Miami látnivalói

Az Egyesült Államokat már alaposan bejártam, mind a keleti, mind a nyugati parton, sőt, a 66-os úton az országot is átszeltem – de eddig Florida kimaradt. Most azonban nekiveselkedtem ennek a régiónak is.

Párizsban – kihasználva a stopover lehetőséget – megszakítottam az utam két éjszakára. Innen a legnagyobb utasszállító géppel, az A380-assal utaztam tovább Bevallom, alig vártam, hogy végre kipróbáljam az emeletes gépet. Az Air France jóvoltából business classra ülhettem, úgyhogy fent, az emeleten kaptam helyet. Ráadásul az ablak mellett, amiről gyorsan kiderült, hogy főnyeremény – rengeteg pakolós hely van mellette ugyanis. Van két rekesz és tényleg elnyelnek mindent – én például bepakoltam az egyikbe a laptopot, fényképezőgépet, töltőket, könyvet, újságot, neszeszert, és simán melléfért még a pulcsim is. A másikra nem is volt már szükség. Pasiknak ez talán nem a legfontosabb szempont, de mi lányok imádunk rendezkedni:-)

Az hamarosan nyilvánvaló lett, hogy unatkozni nem fogok, mert 17 oldalon keresztül sorolta fel a menü a választható filmeket. Az Igazából szerelem lett a nyertes, ugyanis karácsonykor kimaradt, és határozottan hiányérzetem volt. Nem tudom, hogy csinálták, de akárhányszor képes lennék megnézni.

Az utazással egy gond volt csak: hamar véget ért. Mire ettem, megnéztem a filmet és dolgoztam kicsit, már szinte oda is értünk. Épp elpakoltam mindent, leengedtem a széket vízszintesre, hogy akkor alvás, amikor hallottam, hogy megint jönnek a kis kocsikkal a sztyuhik. Ez csak egyet jelenthetett: másfél óra múlva leszállunk. Így is lett.

Miami Beach

Mivel a városból leginkább az Art Deco negyed érdekelt, a tengerparton foglaltam szállást. A reptérről egyenesen odavitt a J busz (2.25 dollár), úgyhogy ez egyszerű volt. Az viszont kissé negatív meglepetésként ért, hogy sokkal hűvösebb az idő, mint amire számítottam. Gyakorlatilag csak sortokat és trikókat hoztam, de ahogy elnézem, végig abban a cuccban leszek, amiben utaztam.

Reggelre sem lett melegebb, szégyenszemre kapucnis pulcsiban mentem le a strandra. Itt ingyenes naptej automatákra lettem figyelmes, kár, hogy nem tudtam élni vele.

Miami Beachen ingyenes kis buszokkal lehet fel-alá közlekedni, úgyhogy egy ilyennel mentem le délnek, a South Beachre. Itt sorakoznak az Art Deco házak, és itt lehet “mozizni” a helybélieket: a sportkocsikkal guruló aranyifjakat és a kisportolt gördeszkásokat.

Az Art Deco Történelmi Negyed a világ legnagyobb art deco épületegyüttese, körülbelül 1200, a stílusirányzathoz tartozó házzal.

Van egy látogatóközpont is, ahonnan vezetett séták is indulnak, minden nap 10.30-kor. Ehhez egy ajándékbolt kapcsolódik, csupa kinccsel. Bár nem vettem semmit, már csak nézelődni is jópofa volt.

Ha már art deco, van a környéken egy múzeum is. Gondosan utánanéztem, hogy nem a látogatásom napján, hétfőnként van zárva, hanem szerdán. Csak épp azzal nem számoltam, hogy belefutok a Martin Luther King napba, amikor minden állami intézmény bezár. A legjobbak is hibázhatnak.

A parton kismillió étterem sorakozik, meglehetősen közepes turistamenüvel. Az árazásra jellemző, hogy hatalmas feliratokon hirdetik, hogy 6.50 USD egy reggeli, de mire kér hozzá az ember egy italt, plusz ráteszik az adót és a kötelezően fizetendő 20% felszolgálási díjat, máris 16.50 a számla.

Mondjuk legalább az adagokkal nem spórolnak.

Még alig érkeztem meg, de már szénhidrát-túltengésem volt, úgyhogy hazafele nagy örömmel találtam rá egy helyes kis kávéházra (Shepherd), ahol nagyon finom salátát ettem.

Little Havana

Miami talán leghangulatosabb negyede a 8th utca (Calle Ocho) környéke, ahol a kubai bevándorlók alakították ki a maguk kis világát. Itt aztán tényleg mindenki spanyolul beszél, bár enyhe spanyol fölény az egész városra jellemző. Emlékszem, amikor hotelt kerestem, pár értékelésben azt olvastam, hogy panaszkodtak a vendégek, miszerint a személyzet egy tagja sem tudott angolul. Szerencsére nekem itt most nem kellett társalogni, csak magamba szívni a hangulatot.

A negyed központja a Máximo Gómez Park, avagy a Domino Park. Nem kell ugye magyaráznom, honnan kapta a nevét.

Tipikus látnivalók még a szivarboltok, melyek egyrészt turistamágnesek, de nekem úgy tűnt, nem csak skanzenként üzemelnek.

Wynwood Walls

A város népszerű művésznegyede a 2. Avenuenek a 25. és 26. utcák közé eső része, ahol hatalmas graffitik díszítik a falakat. Viszonylag újkeletű látványosság, mindössze 2009-ben hozták létre. Azóta egymásnak adják itt a festékes flakonokat a világ vezető graffiti művészei. Az egészben nemcsak az örömteli, hogy létrehoztak egy ingyenes galériát tehetséges művészeknek, hanem az is, hogy visszatért az élet ebbe a már épp agonizáló városnegyedbe.

Vizcaya múzeum és kert

Az esetek túlnyomó többségében jó tippeket kapok a Tripadvisortól, de hát vannak kivételek. Miami programjai közül az első helyen áll ez a villa, de nekem voltak kétségeim, hogy vajon nekem is fog-e tetszeni. Hallgatni kellett volna  a női megérzéseimre… Egy elegáns, több tucat szobából álló villáról van szó, de Magyarországról, Európából érkezve ez azért nem akkora nagy szám. Csak ugyebár a Tripadvisor értékeléseinek nagy része amcsiktől jön, és ők ritkán látnak ilyesmit, úgyhogy érthető, hogy odáig vannak érte. Szép, szép, de ha már Florida, vannak ennél számunkra izgalmasabb programok.

Szállás

A szállásom a Best Western Atlantic Beach hotel volt, közvetlenül a tengerparton. Mind a reptérhez, mind a város nevezetességeihez szuper tömegközlekedés van innen, a strand pedig csak pár lépés.

Egy másik Best Westernben is megszálltam később, amikor a reptérhez kellett közel lennem két járat közt. Ez a Best Western North Airport, amely félóránként ingyenes reptéri transzfert és kényelmes ingyenes parkolást biztosít.

Praktikus

A városban elég jól el lehet boldogulni tömegközlekedéssel, de amerikai nagyvároshoz képest az autózás sem rémálom. Reggeli és délutáni dugó idején persze áll a város, de mind a kubai negyednél, mind pedig a falfestésekről nevezetes művésznegyedben könnyedén találtam ingyenes parkolót. Lehet, hogy 3-4 sarkot gyalogolni kell, de van hely és nem muszáj vagyonokat fizetni.