Az egész úgy indult, hogy most már ideje lenne Ausztráliát is körbejárni. Szép precízen elkészült a szokásos excel tábla a napról napra lebontott útitervvel, sok izgalmas programmal, de valahogy úgy éreztem, még hiányzik valami. Bennem motoszkált a gondolat, hogy ha már elrepülök olyan messze, és valószínűleg utoljára, akkor meg kellene nézni a környéken levő szigeteket is. Tonga, Szamoa, Vanuatu… megannyi önálló állam. Ha végig akarok járni minden országot, akkor mikor vegyem ezeket sorra, ha nem most, amikor úgyis a „környéken” vagyok.
Az ötlettől a konkrét tervig
Új-Zélandot és Pápua Új-Guineát már láttam, de van még ott 11 ország: Salamon-szigetek, Kiribati, Nauru, Fiji, Tuvalu, Tonga, Szamoa, Vanuatu, Palau, Marshall-szigetek és Mikronézia. A repülőjáratokat böngészve nyilvánvaló lett, hogy Palau az egyetlen, amit jobb északról, Koreából, Japánból vagy Tajvanról közelíteni meg, de a többit gyorsabb és olcsóbb innen délről, Ausztráliából. Aztán szembejött egy fotó az instagramon a Cook-szigetekről, ami ugyan nem önálló ország, de gyönyörű, úgyhogy akkor már azt is hozzácsaptam az útitervhez.
Ott volt a sok kis pötty elszórva az óceánban a térképen, és fel volt adva a lecke: milyen sorrendben a legcélszerűbb ezeket körbejárni. Egyáltalán nem volt könnyű a feladat, ugyanis némelyiket csak heti 1-2 járat köti össze más szigetekkel. Van a kiwi.com-nak egy olyan funkciója, ami épp ilyen összetett feladatra van kitalálva, de nem tökéletes, úgyhogy inkább nekiálltam manuálisan kiszaszerolni, hogy jövök ki a legolcsóbban úgy, hogy mindenhol 2-3 éjszakát töltsek. A monitor előtt töltött hosszú esték után végre összeállt egy egész jó terv, úgyhogy aztán törhettem a fejem: belevágjak?
A mérleg két nyelve
A mérleg egyik oldalán az volt, hogy persze. Mikor, ha nem most, időm van, úgyis arra leszek, igaz, hogy nem olcsó, de most meg tudom csinálni. Hátha tényleg sikerül végigjárni az országokat és milyen bosszantó lenne, ha ezekért a végén vissza kellene jönni a déli féltekére.
A mérleg másik oldala súlyosabb volt. A szigetek többsége valószínűleg rettentő unalmas, hiszen nem utazik oda senki (Tuvalu konkrétan a legkevésbé látogatott ország a világon), és csak a „kipipálásért” aránytalanul nagy árat kell fizetni – annyi pénzből sokkal izgalmasabb helyeket is felkereshetnék. Ráadásul az egész terv egy kártyavár: ha törölnek egy járatot, borul az egész, hiszen nincs egy-két óra múlva, de még egy-két nap múlva se következő gép: lehet, hogy egy hétre ott ragadok valahol és ugrik a következő 2-3 célpont.
A sok tipródás után egyszer csak nyilvánvalóvá vált számomra is, mi vonz erre a vidékre. Az ismeretlen. Átélni újra azt, amit a 80-as évek végén, amikor először utaztunk nyugatra, hogy fogalmunk nincs, mi vár ránk. Ma már pontosan tudjuk, mit fogunk látni, hiszen minden fontosabb nevezetességről fotók ezreit láttuk. Persze úgy is jó érzés ott lenni „élőben”, de mennyire más az, amikor magunk fedezünk fel egy izgalmas helyet. Benne van a pakliban, hogy az országok többségében tényleg nincs semmi eget rengető látnivaló, de valami csak van: ha más nem, meglátni, hogy élnek ott az emberek.
Időzítés
Az utat október-novemberre terveztem, amikor tavasz vége, nyár eleje van a térségben. A szigetkört vettem előre, ott ugyanis a november neccesebb időjárás szempontjából. Úgy voltam vele, ha jön valami tájfun, akkor az aprócska, sokszor teljesen lapos szigeteken nincs hova menekülni, plusz a járatokat is nagyobb valószínűséggel töltik, így inkább túl akartam rajtuk lenni, amíg jobb az idő.
Repülőjegyek
Miután megszületett a döntés, néhány este aztán repülőjegy-vásárlással telt: az oda-visszaútra szóló „nagy” járaton kívül 19 kisebb jegyet kellett megvenni (de mivel ebből kettő átszállásos, ez 21 járat). Ehhez jött még később két kis rövid repülés Aitutakira oda-vissza, amit nem én vettem, hanem a Cook-szigeteki turisztikai hivatal fizetett. Jövőre egész évben fát ültetek!
A jegyek összesen 1.3 millió forintba kerültek. A legolcsóbb az út elején a Sydney-Brisbane járat volt, 24 ezer forintért (erre azért volt csak szükség, mert Sydney-be érkeztem, de kedvezőbb volt Brisbane-ből kezdeni meg a szigetkört, onnan jóval olcsóbb eljutni a Salamon-szigetekre). A legdrágább a Fidzsi-Tuvalu jegy lett, 152 ezer forint (vissza már „csak” 80 ezer forint), na, itt azért rendesen szívtam a fogam, de csak megvettem. És milyen jól tettem!
Utazás előtt egy héttel persze beütött a krach: a Nauru Airlines teljesen átszervezte a menetrendjét és három járatomat is törölték. Ezzel teljesen ugrott a lehetőség, hogy eljussak Mikronéziába és a Marshall–szigeteken is csak átszállni tudtam. Kis hezitálás után úgy döntöttem, feladva a saját szempontrendszerem, Marshall-szigeteket így is beleszámolom a meglátogatott országok közé, ugyanis többekkel beszélve úgy tűnik, nagyjából az a legszebb belőle, amit a levegőből láttam: az ország látképe.
Így a körút során végül tíz ország mellé került pipa: Ausztrálián kívül Salamon-szigetek, Kiribati, Nauru, Fidzsi, Tuvalu, Tonga, Szamoa, Vanuatu, és Marshall-szigetek. Bónuszként pedig nyaraltam picit a csodálatos Cook-szigeteken.
Útiterv
A szigeteket sok kutakodás után végül az alábbi módon sikerült összekötni:
Brisbane – Salamon-szigetek (Qantas)
Salamon-szigetek – Kiribati (Solomon Airlines)
Kiribai – Marshall-szigetek – Nauru (Nauru Airlines)
Nauru – Fiji (Nauru Airlines)
Fiji – Vanuatu – Fiji (Fiji Airlines)
Fiji – Tuvalu – Fiji (Fiji Airlines)
Fiji – Samoa (Fiji Airlines)
Samoa – Új-Zéland – Cook-szigetek (Air New Zealand)
Cook-szigetek – Új-Zéland-Tonga (Jetstar/Air New Zealand)
Tonga – Sydney (Virgin Australia)
Szállás
Következett a szállásfoglalás, ami a szigetek esetén a megszokottnál kicsit göröngyösebb út volt. Tuvalun például egyetlen hotel sem szerepel a bookingon, de az airbnb-n sem, úgyhogy itt puskázni kellett más weblapokról, egyáltalán hol lehet aludni. Ilyenkor nagyon jól jön a tripadvisor, ahol értékelésekkel együtt találtam pár helyet. Már csak az email címüket kellett kiguglizni, írni nekik és reménykedni, hogy válaszolnak.
Vízum
Szerencsére EU-s országból érkezve a legtöbb helyen nincs szükség vízumra, mindössze Naurun van vízumkötelezettség. Utóbbi eléggé feladta a leckét. Kétféle vízum van ugyanis: turistavízum 50 ausztrál dollárért és újságíró-vízum 8000 (!) ausztrál dollárért. Utóbbi nyilvánvalóan azért lett kitalálva, ne menjenek tömegével a firkászok a szigetre, ott ugyanis ausztrál menedékkérők vannak kitoloncolva. Bár van újságíró-igazolványom, eszem ágában nincs ilyen témában cikket írni, no és szóba se jött, hogy 8000 dolláros vízumot kérjek. Úgyhogy beadtam a sima turistavízumra a kérelmet, imádkozva, hogy ne guglizzák meg a nevem és ne gyanakodjanak a sok cikk láttán, hogy újságíró vagyok. Szerencsére megadták, bár azért így sem voltam 100% nyugodt, hogy nem lesz ebből később baj.
A beutazási feltételekkel kapcsolatban fontos, hogy minden egyes szigetnél az odautazás során a reptéri becsekkoláskor meg kellett mutatni a kifelé szóló repülőjegyet. Tanúja voltam, hogy egy fiatal párt nem engedtek fel addig a gépre, amíg nem vásárolták meg az országot elhagyó jegyüket.
Közlekedés
A szigeteken sehol nem foglaltam előre autót, mert egész biztos voltam abban, hogy ha szükség lesz rá, olcsóbban megszerzem a szálláson. Bérelt autóval végül Szamoán, a Cook-szigeteken és Tongán közlekedtem. Naurut és Tuvalut nagyjából körbesétáltam. A Salamon-szigeteken, Vanuatun és Kiribatin volt egy-egy helyi kalauzom autóval, Fidzsin a tömegközlekedést használtam.
Oltások, gyógyszerek
Végignézve az oltókönyvemet, megnyugodtam, hogy még mind érvényes, ezért nem is vesződtem azzal, hogy hova mire van szükség. A megszokott kis útipatikát azért alaposan átnéztem, hogy legyen a pakkban minden szükséges gyógyszerből és egyiknek se legyen lejárt a szavatossága.
Csomagolás
Szinte minden utamra egy nagyobb, gurulós és egyben hátizsákká alakítható táskával, valamint egy kisebb, úgynevezett napi hátizsákkal megyek. Kivéve, amikor autóval indulok útnak, mert akkor három napra is képes vagyok úgy telepakolni a kocsit, hogy abban utasok már nem férnek el:-)
Én is szeretnék csak kézipoggyásszal nekivágni a világnak, de ez nálam két okból sajnos soha nem jön össze. Az egyik az, hogy a blogoláshoz szükség van fényképezőgépre, laptopra, kis állványra, mobilra, akkura, és mindezek töltőire, na meg a töltéshez átalakítóra és elosztóra – és ezekkel szinte ki is merítem a kézipoggyász súlyhatárát. A másik ok pedig az, hogy mivel sok kencétől allergiás leszek, minden kozmetikumból a bevált biztos kell – sampontól naptejig – és ha négy-öt hétre indulok útnak, akkor ez bizony több mint a 10 x 100 ml megengedett mennyiség.
Most azonban kényszerhelyzetbe kerültem. Elég stressz az, hogy ne töröljenek járatokat, az már nem fér bele, hogy a poggyászon is izgulni kelljen. De egy kis táskával nem tudok elindulni… mi legyen? A megoldás a két kis táska lett. Az egyiket feladtam a nagy útra, a másik kézipoggyászként jött velem. Aztán Sydneyben az egyiket a vendéglátómnak hagytam, benne a második hónapra (az ausztrál körútra) szükséges cuccokkal, valamint a hazautazáskor fontos melegebb ruhákkal és csak a másik indult velem a szigetekre.
No de milyen ruhákat vigyek? Mivel a csomag pici volt, csak néhány póló és fehérnemű fért be a technikai felszerelés mellé, és egyértelmű volt, ezeket majd ki kell gyakran mosnom. Nem szoktam ebből nagy ügyet csinálni, kis szappannal kilötykölöm a mosdóban. Mivel most erre sokszor került sor, direkt olyan cuccokat pakoltam, melyeket nem sajnálok: bolyhos, kicsit elszakadt, összement, azaz selejtezésre váró darabokat. Ezeket otthon mindig gyűjtöm egy kupacba, direkt ilyen utazásokra.
Általános, minden szigetre jellemző megfigyelések
Mindenhol nagyon fontos a vallás szerepe. A lakosság többsége keresztény, de meglepően sok felekezet van: az anglikán egyháztól a mormonig. Vasárnap szinte mindenki templomba megy és általában utána családi körben vagy a gyülekezeti tagokkal közösen ráérős, nagy ebéd van. Evés előtt általában imádkozni szoktak, még a hotelben is tanúja voltam reggelik során.
A hiten kívül a másik alappillér a család. Jellemző, hogy több generáció él együtt, de ha nem, akkor is gyakran találkoznak. A távoli rokonokra is bármikor lehet számítani, erős az összetartás a tágabb családi körben.
A térség majd minden szigetén különös látnivalót jelentenek a második világháborús roncsok mind a földön (tankok, repcsik, ágyuk), mind a búvároknak a vízben (elsősorban hajók, de akadnak elsüllyesztett járművek is).
Sehol nincsenek kéregetők. Bár kevesen dolgoznak állásban, a lakosság zöme mezőgazdaságból, halászatból él. Megtermelik, amire szükségük van, a többit pedig eladják a piacon, abból fedezik a ruházkodást, oktatást.
Nagyon egyszerű, visszafogott életet élnek, sehol nincsenek hivalkodó otthonok. Fontos számukra az „island time”, hogy mindennek megadják az időt: hitnek, családnak, pihenésnek.
Általános praktikus információk
A bal oldalon vezetnek, kicsit kaotikusan, de azért nem egy Grúzia vagy Nápoly. Az egyetlen ország, ahol a számunkra ismerősebb jobb oldali vezetés terjedt el, az Vanuatu.
Mindenhol a háromágú ausztrál konnektort kell használni.
A tömegközlekedés esetleges, ha van is, minden busz igazi matuzsálem.
Láthatóan nincs hova tenni a szemetet. Egyrészt a tengerpartok is elkeserítően szemetesek, másrészt lépten-nyomon látni az út szélén hagyott roncsautókat.
Melyik szigetre menjek?
Attól függ, mennyi időd van és mi érdekel. Íme, a rövid összegzés a felkeresett szigetekről.
Salamon-szigetek
A reptérnek helyet adó fő sziget erőssége az, hogy itt van a legnagyobb „kínálat” második világháborús roncsokból. Ezen a szigeten elég 1-2 nap, nyaralni inkább a távolabbi szigeteken lehet, ahova belső járatokkal lehet továbbutazni. Ott kiépítettebb az infrastruktúra (hotelek, búvárcégek), de a fürdőzésen és vízi sportokon kívül nincs sok programlehetőség.
Mivel én nem vagyok pancsolós, nekem elég volt a fő sziget, ahol három éjszakát töltöttem, így mindent kényelmesen megnéztem.
Kiribati
Kiribatit nehéz jó szívvel ajánlani. A reptérnek helyet adó szigeten voltam csak három éjszakát, de elég nehéz volt ezt az időt értelmesen eltölteni, nincs igazán mit csinálni. Ráadásul fürödni se nagyon lehet, elég szennyezett a part. Sokkal tisztább a víz a távolabbi kis szigeteken, de azokra elég nehézkes eljutni és meglehetősen nomádok a körülmények.
Nauru
Nauruban az az érdekes, hogy teljesen körbe lehet sétálni, amit kevés országgal tud megtenni az ember. Látnivaló itt sincs sok, és két okból is kicsit nyomott a hangulat. Egyrészt nagyon érződik, hogy korábban ez egy gazdag ország volt a foszfátkitermelésnek köszönhetően, de mostanra elszegényedtek és nem találják a helyüket. Másrészt az ausztrál menekülteket táboroztatják itt, amiért nagyon sok kritikát kapnak. Fürödni itt sem lehet. A part nemcsak szemetes, de tele van szúrós korallokkal is. Bőven elég volt az itt töltött két nap, három éjszaka. Csak országokat gyűjtőknek ajánlom.
Vanuatu
Az előző kettőnél jóval derűsebb és tisztább ország. A fő szigeten, Efatén is akad pár érdekes látnivaló, ahol én voltam: vízesés, nagyon kék természetes medence, hatalmas világörökség barlang. Az igazán izgalmas látnivalók lelőhelye azonban két másik sziget: Tanna és Santo. Az előbbi sztárja a Yasur-vulkán, amely a világ legkönnyebben megmászható, aktív vulkánja. Santo pedig kifejezetten bővelkedik különleges látnivalókban: itt található az ország legszebb strandja, a Champagne Beach, számos úszásra is alkalmas tó, egy izgalmas barlang és a búvároknak egy elsüllyedt luxus óceánjáró hajó.
Itt a fő szigetre egy-két napot érdemes szánni, Tannára is talán kettőt és Santora akár hármat-négyet.
Fidzsi-szigetek
Bár talán a leglátogatottabb az egész térségben, nekem annyira nem jött be a Fidzsi-szigetek, de csak azért, mert én nem vagyok a resortok nagy rajongója. Ez az ország elsősorban arról szól, hogy megérkezik valaki a nemzetközi repülőtérre, majd azonnal továbbáll valamelyik sziget egyik resortjára és ott tölt egy hetet pihenéssel, vízi sportokkal. Ez nem az én világom, de akinek igen, annak ez az ország szép kis szigeteket kínál.
Tuvalu
Teljesen irracionális, de Tuvalu lett a kedvencem. Ide volt a legdrágább a repülőjegy, itt volt a legnagyobb forróság, csak itt nincsenek turisztikai látnivalók és csak itt kellett hadakoznom csótányokkal a fürdőszobában. Igazán az égvilágon semmi észszerű okot vagy magyarázatot nem tudok felhozni rá, de végig valamiféle gyermeki ujjongó állapotban voltam. Egyszerűen imádtam délutánonként a repülőtér kifutópályáján a sportversenyeket és a helybéliek mosolygó életörömét. Két napot voltam, ez nekem pontosan megfelelt.
Szamoa
Vanuatun kívül a másik ország, amit „benéztem”, azaz amire több időt kellett volna szánni, mert nem a repülőtérnek helyet adó sziget a legizgalmasabb. Már a fő sziget is jó kis ízelítőt adott abból, micsoda édenkert ez az ország, de jobb lett volna, ha van még legalább 2-3 napom elutazni a nagyobbik szigetre, Savai’i-ra. Itt jóval kevesebben laknak és még több a természeti látványosság – főleg vízesések, barlangok és hűs, csobbanásra alkalmas tavak.
Cook-szigetek
Ha a bakancslistán egy igazi filmszerű strand szerepel, ahol a víz színe az egész áttetsző halványzöldtől a mély kobaltkékig ezer árnyalatban pompázik, akkor nem kérdés, hogy a Cook-szigetekről van szó – egész pontosan Aitutakiról. Egyértelműen a legszebb a felkeresett helyek közül és itt pont jó volt a belőtt idő: két nap Aitutakin és másik kettő Rarotongán. Persze többet is el lehet lébecolni, de a fő látnivalók ennyibe beleférnek.
Tonga
Az egyetlen, ahol túl soknak bizonyult a betervezett idő, a négy nap, ugyanis sietősen egy, kényelmes tempóban két nap alatt is végigjárható minden érdekesség. Itt azonban a repülőjáratok menetrendje miatt maradtam ilyen sokat és végül is nem volt baj, mert volt időm megírni ezt a blogbejegyzést:-))
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)