2016. március 24-28. Semmilyen tekintetben nem indult egyszerűen az utolsó megállóra, Martinique szigetére tett látogatás.
Bonyolult érkezés Martinique szigetére
Úgy terveztem, négy éjszakát leszek Martinique szigetén. Az első éjjel egy olyan srácnál foglaltam az airbnb-n lakást, aki autókölcsönzéssel is foglalkozik, és egyúttal az autót is leboltoltuk, amivel a következő három éjszakára egy szuper kecóba terveztem menni – ami autó nélkül megközelíthetetlen.
Na, ehhez képest a srác egyáltalán nem válaszolt az utazás előtti napokban a levelekre, úgyhogy fogalmam sem volt, vár-e majd a kikötőben, és ha nem, hogy találom meg.
Viszont a hajóút is veszélybe került. Én ugyanis fifikás akartam lenni, és amikor St. Luciáról Dominikára mentem, akkor egy retúrjegyet vettem – ez a hajó ugyanis félúton megáll Martinique kikötőjében és gondoltam, majd visszafelé ott kiszállok. A retúrjegy ugyanis jóval olcsóbb volt, mint két sima (kétszer 79 euró helyett így 149-et fizettem). Igenám, de a hajóstársaság alkalmazottai közölték, hogy nem úgy van, nem szállhatok ki félúton, vegyek egy másik jegyet. Azzal érveltek, hogy ha egy repjegyet veszek, akkor se szállhatok ki a tranzitban. Én viszont azzal, hogy a buszon viszont bárhol leszállhatok. Egy darabig elvitatkoztunk ezen, hogy a hajó inkább repülő, vagy inkább busz, de nem jutottunk sehova.
Ők voltak előnyben, mert ők voltak a hatóság és itt mindenki, akinek van egy vasalt inge, azonnal élvezi a hatalmát, és szeret akadékoskodni. A kekeckedő hivatalnok ellen csak egy csodafegyver van: a női könnyek. Én bármikor tudok sírni, bár ezzel nem szoktam visszaélni, most nem volt kedvem a másik 79 eurót feleslegesen kiadni, úgyhogy inkább meghatottam őket. Nagy nehezen belementek, hogy a saját felelősségemre kiszállhatok félúton, Martinique kikötőjében. Így a csomagom sem kellett becsekkolni, vihettem magammal a fedélzetre.
Útközben aztán újabb kalamajkák adódtak: iszonyatosan hánykolódott a hajó és egy rakás gyerek kitaccsolt. Valami sportversenyre mentek egy csomóan, egyenpólós helyes kis kölykök, de nem nagyon bírták a gyűrődést. A takarítószemélyzet által használt fertőtlenítő átható szaga se segített sokat a helyzeten.
De aztán csak befutott a hajónk, és csodák csodájára, várt a házigazdám.
A reptérhez közel volt a kecó, ahol az égvilágon semmi érdekes nem volt, de itt úgyis csak aludni akartam.
Autóbérlés, szintén kalandokkal
Másnap aztán felvettem az autót, végül nem nála, hanem egy hivatalos kölcsönzőnél. Előző este inkább befoglaltam egyet, hogy biztos legyen kocsi. Mondtam, hogy kicsit kérek, mire ők azt felelték, hogy Clio. Bennem úgy élt, hogy az egy kicsi autó, de egyáltalán nem az: még ilyen hosszú kocsit soha nem vezettem. Ami azért volt most különösen kínos, mert a következő három éjszakát egy olyan házban töltöttem, ahova egy baromi keskeny és meredek szerpentinen kell felmenni és iszonyú nehéz beparkolni az udvarra (meg onnan kijönni és megfordulni).
De minden nehézséget megbocsátottam, amikor elfoglaltam az új airbnb-s szobám. Egy szuper ház, lent van két kis lakás, az egyikben egy kanadai házaspár, a másikban én, fent pedig egy nagyobb, ahol négy holland fiatal tanyázik. Van úszómedencénk és kilátás a tengerre, tökéletes naplementés tájolással.
Jardin de Balata
Bár úgy terveztem, el se mozdulok a vízpartról, természetesen nem fértem a bőrömbe, és mégis nekivágtam felfedezni Martinique nevezetességeit.
Az első nap észak felé indultam, a sziget ékköve, a Jardin de Balata felé. Bár láttam már jó pár botanikus kertet a nagyvilágban, ráadásul jó nagy zuhét kaptunk, így is hatalmas élmény volt. Annyira szépen megcsinálták, külön szekció volt a bambuszoknak, a broméliáknak, a pálmáknak, de volt a fák lombjai magasságában vezető kötélhíd is.
St. Pierre
Innen a régi fővároshoz, St. Pierrehez hajtottam, amely egykor az egész térség legvirágzóbb városa volt. A 20. század elején azonban 10 perc alatt romba döntött a közeli Mont Pelée vulkán kitörése. A festői fekvésű városka azóta új életre kelt, de még ma is sok helyen láthatóak az egykori rombolás nyomai.
Salines
Másnap dél felé vettem az irányt, Martinique legszebb strandja, a Salines felé. Ahogy a nagykönyvben meg van írva: aranyszínű homok, bedőlő pálmafák, azúrkék tenger, fehér tarajos hullámok és elég hely mindenkinek.
Itt egy rakás család kempingezett, ugyanis a húsvétot errefelé így ünneplik. Kivonul a család apraja-nagyja, hatalmas sátrakkal, függőágyakkal, kempingasztalokkal és székekkel, no meg egy kisebb éttermet megszégyenítő konyhával. Ott töltik a négynapos hétvégét, pedig átlag alig félórára lehetnek az otthonuktól. Annak fényében, hogy itt minden nap párszor elered az eső, legalábbis meglepő ez a sátrazás, de közben meg is értem, hiszen így legalább tuti együtt van a család.
Áramszünet
Nagyjából délután 4-5 közt ért vissza a szállásomra minden lakó. Az érkezés, valamint a másnapi várható indulás sorrendjében beparkoltuk az autókat tetris szerűen az udvarra. Még jó, hogy mindenki remekül parkol, mert azért eléggé centizni kellett.
Este főzőcskéztem kicsit a konyhámban (nem kell komolyra gondolni, csak tonhalas-paradicsomszószos tésztát), de ahogy bekapcsoltam a rezsót, elment az áram. A szomszéd kanadai házaspárral és a felettem lakó hollandokkal koprodukcióban próbáltuk megjavítani, de végül telefonos segítséget kellett kérni a házigazdától, hol van a főkapcsoló. Meglett, visszanyomtuk a bigyót, ami kijött, úgyhogy fellélegezhettem. Nem is a kaja hiánya aggasztott, inkább a wifié – anélkül elég hosszú lett volna az este.
Le Diamant
Az utolsó nap reggelén még lementem picit strandolni a Le Diamant városka strandjára, ahol egy rakás turista sétált fel-alá a bő két kilométeres, hullámok ostorozta parton.
Ma is egy csomó országúti bicajost kerülgettem. Első nap még arra gondoltam, biztos kifogtam egy versenyt, de mivel ez már negyedik napja így megy, valószínű, ezt itt nagyon népszerű sport lehet.
A másik helyi sajátosság, hogy félóránként volt kétperces vihar – olyan heves, hogy totál átázott minden ruhám, de aztán a következő pillanatban úgy ragyogott a nap, hogy ha nem lettem volna csuromvíz, azt hittem volna, álmodtam.
Ennek az eső utáni ragyogó napsütésnek van egy hatalmas előnye: minden nap láttunk csodaszép szivárványt.
Összegzés
Martinique egyértelműen a legkényelmesebb, „legeurópaibb” sziget – ha valaki szeretne egy kis karibi hangulatot, de kényelmes szállással, remek utakkal, iható csapvízzel, jól felszerelt szupermarketekkel, akkor ide jöjjön.
Olvasd el a többi szigetről szóló útleírást is a Karib-szigetek bejegyzésemben.
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)
