Tavak, túrák, tanösvények: Tata, a vizek városa

Derítő-tó

Tata, ez a gazdag történelmi múlttal rendelkező, népszerű kisváros már a régi időkben is forrásairól, tavairól, patakjairól volt híres. Ritka az olyan település, amelyben a víz ilyen változatosan, a város egészét átszövő módon legyen jelen, az pedig egész Európában egyedülálló, hogy a város közepén madarak tízezrei tanyázzanak. Végigjártam tanösvényt, megkerültem tavakat és ücsörögtem romantikus horgásztó partján – most pedig megmutatom nektek is, milyen szépségeket találtam.

Fényes tanösvény

A megye, sőt megkockáztatom, az ország egyik legparádésabb tansövénye a Fényes tanösvény, egy 18 állomásos ökoturisztikai útvonal pallókon, festői hidakon, a láperdő vízből kikandikáló égerfái közt. Az útvonal mindössze 1350 méter, de nagyon hangulatos, változatos, el lehet időzni bármeddig. Ottjártamkor láttam egy párt, akik hoztak magukkal egy tál cseresznyét és vidám pikniket rendeztek a kis tóba nyúló stégek egyikén – szuper ötlet! Itt a tavon igencsak lengedező kötélhíd és csónakok is vannak, gyerekeknek ez is jó mulatság, mint ahogy a kilátó megmászása is az útvonal korábbi szakaszán.

Tata-Fényes-tanösvény

Tata mindig is a vizek városa volt, de a láprétek és láperdők karsztforrásai 1973-ra a bányászat miatt kiapadtak. Annak leállta után, a kétezres években ismét megindultak és újra vízzel telítődtek meg a Fényes-fürdő területén lévő már-már kiszáradt lápok. Visszatért az élet a különleges hangulatú erdőbe és 2015-ben kiépítették ezt az egyedülálló cölöpsétányt, hogy ezt biztonságosan, kényelmesen mi is élvezhessük.

A városban a Fényes-fürdőt kell keresni, és amikor meglátjuk a sorompóval lezárt bejáratot, még előtte kell letérni jobbra, a parkolóba. Itt lehet hagyni az autót ingyenesen, majd a sorompó után kell megváltani a jegyet. Ez azon ritka tanösvények egyike, ahol belépőjegyet kell váltani, ez felnőttnek 1300 forint, de vannak különböző kedvezmények. A pallók remek állapotban vannak, lépcsők nincsenek, így pompásan járható gyerekekkel, babakocsival és könnyebb (nem elektromos) kerekesszékkel. Egész évben látogatható, minden nap 9 és 19 óra közt. Hétvégén nagyon népszerű, így aki megteheti, jöjjön hétköznap! Kutyát és más állatot a segítőkutya kivételével nem szabad bevinni.

Bár a lápnak télen csak a szélén keletkezik vékony jégréteg, az biztos nagyon látványos lehet, úgyhogy észben tartom, hogy akkor is ellátogassak ide.

Tata-Fényes-tanösvény

Öreg-tó

Tata felfedezéséhez kihagyhatatlan az Öreg-tó partján egy kellemes séta. A tó mai formáját az 1740-es években nyerte el, ez Magyarország legrégebbi halastava. A sportosabb látogatók akár teljesen körbe is járhatják, a tavat körülölelő parti út valamivel több, mint hét kilométer. A körút során a XIV. században épült várat is útba ejtjük, valamint néhány felújított, átalakított vízimalmot is felkereshetünk.

Komárom, Tata, Öreg-tó

Érdemes figyelni a madarakat is – világviszonylatban is ritka, hogy egy város közepén egy olyan tónak a partján sétálhatunk, ahol rendszeresen mintegy 20 ezer madár tartózkodik. Minden évben ludak tízezrei vészelik át a hidegebb hónapokat a tavon és a környéken. Az Öreg-tavon telelő madarak Skandináviából és Szibériából, Hollandia és Németország érintésével érkeznek. Az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg, és márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelőterületeikre. A november utolsó hétvégéjén megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalom igazi télköszöntő madár fesztivállá vált, ahova még külföldről is sokan érkeznek. Ha valaki szereti a nyüzsgést, akkor érdemes a fesztiválra jönni, de ha nem, akkor az előtte és utána levő hetekben is ugyanolyan látványos a madarak reggeli ki- és esti behúzása.

Tata, vadludak

Réti-tavak

Tata egész területén korábban hatalmas nádasok, mocsarak húzódtak végig, mígnem Esterházy József felkérésre 1747-ben Mikovényi Sámuel tervei alapján azt lecsapolták. Ekkora alakultak ki a Réti tavak is. A tórendszer kilenc körtöltéses halastóból állt, melyek összterülete 65 hektár. Az időközben kiszáradt 8-as számú halastavat 2015-ben hatalmas rehabilitációs munkák során állították helyre. Az újjáéledt tó alkalmassá vált számos védett és fokozottan védett növény- és állatfaj megtelepedésére. Még le se vonultak a munkagépek, amikor a megújult tómeder sekély vizeinél megjelentek az első ritka fészkelők: a kis lilék, bíbicek. A helyreállítás részeként a tavon egy 2600 méter hosszú tanösvényt alakítottak ki, melynek 17 információs tábláján nemcsak a tó növény- és állatvilágáról, hanem az egykori tatai mocsarakról is olvashatunk. Az ösvény kezdetén egy 10 méter magas kilátó áll, ahonnan pompás rálátás nyílik az egész területre.

Tata-Réti-tó

Cseke-tó

Ha egy nagyon rövid, kisgyerekkel is teljesíthető gyalog- vagy bicajtúrát keresünk, jó választás Cseke-tó körbejárása. Az útvonal mindössze három kilométer, de közben bejárhatjuk a roman­tikus műromokkal teli Angolparkot, felfedezhetjük a tó két kis szigetét, megcsodálhatjuk a nádast és a kacsákat, az angolkert bejáratánál pedig remek cukrászdát is találunk. Az egykori tulajdonosáról elnevezett 25 hektáros, mesterségesen létrehozott tó igazi horgászparadicsom, én is láttam néhány békésen nézelődő hobbihorgászt. A tó partján és a parkban is végig gyönyörű fák, köztük hatalmas platánok és a vízre lógó szomorúfüzek sorakoznak, meg is állapítottam, érdemes lesz ősszel is visszatérni ide.  Az Angolparkba belépő nincs, télen-nyáron nyitva.

Tata-Angolkert

Derítő-tó

Pár kilométerre a várostól egy igazi mesevilágba csöppentem. Igazi béke szigete ez, ahol a horgászokon kívül a madár se jár erre … vagyis madarak igen, de turistákkal nem találkoztam. Olyan csend és nyugalom volt, hogy önkéntelenül én is szinte lábujjhegyen lépkedtem, hogy ne zavarjam meg ezt a fenséges békességet.

A Derítő-tó 1961-ben jött létre Eredetileg egyáltalán nem horgásztónak szánták, hanem az Öreg-tó védelmében alakították ki, hogy felfogják a tatabányai szénbányák úszó üledékét. A bányák bezárása óta erre a funkcióra már egyáltalán nincs szükség, ugyanakkor a tóban hagyott sok korhadt fa kiváló búvóhelyet jelentett a halaknak. Az utóbbi években a tó igazi horgászparadicsommá vált, ahol pontyot, harcsát, süllő és sok más halat lehet fogni.

A Derítő-tavon számos faház eladó vagy kiadó, például eladó felirat virított a kedvencemen, a sor legszélén levő zöld házikón is, melynek stégjén egy maradásra csábító kanapé állt. Sok tavat láttam már itthon és a nagyvilágban, de kevésnek van ilyen magával ragadó, bensőséges hangulata…

Derítő-tó

Derítő-tó

Derítő-tó

Ha itt jársz, ne hagyd ki a kastélyt sem

Végre megnyílt a tatai Esterházy-kastély, amit eddig sose láttunk

A blogon található írások Komárom-Esztergom megyéről

Kilenc csodás kirándulás Komárom-Esztergom megyében

Komárom-Esztergom megye látnivalói: a veterán autóktól az úszó skanzenig

Tavak, túrák, tanösvények: Tata, a vizek városa

Kastélyok Komárom-Esztergom megyében

Esztergom látnivalók – a bazilika és más érdességek

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)