Németország – régiók és látnivalók

Németország

Életemben először Berlinbe repültem, még 1983-ban, középiskolás osztálykirándulásra. Erről az útról nem sok mindenre emlékszem, egy izgő-mozgó tinicsapat nem a látnivalókkal volt elsősorban elfoglalva. De még így is megmaradt, milyen hatalmas élmény volt a Pergamon-múzeum, vagy amikor felmentünk a kelet-berlini TV-toronyba. A nyugati részt persze nem láttuk, de eljött annak is az ideje…

Az elkövetkező években 20 (!) alkalommal jártam Németországban, talán nincs is olyan ország, ahol ennyiszer megfordultam volna. Ennek az utazásmánián kívül két oka is volt: életem nagy szerelme egy NSZK-s fiú volt, így őt is többször meglátogattam, aztán jóval később, Matávos számviteli vezető koromban is gyakran repültem Bonnba, ott volt ugyanis az anyacégünk, a Deutsche Telekom irodája.

Ezek után már tényleg csak a színtiszta érdeklődés hozott újra és újra erre a vidékre, nem kis részben azért, mert Németország az 5. helyen áll abban a rangsorban, mely a világ legtöbb világörökségét felmutató országokat listázza (csak Olaszország, Kína, Spanyolország és Franciaország előzi meg). A római emlékektől kezdve a modern építészetig a világörökségek felölelik egész történelmünket, de természeti szépségekben is bővelkedik az ország.

Kis rendszerető, excel táblás énemnek is bejön ez az ország, hiszen minden kiszámítható, pontos, megbízható. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érik az embert meglepetések – egész kis eldugott falvakban is találni csodás kis látnivalókat, Berlin meg úgy, ahogy van, rettentő izgalmas!

A sok-sok utazás látnivalóit most összegyűjtöttem nektek régiós blogbejegyzésekbe, hogy egy-egy nagyobb repülőtérre érkezve ti is könnyedén megtaláljátok, melyik térségben milyen izgalmas látnivalókat találtok.

Amint látjátok, elég szépen haladok:-), de azért még nekem is vannak fehér foltok, ahova el kell látogatnom!

Berlin

Talán csak New York múlja felül sokszínűségben, vibrálásban. Berlin egész évben remek program, én is többször jártam ott, úgyhogy több írás is született róla. Összegyűjtöttem a legfontosabb látnivalókat, kevésbé ismert csemegéket és a praktikus tudnivalókat is.

Berlin – látnivalók és praktikus információk

Hol együnk Berlinben?

Öt különleges, izgalmas program Berlinben

Berlin bauhaus emlékei

ITB Berlin 2023 – a világ legnagyobb utazási kiállítása

3+1 új múzeum Berlinben

Berlintől északra a Rügen-szigetre

Balti tenger, romantikus várak, történelmi városok – csodás látnivalók egy hosszú hétvégére Berlintől északra. Igyekeztem elkerülni a nyári tömeget és márciusban jártam erre, de eléggé pórul jártam, mert az egész úton esett. No sebaj, megvan az ürügy, hogy miért kell ide visszajönnöm!

Hosszú hétvége Berlintől északra

Hamburg és az Északi-tenger

Az északi tenger királynője, Sylt szigete, valamint az izgalmas kikötőváros, Hamburg – plusz még néhány kevésbé ismert nevezetesség, melyeket összeköthetsz egy hosszú hétvégére vagy akár egy hétre is, ha Hamburgba repülsz.

Az Északi-tenger és környéke – Sylt és Hamburg

Nemetorszag_sylt_terkep

Lübeck, Hamburg, Watt-tenger: csodálatos egyhetes körút Észak-Németországban

Bréma és környéke

Ha Hanoverbe repülsz, rendkívül változatos programot tudsz összerakni a környéken. Brémában van a legtöbb látnivaló, de autórajongóknak kihagyhatatlan a Volkswagen csoport grandiózus bemutatóközpontja, az Autostadt is. Természetkedvelőknek, túrázóknak és kisgyerekeseknek elsőrangú célpont Externsteine sziklái. De mindegy egyes városka – Hildesheim, Goslar, Celle – magával ragadó, minél több időt tudsz rászánni erre az útvonalra, annál jobban elmerülhetsz szépségükben.

Bréma és környéke

Nürnberg, Bayreuth, Bamberg

Nürnberg közvetlen fapadossal is elérhető, és elég látnivalót nyújt egy 3-4 napra, de akár egy hétre is. Ne hagyd ki Bayreuth nemrég felújított operaházát se!

Hosszú hétvége Nürnbergben – legjobb programok

Bayreuth – egy vagány őrgrófné és Wagner városa

Bayreuth látnilvalók

Frankfurttól Stuttgartig

A reformáció 500. éves évfordulóján Luther nyomában jártam ezen a vidéken, de világörökség-rajongóként útba ejtettem néhány alig ismert nevezetességet, így egy igazán izgalmas útvonalat sikerült összerakni. A környék ékessége egyértelműen Heidelberg, de ne hagyd ki a kisebb településeket sem, annyira elragadóak…

Frankfurttól Stuttgartig: Luther és világörökségek nyomában

Ismeretlen német világörökségek nyomában

Bodensee

Imádom a Boden-tavat, már háromszor is jártam ezen a vidéken. Ha repülővel érkezel és autóval akarod felfedezni a környéket, Stuttgartban vagy Münchenben vannak a legközelebbi komolyabb repülőterek.

Bodensee, Neuschwanstein és Augsburg

Lipcse-Drezda környéke

Drezda látnivalók – a klasszikusoktól a bennfentes tippekig

Lipcse, Dessau, Weimar és Szász-Svájc: ex-NDK körút

Bonn, Köln, Düsseldorf környéke

Düsseldorf látnivalók – hosszú hétvége fapadossal

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)