Lanzarote látnivalók három nap alatt – íme, az ideális útiterv:-)
A Kanári-szigetek hét nagy szigete közül Lanzarote a legészakibb és a legidősebb. Itt nem találunk képeslapszerű tengerpartokat, nincsenek bedőlő pálmafák, de a barna-fekete vulkanikus talaj, a különleges barlangok és tavak, meg az egységes stílusú, világítóan fehér házak rendkívüli atmoszférát teremtenek. Lanzarote az ínyenc utazók kedvelt célpontja.
Első nap: Tachice (Fundación César Manrique) – Lagomar – Teguise (Museo de la Pirateria) – Haria (Casa Museo de César Manrique) – Mirodor del Rio
Tachice (Fundación César Manrique)
Bár Lanzarotéra egyre több látogató érkezik, a sziget nyers ereje, vibráló energiája mindenhol érezhető. És mindez nagyrészt egyetlen embernek köszönhető.
Tahiche szélén áll az a ház (Fundación César Manrique), ahol a sziget legjelentősebb lakója élt: César Manrique, festő, szobrász, építész, kerttervező és fényképész, aki még évtizedekkel halála után is meghatározó jelentőségű Lanzarote életében. Elkötelezett és aktív keresztes lovagként küzdött azért, hogy az emberek minél kevésbé változtassák meg imádott szülőföldjét, Lanzarote csodás táját, amiből ő az inspirációt merítette.
Már amíg a repülőtérről a szállás felé vezettem, feltűnt, mennyire egységesek a települések. Csupa hófehér, földszintes vagy egyemeletes ház, zöldre festett ablakkeretek. A titokra hamar fény derült. Lanzarote mondhatni egy műalkotás, egy erős vízióval megáldott művész terepasztala, akinek nyomát hol itt, hol ott fedezhetjük fel: házakban, körforgalmak óriási szabadtéri szobraiban vagy például egy kaktuszkertben.
Manrique pont akkor tért haza New Yorkból (1966-ban), amikor Lanzarote turizmusa kezdett fellendülni. A már befutott művész hatásos hadjáratba kezdett, hogy a szigeten fenntartható fejlesztés valósuljon meg, amely a természetet és a helyi kulturális tradíciókat maximálisan tiszteletben tartja.
Nemcsak a tájképet formálta át, de a sziget lakóinak gondolkodásmódját is. Neki köszönhető, hogy egységes stílusú épületekből állnak a települések, nincsenek sokemeletes házak, sem óriási reklámtáblák.
Kitartó, erős lobbival elérte, hogy számos törvényt hozzanak a városfejlesztések korlátozására. Bár a 80-as évek fellendülő turizmusa fenyegette mindazt, amit elért, de hívei továbbvitték az elveit, és sikeresen megtorpedóztak számos projektet.
Talán a legpompásabb minden alkotás közül César Manrique tulajdon otthona, ahol 1966 és 1988 között lakott. A ház öt különös szobáját természetes lávabuborékokban alakította ki, amelyeket hangulatos, barlangszerű folyosó köt össze. A hajdan sok hírességnek szállást adó ház most a művész nevét viselő alapítvány székhelye, ahol az eredeti berendezés mellett Manrique képeit, szobrait, vázlatait is megnézhetjük.
Lagomar
Lanzarotén évtizedek óta tartja magát egy legenda Omar Sharifről, egy bridzspartiról és egy Ezeregy éjszaka meséibe való zegzugos-barlangos lakásról.
Amikor Omar Sharif 1973-ban a Rejtelmes sziget című filmet forgatta Lanzarotén, Nazaret település felett megpillantott egy csodás házat. Első látásra beleszeretett a villába, és azonnal megvásárolta. A házat el is nevezték LagOmarnak.
Szerzeményét azonban nem sokáig élvezhette. A villa építtetője, Sam Benady vissza akarta szerezni a csodás ingatlant. Ismerte Sharif kártyaszenvedélyét, ezért kihívta a sztárt egy bridzspartira. Sharif magabiztosan indult neki a partinak, hiszen remekül játszott. Csakhogy ellenfele bridzsbajnok volt, úgyhogy könnyedén legyőzte a színészt, aki így elvesztette a házat.
Szép történet, kár, hogy egy szó sem igaz belőle. Ez azonban nem zavarja a jelenlegi tulajdonosokat. Omar Sharif-ház néven reklámozzák a villát, és még egy kártyaszobát is berendeztek, hogy a legenda teljesen hihető legyen.
Mellesleg itt bukkantam rá arra az újságcikkre, amelyben a cáfolatot olvastam. De akárhogy bújtam a netet, mindenhol csak a meseszerű leírást találtam. Hogy tisztázzam a dolgot, írtam egy e-mailt a lanzarotei turisztikai hivatalnak, és csakhamar megjött a válasz: a történet tényleg csak kitaláció.
A jelenlegi tulajdonosok 1989-ben látták meg a házat, és akár Sharif a mesében, ők is azonnal beleszerettek. Befejezték az építkezést, berendezték a szobákat, és a kis lagúna előtt éttermet nyitottak, ahol dzsesszkoncerteknek és kiállításoknak is helyet adnak. Két apartmant is működtetnek, a látogatók pedig belépő (6 euró, azaz 1900 forint) ellenében körbejárhatják az egész területet.
Azon túl, hogy a marketing legendára épül, LagOmarban nyoma sincs az elüzletiesedett szellemnek. Csupa báj, meglepő vagányság az egész komplexum. Titkos lépcsőházak, szökőkutak, sehova se vezető ösvények, furcsa kémények és műtárgyak mindenfelé. Ráadásul minden kanyarban újabb és újabb tájak tárulnak elénk: pálmafás kertek, sárga és vörös színben játszó kőtengerek, távolabb vulkanikus hegycsúcsok és az óceán kékje.
Teguise (Museo de la Pirateria)
Lagomártól kicsit északabbra, Teguise felett magasodik a sziget legrégebbi vára, amelyben ma múzeum van berendezve (Museo de la Pirateria). Én ezt kihagytam, de magához a várhoz felhajtottam, mert pazar kilátás volt a környékre. Maga a városka elbűvölő, én imádtam ott ücsörögni egy finom ebéd és egy kávé felett.
Haria (Casa Museo de César Manrique)
Továbbhajtva észak felé Haria következett, ahol Manrique-nek egy másik lakóháza áll – ide költözött 1988-ban, miután előző otthona az általa létrehozott alapítvány központja lett. A csendes faluban megvásárolt régi házban békességet, inspirációt keresett. Természetesen alaposan átalakította, kibővítette. Egészen fantasztikus számomra, hogy a kívülről szerény épület milyen ízlésesen van berendezve, és bent micsoda hedonista részletek is találhatóak – például a fürdőszoba, ami egészen egyedi. A hatalmas kádat csak egy üvegfal választja el a lávamezőktől.
Hasznosnak találod ezt a bejegyzést? Ha igen, támogathatod a munkámat úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha a most tervezett utazáshoz vagy bármikor a jövőben szállást keresel, akkor ERRŐL A LINKRŐL NYISD KI A BOOKING-OT. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, a genius kedvezményed is megmarad. A rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot.
Ha pedig jegyeket vennél a getyourguide-on, ERRŐL A LINKRŐL INDULJ. Köszönöm!:-)
Mirador del Rio
Manrique egyik nagy léptékű alkotása, amelyet nem szabad kihagyni. A népszerű naplementenéző hely szinte belesimul a tájba, mégis tágas kávézó kapott helyet benne, amelynek hatalmas ablakából csodálatos panoráma nyílik. És hát a környezet is lenyűgöző: a megszilárdult fekete láva, az azúr tenger és a szomszédos kis sziget, Isla Graciosa zöldje.
Második nap: a fővárostól az északnyugati csücsökig: Jardin de Cactus – Jameos del Agua – Cueva de los Verdes – Orzola
Jardin de Cactus
A másik kötelező Manrique program a kaktuszkert, egy igencsak érdekes kialakítású botanikus kert. A területen 1500 fajta kaktusz él, mindegyik szépen felcímkézve, úgyhogy kaktuszrajongóknak ez maga a paradicsom. A komplexumot úgy alakította ki Manrique, hogy szokásához híven megtartotta a természet és az emberi alkotás csodálatos összhangját – ami annyira jelen van minden alkotásában. Hagyta, hogy a táj – ez esetben egy régi bánya (quarry) – diktálja a kert kialakítását, bizonyára azért éreztem én is, hogy ez pont így, pont ide való. A parkolóból még nem láttam semmit, csak egy szélmalom ágaskodó lapátjait, de ez pont így van kitalálva.
A jegyárusító bódétól pár lépésnyi labirintus után tárul csak fel a látvány teljes pompájában. A kert egy hatalmas gödör teraszos kialakítással. A koncentrikus körökben kialakított teraszokra ültették a kaktuszok százait. A zord, vulkanikus tájat néhány kis tó szabdalja színes liliomokkal és díszhalakkal.
Jameos del Agua
A kedvenc Manrique remekművem a Jameos del Auga lett. A La Corona vulkán kitörése során több száz méteres alagút alakult ki. A tengerhez közeli részben a víz utat tört magának, és az egyik üreg mélyén egy kis tó keletkezett. Manrique éttermet és bárt álmodott a különleges tó köré, és hozzácsapott egy úszómedencét meg egy hatszáz férőhelyes, kiváló akusztikájú koncerttermet. A cél ugyanis az volt, hogy életet leheljenek a szigetnek ebbe az elhagyatott részébe.
Ahogy beléptem, először a vulkanikus gödörben kialakított éttermet pillantottam meg felülről. Döbbenetes látvány volt, kellett pár perc, amíg magamhoz tértem. A hangulat ünnepélyes volt, mint egy katedrálisban. Aztán megláttam a tavat, amelyben aprócska, vak albínó rákok élnek.
Sehol a világon nem figyelhetjük meg ilyen egyszerűen ezeket az élőlényeket, amelyek különben csak mély óceánokban fordulnak elő. Pigmentációjuk hiányát a barlang sötétsége okozza. Fontos, hogy mindenki betartsa a kiírt utasítást és ne dobáljon aprópénzt a vízbe, azok korróziója ugyanis káros lenne ezekre a különleges rákokra.
Átsétáltam a tó túlsó partjára, ahol egy buja kertben találtam magam, de a csodáknak még nem volt vége. Amikor felkapaszkodtam a lépcsőkön, egy végtelenül elegáns úszómedence látványa fogadott valószínűtlenül kék vízzel.
Cueva de los Verdes
A Los Verdes-barlang volt az egyetlen turistalátványosság, amely nekem nem igazán jött be. Ugyanahhoz az üregrendszerhez tartozik, mint az előző nevezetesség, csak épp nem annyira látványos. Kizárólag egyórás vezetett sétával látogatható, de ez alatt az idő alatt mindössze egy kilométert tesz meg a csoport. Túl sokan voltunk, nagyjából negyvenen, és nekem úgy tűnt, ebből 38 síró gyerek.
Valahogy egyik lurkó sem élvezte a sötét, magas páratartalmú barlangot, viszont nem lehetett tőlük hallani az idegösszeomlás szélén levő idegenvezetőt. Fontos még tudni, hogy sokszor görnyedve kell járni, mivel alacsonyak a folyosók, úgyhogy hátfájósoknak és klausztrofóbiásoknak nem ajánlom.
A barlang egyébként nem zöld, hanem fekete – a nevét arról a családról kapta, amelyik itt élt.
A barlang teljes hossza hat kilométer, de csak az általunk bejárt egy km látogatható. 3-5000 évvel ezelőtt jött létre, a La Corona vulkán kitörései nyomán. A 16. és 17. században egymást érték Lanzarotén a kalóztámadások és azokban a zivataros időkben igen jó szolgálatot tett a helyieknek a barlangrendszer, ahova elbújhattak. Már a 19. századtól elkezdték látogatni utazók, tudósok, de az 1960-as években alakították ki komolyabban turisták fogadására. Ugyanaz a Jesús Sotó, helyi művész tervezte meg a túraútvonalat és a világítást, aki a LagOmart is megálmodta.
Orzola
Orzola település előtt izgalmas partszakaszok vannak: homokos strandok, de megszórva vulkanikus kövekkel. Itt is volt pár félköríves karám, mint a szőlővidéken, de szőlő nélkül, nem tudom, mi célból. A strandolók – főleg a nudisták – azonban örömmel birtokba vették ezeket. Mivel nem volt tömeg, mindenkinek jutott egy kis „karám”.
A partszakasz a Jameos del Agua és Orzola közt van kb. félúton – amikor Orzola felé hajtva a baloldalon van egy parkoló nagy szemetes kukákkal, ott kell leállni és az út túloldalán van a strand.
Orzola falu tengerpartján lehet ebédelni vagy vacsorázni, itt sorakozik 4-5 halétterem, hasonló fogásokkal és árakkal, valamint rezidens macskakolóniákkal.
Harmadik nap: Tias – Timanfaya Nemzeti Park – El Golfo – Los Hervideros – Szőlőültetvények – Monumento al Campesino
Tias
Reggel Tias településen indult a program, a Nobel-díjas író, José Saramango egykori lakóházában, ahol a mai napig rokonai laknak – de amely a nagyközönség számára is látogatható. Bevallom, nem ismerem a munkáit, a házról készített képek csábítottak a látogatásra. Szerettem volna bejárni egy itteni lakóházat és hát az sem mindennapos, hogy egy Nobel díja otthonába kukkanthatunk be. A látogatás érdekes, bár egy egész picit lassú és vontatott volt – vagy csak be voltam sózva, mert ragyogott a nap, és már mentem volna a tovább! Mivel a nemzeti parkba érdemes nyitásra érkezni, ez szerintem kihagyható (vagy tegyétek egy olyan napra, amikor nincs más program).
Timanfaya Nemzeti Park
Hatalmas élmény volt ellenben a Timanfaya Nemzeti Park. Itt csak az bántott, hogy nem tudtam rendesen fotózni. A területen kizárólag buszokkal lehet körbemenni, ennek ára benne van a belépőben. A 14 kilométeres utat 30 perc alatt jártuk be (9 euró).
Nagy, 40-50 fős buszokról van szó, amelyeken spanyolul, angolul és németül van idegenvezetés. Bár lassan halad a busz, fotózni mégsem könnyű a csillogó, visszatükröződő üvegeken át, megállni, kiszállni pedig nincs lehetőség. Pedig lett volna mit lencsevégre kapni.
Az egyik legnagyobb vulkánkatasztrófa volt az emberiség történetében, amikor az 1730-as években hat éven át folyamatosan vulkánkitörések pusztítottak a szigeten. Az 50 négyzetkilométeres terület vulkanikus kőzetrommá vált, a kitörés több falut eltüntetett. Mivel nincs sok csapadék a szigeten, a táj szinte ma is olyan, mint a kitörések után: végtelen, megszilárdult lávatenger. Bár van némi vegetáció, alapvetően szürke, fekete, vörös és barna salakos talaj borítja az egész vidéket.
A turisták csak a parkolóban kattintgathatnak, de itt legalább néhány „kunsztot” is felmutatnak nekik. Egyrészt ott egy étterem, ahol természetes tűzön grillezik a húsokat. Ehhez egy nyolc méter mély árkot kellett ásni, és rátenni a grillrácsot. Hogy milyen forró a talaj (pár méter mélyen már 400-600 °C a hőmérséklet) néhány jópofa példán is bemutatják. Száraz bokrot dobnak egy mély lyukba, amely azonnal lángra kap, vagy vizet öntenek egy mélyre ásott, keskeny csőbe, és ez gejzír formájában tör ki.
Gyalogos túrára a parkon belül egyetlen lehetőség van. Mindennap reggel 10-kor indul egy nyolcfős csoport, de erre hónapokkal előre kell helyet foglalni ezen a weblapon.
El Golfo
Fekete vulkanikus talajon a parkon belül nem, csak annak szélén sétálhatunk, El Golfo településtől északra, a tengerparton. Ez egyébként kedvelt naplementenéző- és vacsorázóhely, tele barátságos kis büfékkel, ahol frissen fogott halakat lehet kóstolni. Én a Costa Azul étteremben ettem remek vacsorát: a környékről, a kis Uga falvacskából származó füstölt lazacot, valamint tengeri herkentyűkből és gombából készült „mojo” szószos egytálételt.
No és itt van a Charco de los Clicos nevű smaragdzöld tó is, amely az algáktól kapta furcsa színét. Ha nem is volt annyira élénkzöld, mint ahogy azt a neten láttam a nyilvánvalóan erősen feljavított fotókon, azért egy kiruccanást mindenképp megért.
Los Hervideros
Déli irányba továbbhajtva a parton hamarosan elértem egy parkoló bejáratát, amely sajnos le volt zárva. Így az autót félig-meddig az úton hagyva néztem meg gyorsan, hova vezet az út. Mint kiderült, azon a smaragdtó másik végéhez lehetne sétálni. Nem mertem elmenni odáig, mert már így is dudáltak páran, siettem vissza a kocsihoz és hajtottam tovább. Hamarosan elértem a Los Hervideros nevű helyet, ahol ismét érdemes megállni egy kicsit. Ez néhány barlang a meredek tengerparton, melyekbe hatalmas erővel csapódnak be a hullámok. Ismét pár kilométerrel délnek pedig a Las Salines de Janubio sómezők kezdődnek, ahol évente 15 tonna sót termelnek.
Szőlőültetvények
Yaiza felöl az LZ-30 jelzésű úton érdemes Mozaga irányába menni, hogy útközben egész egyedi szőlőültetvényeket lásson az ember. Félkör alakú kőkerítések, amolyan mini-kráterek védik a szőlőtőkéket a mindig erős széltől. A vidéken számos „bodega” várja borkóstolóra a látogatókat, de én ugye autóval voltam (és egyébként is alig iszom alkoholt).
Monumento al Campesino
A sziget közepe táján magasodik a Monumento al Campesino, Manrique 1968-as alkotása, melyet a keményen dolgozó mezőgazdasági dolgozók tiszteletére emelt. Sokan főleg a közeli étterem miatt jönnek ide, mely elég impozáns földbe süllyesztett építmény. Én is bekukkantottam, de nem volt egyetlen vendég sem, így nem volt igazán marasztaló.
Lanzarote utazás
Sajnos a Wizzair megszüntette a közvetlen Lanzarote járatot, de megmaradt vasárnaponként Fuerteventura. Úgyhogy az egyik opció, hogy oda repülünk és onnan komppal tovább Lanzarotéra. Ez különösen akkor kedvező megoldás, ha több időnk van és össze tudjuk kombinálni a két szigetet. A másik megoldás pedig Bécsből Ryanair, időnként 10-20 ezres jegyárakat is ki lehet fogni.
A két sziget között három cég üzemeltet kompjáratoka. A Lineas Romero kicsi hajóin az olcsóbbak, a Fred Olsen és Navieras Armas hatalmas, autókat is szállító kompjai drágábbak. Aki rosszul bírja a hullámzást, inkább szánja rá a dupla árat a nagyobb hajóra, mert a kisebb hajó nagyon imbolyog. Igaz, nagyjából félórás útról van szó, úgyhogy nem tart sokáig az émelygés.
Szállás
Lanzarotén bőven elég egy helyen szállást foglalni, csillagtúraszerűen bárhonnan bejárható az egész sziget.
Én Lanzarotén részben airbnb lakásban laktam, majd amikor visszatértem Fuerteventuráról, akkor pár éjszakát a Nautilus hotelben töltöttem. Playa del Carmen szomszédságában, közel a repülőtérhez található a Matagorda városrész, amely egy rakás üdülőkomplexumból áll. Ezek egyike a Nautilus: 70 takaros kis házikó. A szobák fele és az egész üdülőterület, azaz a közös helységek, kert, stb. mozgáskorlátozottak részére is kényelmesen bejárható. Emiatt meglehetősen sok az idős és mozgássérült, akik láthatóan nagyon jól érzik itt magukat. Rendkívül csendes és tiszta az egész komplexum, én még szállodában ilyen jól nem aludtam. A reptér közel van, de éjjel nincs zaj, és ha lenne se, akkor se zavarna, hiszen Pestlőrincen nőttem fel – bármennyire is rossz alvó vagyok, a repcsik nem zavarnak:-) Minden házikónak saját kis terasza van, napozóággyal, kinti asztalkával. Az üdülő területén rengeteg köztéri szobor, festmény van, remekül beillesztve a környezetbe. Parkolás, wifi ingyenes.
Ha más típusú hotelt keresel és összehasonlítanád a legjobb ajánlatokat, megteheted itt:
Autóbérlés
Autót bérelni a legtöbb nagyvárosban, valamint a repülőtereken és a kikötőkben lehet. Jelen vannak a nagy nemzetközi cégek is, de a legnépszerűbb két helyi szolgáltató a Cicar és az Autoreisen. Nem kérnek letétet, meglepően olcsóak és nagyon egyszerű mindkettőnél az ügyintézés. Mindkét szigeten az a legolcsóbb, ha a reptéren vesszük fel a járművet. Jó tudni, hogy elvileg egyik társaság sem engedi átvinni az autót egy másik szigetre, a foglalási rendszer sem engedi meg, hogy egy másik szigeten adjuk le a járművet. Vannak, akiknek ez mégis sikerült, úgyhogy a helyszínen lehet próbálkozni az alkudozással:-)
Ha valaki komppal átmegy Lanzarotéról Fuerteventurára, az autót leadhatja a kikötőben, a másikat pedig felveheti a következő szigeten, de ez két külön foglalásnak minősül. A kikötőkben drágább a tarifa, úgyhogy esetleg megéri a kikötőből inkább elbuszozni a reptérre, és ott venni fel a második autót. Ez esetben érdemes megfontolni, hogy pénzt akarunk-e spórolni, vagy időt. Fuerteventurán például nincs közvetlen buszjárat a reptér és a kikötő között, át kell szállni a fővárosban.
Még egy tipp: ha a kikötőben vesszük fel a járművet, érdemes előre foglalni, mert nem tartanak készletet, a reptereken viszont mindig találunk szabad autót.
A parkolás mindenütt ingyenes, és körülbelül fél tank benzinnel bejárható egy sziget. A 95-ös benzin ára valamivel egy euró (310 Ft) alatt van. Az autót mindkét helyi cég teljes biztosítással kínálja, amely csak a kerékre nem terjed ki. Ennek megfelelően azt ajánlják, ne térjünk le az aszfaltozott utakról. Tájékozódni nagyon könnyű, minden remekül ki van táblázva. Amúgy mindkét sziget olyan kicsi, hogy szinte lehetetlen eltévedni.
Kedvenc étterem
Puerto del Carmenben, méghozzá a kikötőben található az az étterem, ahol a legjobb vacsorát ettem: Sal y Pimienta. Itt valami egészen zseniális, szuper friss és finom tonhaltatárt kértem előételnek, utána pedig egy tál frissen grillezett szardíniát. A kiszolgálás is hibátlan!
Talán ez is érdekel
Ha több időd van, járd be a másik szigetet is – arról is van beszámolóm:
Fuerteventura látnivalók
Melyik sziget a jobb?
Ha több kilométer hosszú, homokos strandokra vágyunk, akkor Fuerteventura, ha az építészet és a lávamezők vonzanak, akkor Lanzarote az ideális úti cél.
Nekem ez utóbbi jött be inkább, az egységes hófehér házaival és a tömegmentes partjaival teljesen elvarázsolt. Aprócska, de elfér rajta 300 kúp alakú vulkanikus hegy, rengeteg hotel és étterem, jó kis strandok, és még egy is szellős az egész. A holdbéli, furcsa tájat pálmafás ligetek tagolják, melyekben kivétel nélkül földszintes és egyemeletes hófehér házak sorakoznak, zöldre festett faablakokkal.
Az is Lanzarote mellett szól, hogy itt mintha kifejezetten az igényesebb, ínyencebb utazókat céloznák meg. Nincsenek hatalmas luxusszállodák, de a hostelek sem jellemzőek, és nincs zajos éjszakai élet sem. Részeg fiatalokat egyáltalán nem láttam. Van viszont sok bicajos és túrázó, kedvelt program a borkóstolás, és a vad hullámoknak köszönhetően rendkívül népszerűek a vízi sportok.
És akkor a Lanzarote utazás egy rövid videón is:
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)