Bayreuthba a világörökségek iránti szenvedélyem vitt el, itt áll ugyanis egy pompás barokk operaház, amely az UNESCO listán is szerepel. Aztán kiderült, van itt ám még sok más érdekesség…
De kezdjük az Őrgrófi Operaház (Markgrafliches Opernhaus) épületével, melyet nemrég nyitottak meg ismét. Az 1744-1748 közt épült operaház bő egy évszázadon át Európa legnagyobbjának számított, de nem volt elég grandiózus Wagnernek, aki egy még nagyobbat építtetett. A Markgrafliches Opernhaus ritka mély színpadát és csodaszép nézőterét csodálatosan felújították, úgyhogy ismét látogatható. Ha nincs épp előadás, akkor is meg lehet nézni egy bő félórás látogatás keretében (az idegenvezetés sajnos csak németül zajlik).
Kívülről semmi különös, de bent tökéletes akusztikájú a Wagner kérésére, II. Lajos bajor király által 1872-építtetett Festspielhaus. Ennek egyedi, furcsa akusztikáját maga Wagner tervezte. A zenekar a színpad alatt kapott helyet, a hangszerek hangját mindenféle tükröződéssel vitték fel a színpadra, hogy aztán az énekesek hangjával keveredve jusson el a nézőkhöz. Ezt sajnos nem volt alkalmam élőben tesztelni, itt ugyanis csak és kizárólag Wagner-művek szólalnak meg és leginkább a fesztivál idején.
A fesztivált 1876 óta, azaz immár 120 éve nyaranta rendezik meg, egy hónapon át. A 60.000 jegyre jó tízszeres túljelentkezés szokott lenni, a szerencsés nyerteseket számítógépes sorsolással választják ki.
És ha már Wagner. Bár a zeneszerző Lipcsében született, élete utolsó évtizedét halála előtt itt, Bayreuthban élte le. Igencsak körülötte forog itt minden, még a szállodámmal szemközti gyógyszertár is Parsifal volt:-)
Legnagyobb rajongója és támogatója II. Lajos bajor király volt. A ő támogatásával telepedett le a városban és épült csodás klasszicista villája, a Wahnfried, amely ma természetesen Wagner-múzeum.
Ettől pár lépés a Liszt-múzeum, de egész más világ. Míg a Wagner-múzeumot 2015-ben alaposan modernizálták (audioguide, szelfi-sarok, multimédiás szemüvegek, stb.), a Liszt-múzeum igazi régi vágású gyűjtemény régi fekete-fehér fotókkal és szobanövényekkel. Bár bevallom, hozzám ez egy kicsit közelebb állt.
De nem csak Wagner Bayreuth egyetlen híressége. Sőt, sokan úgy gondolják, elsősorban nem ő, hanem Vilhelmina, avagy Vilma őrgrófné. Wagner ugyanis „csak” a zenerajongókat hozza a városba, Vilhelmina azonban az egész városképen hagyta a névjegyét.
Vilhelmina II. Frigyes porosz király testvére volt, és erőnek erejével adták hozzá Frigyes brandenburg–bayreuthi őrgrófhoz. Bár a Régi Kastélyba költözött be, azt rögtön átalakította.
Amikor az általa egyébként sem igazán kedvelt kastély 1735-ben leégett, végre megvalósíthatta azt a rezidenciát, amire mindig is vágyott – így épült fel az ő irányításával az Új Kastély.
Mindkét kastélyhoz pompás kert is tartozik, melyek kifejezetten festőiek az őszi időszakban.
Vilhelmina igazi reneszánsz személyiség volt – maga is zeneszerző, művész, színésznő, írónő -, aki a kontinens legkiválóbb művészeit, költőit, zenészeit és építészeit hívta meg a városba. Az anyagi korlátokkal nem kellett foglalkoznia, és mire elégedetten hátradőlt, Bayreuth Európa egyik vezető kulturális városa lett, csodás barokk és rokokó épületekkel. Nem mellesleg magát az Operaházat is ő építtette, egyetlen lánya esküvőjét kísérő ünnepségek egyik helyszínének.
Amikor nincs fesztivál, azaz a nyári hónapokon kívül Bayreuth egy csendes kisváros. A látnivalók rövidített nyitvatartással üzemelnek, és sok épületet, parkot renoválnak. Ezzel mindenképp veszít bájából a város, de a másik oldalon megnyerjük azt, hogy nincs tömeg.
Ha valakinek még ez az álmos kisváros is túl nyüzsgő metropolisz, akkor irány az egyetem területén megbúvó botanikus kert, ahol rajtam kívül egy árva látogató sem volt – csak egy nagy, alvó fekete macsek. Szívtelenül felébresztettem, hogy kedvemre megdögönyözzem, amit hangos dorombolással hálált meg. Igazán kedves gesztus a turisztikai hivataltól, hogy odakészítették nekem:-)
Van még két kevésbé ismert látnivaló a városban.
Az egyik a nagy múltú zongoragyár kiállítóterme és üzlete a belvárosban (Pianos Steingraeber & Söhne), gyakorlatilag a bevásárlóutcában.
A másik kedves kis gyűjtemény nem a központban van, hanem a Festspielhous felé. Ez az írógép-múzeum, amit csak az ablakon bekukucskálva tudtam megnézni, ugyanis csak bejelentkezés alapján látogatható.
Szintén kimaradt a városi templom tornya, mert csak a nyári hónapokban van nyitva. Pedig ez nem akármilyen templomtorony, ugyanis van fent egy szolgálati lakás is:-) Igaz, a II. világháború óta lakatlan, de meg lehet nézni, mekkora kecóban lakott fent a toronyőr (pici).
Mindig elérhető kilátó van ugyanakkor a városháza legfelső emeltén. Ez az épület egyébként is a város háza, azaz ahogy elnéztem, igazi közösségi hely- nemcsak a panorámaterasz vonzza a látogatókat, de a földszinti kiállítótér is. Az épület előtt pedig kis könyves bódéba lehet hozni-vinni könyvet és ahányszor arra jártam, mindig kukucskált valaki, nincs-e valami újdonság.
Sörrajongóknak kihagyhatatlan program a Maisel múzeum. Az 1887-ben nyitott sörfőzde a mai napig működik, csak nem az eredeti épületben, hanem egy szomszédos, modernebb gyárban. A tulajdonosok is az eredeti család, amelynek a 4. generációja viszi az üzletet.
A 70-es években bezárt régi üzem ma már múzeumként működik. Mindenféle érdekességeket megtudtam itt, mint például azt, hogy csak a nőivarú komló jó sörkészítéshez. A vezetőnk azzal is elbüszkélkedett, hogy Felső-Frankföldön a legnagyobb az egy főre jutó sörfőzdék száma, a régióban ugyanis 157 üzemel. Ezek mind kis volumenű gyárak, azaz itt már azelőtt feltalálták a kézműves söröket, mielőtt azok divatba jöttek volna.
A múzeum Guiness díjat is kapott, mint a legkomolyabb sörrel kapcsolatos gyűjtemény, és nem csoda. A régi eszközökön kívül az alagsorban tovább érdekességek találhatóak, mint például egy 5000 darabos üvegpohár-gyűjtemény, melynek jó részét látogatók hozták. (Rákérdeztem, de ne vigyetek többet, mert már nincs hova tenni:-))
Naponta kétszer, délután 2-kor és 6-kor indulnak a német nyelvű vezetett túrák (csak azokkal látogatható a régi üzem). Közben, délután 4-kor lehet elmenni az innen fél kilométerre levő katakombákhoz, ahhoz a föld alatti alagútrendszerhez, ahol a sört tárolták. Angol nyelvű vezetést is lehet előre foglalni, 1-10 főre fix az ára, 80 euró, afelett 8 euró per fő.
A város gasztronómia büszkesége – mi más? – egy sültkolbász. Bár ilyen minden német városban van, állítólag mindenhol más és mindenki a sajátjára esküszik. A helyiek kedvence egy kis piros bódé közel az Operaházhoz, itt kóstoltam én is.
Program tehát akad bőven, de egyébként is bájos a kisváros, úgyhogy nagyszerű időtöltés a céltalan csavargás is:-)
A közelben van, így ez is érdekelhet:
Hosszú hétvége Nürnbergben – legjobb programok