Igazán jó volt az első benyomásom Azerbajdzsánban – hiszen itt fordult velem elő először, hogy amíg a csomagomra vártam a reptéren, egy kedves szürke cica sétált át az érkezési csarnokon. Hiába érkeztem a hajnali órákban álmosan egy bő négyórás utazás után, muszáj volt mosolyogni rajta. Íme, az Azerbajdzsán utazás naplója!
Az utazásra készülvén nem találtam túl sok anyagot az országról. Úgy tűnik, szinte mindenki csak a fővárost keresi fel, hogy kipipálja a listán Azerbajdzsánt, de szinte senki nem megy vidékre. Engem persze leginkább a kevésbé ismert vidékek érdekeltek, úgyhogy két hétre érkeztem.
Az már az első napokban kiderült, hogy érdekes egyvelege az ország Ázsiának és Európának, a szegénységnek és gazdagságnak, a vallásosnak és a szekularizáltnak. A nikhábtól a miniszoknyáig láttam mindenféle öltözetű lányokat, és a legmodernebb felhőkarcolók árnyékában lepukkant, régi házakat. De pont ettől érdekes és izgalmas az egész, igazi felfedezésre váró térség. A turizmus vidéken szinte csak a belföldi látogatókra korlátozódik, akik elsősorban pihenni mennek vagy családot látogatni. Így se izgalmas turistaprogramokat, se angolul tudókat nem érdemes keresni, azaz Azerbajdzsán nem a zipline-ok és szelfipontok otthona. De sebaj, mert aki keres, azért talál látnivalókat – a bizarr sárvulkánoktól kezdve a misztikus tűztemplomokig.
Baku fő látnivalók
Bakuban másfél napom volt. Mivel hajnalban érkeztem a Wizzair járatával, az első nap délelőttjét átaludtam, délután pedig a szálláshoz közeli Heydar Aliyev központba mentem. Itt aztán annyi időt töltöttem, hogy már nem érte meg bemenni az óvárosba, így minden további programot másnapra hagytam. Akkor korán keltem, elmetróztam a Nizami állomásra, majd a sok látnivaló végén a Szökőkút térről bolttal utaztam vissza a szállodába.
Heydar Aliyev Center
Nem gyakran fordul elő, hogy 2-3 órán keresztül fotózzak lelkesen egy épületet, de annyira élveztem Zaha Hadid remekművét minden oldalról, hogy nem tudtam elszakadni tőle. Bent már annyira nem volt izgalmas a tárlat, hacsak nem Heydar Aliyev rajongó valaki, akkor nem ad túl sokat.
Nizami metróállomás
Bakuban nincs annyi gyönyörű metróállomás, mint pl. Szentpéterváron, de azért akad pár érdekes és egyértelműen a Nizami a legszebb. Bár olvastam, hogy a fotózás tilos, nem tudtam komolyan venni (nem értettem, miért), így elkattintottam egy képet. Azonnal oda is jött egy rendőr, de csak megkért, többet ne fotózzak, szerencsére nem tartóztatott le és nem vette el a gépet.
Teze Pir mecset
Bő százéves gyönyörű mecset, nők is bemehetnek (cipő le, kendő fel).
Tűztornyok (Flame Towers)
A Tűztornyok egy három felhőkarcolóból álló épületcsoport. Mindenhonnan látni a városban, de nem könnyű fotózni, ha az ember pont előtte van:-)
A legmagasabb torony magassága 182 m. A három épület 130 lakást tartalmaz, irodákat, valamint a Fairmont luxusszállodát. A három láng alakú torony a tűz elemeit hivatott szimbolizálni, és utal Azerbajdzsán „A tűz országa” becenevére. És hogy miért lett ez a név? Ateshgah-ban és Yanar Dag-ban a földből földgázfáklyák törnek elő, és a zoroasztriánus hívők a lángokat az isteni jelképének tekintették.
Szőnyegmúzeum
Az 1967-ben létrehozott múzeum 2014-ben új, meglehetősen fotogén épületbe költözött, amely Baku egyik modern építészeti ikonja. Formája olyan, mint egy feltekert szőnyeg, és bár kívülről szenzációsan néz ki, belül láthatóan kompromisszumot kellett kötni a kiállítótérrel.
Kis Velence
A Szőnyegmúzeum mellett található a kissé giccses Kis Velence, hajózható csatornákkal és hidakkal.
Miniatűr könyvmúzeum
Egyetlen teremből áll, de rengeteg apró könyv található ebben a kedves kis múzeumba – olyan sok, hogy konkrétan Guiness rekordot tart ebben a műfajban.
Caravanserai Multani
Bakuban korábban több karavánszeráj volt, elvileg ez lenne csak látogatható. Sajnos épp felújítás alatt áll, így zárva találtam.
Shirvanshah palota
A 15. századi Shirvánsahok palotáját az UNESCO „Azerbajdzsán építészetének egyik gyöngyszemeként” jellemezte és a Leánytoronnyal együtt a világörökségi listájára vette fel.
Leánytorony (Qiz Qalasi)
Ez a 12. században épített, nyolc emeletes, szinte ablaktalan erőd a világon egyedülálló az építészetét tekintve. Rengeteg legenda fűződik hozzá, melyek egy részéből versek, balettelőadások, stb. születtek, de a legnagyobb rejtély, hogy mi volt az eredeti funkciója, miért ilyen az alakja.
Érdemes bóklászni az óváros utcácskáin, rendkívül hangulatosak és mindenhol szőnyegek lógnak:-)
Mirvari kávézó
Reménykedtem, hogy majd egy rakás szovjet emléket látok, brutalista épületeket és színes mozaikokat. Nos, ebből nem sok lett, de a vízparti sétányon ez a Mirvari kávézó nagyon tetszett. Sajnos zárva van, pedig szívesen ittam volna itt egy kávét.
A kávézó az 5 kilométer hosszan húzódó Baku Boulevard-on, a Denizkenari Milli Parkban található. Itt rengeteg gyerekjátszó van – ugrálóvárak, vidámparkos játékok, körhinták, stb.
Azerbajdzsáni Irodalom Nizami Múzeuma
Idő és érdeklődés hiányában ide nem mentem be, de eljöttem nézelődni és fotózni, mert a város egyik legszebb épülete.
Szökőkút-tér
Az egész napos városnézést itt fejeztem be, ezen a nyüzsgő hangulatú téren. A kockakő mintája Madeirára emlékeztetett, de a hangulat is inkább volt mediterrán, mint poszt-szovjet. Vidámság, napsütés, sok gyerek, és a legmenőbb körhinta, amit valaha láttam – űrhajóval, léghajóval, tengeralattjáróval!
Praktikus:
Bakuban érdemes a tömegközlekedést használni, mert olcsó és kiterjedt, illetve megfizethető a bolt is és mindig percek alatt volt sofőr. Bérelt autót semmiképp se javaslok használni, kizárólag vidékre. Bakuban a tömegközlekedéshez Baku Kart nevű kártyát kell venni, pl. metróállomásokon. Ez 2 manat, majd erre lehet tölteni a pénzt. Egy utazás a metrón 0.40 manat, függetlenül az utazás hosszától. Ha mégis van autó, akkor jó tudni, hogy a parkolás csak vasárnap ingyenes.
A reptérről hajnali 6-tól hajnali 1-ig busz jár be a belvárosba félóránként, a jegy ára 1.30 manat.
A belépők Baku nevezetességeibe 10-15 manatba kerülnek.
Baku környéke
A Bakuba érkezők legnépszerűbb egynapos (vagy akár félnapos) kirándulása két tüzes helyre vezet: az Atesgah tűztemplomba és az égő hegyre.
A másik megállója ezeknek a túráknak a Yanar Dag, azaz az égő domb. Mindkét helyen meglehetősen sokan voltak és bevallom, emiatt különösebben egyik hely se hozott lázba (tűzbe:-)
Annál jobban tetszett az Amirjan mecset, amire véletlen bukkantam egy útikönyvben és itt egy árva lélek nem volt rajtam kívül. Jól esett egyedül ücsörögni kicsit a szőnyegekkel lakájossá tett mecsetben.
Sumqayut
Mindkét 10+ éves azeri útikönyvem azt írta, kevés nyomorultabb hely van Sumqayut városánál, azonban elképesztő fejlődés lehetett itt. A leírt pusztuló gyárak helyett vadonatúj lakótelepek, bevásárlóközpontok és irodaépületek fogadtak, úgyhogy itt se tudtam szovjet emlékeket vadászni.
Szerencsére később az út mentén akadt pár buszmegálló, amely itt maradt régmúlt időkből.
Egy rendkívül drámai és festői sziklahalom is magasodik az út bal oldalán, ez Besbarmaq Dag (az 5-ujj hegység).
Quba
Quba önmagában nem különösebben izgalmas, csak azért jöttem ide, mert innen indul az út Xinaliqba. Erről a szakaszról nagyon ellentmondó információkat találtam, de több volt az olyan vélemény, hogy nagyon durván rossz az őt. Mivel Xinaliq nekem kihagyhatatlan volt (világörökség), csak ezért béreltem SUV-ot dupla áron, de nektek már nem kell, ugyanis elárulom, hogy simán megoldható lett volna az utazás normál személyautóval. Igaz, az bizonyára kirázta volna az epekövem, ha van, ha nincs.
Qubát elhagyva egymás után jöttek a meglepetések. Először a folyóparton egy sor különleges étterem mellett haladtam el. Volt, amelyik az erdőben terítette meg az asztalokat, rendkívül hangulatosan és volt, ahol komplett installációkat láttam.
Aztán félúton átszállhattam volna kvadra, lóra, de akár hintóra is, mert a semmi közepén ilyen szolgáltatásokat kínáltak helyi vállalkozók.
Khinalig
Az alig ezer fő körül Khinalig mintha valami történelem előtti időkből maradt volna a bolygón. A mintegy 300 kőház egymás hegyén-hátán áll a sziklákon. A félig nomád khinalig nép, amely a Kaukázuson belül egy különálló, saját nyelvet beszélő etnikai csoport, Azerbajdzsán legmagasabb lakott hegyi falujában él. Az év során 200 km-t tesznek meg állataikkal a hegyvidéki nyári legelők és az alföldi téli legelők között. A falu annyira különleges, hogy az UNESCO világörökségi listájára is felkerült – bár nincsenek itt „látnivalók”, csak egy pár száz kőház és egy egytermes múzeum.
A falu maga is fantasztikus látvány, de még inkább az volt az ide vezető út. Kanyonok, ködbe vesző szerpentinek, folyó, sárga virágokkal teleszórt zöldellő mező, fehéren vakító sziklafalak, a Kaukázus havas hegycsúcsai – minden volt.
Praktikus:
Quba után nincs benzinkút, úgyhogy tankolj meg a városban, hogy oda-vissza meg tudd járni.
Készülj fel a hidegre! Bakuból még pólóban indultam el, itt két pulcsi és a széldzseki is kevés volt, pedig épp csak fotókra ugrottam ki az autóból. Augusztusban se ritka a fagypont alatti hőmérséklet, télen pedig mínusz 25 fok is lehet.
Diri Baba Mauzóleum
Qubából szinte Bakuig vissza kellett autóznom, hiába van Saki városa attól délre – nem köti össze őket út. Úgyhogy visszatértem a fővárosba, majd újra keletnek indultam, csak épp egy másik úton. Ez az út már sokkal közelebb vezetett a színes hegyekhez, amit az előző napokban is láttam, csak távolról, nagyon különlegesek.
Útközben megálltam a Diri Baba Mauzóleumnál. Diri Baba egy szufi misztikus alak, akit 1402-ben temettek el, de teste nem indult porladásnak. Ezért az utókor szentnek tekinti és a sírja egyfajta zarándokhely lett.
Lahic
A következő megálló Lahic volt, amely kicsit emlékeztetett az előző nap történéseire. Az útikönyv egy végtelenül bájos városnak írta le, de én semmi különöset nem találtam benne, viszont elképesztően szép volt az ide vezető út.
Ivanovka
Ivanovka városa a turistáknak semmi látnivalót nem tartogat, én mégis felkerestem. Itt található ugyanis az utolsó kollektív gazdaság, azaz téesz. Azerbajdzsánban egész biztosan ez az egyetlen kolhoz, de lehet, hogy az egész ex-szovjet térségben.
Ivanovka a 19. század közepén ideérkezett orosz vallási száműzöttek otthona, akik a mai napig a Szovjetunió idejéből fennmaradt utolsó kolhozban dolgoznak. Sőt, a téesz annyira jól megy, hogy itt termesztik az ország legfinomabb szőlőjét és zöldségeit. Még saját őstermelői boltot is fenntartanak Bakuban.
Seki
Seki óvárosa és a Kán Palotája világörökségként jegyzett. A palota viszonylag kicsi (mindössze hat terem két emeleten) és nincs berendezve, de szobái valami egészen különlegesek. A rezidencia homlokzatának nagy részét színes üvegmozaik borítja, amelyet szögek és ragasztó nélkül, fa rácsszerkezetbe (shebeke) helyeztek el. A fennmaradó felületeket virágos cseréppanelek és csempemozaikok díszítik. A rezidencia belső falait teljes egészében freskók borítják, melyek részben virágokat ábrázolnak, míg mások vadász- és csatajeleneteket.
Sajnos a palotában nem szabad fotózni, de kicsit kárpótolt, hogy a közeli múzeumban bemutatják, hogyan készülnek ezek a gyönyörű dekorációk – és itt képeket is lehet készíteni.
Kish
Kish a mai Azerbajdzsán egyik legrégebbi faluja. A Szent Elizeus templom jelenlegi épülete a 10-12. században épült, de ősi múltra tekint vissza. Egyes tudósok véleménye szerint a kish-i templom ugyanazon a helyen áll, ahol Szent Elizeus megalapította saját templomát. Ezért a kish-i templomot gyakran a Kaukázus egyik legrégebbi spirituális központjaként emlegetik.
Érdekesség, hogy az azeri weblapokon és a helyszínen is kizárólag Albániával hozzák összefüggésbe a templomot (itt nem a mai Albániát kell érteni, hanem a kaukázusi ősi Albániát). Ugyanakkor az útikönyvben és a neten kitérnek arra, hogy ez egy ideig örmény templom volt. Ez esetben kész szerencse, hogy nem rombolták le, mint megannyi társát az országban…
Naftalan
Azt ugye tudjuk, hogy Azerbajdzsán gyakorlatilag úszik az olajban, de most kiderült, hogy az itteni emberek ezt szó szerint veszik. Pedig az olajfürdő nem új jelenség, útinaplójában még Marco Polo is megemlíti: „az olaj nem ehető, de égetésre jó, valamint kenőcsnek a viszketéstől vagy rühességtől szenvedő embereknek és tevéknek”. A legenda szerint egy középkori pásztor úgy döntött, hátrahagyja a beteg, rühes tevéjét, és végignézte, ahogy szerencsétlen állat belerogyott egy olajos gödörbe. Néhány hét múlva a pásztor visszatérve a helyszínre döbbentem látta, hogy a teve nemcsak hogy még mindig él, de teljesen egészséges.
Bakutól 320 kilométerre nyugatra, a Kis-Kaukázus hegység lábánál fekvő Naftalan kisvárosban évszázadok óta használják a helyi olajat gyógyításra. Ez a nyersolaj túl sűrű a kereskedelmi felhasználáshoz, és égetésre sem nagyon alkalmas. Állítólag azonban egészségmegőrző tulajdonságokkal rendelkezik, ezért az emberek előszeretettel fürdenek benne. A Naftalan olaj állítólag több mint 70 féle bőr-, ízületi és csontbetegséget enyhít. Fertőtlenítőszerként, gyulladáscsökkentőként, sőt érzéstelenítőként is használják.
Hatékonyságát leginkább a naftalin szokatlanul magas koncentrációjának (kb. 50%) tulajdonítják, amely szénhidrogén a kőszénkátrány aktív összetevője. A kezeléseket teljes körű orvosi vizsgálat előzi meg. Egy kezelés 10 perc olajfürdőt jelent és egy kúra hossza 3 naptól 3 hétig terjed.
Az eljárás befejezése után egy asszisztens egy kaparókefével segít eltávolítani az olajréteget, majd a zuhanyzóba vezetik a pácienst, ahol az olaj eltávolítása meglehetősen sok mosást és súrolást igényel.
Bár amikor Naftalant beépítettem az útitervbe, még úgy gondoltam, kipróbálom én is, milyen egy kád meleg olajban ülni. Aztán mégis meggondoltam magam két okból. Az egyik az, hogy bár nem találtak összefüggést az olajfürdős kezelések és a rák között, az EU és az USA szabályozása a naftalint potenciális rákkeltő anyagnak tekinti. A másik nem túl vonzó vonása a fürdőnek az, hogy az olajat újrahasznosítják, azaz ugyanabban fürdesz, mint egy előző beteg. Ezekhez képest igazán semmiség, hogy az olajszag napokig rajtad marad.
Ganja
Ganja legérdekesebb látnivalója az Üveg Ház. Kétszintes otthonát 48.000 palack felhasználásával dekorálta ki Ibregim Jaffarov, aki szívesen fogadja a látogatókat.
Hirkan Nemzeti Park
Már megint belecsöppentem egy váratlan élménybe, miután felkutattam egy világörökséget. Pedig nem gondoltam, hogy a „hürkaniai erdő” nevű jelölés bármiféle izgalmat tartogat – az Iránban és Azerbajdzsánban húzódó 850 km hosszú hegylánc területén rengeteg különleges növény- és állatfaj találhat. Sajnos (?) a perzsa leopárddal nem futottam össze, de a Xanbulan-tó partján varázslatos teázóra bukkantam. A domboldalon, a fent futó műúttól egészen a vízpartig megterített asztalok várták a látogatókat, ahol a teákhoz sok-sok aszalt gyümölcsöt, édességet és magokat kínáltak. A hangulatot egy harmonikás is emelte, aki azt hitte, orosz vagyok, így meglátva engem közismert orosz dalokat játszott:-)
Qobustan – sziklarajzok
A Qobustan Nemzeti Park sziklarajzai világörökségként jegyzettek, így kötelességtudóan felkerestem őket. De sajnos az történt, amitől tartottam, rengeteg látogató volt, köztük iszonyatos hangos gyerekcsoportok. Kattintottam 2-3 fotót, aztán menekülőre fogtam a dolgot.
Qobustan – iszapvulkánok
Azt hittem, sima ügy lesz becserkészni az iszapvulkánokat, de korántsem ment egyszerűen a dolog. Ha beírja az ember a gugliba, hogy „mud volcano”, egy rakás találat jön fel és nem tudtam, melyik igazán a látványos. Mindenesetre elindultam ahhoz, amelyiknek a legtöbb google értékelése volt, de egy zárt kaput találtam az úton. Az ott posztoló rendőr közölte, a szép aszfaltúton nem mehetek tovább, le kell tenni az autóm és az ott várakozó taxisok majd elvisznek úttalan utakon. Nem értettem, mi történik, de nem volt más választásom.
Egy teljesen őrültként viselkedő, szétesett Ladával száguldó fickót fogtam ki, 20 manat és kb egy óra volt oda-vissza az út rövid fotómegállóval a vulkánoknál. Egyszerűen nem értettem, hogy megy egyáltalán az autó, de azt végképp nem, hogy hasít a göröngyös hegyoldalon. A fickót nem zavarta, hogy nem értem a nyelvet, csak mondta a magáét, annyit kivettem belőle, hogy „no problem”, meg hogy ő úgy vezet, mint Schumacher. A gyorsaság mondjuk kb. stimmelt.
Sofi Hamid temető
Teve, szamovárok, varrógépek, imagyöngyök, autók, kígyók, tevék és gyümölcsök. Mi a közös ezekben?
Bakutól ötven kilométerre, a nyilvánosság elől elrejtve fekszik egy titokzatos hely, a Sofi Hamid. A rejtélyt csak fokozza, hogy a sírokon arab, latin és cirill betűkkel is vannak feliratok.
A helyiek csak keveset tudnak Sofi Hamid életéről, akinek szentélye ezen a helyen található. A legenda szerint halálos ágyán arra kérte követőit, hogy holttestét kötözzék egy tevére és temessék el ott, ahol a teve megáll – az akaratát teljesítették, és ez a kietlen, világvége hely lett a sírja és szentélye.
Az idő múlásával Sofi Hamid szentélye szakrális jelentőségre tett szert, és az emberek elkezdték látogatni a sírját abban a reményben, hogy kívánságaik valóra válnak. Elterjedt, hogy ebben az segít, ha a sír előtti teve alatt átbújnak.
A pasztellszínű sírok a régiek, ezeken valami színes ábra utal az elhunyt foglalkozására vagy halála okára.
De a komor fekete sírkövek is érdekesek, bár ezekből sok hasonlót találni más azeri temetőkben. A furcsa az, hogy Azerbajdzsán muzulmán állam és az iszlám tiltja az ilyen emberábrázolásokat. Csak itt, Azerbajdzsánban lehet ilyen „fotós” sírköveket látni és külön csavar a történetben, hogy ezek a szovjet időkben terjedtek el – amikor ugyebár a vallás volt tiltva…
Bibi Heybat mecset
Bakuba visszafelé vezetve már csak egy nevezetesség maradt: a pompás Bibi Heybat mecset. Eredetileg 1257-ben alapítottak itt mecsetet, de azt 1936-ban, Sztálin vallásellenes mozgalma idején teljesen lerombolták. 1998-ban húzták fel az új épületet és ez volt az első olyan vallási intézmény, amely újjáépült az ex-Szovjetunióban.
Nahicseván
Nahicseván egy exklávé, melyet Irán, Örményország és Törökország vesz körbe – közel félmilliós lakosságával a világ legnagyobb exklávéja. Amikor Azerbajdzsán rövid ideig, 1918 és 1920 között független állam volt, határai Bakutól Nahicsevánig nyúltak. A korai szovjet állam, Lenin „oszd meg és uralkodj” politikájának fényében azonban Örményországnak adta Zangezour tartományt, ezzel elvágva Nahicsevánt az anyaországától. 1914-ben Nahicseván autonóm szovjet köztársaság lett.
Területén száraz sivatagi részek, zöldellő mezőgazdasági területek és drámai hegycsúcsok váltakoznak. A várost állítólag Noé alapította, és bár ez az állítás nem igazolható, 3000 éves történelme miatt az egyik legrégebbi város a régióban. Nahicseván a széteső Szovjetunió első része volt, amely kikiáltotta függetlenségét – néhány héttel Litvánia előtt -, hogy aztán két héttel később Azerbajdzsánhoz csatolja magát.
Mivel Nahicseván a NATO-tag Törökországgal és Iránnal is határos, egyedülálló helyzete miatt a Szovjetunió egyfajta titkos exklávéja volt, amely még a legtöbb szovjet állampolgár számára is nagyrészt el volt zárva. És bő három évtizeddel azután, hogy ez az autonóm köztársaság kiszabadult a Szovjetunióból, még mindig viszonylag ismeretlen sokak számára az orosz nyelvű világban – és azon túl.
Ma bárki beléphet a régióba, aki azerbajdzsáni vízummal rendelkezik, és bár viszonylag biztonságos helynek számít, a hatóságok továbbra is résen vannak, ha kívülállók jelennek meg, részben azért, mert nagyon kevés külföldi teszi ezt.
1988-ban, amikor Moszkva kezdte elveszíteni befolyását az államalkotó köztársaságok felett, háború tört ki az Örményország és Azerbajdzsán között a Hegyi-Karabah enklávéban. Több mint 30.000 ember vesztette életét, mielőtt 1994-ben végül bizonytalan tűzszünetre került sor. Megtorlásul a területet ellenőrző örmény többség 1988-ban lezárta az összes vasútvonalat és utat, amely Nahicsevánt összekötötte Azerbajdzsán többi részével és a Szovjetunióval. Csak két, az Aras folyón át Iránba és Törökországba vezető kis híd mentette meg Nahicsevánt az éhhaláltól és a teljes összeomlástól.
A szűkösség és a szükségszerűség eredményeképpen a blokád alatt álló Nahicseván lakosaiban kialakult az önellátás rendíthetetlen érzése. Mivel nem akartak gazdaságilag a hidaktól és a szomszédoktól függeni, saját maguk kezdtek el élelmiszert és termékeket előállítani. Az azerbajdzsáni második olajkitermelés 2005-ös felfutása és az azt követő GDP-emelkedés óta a Bakuból érkező fokozott beruházásoknak köszönhetően ez az önellátó „nemzeti” mentalitás a fenntarthatóság lenyűgöző esettanulmányává vált. Ma Észak-Koreához hasonlóan ez az azerbajdzsáni exklávé a világ egyik kevés példája a laza gazdasági autarkiának, amelynek során egy ország különösebb külső segítség vagy nemzetközi kereskedelem nélkül fennmarad. Ráadásul Nahicseván befelé forduló gazdaságpolitikája meglepő módon ökológiailag fenntartható is.
A szovjet gazdasági függőségi politikától való elszakadás óta Nahicseván szigorú, növényvédőszer-mentes, teljesen organikus élelmiszer-politikát követ. A húsok a nahicsevani farmokról származnak; a halak a nahicsevani tavakból; a vad kapor, az ánizsos tárkony és az édes bazsalikom a nahicsevani hegyek lábánál terem; sőt még a só is a föld alatti nahicsevani barlangokból származik.
Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy kíméletlenül leromboltak a területükön minden örmény temetőt, templomot és más emléket.
Nahicseván – a „főváros”
A fővárosba megérkezve az első, ami feltűnik, a többsávos, szinte kihalt utak és az elképesztő tisztaság. Nahicseván Azerbajdzsán, ha nem az egész Kaukázus legtisztább városának számít, és nem véletlenül. Bármerre nézünk, az autópályák tökéletesen leaszfaltozottak, az utcák makulátlanul felsöpörtek, a fákat szépen nyírják, a gazokat gyorsan kihúzzák. Sehol nem látni egyetlen apró szemetet sem, ami annak köszönhető, hogy a köztisztviselők (tanárok, katonák, orvosok és kormányzati dolgozók) hétvégente társadalmi munkában virágot ültetnek és takarítanak.
Nahicseván turizmusának középpontjában a mauzóleumok állnak, amelyek közül a leghíresebb Noé próféta sírja. A legenda szerint itt temették el magát Noét, miután bárkája a nagy árvíz után a későbbi Nahicseván közelében kötött ki. A néphit azt is állítja, hogy Noé volt Nahicseván városának eredeti alapítója. Egyes tudósok szerint a „Nahicseván” név két örmény kifejezés kombinációja, amelyek együttesen „a leereszkedés helyét” jelenti, míg sok azerbajdzsáni azt állítja, hogy a név a Nakh („Noé”) és chivan („hely”) ősi perzsa szavakból ered.
A korábbi évszázadokból származó utazók beszámolói szerint egykor valóban volt egy sírhely Noé próféta mauzóleumában, bár ez ma már nem így van. A 2006-ban újjáépített Noé próféta sírja ma egy kúp alakú kupolával és gazdag, színes mozaikokkal díszített impozáns építmény. Maga a sír a mauzóleum alsó részében található, és a lépcsőn lefelé haladva lehet megközelíteni, de ezt csak a leírásokból tudom, mert bár kétszer is jártam ott, nem találtam nyitva.
Egy másik érdekes mauzóleum Nahicsevánban a Yusif ibn Kuseyir mauzóleum, amely 1161-1162-ben épült. Hosszúkás nyolcszögletű alakjáról nevezetes, falait kőbe vésett minták díszítik. A Yusif ibn Kuseyir mauzóleum bejárata fölött egy felirat található, amely egy Korán-idézetet tartalmaz.
A harmadik kihagyhatatlan mauzóleum Nahicsevánban a Momine Khatun mauzóleum, amelyet a régió egyik legjelentősebb 12. századi uralkodója, Dzsahán sah befolyásos anyjának szenteltek. Momine Khatunnak tulajdonítják, hogy bölcs és kiegyensúlyozott politikai tanácsai révén megváltoztatta Azerbajdzsán történelmének menetét.
A személyes kedvencem a Huseyn Cavid Mausoleum lett, amely szinte már kifejezetten modern.
Nahicseván – a vidék
A Cahan Kuti Xatun mauzóleum a „fővárosi” Momine Khatun után Azerbajdzsán legimpozánsabb középkori sírkamrája. Az 1320-ban épült fő mauzóleum egy bordázott henger, amelyet kék mázas „Allah Allah Allah” kalligrafiával díszítettek. A 2018-ban átfogóan felújított épület előtt kettős minaret és egy kis múzeum található.
A komplexum Qarabağlarban, egy kis, nagyrészt elfeledett mezőgazdasági faluban található, Nahicsevántól 40 km-re északnyugatra található. Sajnos mire ideértem, eleredt az eső, így nem tudtam jó fotókat készíteni és a minaretet is zárva találtam.
Azok számára, akik hajlandóak több mint 1500 lépcsőfokot megmászni egy hegycsúcson, Nahicseván egyik nagyszerű látnivalója az Alinja vár középkori romjaiból (és romjaira) nyíló csodálatos kilátás. A várat néha „Azerbajdzsán Machu Picchu-jának” is nevezik, talán mert emögött is egy hegycsúcs magasodik.
A történelmi falakat részben újjáépítették, hogy felvázolják, hogyan is nézhetett ki a hely a 12. századi fénykorában. Az erőd az 1140-es években épült meg, Nahicseván fénykorában, egy Eldegyz nevű vezér alatt. Olyannyira biztonságos volt, hogy 14 éven át sikerült ellenállnia az 1386-ban kezdődött ostromnak.
Az alján található mecsetszerű múzeumon kívül nincsenek komplett épületek és a lépcsősoron is alig van árnyék, ezért érdemes hozni sok ivóvizet és naptejet. Én délelőtt fél 11 körül indultam fel, és kb. délre értem a csúcsra, akkor tökéletes volt a fotózáshoz a megvilágítás, a nap iránya.
Praktikus:
Nahicsevánba napi több járatot működtet az Azerbaijan Airlines – érdemes előre megvenni a jegyeket online, mert minden járat teltházas.
Nahicsevánban nem működik a Bolt. A taxi viszont olcsó, pl. a reptérről a városba 5 manatért vitt.
Nahicseván városában kétszer 4 sávos utakon sincs lámpa a zebrához, de szerencsére forgalom alig van, így nem életveszély átsétálni.
Hotelek csak Nahicseván városban vannak, de onnan könnyen be lehet járni az egész köztársaságot.
Bérautót a megszokott nemzetközi portálokon nem lehet találni, de tudnak a hotelek intézni. Én egy napra 70 manatot fizettem készpénzben, letétet nem kértek.
Útitervem, napi bontásban
Május 3: hajnali érkezés, délelőtt alvás, délután Heydar Alijev központ
Május 4: Baku (óváros, szőnyegmúzeum, stb.)
Május 5: autóbérlés, Atesgah tűztemplom, égő hegy, Ramana vár, Amirjan mecset
Május 6: Sumqayut, Quba, Khinalig
Május 7: Diri Baba mauzóleium, Lahic
Május 8: Ivanovka, Seki
Május 9: Seki folytatás, Kish, Ganja
Május 10. Naftalan, Lankaran-tó
Május 11: Qobustan, Sofi Hamid temető, este béraudó leadás
Május 12: repülés Nahicsevánba, délután mauzóleumok
Május 13: egy napra autóbérlés: Alinja erőd, vidéki kirándulás
Május 14: vissza Bakuba, éjjel haza
Utazás
Budapestről a Wizz Air járatával mentem, akik heti 3 járatot üzemeltetnek jelenleg Bakuba (kedd, csütörtök, szombat). Oda-vissza teljesen rendben volt az utazás, időben indultuk és rendben megérkeztek a csomagok:-)
Praktikus információk
Azerbajdzsán vízumköteles. Vízumot személyesen és online is lehet intézni, utóbbi nyilván egyszerűbb. Három munkanap alatt készül el, de ha valaki elbambul (mint én:-), felár ellenében megvan három óra alatt.
Ha 15 napnál több időt tölt el valaki az országban, regisztrálni kell – de ebben segítenek a hotelek.
A legjobb idő a látogatásra tavasz (főleg május) és ősz (szeptember-október). Nyáron meleg van, télen nehezen járhatóak vidéken az utak. Az én látogatásom időpontja, május első fele tökéletesnek bizonyult. Még kicsit hideg volt Quba környékén, de ha később jövök, Nahicsevánban elviselhetetlen lett volna a meleg.
A helyi pénz a manat. A manat jelenleg 212 forint. Hotelekben, éttermekben, benzinkutaknál lehet kártyával fizetni, kisebb büfékben, zöldségesnél, stb. jobb a készpénz. Vannak hotelek, amelyek a kártyás fizetésre felárat számolnak. Érdemes hozni valamennyi készpénzt, a legjobb a dollár (azt sokszor el is fogadják hotelekben, és manatban adnak vissza).
Nem kötelező a kendő, helyiek is inkább csak vidéken viselik, de nőknek azért érdemes konzervatívabban öltözködni. A férfiaknál se illendő a sort, csak sporthoz és strandon.
Autót a rentalcars-on keresztül a Europecartól béreltem. Vasárnap reggel 9-re jelöltem meg az átvételt, a helyszínen úgy néztek rám, mint aki nem komplett. Ilyen korán? Vasárnap? De hiszen tegnap szombat volt, mindenki berúgott, ilyenkor még alszanak! Határozott kiállás után valahogy csak meglett az autó, de nem volt könnyű menet.
Az időeltolódás Budapesthez képest 2 óra.
Az azeriek nagyon kedves, segítőkész, barátságos emberek – egész addig, amíg nem ülnek a volán mögé. Akkor ugyanúgy átváltoznak agresszív bunkóvá, mint ahogy ez történik a világ majd minden országában (kivéve Nagy-Britannia). Ami leginkább irritáló, hogy képtelenek a sávokat tartani, a 2 sávos útból gyakran csinálnak hármat és indexelés nélkül ide-oda cikáznak. Ahhoz is nehezen szoktam hozzá, hogy állandóan dudálnak, akkor is, ha az 50-es táblánál 80-nal megy az ember, nem elég nekik – olyan türelmetlenek, mintha mindegyik mellett ott vajúdna a felesége.
A benzin nagyon olcsó, minden benzinkúton ugyanaz az ár, egy liter egy manat. Rengeteg sebességmérő van az utakon.
Nem kell konnektorhoz átalakító.
Nagyon finomak az azeri ételek – egy rakás olyan dolgot szeretnek, amit én: gránátalma, dió, padlizsán, kapor… és szerencsére megfizethetőek! A csapvizet nem ajánlják fogyasztásra, de minden hotelben adtak palackos vizet.