Mióta nincs munkám, de hétvégén nekem kell a papámmal törődni (ebéd, mosás, takarítás), a megszokottal pont ellentétesen tervezem az utazásokat – nem az a lényeg, hogy minél több hétvége és szabadnap essen bele, hanem hogy minél kevesebb. Így olyan utat kerestem, ahova el tudok repülni vasárnap este, haza tudok térni pénteken, lehetőleg fapados légitársaság vigyen el és a környéken legyen 5 napra elég látnivaló. Így esett a választás a Forli repülőtérre, Bologna közelében, ahova a Wizzair pont így repül és ahonnan rengeteg izgalmas városkába könnyen el lehet jutni.
2012. március 11, vasárnap
Vasárnap késő este érkezett meg a járat, így aznapra már nem terveztem semmi programot, hanem a reptértől pár lépésnyire található Hotel Paradise Airportban foglaltam egy szobát. A szálloda hosszan elnyúló egyemeletes épület, az alsó szint szobái az udvarról nyílnak, pont, mint egy amerikai motelben. Új, patyolattiszta, 45 euró egy egyágyas szoba reggelivel, két euró a wifi egy órára. A reggeli során viszont majd elsírtam magam, mert csak automatás cukros cappuccino volt és nagyon vágytam egy rendes olasz kávéra.
2012. március 12, hétfő
Másnap reggel felvettem az előre lefoglalt kocsit a SIXT-től. A legkisebb kategóriájú autót kértem, ehhez képest egy Renault Megane Wagont állítottak ki – én meg nem gondoltam, hogy pont Olaszországban akarok először egy ekkora autót vezetni, plusz nyilván többet fogyasztana, mint egy pici. Nem volt másik autó, így volt egy kis fennakadás, de szerencsére épp visszahoztak egy törött, koszos Puntot, amit megkaphattam és végre elindulhattam.
Első utam San Marinóba vezetett, ami szép-szép, de nem volt eget rengető élmény, leszámítva, hogy kipipálhattam a 91. országot a listámon. Az óváros utcái tömve vannak szuvenírboltokkal, ahol a japán kardoktól kezdve a végtelenül giccses San Marino feliratú sótartóig ível a kínálat.
Nem is időztem sokat, hajtottam tovább Gubbioba. Szerb Antal „Utas és Holdvilág”-ja óta szerintem ez mindenkinek egy misztikus város és én is kicsit elvarázsolt hangulatba kerültem. Épp sziesztaidő volt, sehol egy lélek az utcákon – ilyenkor egy árva turista nem jár erre, a helyiek meg otthon szundikáltak – de ez pont így volt tökéletes… Sajnos a Sant Ubaldo bazilikát nem tudtam megnézni, mert az ahhoz vezető felvonó (ami elvileg a legnagyobb élmény az egészben) épp nem üzemelt: a felirat szerint a szokásos éves karbantartást végezték rajta, bár én munkának a legapróbb nyomát nem tudtam felfedezni. No de ez Olaszország.
Késő délután átautókáztam Urbinoba, ahol a háromcsillagos Albergo Italiaban foglaltam szobát. Ez a belvárosban van, fantasztikus helyen, minden látnivaló gyalog 5 perc. 40 euró egy szoba és egy euró a wifi a teljes tartózkodás időtartamára.
Parkoló nincs, hanem két opció van: egyrészt a buszpályaudvar alatt levő parkolóházban lehet megállni és a buszpályaudvartól lifttel menni fel az óvárosba – ennek ára 10 euró egy éjszakára, plusz reggel 8 után óránként egy euró. Ez a legegyszerűbb és legbiztonságosabb megoldás. Ha valaki sokallja a 10 eurót, akkor a belváros falain kívül is meg lehet állni őrizetlen parkolókban és kb. negyedórát sétálni a hotelig. Én se a bérelt autót, se a benne hagyott cuccaimat nem akartam kockáztatni, így az őrzött parkolóban álltam meg (és bár másnap reggel 9.20-kor értem le, a plusz két eurónyi díjtól egy kacsintással eltekintett a hatvan körül még mindig sármos parkolóőr).
Becsekkolás után egy jó nagyot sétáltam a belvárosban, rendkívül hangulatos késő este.
2012. március 13, kedd
Reggeli után még egyszer tettem egy sétát a macskaköves utcákon, aztán le a parkolóhoz és irány a tenger. Riminiben teljesen kihalt strand fogadott, lett volna elég hely a törülközőnek:-)
A homokos part mögött hosszasan húzódó hatalmas betonkolosszus szállodák láttán mindenesetre arra jutottam, én itt akkor sem nyaralnék, ha fizetnének érte. A parton egyáltalán nincsenek hanglatos kávézók, éttermek, csak azok a lélektelen hotelek.
A Fellini múzeumot akartam itt megnézni, de három éve bezárt, így egy remek ebéd és egy piaclátogatás után már indultam is tovább Ravenna felé…
2012. március 13, kedd
Késő délután érkeztem meg Ravennába, ahol először a Basilica di Sant’ Appolinare in Classe-t néztem meg, ugyanis ez a városközponttól 5 km-re délre esik és én pont abból az irányból érkeztem. A nagy parkolóban sehol senki, mint ahogy a templomban sem.
Bár 24 éve már jártam Ravennában, nem emlékeztem, hogy ENNYIRE csodálatosak ezek a mozaikok…
Miután kigyönyörködtem magam, betértem a közeli kávézóba, kipróbálni, van-e wifi, de a pultos néni nem is értette, miről beszélek – egy fiatal kollégája magyarázta el neki, hogy mi az. Már korábban is feltűnt, hogy itt az éttermekben és kávézókban senki nem a laptopját bámulja, hanem kávéznak, beszélgetnek – ha egyedül jönnek, akkor legfeljebb a pultossal, de senki nem roskad magába.
Elhajtottam a szállásra, a Dante Hostelbe – és itt most egy kis személyes kitérő.
Már akkor pityeregtem egy picit, amikor befoglaltam Ravenna ifjúsági szállójának egyetlen privát szobáját – 1988-ben ugyanis már jártam itt. Nyári szakmai gyakorlaton voltam, és a Montedison cég teljesen félreértette a dolgot – nem kellett fénymásolni, kávét főzni, lótni-futni, hanem VIP vendégként kezeltek és körbeutaztattak a telephelyeiken. Amikor Mantovában voltam, egy hétvégén átugrottam Ravennába. A Dante Hostelben szálltam meg. Lementem a társalgóba és kérdeztem, hol a TV. Merthogy mi magyarok azon a nyáron a szöuli olimpia lázában égtünk, amikor a 14 éves Egérke sorra nyerte a versenyeket. Nem volt TV, volt viszont egy srác az egyik asztalnál, az NSZK-ból, így vele beszélgettem. Okos volt, szép volt, kedves volt, de távoli. Vasárnap reggel még egyszer összefutottunk a reggelinél, aztán búcsút intettünk. Nem cseréltünk email címet, mert ugye nem is volt még olyan. Visszautaztam Mantovába és csak ő járt az eszemben. Szerda este egyszer csak szólt a recepciós, hogy valaki keres – lementem, és ő volt. Elindult ugyan a horvát tengerpartra, ahova eredetileg készült, de aztán visszafordult, hogy nehogy elveszítsen – mert csak annyit tudott, hogy Éva, meg hogy magyar, meg hogy Mantovában van még egy hetet – így odajött és végigjárta a hoteleket, amíg megtalált. Öt évig „jártunk” együtt, és nekem ő volt az a nagy kamaszkori szerelem, ami mindenkinek a legemlékezetesebb. És most újra itt vagyok, a Dante Hostelben, pedig már rég voltam ifjúsági szállón. Megemlítettem a recepciósnak is, hogy 23 éve itt ismertem meg valakit – azt mondta, ilyen ma már nemigen fordul elő, mert minden vendég beledugja az orrát a monitorába.
Azt is megtudtam, hogy nagy mázlim van, rajtam kívül csak két fiatal srác van az egyik szobában, így halál nyugis az egész szálló – reggel ment el egy 50 fős csoport, akik az előző napokban szinte szétszedték a hotelt.
A YH privát szobája internetes kedvezménnyel 23 euró – egy másik szobával közös a fürdőszobája, de mivel most ott nem volt senki, ez nem volt gond. A hostel egyébként nagyon remek, van játékszoba, chill-out helység, gyerekjátszó, amit csak el tudtok képzelni.
Megjegyzem, az egész utazás során itt aludtam a legjobban – mert minden más szállóban áthallatszottak zajok a többi vendégtől (lépészajok, ajtócsapkodások, fürdőszobai neszek), de itt teljes csend volt. No meg saját ingyenes parkoló, ingyenes wifi.
A szálloda a vasútállomástól egy kilométerre van, a belváros pedig onnan további 4-500 méter. Így akár be is lehet sétálni a belvárosba, de kényelmes-lusta turistaként én elhajtottam a pályaudvarig, ott letettem az autót az ingyenes parkolóban és csak onnan gyalogoltam tovább.
Az első megállóm az új bazilika volt a város legnagyobb mozaikjaival (itt egyébként érdemes megvenni azt a kombinált jegyet, ami minden tovább felsorolt templomban érvényes).
Innen a 18. századi katedrálishoz, illetve a mellette található kis ékszerdobozhoz, a Battisterio Neoniano-hoz sétáltam – ez eredetileg római fürdőnek épült, de az 5. századtól kezdve keresztelőkápolna.
Még elsétáltam a város fő nevezetességéhez, a San Vitale bazilikához is, de útközben annyi akadály volt (fagylaltos-pultok, üzletek, szép fotótémák formájában), hogy bezárt, mire odaértem – de semmi gond, mert másnap reggel kezdhettem ezzel.
2012. március 14, szerda
A reggeli után kicsit eldumcsiztunk a szlovák recepciós lánnyal, aki 15 éve él itt és persze egy pasi miatt jött Olaszországba. Aztán összeszedtem a cókmókom, átgurítottam az autót a város északi csücskébe, mert onnan könnyebb megközelíteni a San Vitale bazilikát.
Ha a képeslapok legnépszerűbb szereplőjét, a két madárkát szeretnénk megtalálni, a bazilika bal oldalán nyíló ajtón menjünk ki, át a kis kerten és ott bújik meg a Mausoleo di Galla Placidia.
2012. március 14, szerda
Ravennából Modenába hajtottam, ahol gyors ebéd, majd sétáltam egy nagyot a városban. A fő nevezetesség a katedrális, amely világörökségi helyszín is, de bevallom, nekem nem került a kedvencek közé – egy sötét belsejű templom, amilyeneket én nem különösebben kedvelek.
A sárga és púderrózsaszín, spalettás házakba viszont reménytelenül beleszerelmesedtem – elképzeltem, milyen remek lenne egy ilyen házikó a tengerparton, távol a nagyvárosoktól, de közel a halászfalvakhoz… a barátok egymásnak adnák a kilincset, mert sokan elférnének a vendégszobákban és esténként tengeri herkentyűs vacsorákat ennénk, miközben morajlik a tenger… na, aztán felébredtem..
Aztán becsekkoltam a Hotel Castello nevű szállásra, ahol két éjszakát töltöttem. Eredetileg Bolognában akartam megszállni, de egyszerűen nem találtam kedvemre való hotelt: vagy lepukkant, egykor szebb napokat látott belvárosi szállók voltak közös fürdőszobával és parkoló nélkül, vagy pedig külvárosi csili-vili konferenciaszállodák, mindenféle egyéniség és lélek híján. A neten böngészve bukkantam rá erre a kis kastélyra és egyből tudtam, hogy itt nekem nagyon jó lesz. És így is volt. A szoba ára 60 euró, nem olcsó, de a végtelenségig tudnám sorolni, mit szerettem benne: csendes, halál nyugodt hely, alig 10 percnyire a várostól, nyugis parkolás, ingyenes számítógép használat (elvileg wifi is, de nekem az nem jött be), reggelente a világ legkrémesebb, legfinomabb cappuccionója (és ha kérsz, kapsz akármennyi repetát!), kert, és a legbarátságosabb recepciósok, akikkel valaha találkoztam. Az egyikük, Francesca, jobbnál jobb ötleteket adott, hova menjek sajtüzembe, balzsamecet-gyártó családhoz, éttermekbe, üzletekbe, és még sorolhatnám. Aztán amikor megköszöntem neki a jótanácsokat, úgy meghatódott, hogy egy kis üveg különleges balzsamecetet ajándékozott nekem. 91 országbeli utazás után azt hittem, egy hotelben már nem fognak meglepni, de itt sikerült…
Este áthajtottam Pármába, melynek a székesegyháza remek példa arra a mondásra, hogy ne ítélj a külsőből. Az egyszerű homlokzat ugyanis burjánzó barokk belsőt takar.
2012. március 15, csütörtök
Reggel egy szuper kis útitervet állítottunk össze Francescával, a tűzrőlpattant recepciós leányzóval. Én nem emlékszem korábban ilyenre, hogy egy szállodás adott volna jó tanácsokat, elég önállóan szoktam szervezni a programjaimat – de amikor kérdeztem tőle valami egyszerűt (hol vegyek jó kis parmezánt), a válaszából kiderült, hogy ő egy információbánya.
Első utam a Hombre biofarmra vezetett, ahol rengeteg boci volt – ez egy kisüzem, ahol parmezán sajtot gyártanak.
Kedves apróság az üzem parkjában álló virágtartónak használt ágyú, vagy ahogy ők nevezték, az emberi hülyeség emlékműve:
Innen Maranelloba hajtottam, a Ferrari múzeumba. Sajnos nem tudtam ellőni a félhivatalos sajtós igazolványom, így ki kellett fizetnem az utazás egyetlen belépőjét – mindössze a 11 eurós diákjegyre sikerült lealkudnom a 13 eurós teljes áru jegyet. A kocsik viszont tényleg észvesztően elegánsak és az egész út során itt találkoztam egyedül turistatársakkal, sőt, négy magyarral is.
Kis hezitálás után úgy döntöttem, nem ér meg nekem 60 eurót egy 10 perces tesztvezetés (ez a legegyszerűbb modell legrövidebb időtartamra szóló ára volt, innen mentek fel az árak 850 euróig), megelégedtem a tesztautók felbúgó hangjával, ahogy a többiek elvitték őket.
A következő megálló Bologna volt, ahol már jártam 1988-ban is, de kicsit bele akartam kóstolni a főtér hangulatába.
Itt volt egy kis para, mert kis időre a pihenés mellett döntött TomTom, és halvány elképzelésem sem volt, hogy vezessek ki a városból, meg egyáltalán, merre is van az én kis kastélyom. De amíg megebédeltem, ő is kipihente magát, így indulhattunk tovább egy balzsamecet-gyártó családi üzembe (Azienda Agricola Acetaia Bompana). Itt először azon lepődtem meg, milyen kisüzemű a termelés – volt egy fészer egy tucat hordóval, egy baromfiudvar egy kedves nénivel és egy aprócska bolt. Másodszor az árak láttán esett le az állam, mert 30 euró alatt egyáltalán nem voltak balzsamecetek, így végül csak egy 6 eurós Saba édes szőlősziruppal távoztam (ami isteni friss gyümölcsökre, pl. eperre).
Este aztán utolsó programként áthajtottam a közeli Carpi városába, ami teljesen kiesik a turista útvonalakról, pedig Róma és Velence után a legnagyobb főtérrel büszkélkedhet.
2012. március 16, péntek
Reggel betoltam még két szenzációs cappuccinot, kijelentkezés, aztán irány a reptér. Útközben egy nagy szupermarketben még felpakoltam sajtokból, olívaolajból, kávéból, aztán leadtam a kis autót és minden komplikáció nélkül hazarepültem. Felvettem az autót a közeli parkolóban, ahol olcsóbb ott hagyni, mint két útra kifizetni a taxit. Kora délután megérkezvén még volt idő beugrani a Sarki Fűszeres harmadik születésnapjára is és azon melegében elmesélni az élményeket a barátnőknek, mielőtt végérvényesen hazamentem volna…
További variációs ötletek:
* Ha van még idő és nem jártál arra (én már igen, ezért maradt most ki), érdemes útba ejteni Gubbiótól délre még Assisit és Perugiát is
* Ugyanígy, akinek még nem volt meg, érdemes bekukkantani Ferrara városába
* Ha április-október között mentem volna, akkor elfordultam volna Ancona felé is és az attól délre fekvő apró halászfalvakban (pl. Portonovo) szívesen ebédeltem volna jóféle halételeket (sajnos ezek most zárva tartanak).
* Ha valakit komolyan érdekel a sajt és sonka téma, ezeknek saját múzeumuk is van: a parmezán sajtnak Soragnában, a pármai sonkának Langhiranoban – azonban mindkét múzeum csak hétvégén van nyitva, így nekem nem fértek bele az útitervbe. Mindkét városka Parmából közelíthető meg a legegyszerűbben, így érdemes azzal összekötni.