Dominika

2016. március 21-41. Megelégelve a helyi légitársaságok fejetlenségét, késését, és hogy ne izguljak a csomagomért, St. Luciáról Dominika szigetére hajóval utaztam – hogy ezúttal a kikötőben tapasztaljam meg a totális káoszt, késést.

Hajóval Dominika felé

Először Martinique-en álltunk meg, de az majd a végállomásom lesz, most továbbhajóztam Dominika felé. Mivel itt is be kellett csekkolni a bőröndöket, és a hajó több kikötőben is megállt, a csomag miatt se lehettem nyugodt. Viszont ráadásként émelyeghettem is az ide-oda dobáló hajón. Juhhé.

Dominika

A kikötőbe már kora este érkeztünk, kicsit szürkület volt. Kétes alakok szólítgattak le, úgyhogy nagyon szedtem a lábam, hogy mihamarabb a vendégházba érjek. Ez szerencsére csak pár saroknyira volt, úgyhogy se busszal, se taxival nem kellett vesződnöm.

A Ma Bass Central vendégházban a tulajdonos idős hölgy fogadott, aki három fiával ad ki néhány szobát. A ház legfelső emeletén levő egyszerű, de légkondis, fürdőszobás szobám 55 USD éjszakánként. Olyan barátságtalannak találtam a sötét Roseaut, hogy inkább nem merészkedtem ki a vacsorázni, különösen mert így vasárnap este totál kihaltnak tűnt minden.

A gond csak másnap volt, mert itt reggelit sem adnak. Én viszont 6.15-re beszéltem meg egy találkozót egy helyi túravezetővel, hogy 40 dollárért elvigyen a sziget legkeményebb túrájára, a Boiling Lake-hez. Mint utólag kiderült, ez egy átémelygett négyórás hajózás és kevés alvás után, valamint vacsora és reggeli nélkül nem volt annyira jó ötlet.

Túra a Boiling Lake-hez

Banánt, kekszet és vizet sikerült szerezni, ami ha nem is tápláló reggeli, legalább valami. A túravezető, Haggan egy nyugis, megbízható fickó. A kora bárhol lehet 30 és 60 közt, és nem igazán szószátyár – nekem mindegy, én megleszek csevegés nélkül is.

A botanikus kerttel szemben ücsörögtünk a buszra várva, ami 6.30-kor és 9-kor indul a sziget belseje, a Morne Trois Pitons nemzeti park (világörökség!) felé. Az út nem volt hosszú, 7-kor már nekivágtunk az esőerdőnek.

Dominika

Dominika

A túra egy erős emelkedővel indul, sok-sok lépcsőn kellett felfelé kaptatni, aztán a hegy másik oldalán leereszkedni a völgybe, a Reggeli folyóhoz. Ez arról kapta a nevét, hogy az általában korán induló túrázók itt állnak meg először hosszabb szünetre. Ezután ismét kaptató jött felfelé, és elvileg a hegy másik oldalán leereszkedve jutottunk volna el a Sivárság-völgyébe. Itt meglehetősen kietlen tájon még egy óra túra várt volna ránk a Forró tóig. Erről már lemaradtam, mert a második hegyre kapaszkodva egyre kimerültebb lettem, és elkezdtem agyalni, hogy remegő lábakkal hogy fogok visszamenni. Bár az időjárás elég kegyes volt hozzánk, nem volt forróság és az eső sem esett, a páratartalom rettentő magas volt, úgyhogy izzadtam rendesen, a túraösvény meg brutálisan csúszott. Nagyon oda kellett figyelni, hogy ne szánkázzon le az ember.

Dominika

Sóhajtottam egy nagyot, és meghoztam a döntést: forduljunk vissza.

Az embernek jó ismerni a saját határait, mert az ilyen hegymászó túrákon sokszor visszafelé történik a beleset, amikor kimerült az ember. És én nagyon fáradt voltam. Fogalmam nincs, mi volt velem, de egész délután az ágyból se tudtam felkelni. Most jött ki az egész utazás fáradtsága, vagy hirtelen ez a nagyon forró, nagyon párás levegő csapott fejbe? Nem tudom.

Visszamentünk a buszmegállóhoz, ahol nagyon úgy nézett ki, hogy kb. két órát kell várni. De aztán mégsem így lett, mert a túravezetőnek jött egy ismerőse teherautóval, aminek a platóján vígan visszazötykölődtünk a fővárosba.

Dominika

Trafalgar vízesés

Másnap már jóval energikusabban ébredtem.

Dominika szigetén erősen behatárolja a kirándulási lehetőséget, hogy az autóbérlés és a taxi rém drága, busszal meg nem lehet sok helyre menni – de azért van pár opció.

Az egyik ilyen a Trafalgar vízesés, ide indultam. A minibuszon én voltam az első utas, és ugye ezek akkor indulnak, amikor megtelnek. A sofőr azonnal győzködni kellett, hogy fizessek neki taxis tarifát, és akkor már mehetünk is. Eddig egyáltalán nem találkoztam ezzel a fajta nyomulós magatartással, csak itt, Dominika fővárosában.

Én mindenesetre kibekkeltem a többi utast, nem is kellett sokat várni, és elértük a vízesést, ami tulajdonképpen kettő. Szép, bár nem mondanám, hogy páratlanul különleges, és le se lehet menni megmártózni benne, mert a hurrikán megrongálta a lejáró részt.

Dominika

Láttam forró tavat is, igaz, a miniatűr változatát annak, amit tegnap láttam volna a túra végén, de a méret nem számít, ugye?:-)

Dominika

Innen elsétáltam a gyógyfürdők felé. Az első, a Papillon könnyen megtalálható, ahogy az ember elkezd visszafelé sétálni a fővárosba vezető úton. Amikor odaértem, épp maximum fokozatba kapcsolt a trópusi eső, úgyhogy kicsit ejtőztem az éttermükben. Az egész napra jellemző volt egyébként, hogy negyedóránként hol esett, hol eszméletlenül tűzött a nap, úgyhogy végig hasznos volt az ernyő.

Utána átkeltem a folyón, kis hezitálás után, mert a hídon volt egy felirat, hogy gyalogos közlekedésre nem vehető igénybe – de a helyiek megütköztek, miért torpantam meg, és intettek, menjek csak nyugodtan. A kis folyó (és völgy) másik oldalán is van pár gyógyfürdő, például a Screw. Itt lakat volt a kapun, de ahogy ott ácsorogtam, megjelent egy mogorva csaj. Kérdeztem, körülnézhetnénk-e, mielőtt kifizetnék 25 dollár díjat. Azt se tudom, pontosan mi van bent és hogy működik a dolog, de elég udvariatlanul közölte, hogy nem. Ahogy elnéztem, egyik fürdőben sem volt egy vendég se, mint ahogy a kis vendéglátó bódék is mind zárva voltak. És ahogy a Screw feliratát előttem valaki Screw You-ra javította, az is nyilvánvaló lett, mással se voltak kedvesebbek.

Dominika

Dominika

Egyre inkább az a benyomásom lett, hogy a napi egy-két tengerjáró utasait kiszolgálják, és az nekik pont elég turizmus. Ma nem volt hajó, és nem is igyekeztek, hogy kedvesek legyenek az egyéni látogatóval.

Portsmouth

A harmadik napomon Dominika második legnagyobb városába, Portsmouthba buszoztam (9 karibi dollár, kb. 3 USD).  Útközben sok nyomát láttam az időnként itt dúló hurrikánoknak: leszakadt hidat, beomlott utakat, megtépázott házakat. És azon álmodoztam, milyen jó lesz majd otthon egy kis CSEND.

Itt a karib világban ugyanis folyamatosan zaj van. Először olyan egzotikusan érdekes, de így a harmadik hét végére totál fárasztó. Mindenki hangosan és folyamatosan beszél, mindenhol dübörög a zene. Megszokott, hogy hajnalban elhalad egy autó az utcán és úgy üvölt belőle a zene, hogy a hotelben berezegnek az ablakok.

Portsmouthban van egy Indian River nevű nevezetesség, ami benne volt állítólag a Karib-tenger kalózai filmben. Csónakkal lehet kicsit hajókázni, de egyrészt egyedül drága lett volna, másrészt a netes vélemények szerint nem akkora durranás, úgyhogy kihagytam.

Megakadt a szemem viszont egy elég extravagáns házon. Ahogy ott nézelődtem, kijött a tulaj, beszélgettünk kicsit.

Dominika

A fogatlan, de kedves bácsi elmesélte, hogy 35 éve kezdte építgetni ezt a házat, és a mai napig csinosítgatja. Sokaknak tetszik, sokaknak nem, de őt tulajdonképpen egyáltalán nem érdekli mások véleménye, hiszen magának építi.

Mivel özvegy, egyedül él benne. Sokáig hajókon dolgozott szakácsként, illetve bicajos akrobataként keresett egy kis mellékest, turistákat szórakoztatva. Imádott a tengeren lenni, utazni, de ma már nyugdíjasként szeret itt Dominika nyugalmában éldegélni. Kapott már pár előnyös vételi ajánlatot a házára, de még egyiket sem fogadta el.

Dominika

Kaptam egy grátisz életvezetési tanácsot tőle: nagyobb értéktől csak akkor szabad megválni, ha az ember pontosan tudja, mibe fekteti be az érte kapott pénzt – különben az kifolyik a kezünkből. Úgyhogy ő is majd csak akkor adja el a házat, ha majd körvonalazódik benne a következő befektetés. És milyen igaza van. Kicsit még megbeszéltük a világ dolgait, utazási élményeinket, aztán visszasétáltam a buszmegállóhoz és hazajöttem a vendégházba.

Dominika

Összegzés

Bevallom, Dominika fogott meg talán a legkevésbé az eddig meglátogatott nyolc karib-tengeri  sziget közül, pedig ide érkeztem talán a legnagyobb izgalommal, hiszen ez a legvadregényesebb. Ilyen szuper erdei túrák sehol nincsenek, igaz szép strandokban nem bővelkedik úgy, mint néhány szomszédja. Ami viszont a csalódást okozta, az inkább az volt, hogy a helyiek barátságossága elmaradt a korábban megszokottól. A vendégházban beszélgettem egy belga vendéggel, aki már sokszor járt itt, és szerinte csak azért érzem így, mert a fővárosban laktam, és vidéken egész más lett volna, de ugyebár én csak a saját tapasztalatom tudom megosztani…

Hasznos linkek

Olvasd el a többi szigetről szóló útleírást is a Karib-szigetek bejegyzésemben.

Nézd meg a foglaltságokat, hasonlítsd össze az árakat és foglalj szállást a főváros, Roseau szállodáiba a Booking-on!