Tíz éve jártam először Alaszkában, és az az út nagyon mély nyomot hagyott bennem. Imádtam a hatalmas tereket, a vad természetet, a végtelennek tűnő erdőket és azt az érzést, hogy az ember itt tényleg kicsinek érzi magát a természethez képest. Már akkor elkezdtem nézegetni a térképen a szomszédos Yukont is, de azon az úton nem fért bele. Azóta pedig ott motoszkált bennem a gondolat: ha Alaszka ennyire tetszett, Yukon is nagyon az én világom lehet.
Most végre eljutottam ide.
A másik ok pedig egyszerűen Kanada. Az ország számomra elsősorban a lenyűgöző természetről szól, és bár jártam már Albertában és British Columbiában, Kanada még messze nem fogyott el. Most pedig a két „szélét” fedezem fel: előbb északnyugaton Yukont, majd az Atlanti-óceán partján Nova Scotiát.

Yukonról röviden
Yukon Kanada északnyugati részén fekszik, közvetlenül Alaszka mellett, és nagyjából ötször akkora területű, mint Magyarország. Ehhez képest alig több mint 40 ezren élnek itt. Nem nehéz tehát elképzelni, hogy amikor az ember letér egy főútról, meglehetősen könnyen érzi magát a világ végén.
Itt találhatók Kanada legmagasabb hegyei, köztük a 5959 méter magas Mount Logan, és itt húzódik a Kluane Icefield is, amely a világ egyik legnagyobb nem sarkvidéki jégmezője. A távolságok hatalmasak, az utak pedig kiváló lehetőséget adnak egy autós utazásra. A forgalom – különösen ahhoz képest, hogy milyen látvány tárul elénk – meglepően gyér. Volt olyan, hogy félórán át egyetlen autóval sem találkoztam, miközben körülöttem olyan táj terült el, amit nehéz lenne megunni.
Nagyon reménykedtem benne, hogy találkozom medvével, de ez sajnos nem jött össze. Yukonban élnek jávorszarvasok, karibu csordák, hegyi juhok, fekete medvék, grizzlyk és bölények is. Vagyis itt nem feltétlenül kell állatkertbe menni, ha az ember nagyvadakat szeretne látni, elég jókor, jó helyen lenni. Nekem végül csak két jávorszarvashoz volt szerencsém.
Aztán van egy másik látványosság, amiért sokan kifejezetten ide utaznak: a sarki fény. Yukon az egyik legismertebb hely az aurora borealis megfigyelésére, amely nagyjából augusztus közepétől április közepéig jelenhet meg. Ehhez persze sötét, tiszta égbolt kell, és a legjobb időszak általában este 10 és hajnali 3 óra között van. Érdemes figyelni egy aurora-applikációt, amely elég jól megjósolja, mikor táncol a sarki fény.

De Yukon nem csak a végtelen erdőkről, hegyekről és vadállatokról szól. Fontos része a helynek az őslakos kultúra, érdekes történelmi emlékekkel találkozni úton-útfélen, és közben egyre több jó étterem és helyi gasztronómiai kezdeményezés is megjelenik. Ehhez jönnek a szabadtéri programok, a túrázás, a vízi kalandok és azok a kis közösségek, ahol az ember néhány nap után már nem turistának, hanem inkább vendégnek érzi magát.
Yukon tehát valahol félúton van a vadon és a civilizáció között. Bármerre indulunk, a természet az úr, de azért nem kell lemondani egy jó kávéról vagy egy finom vacsoráról sem.

Itt önmagad lehetsz
Ami viszont legalább annyira érdekes Yukonban, mint a táj, az az emberek hozzáállása az élethez: mintha itt minden egy kicsit lassabban, nyugodtabban történne.
Nem feltétlenül arról van szó, hogy kevesebbet dolgoznak, inkább arról, hogy a munka nem tölti ki az életüket. Meglepően sok embernek van valamilyen komoly hobbija a munkája mellett: sportolnak, zenélnek, túráznak, horgásznak, vagy egyszerűen csak sok időt töltenek a természetben. Egy lány mesélte, hogy amikor itt megkérdeznek valakitől, hogy „mivel foglalkozol?”, az nem feltétlenül csak arra vonatkozik, hogy mi a munkája. A hobbi, az érdeklődési kör ugyanúgy része annak, hogy ki az illető.
És valahogy az anyagiak, a pénzen megvásárolható javak sem tűnnek olyan fontosnak. Sokkal többet ér számukra a szabadidő: hogy legyen idejük a természetre, a családra, a barátokra vagy arra, amit egyszerűen csak szeretnek csinálni.
Többen azt is említették, hogy itt kevésbé érzik azt a fajta társadalmi nyomást, hogy mindenkinek ugyanabban a ritmusban kellene élnie. Nem feltétlenül számít furcsának, ha valaki más utat választ, később alapít családot, nem akar karriert építeni, vagy egyszerűen csak más dolgokat tart fontosnak. Kevésbé érdekli őket, hogy a másik hol tart az életben, milyen háza, autója vagy munkája van.

Lehet, hogy ebben persze az is szerepet játszik, hogy Yukon egészen különleges hely. Kevés ember, rengeteg tér, hosszú tél, csodálatos természet – itt szerintem eszükbe sem jut az embereknek, hogy folyamatosan másokhoz mérjék magukat.
Talán ez is magyarázza, hogy miért szeret bele meglepően sok külföldi ebbe a hideg, távoli vidékbe, és miért akadnak olyanok is, akik eredetileg csak látogatóba érkeztek, aztán végül itt telepedtek le.
Whitehorse, Yukon fővárosa
Yukon fővárosa Whitehorse, amelynek nagyjából 35 ezer lakosa van, vagyis az egész tartomány népességének jelentős része itt él. Ez persze kanadai mércével még mindig inkább kisváros, de azért meglepően sok minden történik itt.
A város egyik beceneve a Wilderness City, vagyis a „vadon városa”, és ezt könnyű megérteni. A természet gyakorlatilag a város szélén kezdődik: rengeteg kijelölt túra- és kerékpárút vezet a Yukon folyó mentén, erdőkön keresztül, tavakhoz és a hegyek felé.

Ugyanakkor fővárosként azért van itt minden, ami egy kisvárosi élethez kell: kávézók, éttermek, múzeumok, üzletek, galériák, színház és meglepően élénk kulturális élet. A belvárosban egymás mellett találunk az aranyásó korszakból megmaradt régi épületeket és egészen modern helyeket. A helyi kreativitásnak is sok nyoma van, a graffitiktől kezdve a kézműves termékekig.
Jó példa arra, hogy mennyire szorosan kapcsolódik itt az élet a természethez, hogy nagyon népszerű a hajózás a Yukon folyón. Sőt, vannak olyanok is, akik hosszabb, többhetes folyami expedíciókra vállalkoznak. Ez hatalmas logisztikai feladat: ahol a folyó távoli, lakatlan szakaszain haladnak, ott az élelmet, az ivóvizet és minden szükséges felszerelést magukkal kell vinniük, méghozzá a vadállatok miatt megfelelően tárolva.
Egynapos autós roadtrip a várostól délre
Whitehorse-ból egy egynapos autós kirándulásra indultam, az első megállóm a Miles Canyon volt. A Yukon folyó itt látványos, meredek sziklafalak közé szorul, és a kanyon az aranyláz idején is fontos szerepet játszott: a folyó ezen veszélyes szakasza komoly akadályt jelentett a Klondike felé tartó aranyásóknak.

Innen továbbindulva Carcross következett. Ma egy apró, nyugodt település, de egykor fontos állomás volt a Klondike felé vezető útvonalon, majd 1900-ban a vasút is elérte. A régi faházak és üzletek, valamint a vasútállomás ma is őrzik ennek a korszaknak az emlékét.
Aztán továbbautóztam Tagish és Marsh Lake felé. Itt már tényleg a természeté a főszerep. Hatalmas tavak, erdők és hegyek kísérik az utat, és ekkor jöttem rá igazán, hogy Yukonban maga az autózás önmagában is remek program.

Úton Haines Junction felé
Másnap ismét autóba ültem, ezúttal Haines Junction felé vettem az irányt. Ha azt hittem, hogy az előző napi Carcross–Tagish–Marsh Lake útvonal után már nem is lehet szebb az őszi táj, Yukon gyorsan bebizonyította, hogy dehogynem.
Ahogy távolodtam Whitehorse-tól, erdők, tavak és hatalmas hegyek kísérték az utat, aztán egyszer csak megjelentek a távolban a hósapkás csúcsok. Szeptember végén az ember talán még nem is számít arra, hogy ennyi havat lát a hegyeken, itt azonban egészen természetes látvány.

Haines Junction a Kluane Nemzeti Park és Rezervátum kapuja, amely Kanada egyik leglátványosabb hegyvidéki területe. Itt található a Mount Logan is, Kanada és egyben Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa.
A Haines Junction felé vezető út számomra életem egyik legszebb, ha nem a legszebb autózása volt!
Dawson City
Dawson Cityről nehéz úgy írni, hogy ne az aranyláz legyen az első mondat. Hiszen valójában annak köszönheti a létezését is.
1896. augusztus 16-án három aranykereső aranyat talált a Rabbit Creekben, a Klondike folyó egyik mellékfolyójában. A hír először csak a Yukonban terjedt, ahol akkor mindössze körülbelül ezer ember élt, de hamarosan megindult az első roham a legjobb aranylelőhelyekért.

Az áttörést az hozta, amikor 1897 júliusában az Excelsior és a Portland gőzhajók megérkeztek San Franciscóba, illetve Seattle-be a frissen kitermelt arannyal. A Portland fedélzetén több mint egy tonna arany volt. A hír pillanatok alatt bejárta az Egyesült Államokat, és valóságos aranyláz tört ki.
Emberek tízezrei indultak északra. Becslések szerint mintegy 100 ezren vágtak neki a Klondike-nak, de csak körülbelül 30 ezren jutottak el ténylegesen Dawson Cityig, ugyanis ez akkoriban elég nehéz terep volt.
A legtöbben Seattle-ből vagy más amerikai nyugati parti kikötőkből hajóztak észak felé, majd Skagwaynél szálltak partra Alaszkában. Innen két híres, és egyáltalán nem könnyű útvonal vezetett tovább: a White Pass vagy a Chilkoot Pass hágón kellett átkelniük a hegyeken, majd eljutniuk a Yukon folyó felső szakaszához.
A hágókon az embereknek saját maguknak kellett felcipelniük a felszerelésüket. Egyetlen embernek akár több hónapjába is beletelt, mire minden szükséges holmiját (élelmet, ruhát, sátrat, szerszámokat) átjuttatta a hegyen. 1898-tól ráadásul az előírás szerint egy teljes évre elegendő készletet kellett magukkal vinniük, hiszen az aranylelőhelyen nem volt semmi.
A hegyeken túljutva még mindig több száz kilométer állt előttük. Előbb csónakot kellett építeniük, majd a Yukon folyón lefelé hajózniuk Dawsonig.

És miért éppen itt épült fel Dawson?
Az aranylelőhelyek nem közvetlenül a mai város helyén voltak, hanem a környező patakok és völgyek mentén. Dawson azonban tökéletes helyen feküdt: a Yukon és a Klondike folyó találkozásánál, így a folyami közlekedés szempontjából kiváló hely volt. A bányászoknak élelemre, szerszámokra, ruhára, szállásra és mindenféle szolgáltatásra volt szükségük, Dawson pedig nagyon gyorsan az egész környék ellátó- és kereskedelmi központjává vált.
A város létrehozásában egy Joseph Ladue nevű kereskedő is gyorsan felismerte a lehetőséget. 1896-ban, még az aranyláz igazán nagy kitörése előtt, kijelölte az új település helyét a két folyó találkozásánál. Egy sátortáborból aztán néhány hónap alatt város lett.
Az alapítás után egy évvel már mintegy 300 üzlet működött itt: szalonok, éttermek, szállodák, tánctermek, boltok, kovácsműhelyek, bankok és minden egyéb, amire egy több tízezres, aranyat kereső tömegnek szüksége lehetett. A csúcsponton 20–30 ezer ember élt vagy tartózkodott itt.
Természetesen nem csak aranyásók érkeztek. Jöttek kereskedők, szakácsok, szállodatulajdonosok, szerencsejátékosok, újságírók, bankárok, prostituáltak, zenészek és mindenféle kalandorok. Sokan azzal csinálták meg a szerencséjüket, hogy olyanra gondoltak, amire mások nem. A kedvenc történetem ezzel kapcsolatban természetesen cicás:-) A macska olyan ritka luxuscikknek számított, hogy egy 1898-as visszaemlékezés szerint az első Dawsonba érkező cica kölykeiért 10 dollárt kértek darabonként. Aki pedig át tudott juttatni macskát és kölyköket a Chilkoot-hágón, az biztos lehetett benne, hogy vevőre talál. És mivel akkoriban Dawsonban szinte mindenért lehetett aranyporral vagy aranyröggel fizetni, nem nehéz elképzelni, milyen értéket képviselt egy ilyen ritka állat. Az is jó sztori, hogy Dawson szalonjaiban a bányászok aranyporral fizettek, és egy vállalkozó szellemű fiú minden reggel összesöpörte a fűrészport a padlóról, majd kimosta belőle az aranyszemcséket.

A Dawsonban található aranyőrület azonban nem tartott örökké. 1899-ben új aranymezők híre érkezett Alaszkából, Nome környékéről, és sokan továbbálltak. Közben az egyéni aranyásás helyét egyre inkább átvette az ipari bányászat. Dawson lakossága gyorsan csökkenni kezdett. 1918-ra már kevesebb mint ezer ember maradt a városban.
A mai Dawson Cityben még mindig érzékelhető a hangulat abból az elképesztő néhány évből, amikor emberek tízezrei indultak útnak a világ végére egyetlen reménnyel: meggazdagodni az aranyból. A város házainak egy része eredeti, aranyláz korabeli épület, más része pedig későbbi, de történelmi épület. A történelmi városrészben külön építészeti előírások vonatkoznak a felújításokra és az új építkezésekre. Az új házaknak nem feltétlenül kell pontos másolatnak lenniük, de követniük kell az úgynevezett „Dawson Style” alapelveit, vagyis illeszkedniük kell a történelmi városképhez. Ezért van az, hogy itt sétálva néha nehéz eldönteni, mi valóban 120 éves, és mi későbbi építésű.
Dawson City nem egy szabadtéri múzeum, nagyon is élő település, de a város nagyon tudatosan őrzi azt a képet, amely az aranyláz idején alakult ki.
Sőt, nemcsak az egyes házakat őrizték meg, hanem az egész városképet. Megmaradt az 1897–98-as utcahálózat, a széles, részben burkolatlan utcák, a fából épült járdák, a kis faházak, a jellegzetes „false front” homlokzatok és az egymáshoz szorosan simuló üzletházak. Ezek együtt kicsit olyan érzést keltenek, mintha az ember egy régi westernfilm díszletébe csöppent volna.
Tombstone Territorial Park
Mivel Dawson City-ben így szeptember végén este 8-ig világos van, a városnéző séta után maradt még pár órám, így elautóztam a Tombstone Territorial Parkba.
A Klondike Highwaytől 40 kilométer után letérve a Dempster Highwayen vezetett az út, amely már önmagában is élmény: a végtelen tundra, a különleges formájú hegyek és az őszi színek egészen vadregényes tájat rajzoltak körém. A Tombstone-hegység csúcsai különösen látványosak, a parkot nem véletlenül tartják a Yukon egyik legszebb vadonjának. Szeptember végén már az ősz utolsó, bordón ragyogó színei fogadtak, miközben a magasabb hegycsúcsokon itt-ott már a hó is megjelent.

Utazás Yukonba
A tartomány fővárosába nincs közvetlen járat Európából, így mindenképp átszállással kell utazni. Én az Air France járatával utaztam Párizson keresztül Vancouverbe, majd onnan a Air North gépével Whitehorseba.
A Párizsból Vancouverbe repülő gép egy A350-es volt. Ez a legújabb generációs repülőgépek közé tartozik, így halkabb és kényelmesebb az elődeinél, javított levegőminőséggel és magasabb páratartalommal, ami hosszú repülőúton különösen jól jöhet.
Bár én most ezzel nem éltem, jó tudni, hogy az Air France biztosít stopover lehetőséget. Párizsban átszállva lehetőség van néhány napra megszakítani az utazást, és közben felfedezni a francia fővárost. Az Air France és az Extime Travel új Paris Stopover programjában egy–négy éjszakás csomagok közül lehet választani, amelyekhez szállás, transzfer és különböző párizsi programok is társulnak.
Abban a szerencsében van részem, hogy az Air France-nál Platinum tag lehetek. A Flying Blue Platinum tagság akkor is ad néhány kényelmi pluszt, ha az ember nem Business Classon utazik. A SkyPriority révén gyorsított reptéri ügyintézés jár, a SkyTeam váróiba pedig a világon bárhol beléphetek egy vendéggel együtt. A Platinum-tagok számára külön telefonos ügyfélszolgálat is rendelkezésre áll, a standard ülőhelyválasztás ingyenes, az Air France és a KLM járatain pedig akár két további feladott poggyász is díjmentesen vihető.

Az Air North „Connector Fares” ajánlata keretében 99–169 dollár közötti kedvezményes egyirányú jegyeket kínálnak (adókkal és díjakkal együtt) azoknak az utasoknak, akik egy másik légitársaságnál külön belföldi vagy nemzetközi csatlakozó járatról vagy járatra szállnak át. A továbbutazási vagy beérkező csatlakozó járatnak az Air North járatot megelőző vagy azt követő három (3) napon belül kell lennie, és ugyanazon a repülőtéren kell indulnia vagy oda kell érkeznie.
További praktikus tudnivalók
Kanadába nem kell vízum, szükséges viszont egy elektronikus beutazási engedély, az ETA. Ez legtöbbször a kitöltés követően pár percen belül megérkezik, de azért nem kell az utolsó pillanatra hagyni.
Mindenhol lehet kártyával fizetni. Én csak azért váltottam át 100 amerikai dollárt kanadaira, hogy ha nem működne valahol az internet, ne maradjak készpénz nélkül. Régen Yukont egyetlen optikai kábel kötötte össze a külvilággal, ezért ha azt elvágták, az egész terület internet nélkül maradhatott. Pár éve már nincs így, de biztosra akartam menni.
Autóbérlésről előre célszerű gondoskodni, mert előfordulhat, hogy érkezéskor nincs. Amikor én felvettem az autómat, akkor pont volt egy házaspár, akik hoppon maradtak. Én a Driving Force-tól béreltem egy kompakt SUV-ot (Toyota Corolla Cross), ami tökéletesen bevált a helyi utakon. Ha Dempster Highway vagy más gravel road is tervben van, már az autóbérléskor tisztázni kell, hogy az adott kölcsönző engedi-e az adott útra vinni az autót. A Dempsternél például extra felkészültséget – többek között tartalék üzemanyagot és pótkereket – ajánlanak.

Az Airalo-n vettem 30 napos E-SIM-t korlátlan adatforgalommal 78 euróért. Másnak talán nem kell ennyi, de én mindig szeretem a bőséges internetet navigálni és blogolni.
Whitehorse és Dawson City között nem lehet arra számítani, hogy folyamatosan működik a telefon. Érdemes indulás előtt offline térképet letölteni.
Ne várd meg, amíg kifogy a benzin. Érdemes gyakran tankolni, mert simán előfordul, hogy 100-150 kilométeren át nincs kút.
Yukonban számítani kell vadállatokra az úton. Medve, jávorszarvas, karibu stb. miatt a legunalmasabb egyenes, üres szakaszokon is nagyon kell figyelni. Túrázásnál érdemes a medvebiztonságra is figyelni, medvespray-t vinni.
A Yukonban egyetlen napon belül is jelentősen változhat az időjárás, ezért réteges öltözet jó ötlet.
Yukon egész évben UTC−7 időzónát használ, és nem állítja át az órát nyári időszámításra. Így télen Budapest 8 órával van előrébb Yukonnál, nyáron pedig 9 órával.
(x) Az utazás a Travel Yukon és az Air France támogatásával valósult meg. Az együttműködés a szerzői szöveget nem érinti.
