, már fizette is be a következőt. Aztán az új autóval elmentünk kirándulni, amolyan magyar módra: elautókáztunk valami szép helyre, pl. a Mátrába. Ott az autóparkolóban megettük az otthonról hozott szendvicseket és hazapöfékeltünk. De imádtam.
No de August Horch nevéhez nemcsak a Trabantot fűződik, de az Audi is. Így azok is élvezni fogják ezt a múzeumot, akiknek nem volt égszínkék Trabantos gyerekkoruk.
Moritzburg
Egy szenvedélyes kastélyvadász külföldön se tagadja meg önmagát! Úgy állítottam össze a programom, hogy néhány kastélyt is útba ejtsek.
Moritzburg barokk várkastélya Drezda közelében, egy mesterséges szigeten épült fel, és amióta csak megláttam róla valamikor egy fotót, nagyon el akartam jutni ide. Imádom a tó partján, felvonóhíddal ellátott várakat, no meg a tornyokkal ékesített kastélyokat is, ez pedig ötvözi mindez. A szász választófejedelmek XVI. századi vadászkastélyában pompás termek sorakoznak, de gyönyörű a homlokzata és díszes kertje is.
Németország bővelkedik várakban és kastélyokban, és bár már vagy egy tucatszor jártam az országban, félek, soha nem érek a sor végére…
Meissen
Meissen, a több mint ezer éves hangulatos középkori város a kontinens legrégebbi porcelánmanufaktúrájának ad otthont: néhány éve ünnepelte 300. születésnapját. A városban két helyen is lehet ismerkedni a porcelán történetével: a 15. századi várban (Albrechtsburg) és az új élményközpontban (Erlebniswelt Haus Meissen). Én ez utóbbiba látogattam el, ugyanis itt a több ezer darabos kiállítás mellett félórás vezetett séta keretében néhány kis bemutatót is meg lehet nézni, hogyan készülnek ezek a csodás termékek. 4 stúdióban egy-egy művész mutat be festési technikákat, és ezekről audioguide segítségével több nyelven lehet magyarázatot hallgatni. A látogatás végén aztán szokás szerint az ajándékbolton át lehet távozni, de nem estem kísértésbe a 200 eurós kávéscsészék láttán, bármily szépek is voltak.
Drezda
Drezda olyan nagy falat önmagában, hogy arról külön blogbejegyzést készült.
Drezda látnivalók – a klasszikusoktól a bennfentes tippekig
Bastei
Ennyi városlátogatás után ideje volt kimenni a természetbe. Reggel még frissen, korán, energikusan indultam útnak. A terv az volt, felkeresek két helyet, ami már rég a bakancslistámon volt, két viszonylag megközelíthető kőhidat, a kettő közt pedig túrázok egy jót, a kb. 3.5-4 órás Schrammsteine kőoszlopaihoz. Na, a 37 fokos kánikula ez utóbbi tervet rendesen keresztbe húzta, még a légkondis autóban ülve is csak pihegtem. Maradt a két egyszerűbb nevezetesség.
A Bastei Szász-Svájc leghíresebb természeti látnivalója, Drezdából egy szűk órányi autóútra. A hatalmas oszlopokat a parkolóból hozzájuk vezető lépcsős ösvényről, valamint a köztük kiépített 76.5 méteres hídról lehet megcsodálni. Nincs se belépődíj, se nyitvatartási idő, bármikor lehet jönni. Fizetni csak a parkolásért kell.
Rakotzbrücke („Ördög hídja”), Kromlau
A Rakotzbrücke már vagy ezer éve a listámon volt, el se hiszem, hogy végre eljutottam ide. Bár még csak ceruzásan tettem ki a pipát, mert jó lenne egyszer ideális fényviszonyok közt visszatérni – egy őszi kora reggel, napfelkeltekor, mondjuk kicsit ködös időben tökéletes lenne:-)
A hidat 1860-ban építették és soha nem is volt célja, hogy átsétáljanak rajta – kifejezetten esztétikai szándékkal alkották meg, hogy a híd és tükörképe tökéletes kört alkosson. Az elmúlt pár évben sok bosszús turista fakadt ki a neten, hogy nem láttak semmit – a hidat ugyanis felújították, a vizet addig kiszárították. Mostanra szerencsére kész lett, még jó, hogy nem az elmúlt években zarándokoltam el ide. És az is nagy szerencse, hogy nem lehet rá felmászni – így tökéletes képeket tudtam lőni, nem kellett szelfizők hadára várni.
Görlitz
Németország legkeletibb városában mintha kicsit megállt volna az idő. Bár a város alig 50 ezer lakost számlál, több mint 4000 műemlék épületnek ad otthont. Ráadásul ezek az épületek nagyon változatos építészeti stílusokat vonultatnak fel, a szecessziótól a hamisíthatatlan NDK hangulatig. Nem csoda, hogy a város számos film kulisszájaként szolgált. Bár a híres Grand Hotel Budapest valójában soha nem létezett és az épület külső képe csak egy makett volt, a belső jeleneteknek egy görlitzi áruház adott otthont. Nagy bánatomra ez a csodálatos épület jelenleg zárva van, bár időnként tartanak benne városi sétákat.
Moskaui Park
Berlin felé visszaautózva még egy világörökséget beletuszkoltam a programba. Megálltam röviden a Moskaui Parknál, amely a lengyel határon van, és a két ország közös jelölése az UNESCO listára. A kertbirodalmat Pückler-Muskau herceg hozta létre, és oly harmonikusra sikerült, hogy jelentősen befolyásolta később Európa és Amerika kertépítészetét.
Nagyon jól éreztem magam „Kelet-Németországban”, még úgy is, hogy a fentiek egy részét már láttam korábban. Megújult, dinamikus városokat ismertem meg, melyek egyszerre hordozzák a klasszikus értékeket, de közben tele vannak fiatalos energiával. Óriási tömegek nincsenek sehol, úgyhogy ezek a helyszínek akár a nyári iskolai szünetre is jó szívvel ajánlhatók!
A bejegyzés a Német Turisztikai Hivatal támogatásával készült, de ez a szerzői szöveget nem befolyásolta.
Még sok-sok német írás itt:
Németország – régiók és látnivalók
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)