Egy nap Párizsban – haladóknak

Párizst nem elég egyszer látni. Akárhány látogatást megér, mindig tud újat mutatni.
Egy helybeli barátnőmmel, Helene-nel vágtunk neki, melyek jelenleg a legizgalmasabb programok, ha már megvolt az Eiffel torony, a Louvre, a Notre Dame és az Arc de Triomphe, na meg háromszor végigsétáltunk a Champs-Elysees-n.

Az első utunk az Musee d’Orsay-hoz vezetett, méghozzá egy fotó hatására. Korábban már itt is jártam, de valahogy elkerülte a figyelmem az ötödik emeleten található hatalmas óra. A legutóbbi látogatásom óta többször elém került a fotó magazinokban, instagramon, én meg gondosan feljegyeztem a „meglátogatandó helyek” listámra, hogy Párizsban egyszer én is ott akarok állni előtte. Végre eljött ez a nap is:-)

Azért bejártam a múzeum többi részét is. Az egyik szoborra ránézve hirtelen azt hittem, szelfizik – erre csak a hajnali ébresztőm miatti kissé zombi állapotom tudom felhozni magyarázatként. De nem olyan a mozdulat?:-)

Helenet, a barátnőmet alaposan kifaggattam, melyek a kedvenc múzeumai és ő meglehetősen határozottan vágta rá: a Fondation Louis Vuitton, valamint a Musée Jacquemart-André. Én egyikben sem jártam, ő mindkettőben. Ennek ellenére szívesen elkísért, ugyanis mindkét helyen időszaki kiállítások is vannak, ráadásul most épp kifejezetten izgalmasak.

A Fondation Louis Vuitton azon múzeumok közé tartozik, melyek kívül-belül élményszámba mennek, azaz már maga az épület is megér egy látogatást. A Frank Gehry tervezte komplexum 2014-ben nyílt meg, és mind az építését, mind az üzemeltetését a névadó luxusmárka szponzorálja. A tervező mindössze két emeletnyi kiállítóhelyet építhetett, de a szabályok azt nem tiltották, hogy más módon terjeszkedjen felfelé. Az eredmény egy vitorlás hajóra emlékeztető alakzat lett, melynek tetején fémből és üvegből több kilátóteraszt is kialakítottak.

Nekem a kedvenc részem az a folyosó lett, melynek narancssárga oszlopai megkettőződnek a víz tükrében – sajnos maga a folyosó egy rendezvény miatt épp zárva volt, de a kis „folyó” túlpartjáról tudtam néhány fotót kattintani.

Az időszaki kiállítással is szerencsénk volt: épp a new yorki MOMA adott kölcsön fotókat, festményeket és szobrokat (2018. március 5-ig). Volt pár jópofa installáció is – például egy olyan, ahol a látogatók nevét felírták a falra pont a fejük magasságában. Jó tudni, hogy a múzeum minden nap reggel 9 és este 9 közt van nyitva, úgyhogy nyugodtan lehet a nap végére hagyni, amikor más gyűjtemények már bezártak.

Akinek bejön New Yorkban a Frick Collection vagy Londonban a Wallace Museum, az imádni fogja a Musée Jacquemart-Andrét is. A gyűjtemény egy tehetős házaspár, Édouard André és Nélie Jacquemart hagyatéka, melyet egykori pompás otthonukban nézhetünk meg. Mindketten szenvedélyes gyűjtők voltak, rendszeresen felkerekedtek kincsvadászó utakra Olaszországba, de gyakran megfordultak Athéntól Kairóig a Közel-Keleten is.

A dedikáltan múzeumi szobák mellett felkereshetőek a társasági eseményeknek helyet adó grandiózus termek és a privát lakosztályok is, valamint egy külön szárnyban az időszaki gyűjtemény. Ez per pillanat (2018. január 22-ig) az országban még be nem mutatott impresszionista festményekből áll, többek közt Monet, Cézanne, Matisse és Pissarro képeiből. De amit a Louis Vuitton gyűjteménynél elmondtam, itt is áll, azaz maga az épület is egy műalkotás – csak ez másképp. Nem egy futurista, hipermodern csoda, hanem egy igazi békés sziget egy nagyváros közepén. Csodálkozva tapasztaltam, valahogy minden látogatót megilletett a hely szelleme, senki nem hangoskodott, nem erőltetette a szelfiket, hanem tágra nyílt szemekkel csak élvezte a látványt.

Ebédre Helene a Buillon Chartiert javasolta. Ez nem egy kifinomult fine dining hely, sőt, az étel kifejezetten csak átlagos. Mégis megéri felkeresni, mert egy igazi, régi párizsi intézmény. Hihetetlenül népszerű mind a helyiek, mind a turisták körében, kicsit meg is rettentem a sort látva. Helene megnyugtatott, gyorsan halad, és valóban így volt, mert hatalmas a hely. A pincérek nagyon hatékonyak, pillanatok alatt elénk került az étlap. A kiválasztott fogásokat filccel felírták a papírterítőre, ez volt később a számlázás alapja is. Három fogás egy kis borral simán megúszható 20 euró alatt. Desszertnek Rum babát kértem – hát mit ne mondjak, nem sajnálták belőle a rumot!

Délután a kérésemre felkerestük a nemzeti könyvtár Richelieu kirendeltségét, ebbe is fotók alapján szerettem bele. A térképen keresve vigyázni kell, hogy a nemzeti könyvár legnagyobb része elköltözött a külvárosba, hatalmas modern épületekbe, úgyhogy hozzám hasonló könyvtárbolondoknak kifejezetten erre a teremre kell gyúrni (58 Rue de Richelieu).

Már csak egy kis sütizés maradt hátra, ami természetesen csak macaron lehetett. Ladurée vagy Hermé? – tettem fel a kérdés. Egyértelmű volt a válasz: Ladurée! Úgyhogy egy ilyenbe  tértünk be, én a két kedvencem, a pisztáciást és sós karamellest kértem.

Nagyon jó ötlet volt ez a párizsi megálló. Jó volt felfedezni néhány új helyet, látni a barátnőmet és kószálni az egyik legizgalmasabb városban – ráadásul most januárban kifejezetten nyugis, még a legfontosabb helyeken is alig lézengtek turisták.

Már nem először jártam itt, de remélhetőleg nem is  utoljára, hiszen maradt még a listámon pár kipróbálni való látványosság és étterem. No és a többi macaront is ki kell valakinek próbálni!:-))

Az utazáshoz a jegyet az Air France biztosította. Az Air France és KLM egyes tengerentúli járatainál lehetőség nyílik arra, hogy Párizsban és/vagy Amszterdamban megszakítsuk az utat, és egy jegy áráért 2 vagy akár 3 várost is felkeressünk:-)