2011. október 5.
Egy régi álom valósul meg ezzel az utazással – már tavaly és tavalyelőtt is befoglaltam ugyanezt az utat, de sajnos mind a kétszer törölnöm kellett (anyukám betegsége miatt). Most azonban végre felültem a repülőre és nekivágtam megismerni egy egészen különleges, zárt világot, Bhutánt. Utazók elbeszélései és olvasmányaim során már tudtam róla egy-két dolgot (előzmények: itt), de talán még soha olyan izgatott nem voltam utazás előtt, mint most. Ezúttal a Mountain Kingdoms nevű céggel utaztam – őket még nem próbáltam, de az ő programjuk tetszett a legjobban.
Gyülekező Katmanduban
Budapest – London – Delhi – Katmandu volt az első napi program, majd egy helyi idegenvezető halászta össze a csoportunk utasait a reptéren. A Dwarika Hotelben töltjük az első éjszakát, ami egy egészen különleges szálloda. A hektikus, nyüzsgő, zajos és büdös városban egy igazi oázis: békés kertben néhány csodálatos épület, úszómedence, éttermek. A szobában baldachinos ágy, hímzett párnák, csupa természetes anyag és végtelen nyugalom.
2011. október 6.
Kalandos repülőút
Elvileg ma repültünk volna Thimpuba, de sajnos nem indult el a gépünk. A repülőtéren töltöttük a nap jó részét, reménykedve, hogy mégis sikerül, de csak nem jött a gép. A thimpui repülőtér a világ legveszélyesebbjei közé tartozik és csak kifogástalan látási viszonyok mellett lehet ott landolni. A reptéren legalább volt elég idő összebarátkozni az útitársakkal. Kilencen leszünk: nyolc angol nyugdíjas és én. Már egy ideje nem parázok, ha kiderül, hogy csupa nyugdíjasból áll a csoport, ugyanis már sok leckét kaptam abból, mennyivel fittebbek tudnak lenni, mint én. A duty free-ben meglepődve fedeztem fel a Tibi csoki kínálatot. A légitársaság az Annapurna szállodában szállásolta el a várakozókat, ahol kaptunk vacsorát és éjfél körül ágyba is bújhattunk.
2011. október 7.
Mivel a gépünk valami csoda folytán megjött Kathmanduba, a légitársaság úgy döntött, hogy irány minél hamarabb a reptér. Ezért hajnali 4-kor felverték az egész bagázst és kivittek minket a terminálhoz. Még ki se nyitottak, így ott állt az elcsigázott, álmos csapat néhány kóbor kutya társaságában a sötétben, amíg előkerültek az útlevélellenőrök és csomagkezelők. Amikor megláttuk, hogy elvonul mellettünk egy pilóta néhány stewardessel, ezt jó jelnek vettük. Spontán üdvrivalgásban törtünk ki – meg is lepődtek szegények.
A szakirodalom szerint szinte lehetetlen megpillantani a gépből az Everestet, de ha mégis tiszta időt fog ki az ember, a gép bal oldalán kell ülni. Ide persze már kiadták az összes helyjegyet, de amikor befejeződött a beszállás, észrevettem, hogy az utolsó sorban nem ül senki – így repülő vetődéssel kilőttem a helyemről, és elfoglaltam a bal oldalon az ablak melletti ülést. A zavartalan napsütésben remek fotók készültek.
Leszálláskor olyan történt, amit más reptéren még nem tapasztaltam – az emberek nem rohantak egymás sarkát taposva az útlevél-ellenőrzésre, hanem tátott szájjal kóvályogtak a gép mellett és próbálták befogadni a látványt: az óriási hegyek között megbúvó napsütötte völgyet, a színesre pingált reptéri épületekkel.
Előállt a kis busz, amellyel két hétig utazgatunk majd, és megismerkedtünk a sofőrrel és a helyi vezetővel (Phim).
Az első szállásunk a Phuntsho Pelsi hotel, ahol rögtön ebédet is kaptunk, büfé rendszerben. Piros rizs (aminek csak a neve piros, de egyébként inkább rózsaszín), párolt zöldségek. Remek volt, gyors, és mindenből annyit szed az ember, amennyi jól esik. Úgy látom, az ellátás rendben lesz.
Cheri Goemba
Ebéd után rögtön neki is vágtunk az első túrának – cél az 1620-ban épült Cheri Dorji Dhen kolostor (Cheri Goemba). Jó egyórás meredek mászás, majd ugyanaz lefelé. Öt perc után nyilvánvalóvá vált, hogy én leszek a gyenge láncszem a csoportban: a nyolc nyugger vidáman masírozott felfelé, míg rólam a sor végén kullogva patakokban folyt a víz. Nem elég, hogy városi lányként nem szoktam hozzá a hegymászáshoz, de egyedül én álltam meg lépten-nyomon fotózni is, így duplán hátrányban voltam. Azt hittem, a heti 3 zumba tökéletes állóképességet adott, de ezek szerint hegymászásra ez nem elég edzés.
Na persze fent kiderült, hogy a látvány megér minden szenvedést, hiszen a kolostor elragadó volt.
Később átsétáltunk néhány falun is, és teljesen elbűvöltek minket a faragott-festett ablakos házak. Számos fallosz ábrázolást is láttunk, ami itt az ördögöket hivatott távol tartani. Mivel előző éjjel nem sok alvás volt és így hirtelen elég erős kezdés volt a túra, nem sok gond volt az alvással. Holnap nagy nap lesz: a thimpu fesztiválra megyünk!:-)
Előző bejegyzések
Bhután – utazás a boldogság földjére
Olvasd el a többi részt is
A bhutáni király mesés esküvője