2011. október 8, szombat
Az utazás izgalmai, a kevés alvás és a tegnapi hegymászás teljesen lemerítette az elemeket, úgyhogy 12 órát aludtam, mint egy zsák.
Ma viszont így frissen, üdén és mosolyogva kezdtem a napot, különösen, hogy a fesztivál zárónapjára megyünk.
Bhutánban körülbelül 2000 kolostor van és legtöbbjük évente egyszer fesztivált („tshechu”) rendez. A leglátványosabb a fővárosi, a Thimpu fesztivál, amely három napig tart és ez az utazásunk fénypontja. Ezt mindig ősszel rendezik, szeptember végén-október elején (a holdnaptárhoz igazodva, a 8. hónap 10. napjától). A másik nagy esemény a Paro fesztivál áprilisban. A turisták túlnyomó többsége e két fesztivál idején látogat Bhutánba. Már csak azért is, mert egyébként is a tavasz és az ősz a legkedvezőbb itt az utazásra. A thimpu kolostor fesztivál nélkül is elképesztően gyönyörű – a fekvése és maga az épület is – de így párezer ünneplőbe öltözött helybélivel meg aztán tényleg igazi Kodak moment.
A fesztivál idején a kolostorok („dzong”) udvarán folyamatosan táncokat mutatnak be. Ezekből kétféle van: a szerzetesek által maszkokban előadott szent tánc („chan”)…
..és a helyi népcsoportok folktáncai.
A fesztiválokat mindig Guru Rinpoche tiszteletére rendezik és a táncok végignézése során a látogatók elnyerik Buddha áldását – minél több táncot nézünk végig, annál többet:-). A táncok aktiválják ugyanis az emberek és a szentek közti kapcsolatot, ezáltal segítenek betekintést nyerni Buddha tanításaiba. A táncok némelyike szent tanításokat ábrázol, mások morális vagy történelmi tartalmúak, vannak lélektisztító hatásúak, démonűzők és olyanok is, amelyek megmutatják a megvilágosodáshoz vezető utat.
A fesztiválra a helyiek kizárólag a hagyományos népviseletben léphetnek be, de ők egyébként is nagyrészt ilyen ruhában járnak. A férfiak hosszú tunikában, melyhez régebben hímzett csizmát és kardot is hordtak, de ezeket ma már ritkábban lehet látni. A hölgyek földig érő ruhát és rövid blézert viselnek, pompás színekben. A nagy alkalomra mindenki a legszebb ruháját veszi fel, sokan ilyenkor újat is csináltatnak. A fiatalok persze igyekeznek divatosak lenni – az ilyen vágyaikat leginkább a cipőkben tudják kiélni. A srácok minél feltűnőbb edzőcipőket, a lányok pedig magas sarkú szandálokat viselnek és ők néha erősen sminkelik is magukat.
A rendet 1-2 tucat rendőr és önkéntes biztosította, az ő feladatuk kizárólag az emberforgalom terelgetése volt. Phim indulás előtt figyelmeztetett minket, hogy vigyázzunk az értékeinkre. Persze, hogy vigyázunk – feleltük – hiszen a nagy tömeg mindenütt veszélyes, állandóan vannak tolvajok. Phim láthatólag nem értette a válaszunkat… Tolvajok? – kérdezte felhúzott szemöldökkel – de hiszen itt nem lop senki. Csak azért vigyázzatok, nehogy elejtsetek valamit és aztán ne találjátok meg a nagy kavarodásban!
Jellemző, hogy a Lonely Planet „Veszélyek” fejezete, amely máshol oldalakon keresztül sorolja, mire kell vigyázni, a bhutáni kiadásban mindössze négy pontot tudott kipréselni:
1. éjjel esetleg ugatnak a kutyák
2. a hegyi utak kanyargósak
3. magas hegyeken szédülhet az utazó
4. az időjárás szeszélyes lehet
No de vissza a fesztiválhoz. Reggel nyitáskor mentünk és jó négy órán keresztül néztük a táncokat – mivel mi különösebben nem értettük őket és ezerrel tűzött a nap, ennyi elég is volt belőlük. Én folyamatosan jöttem-mentem a tömegben, hogy minél több nézőpontból tudjak fotókat, videókat készíteni. A helyiek szerencsére egyáltalán nem bánják a fotózást, sőt, még meg is köszönték egy kedves kis mosollyal.
A fesztivál után egy helyi étteremben ebédeltünk, szokás szerint büfé rendszerben (piros rizs, sajtos krumpli, párolt spenót, sajtos rántotta, marha-curry és párolt káposzta volt a választék). Jót csicseregtünk a 60 éves asztaltársammal, aki ugyanolyan zumba bolond, mint én.
Délután szabad program a fővárosban, ahol minden épület – a bankok és bevásárlóközpontok is – tradicionális stílusban épült.
Az egyetlen jelentősnek mondható útkereszteződésben egy rendőr irányítja a forgalmat. Kb. 10 éve ide felszereltek egy jelzőlámpát, de a helyiek nem tudták megszokni, így néhány nappal később visszatértek a jól bevált posztoló rendőrre
Még bájosabb történet az állatkerté: történt ugyanis, hogy a fővárosban létrehoztak egy állatkertet, mindenféle egzotikus állatfajtával. Egy idő után azonban észrevették, hogy az állatok nem nőnek olyan nagyra, mint vadon élő társaik, és nem is születik annyi kölykük. A király tudomására jutott ez a dolog, aki megállapította, hogy az állatok nyilván nem elég boldogok, és elrendelte, hogy mindegyiket vigyék vissza természetes lakókörnyezetükbe. Egyedül az ország nemzeti állata, a takin nem akarta elhagyni a fővárost, így ő maradhatott és az állatkert most takin rezervátumként működik. A takint egy szarvasmarha testéből és egy kecske fejéből teremtette Lama Drukpa Kuenley, az a „Szent Őrült”, aki miatt falloszok díszítik országszerte a házakat. Nagyon mókás állat és ilyet máshol nem nagyon láthatunk.
Előző bejegyzések
Bhután – utazás a boldogság földjére
Repülés Thimpuba, Cheri Goemba
Olvasd el a többi részt is
A bhutáni király mesés esküvője