Provence látnivalók

Provence látnivalók

Provence neve a végtelen levendulamezőkkel, bájos kisvárosokkal és romantikus regényekkel kapcsolódik össze. Különösen Peter Mayle 1989-es könyve, az „Egy év Provence-ban”, illetve az ennek folytatásaként megjelent további regények tették felkapott desztinációvá ezt a vidéket. Provence a most oly divatos „slow travel” igazi hazája, ahol érdemes tényleg lelassulni és minden apró részletet kiélvezni.

Verdon-szurdok

Miután eltöltöttem egy hetet Cote d’Azur hangulatos kis városkáiban és tudtam, hogy újabb egy tucatnyi települést keresek fel Provence-ban is, kikapcsolódásként beiktattam két napot, amikor lakott területek helyett inkább a természetben bóklásztam. A Verdon-szurdok úgy másfél óra a tengerparttól, Nizzától, de egy egészen más világ. A látogatást nem lehet elsietni. Ez ugyanis nem arról szól, hogy odamegy a turista, lő két szelfit egy kilátónál és megy tovább. A kanyon úgy mutatja meg igazi szépségét, ha a peremén körbevezetünk, ami minimum két óra, megállva a panorámapontokon, és ha még mindig van idő, bérelünk egy vízibiciklit vagy kajakot a szurdok végében fekvő azúrkék tónál, hogy még mélyebbre hatolhassunk be a kanyon belsejébe. Ez utóbbira sajnos nekem nem volt idő, de megnéztem alulról, felülről és megálltam a legbájosabb településen, az 5. században egy szikla tetejére épült Moustiers Sainte Marie-ben.

Provence látnivalók, Verdon-szurdok

Calenques Marseille

Marseille felé közeledve, Cassis környékén is különleges sziklás tájjal találkoztam, bár ez egészen más volt, mint a Verdon-szurdok. Egyrészt itt nem vörösesek a sziklák, hanem világosszürkék, másrészt pedig sokkal nagyobb mindenütt a tömeg. Ami ugyanaz, az a víz meglepően kék színe, mintha legalábbis a Bahamákon lennénk.

Provence látnivalók, Calenques

Amikor megérkeztem Marseillebe, maradt némi hiányérzetem, mert a női megérzésem azt súgta, ez a Calenques nemzeti park többet tud annál, mint amit láttam belőle. Egyértelmű volt, hogy ezt nemcsak a sziklák tetejéről, hanem a vízről is érdemes lenne megnézni – kajakkal vagy kirándulóhajóval. Szerencsém volt, érkezésem délutánján épp indult egy bő kétórás sétahajózás a város kikötőjéből a Croisieres-Marseille-Calanques szervezésében.

Provence látnivalók, Calenques

Bár az eredetileg kiírt délután 3 órás hajóra már nem volt jegy, fél órával később indítottak egy újabb hajót, erre sikerült felférni. Mindenesetre meglepődtem, hogy bár a főszezonnak vége, így is megtelnek a hajók, úgy látszik, ez egy igen keresett program. Még jó, hogy gyorsan eldöntöttem, mert másnap – esős idő lévén – nem indult egy túra sem. Tipp: még ha hétágra süt is a nap, vigyetek egy felsőt, mert a hajón elég cúgos az idő!

Provence látnivalók, Calenques

Marseille

Jó régen, úgy 15-20 éve jártam már egyszer Provence-ban és akkor úgy maradt meg bennem Marseille, hogy egy meglehetősen félelmetes város. Mindenképpen látni akartam akkor a híres, vagy inkább hírhedt kikötőjét, de eléggé meg voltam szeppenve.

Most azonban egy egészen más hangulat fogadott. 2013-ban Marseille volt Európa egyik kulturális fővárosa és igencsak alapos ráncfelvarráson esett át. A kikötőben most vidáman ringatóztak a hófehér jachtok százai, a parton pedig vadonatúj, vagány múzeumok virítottak. Még ha nem is annyira fényűző és elegáns, mint oly sok társa a francia Riviérán, Marseille-nek most már nem kell szégyenkeznie.

Provence látnivalók, Marseille

A kikötő végében áll az Európai Civilizáció Múzeuma (MuCEM), ahol nem is a tárlatok anyagai igazán izgalmasak, hanem maga az épület. Az izgalmas modern múzeumot egy híd köti össze a 13. századi erőddel. Tele van az egész terület jobbnál jobb pihenőhelyekkel, kuckókkal és zugokkal – akár szabadulójátékot is lehetne itt rendezni, én mindenesetre alig találtam meg az utat a következő célpontomhoz.

Provence látnivalók, Marseille

Pedig az, a Villa Méditerranée a szomszédban áll, helyes kis medence közepén. Sajnos ez már egy ideje zárva tart, úgyhogy csak kívülről lehet megcsodálni.

Provence látnivalók, Marseille

Ezután irány a Basilica Notre Dame de la Garde, ahova gyalog is fel lehet kaptatni, vagy az igen turistás, de valljuk be, kényelmes kis vonatocskával (ami igazándiból busz). Remek panoráma nyílik a kikötőre és Dumas „Monte Cristo grófja” által halhatatlanná tett If várára.

Provence látnivalók, Marseille

Aztán vissza a kikötőhöz és belevetettem magam a város legrégebbi részébe, a Le Panier negyedbe, ahol a kis sikátorokban bohém kis boltok bújnak meg.

Provence látnivalók, Marseille

A szállásom a Hotel Mercure Canebiereben volt, remek helyen, alig pár perc sétára a kikötőtől. Ahhoz képest, mennyire központi helyen van, nagyon csendes volt a szobám, igaz, szóltam, hogy a legfelső emeleten legyen. A reggeli is bőséges volt, talán az az egyetlen negatívum, hogy nincs parkolója, így az autót egy közeli parkolóházban kellett hagyni (16 euró/nap).

Két estém volt, így két éttermet próbáltam ki vacsorára. Az egyik a Miramar étterem, közvetlenül a kikötőben, ami a hatalmas adag boullabaisséről híres – ez ugyanis Marseille ikonikus fogása. Kicsit túl sok is volt a felszolgált adag, nekem a szívem szakadt meg, hogy a felét ott kellett hagynom. A boullabaisse legalább négyféle halat tartalmaz, és két részletben szolgálják fel: először kihozzák a sűrű halászlét, aztán pedig magát a haltálat. Kísérőként apró pirítósokat szolgálnak fel fokhagymával és sűrű chilis majonézzel (rouille). Egy rendes adag két főnek is bőven elég.

Provence látnivalók, Marseille

A második estémen a kikötő másik oldalán fekvő negyedbe mentem, itt is sok étterem sorakozik. A Paule et Kopa vendéglőben egy másik specialitást, a sajtos padlizsánt kóstoltam, itt se spóroltak a mennyiséggel.

Marseille nagyon multikulti város rengeteg bevándorlóval. Ennek mindig nagy előnye, hogy sok konyha képviselteti magát, úgyhogy gyakorlatilag bármire rákívántok, legyen az vietnami pho vagy thai zöld curry, itt biztos lesz!

 

Hasznosnak találod ezt a bejegyzést? Ha igen, támogathatod a munkámat úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha a most tervezett utazáshoz vagy bármikor a jövőben szállást keresel, akkor ERRŐL A LINKRŐL NYISD KI A BOOKING-OT. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, a genius kedvezményed is megmarad. A rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot.

Ha pedig jegyeket vennél a getyourguide-on, a bejegyzésben ajánlott programok fotóira kattintva vagy ERRŐL A LINKRŐL INDULJ. Köszönöm!:-)

 

Három nagyon népszerű program Provence-ban, foglald le őket itt:

Powered by GetYourGuide

 

Aix-en-Provence

Aix-en-Provence, vagy ahogy mindenki becézi errefelé, Aix a művészek, diákok és szökőkutak városa. Számos festő alkotott a környéken, közülük a legnevesebb Cézanne, aki egyenesen odáig volt ezért a városért. Ő fogalmazta meg, amit sok mai lakó is érez: „Ha itt születtél, reménytelen a helyzet, mert máshol soha nem lesz jó”.

Cézanne életének állomásait egy speciális sétán is nyomon lehet követni, ehhez térképet a meglepően nagy turistainformációs irodában tudnak adni. Ha máshova nem is jut el valaki, Cezanne egykori stúdiója kötelező program!

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

A diákok városának is hívhatjuk, ugyanis a közel 150 ezres lakosság egyharmada diák – köszönhetően az itt székelő egyetemeknek.

Aix-et az „ezer szökőkút városának” is hirdetik, ami egy csöppet túlzás, lévén mintegy 80 szökőkút van a városban. De ez csak az egykori könyvvizsgáló múltamból fakadó kötekedés, magam is belátom, hogy a „nyolcvan szökőkút városa” nem annyira ütős szlogen. És hát a 80 is tekintélyes, úgyhogy soha ne úgy beszéld meg a találkozót, hogy „akkor este a szökőkútnál!”

Míg a Cote d’Azuron girbegurba utcák és fagylaltszínű házak fogadtak, itt mértani pontossággal futnak az utcák és egységes aranyszínben pompáznak az egykori paloták.

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

Régen minden ház egy-egy család otthona volt, ma már lakásokra szabdalták őket, de a város barokk eleganciájából ez egy csöppet sem vesz el. Az utcáról ugyan nem látszanak, de a házak mögött csodás kertek bújnak meg – ezt csak néhány helyen lehet tetten érni, például a ma már múzeumként üzemelő luxuslakóház, a Caumont Art Center esetén.

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

Itt nem csak neves tárlatokat lehet megnézni, de azt is, hogy élt egy módos család a 18. században. Sőt – egy kitűnő kávézó is van itt romantikus termekkel, de akár a kertbe is ki lehet ülni. Én szuper salátát ebédeltem, de majd elsírtam magam a süteményes pult előtt, olyan jól nézett ki minden.

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

Aix-nek saját süteménye is van, a több száz éves múltra visszatekintő calisson, finom mandulás hajócskák. Az igazit szigorú előírások szerint csak itt készítik, de találtam egy calisson receptet a neten, ha valaki otthon mégis neki akar látni. A helyzet komolyságát jellemzi, hogy nemcsak saját múzeuma van az édességnek, de minden év szeptemberének első vasárnapján meg is áldják a Saint-Jean-de-Malte templomban! Akad persze egy csomó más édesség is, például a rendkívül népszerű madeleine.

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

Nekünk magyaroknak különösen kedves program a Vasarely múzeum. Itt Gergő, az Erasmusos diák ült a jegypénztárban, úgyhogy magyarul is ki tudtam kérdezni az épületről és az alkotásokról. Egy évre keresnek mindig egy fiatalt, általában Magyarországról. A múzeumban található kis lakást ingyen megkapja a jelentkező, plusz pár száz euró havi apanázst, ráadásul csak heti 4 napot kell dolgozni. Szerintem remek lehetőség! Én meg rájöttem, pont a múzeumhoz öltöztem:-)))

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

A múzeumok közül a legkülönlegesebb talán a Granet XX, a Musée Granet kihelyezett részlege. A fő intézményben igazi nagy klasszikusok, Rembrandt, Cezanne, Picasso művei lógnak a falakon. Az XX egy bővítés eredménye, amit egy kápolna renoválása tett lehetővé. Itt az egykori templomban többek közt Renoir, Monet, Van Gogh munkáit találjuk.

A várostól úgy 20 perc autóval a Chateau La Coste, egy érdekes komplexum. Ír tulajdonosa beleszeretett a lankás tájba, és először egy szőlőültetvényt és borfeldolgozó üzemet hozott létre. Aztán lett egy étterem, majd egy hotel, sőt, művészeket is meghívott, hogy alkossanak valamit a területen. Úgy volt vele, ez a táj mindig is otthont adott kreatív embereknek, a „régiek” mellé illenének ide kortárs alkotások is. Minden nagyon szép, de nekem a legszebb a rezidens vörös cica, Karamell volt:-)

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

Szállásom a háromcsillagos Hotel Rotonde-ban volt, ahonnan szinte mindent elértem gyalog. Zárt,  ingyenes parkoló tartozik hozzá, ami nagy előny volt. Az egész személyzet nagyon kedves volt, de különösen a Segesvárról érkezett recepciós.

Az első estémen a La Fromagerie du Passage nevű érdekes helyen vacsoráztam, aminek a földszintjén sajtbolt, első emeletén bár, második emeletén pedig étterem van. Az étteremben is a sajttálak és sajtos saláták az erősségük, én remekbe szabott burratás salátát ettem. A második estémen a Jardin Mazarin étteremre esett a választás, ott se csalódtam.

Ami még egy nagyon cuki hely, az a Book in Bar – egy könyvesbolttal egybekötött kávézó, kicsit olyan, mint nálunk a Massolit.

Aix-szel kapcsolatban fontos praktikus információ, hogy a belvárosba egyáltalán nem lehet autóval behajtani, az autót kint kell parkolókban letenni. A hangulatos óvárosi részen csak gyalogos forgalom van, illetve hatszemélyes kis elektromos buszok három fix vonalon – a helyiek is ezt használják!

Most ugyan jól megnéztem mindent, de érdemes lesz visszatérni: 2020-ban megnyitják Cézanne családi házát, ahol majd művészeket látnak vendégül, de persze kis múzeumi rész is lesz. 2021-ben pedig a világ legnagyobb Picasso múzeuma készül el a városban, amely 2000 alkotásnak ad majd helyet.

Provence látnivalók, Aix-en-Provence

Arles

Újabb város, újabb hangulat! Sőt – egyből öt új hangulat, ugyanis bár Arles egy nap alatt is bejárható, a turisztikai hivatal öt tematikus sétát is ki tudott alakítani: világörökségek, Vincent Van Gogh, reneszánsz, kortárs és a város környéki látnivalók (Montmajour Abbey, Camargue) témakörökre.

Arles látnivalók

Arles impozáns történelmet tud felmutatni, hiszen már a római korban is virágzó város volt és az abból a korból származó emlékek – a színház, az amfiteátrum vagy például a fürdő – a világörökségi listán is szerepelnek. A fantasztikus stílusú idegenvezetőm szerint míg a görögöknél az esztétika játszotta a főszerepet, hova is építsenek színházat (melyek ezért festői domboldalakba épültek), a rómaiak nem voltak ennyire cizelláltak. Egyszerűen felhúzták azt a város közepére, hiszen náluk a színház is politikai célokat szolgált, az uralmuk mutogatását. Mivel az akusztika sem igazán tökéletes, ma már nem is használják eredeti céljára, inkább csak könnyűzenei koncerteket tartanak itt.

Az aréna is remek állapotban van, ez tavasztól őszig bikaviadalok helyszíne. Az egykor 21 ezer nézőt befogadó csarnokban még ma is le tudnak ültetni 12.500 látogatót. Fontos megjegyezni, hogy nem a spanyol típusú bikaviadalt űzik itt, ahol leöli a matador szerencsétlen jószágot, hanem a camargue változatát. A bika szarvára pénzjutalmat reprezentáló szalagokat kötnek, és ezt kell onnan leszedni a bátraknak. A bikának semmi baja nem esik, sőt, igen tiszteletben tartják. Míg a spanyoloknál a matadorok a sztárok, itt a bikák a celebek. Nekem mindenesetre szimpatikusabb így:-)

Arles látnivalók

Vincent Van Gogh 1888 februárjában érkezett a városba és egyből rabul ejtette Provence hangulata – különösen a fények. 15 hónap alatt közel 300 alkotása született itt, így az itt töltött idő volt életének legproduktívabb korszaka. Ma már nem áll az az épület, ahol lakott, melynek egykori szobáját halhatatlanná tette az egyik művén. Áll még ugyanakkor a kávézó, melyet szintén megfestett (anno Terrasse du Cafe le Soir, most Cafe Van Gogh, de ne egyetek-igyatok ott, nem jó a színvonal), valamint a kórház, melynek árkádjai és kertje szintén szerepelnek egy festményén. Eredeti Van Gogh festmény nincs állandóan a városban, de van egy róla elnevezett intézmény, a Van Gogh Fondation, ahol időnként kölcsönkapnak párat – most, amikor ott jártam, négy alkotását tudtam megnézni.

Arles látnivalók

Bár kötelességtudóan végigjártam minden nevezetességet, számomra Arles két másik okból lett kedves. Egyrészt a legváratlanabb helyeken felbukkanó fák, bokrok miatt, melyek annyira szerethetővé tették az utcáit.

Arles látnivalók

Másrészt épp zajlott a fotófesztivál, hihetetlen színes program, több tucat helyszínen.

Arles simán hátradőlhetne, annyi nevezetességgel tudja bevonzani a látogatókat, de nem ül a babérjain, hanem lesz egy újabb dobása. Egy évtizedek óta elhanyagolt gyártelepen épp mostanság fejeznek be egy hatalmas projektet (LUMA). Számos egykori épületben kiállítóterek, rendezvényhelyszínek, művészstúdiók nyílnak, és egy vadonatúj építmény is magasodik a komplexum közepén, méghozzá Frank Gehry terve alapján.

Arles látnivalók

Mindezt sikerült besűrítenem egyetlen napba, igaz, reggeltől estig talpon voltam. Maradt még fél napom, akkor a környékre, a Camargue régióba kirándultam. Ide a turistainformációs irodában lehet dzsipes túrát foglalni. És hogy mit lehet látni? Lovakat, bikákat, rózsaszín flamingókat és más madarakat, tavakat és hatalmas sótelepet. No és rizsültetvényeket, ami bevallom, meglepetés volt, nem is tudtam, hogy a kontinensen is előfordul az ilyen. Itt egyébként jól megfigyelhető a kétféle bika: a spanyol viadalokban szereplőnek előre áll a szarva, míg a helyi békésebb játékokban versengőnek felfele.

Arles látnivalók

Az indulásom szombatra esett, akkor még gyorsan kinéztem a folyóparti piacra, mert egész Provence-ban ez az egyik legjobb!

Arles piac

A szállásom az Amphitheatre hotelben volt, méghozzá a tetőtéri Belvedere szobában, nem kevesebb, mint nyolc ablakkal, igazi körpanorámával:-) Az éttermek közül kettőt próbáltam: az Esperluéte szuper ebédmenüt kínál és nagyon ügyesen megoldották, hogy a fogásokat az IR diétámhoz illesszék. A másik ajánlott étterem a Gaudina, remek kis étlappal.

Arles látnivalók

Les Baux-de-Provence

Les Baux-de-Provence az egyik legkedveltebb kirándulási célpont Provenceban és nem nehéz megérteni, miért: a hegytetőre épült, falakkal körbevett kis falu meredek utcái, romos vára tényleg elragadó. Az autót a faluszélen kell hagyni, de itt nincsenek távolságok, a falu másik végében álló várba is 10 perc alatt odaérni gyalog.

Les Baux-de-Provence

Maga a romos vár nem akkora nagy szám, inkább csak az innen nyíló panoráma, úgyhogy a jegyet csak akkor érdemes megvenni, ha szép tiszta az idő. A faluban szinte minden ház kávézó, étterem vagy ajándékbolt, de azért akad pár látnivaló is. Van egy kápolna, ahol nagyon különlegesek a festett üvegablakok, oda érdemes benézni, illetve van egy múzeum kis vallásos, a karácsonyi jászolhoz készített szobrokkal (santon).

Les Baux-de-Provence

A legizgalmasabb azonban az egykori kőbányában nyitott multimédia show, a Carriéres de Lumiéres. A hatalmas sziklaüregek falait hatalmas kivetítőkkel elevenítik meg, közben hangulathoz illő zene szól. Egészen egyedi élmény! Két jótanács: egyrészt érdemes előre foglalni jegyet a neten, mert sokszor betelnek a helyek, másrészt vigyetek pulcsit, mert elég hűvös van bent.

Les Baux-de-Provence

Ha belefér az időbe, a falutól nem messze levő Montmajour apátság felé is el lehet kerülni.

Les Baux-de-Provence

Ménerbes

Ménerbes igazi első látásra szerelem kis település volt. Akárcsak Les Baux, ez is egy hegytetőre lett biggyesztve, de ide jóval kevesebben látogatnak el, így nyugodtabban lehet kószálni a meredek utcáin. Itt is a faluszélen kell hagyni az autót, de nincs is rá igazán szükség, nem nagy az egész település.

Ménerbes

Érdemes felkaptatni egész a hegy tetejére, a Maison de la Truffe et du Vin épületéig, majd onnan még a várfal mellett visszafelé indulva elbaktatni a toronyig, mert onnan nyílik a legjobb kilátás. Peter Mayle rajongóknak kötelező ez a falu, itt lakott ugyanis az író, sőt, az Egy év Provence-ban is itt játszódik.

Ménerbes

Lacoste

A következő falu Lacoste volt, ismét egy más hangulat. Először azt hittem, mindenki szunyókál a forró délután, mert egy lélek nem volt az utcákon.

Lacoste

Aztán hirtelen három nagy csivitelő diákcsoport is feltűnt, egy-egy kísérővel. Láthatóan orientációs sétán voltak, mint később megtudtam, egy művészeti iskola diákjaiként. A településen levő iskolának ugyanis egy amerikai egyetemmel van kapcsolata, így minden szemeszterben vagy száz diákot fogadnak.

Lacoste

Lacoste

Bonnieux

Érdekes, milyen hamar átáll az ember – a kétmilliós Budapestről érkezve csak néhány napot kellett eltölteni pár száz fős nyugodt kis falvakban, hogy aztán az 1300 fős Bonnieux már hirtelen nagynak tűnjön. Nehézkesebb volt a parkolás, nagyobb volt a forgalom – itt nem is volt kedvem sétálgatni, csak kattintottam egy fotót a várfalról és már indultam tovább.

Bonnieux

Roussillon

A nap végén aztán befutottam a végállomásra, a Luberon nemzeti park központjában fekvő okker színű városba, Roussillonba.

Rousillon

Az egész Luberon nemzeti park apró, hegytetőkre épült falvak, végtelen szőlőültetvények és levendulaligetek, elhagyott apátságok vidéke. Híresek a piacai, érdemes úgy időzíteni az utazást, hogy valamelyikbe eljussunk. Aptban szombaton van, Gordesben kedden, Ménerbesben csütörtökön és így tovább: ITT a teljes naptár.

Maga Roussillon kőbányáiról híres. Az okkert már a római időktől kezdve bányászták itt,  és edények, házfalak festésére használták. A városban ma is csak 40 meghatározott árnyalatra lehet festeni az épületeket, az egységes városkép érdekében. Sőt, a település közkedvelt cicája, a főtéren levő étteremben tanyázó és vendégektől kunyeráló macsek is fakó vörös színű – pompásan illik az összképbe.

Rousillon

A szállásom a Maison des Ocres hotelben volt, ami a város tipikus színében pompázik. Este a La Treille étteremben vacsoráztam, ahol nem spóroltak az adagokkal.

Másnap reggel a település szélén levő okker-ösvényen indult a nap – komolyan, mintha legalábbis Arizonába csöppentem volna. Egy 30 és egy 50 perces túraútvonal lett itt kialakítva, amolyan tanösvény-szerűen, információs táblákkal. Ne vadonatúj fehér tornacipőben gyertek, mert annyi lesz neki!

Rousillon

A következő program az okker-üzem volt, az egykori gyár helyén létrehozott művészeti bolt. Itt egyrészt meg lehet nézni az ősrégi gépeket, másrészt nagyszerű festék lelőhely. Mint megtudtam, nagyon tartós a természetes okker – míg a szintetikus társai nem bírják sokáig, egy okkerrel lefestett épület még 25 év után is újnak tűnik.

Az okker tematikájú sorozat utolsó állomása az egykori okker-bánya volt, a várostól 7 kilométerre. Itt vezetett túrák vannak és jó tudni, hogy 10 fok van, szóval ne ilyen lenge nyári ruhában jelenjetek meg, mint én:-)

Rousillon

Gordes

A Luberon régióban kis túlzással nincs olyan település, amely ne nyert volna valahol, valamilyen „Franciaország legszebb faluja” díjat – Gordes sem kivétel. Sétálgatni is jó itt, de messze a legjobb a bevezető útról nyíló panoráma. Olyan elképesztő módon kapaszkodnak a házak a sziklafalba, hogy az ember szinte fél, az első nagyobb vihar lesodorja onnan őket.

Gordes

Gordes környékén van a Notre-Dame de Sénanque apátság is, ami képeslapok és turistafotók millióin szerepel, mert itt lehet elkattintani a tipikus Provencet képet: a lila levendulabokrok mértani sorát háttérben egy méltóságteljes templommal. Mivel ezt már annyit láttam, inkább most meg se néztem, mert csalódás lett volna a lila szín nélkül.

Fontaine-de-Vaucluse

Ha nem a sziklákra kapaszkodó falvak a gyengéid, hanem inkább azok, melyek egy folyópart két szélén húzódnak, akkor is van két tippem. Az egyik Fontaine-de-Vaucluse, melynek általában a fő látványossága egy sziklás terület, ahol egy barlangból misztikusan ered a la Sorgue folyó. Ez most a szokatlanul forró és száraz nyár miatt ki van száradva, úgyhogy csak a második legjobb dolgot lehet csinálni: ebédelni a folyóparti éttermek valamelyikében.

Fontaine-de-Vaucluse

L’Isle sur la Sorgue

L’Isle sur la Sorgue alig pár perc autóval az előző várostól és itt is a folyóparton ücsörgés, evés, kávézás a fő kunszt. Nagyon helyes az Olive et Raisin kávézó, ahol nemcsak az életem egyik legjobb gazpacho levesét ettem, de ki is lehet ülni közvetlenül a víz mellé a rakpartra.

L'Isle sur la Sorgue

Avignon

Az utazás végére négy világörökség maradt. Rögtön az első Avignon, amely a 14. század elején, mintegy 70 éven keresztül a római katolikus egyház központja volt – azaz nem Rómában, hanem itt székelt a pápa. Ez a néhány évtized jelentős építészeti emlékeket eredményezett, elsősorban a valaha épült legnagyobb gótikus palotát, a Pápák Palotáját, mellyel a város felkerült az UNESCO listájára. Manapság meglehetősen puritánok a termek, de egy tablet segítségével (histopad – mely ingyenesen jár a belépőhöz), megelevenedik a történelem. Nyaranta esténként félórás fényjáték (Vibrations) van a palota udvarán.

Provence látnivalók, Avignon

Nekem speciel jobban bejött az, amit a kőfejtőben láttam pár napja, ez inkább könnyed nyári szórakozás. Tipp a palota látogatásához: vagy nyitásra érdemes jönni vagy pedig délután. A város ugyanis rendkívül népszerű a folyami hajóstársaságoknál, és a rengeteg csoport mind 10 és 12 közt érkezik a palotába, ráérős reggeli után. Előzzétek meg őket! Ha nincs tömeg, talán ti is találkoztok Minidoc-kal, a palota egyik szárnyát elfoglaló archívum macskájával – szeret ugyanis az udvaron kódorogni. Kis vézna cica, mert már legalább 20 éves, de még tartja magát!

Provence látnivalók, Avignon

A második legnépszerűbb látnivaló az egykor 22 ívből álló híd négy megmaradt íve, a Pont d’Avignon, azaz az avignoni híd. Eredeti hosszát 1171 és 1185 között építették, de nagyon sokszor megrongálódott, míg az utolsó, 1668-as katasztrofális árvíz után feladták és romosan hagyták. Értelemszerűen magáról a hídról nem látszik jól a híd, szóval annyira nem muszáj erőltetni oda a belépőt, de három helyről is jól áttekinthető. A legegyszerűbben a folyópartról, kis kaptatatás után a palota feletti kertből (ez a két opció ingyenes), illetve sétahajóról (Croisiéres Mireio).

Provence látnivalók, Avignon

A város ad otthon Franciaország legnagyobb színházi fesztiváljának minden év júliusában, úgyhogy ha akkor jön valaki, jó előre foglaljon szállást.

Nekem a városban a legkedvesebb élmény az eddig látott talán legszebb, emeletes (!) körhinta volt. Egyszerűen akárhányszor láttam, belefeledkeztem kicsit a látványba. Meg is kérdezte egy apuka, ahogy mosolyogva néztem a vidáman vigyorgó kisfiát a hintalovon, irigykedem-e, és bevallottam, hogy igen:-)

Provence látnivalók, Avignon

Chauvet-barlang

Kevés titokzatosabb és vitatottabb tétel van a világörökségi listán a rajongók körében, mint ez az UNESCO helyszín. Az 1994-ben felfedezett Chauvet barlangban találhatóak az eddig ismert legrégebbi barlangrajzok. A 36 ezer éves (!) rajzokat rajtő barlang bejáratát 22 ezer éve elzárta, így a lenyűgöző vörös és fekete rajzok tökéletesen megmaradtak. Hogy ez így legyen a jövőben is, a hatóságok úgy döntöttek, nem nyitják meg a helyszínt a látogatók előtt, mert más barlangokban ez károsnak bizonyult. Hogy az érdeklődőknek mégis meg tudják mutatni, micsoda kincset rejt a vidék, 2015-ben létrehozták a barlang teljesen élethű mását. Itt most egyórás vezetett sétával lehet megnézni a kőfalakra festett medvéket, oroszlánokat, bölényeket és párducokat. Egyrészt így is mellbevágó élmény, másrészt bizonyára senki nem lenne boldog, ha teszem azt a Sixtus-kápolnába nem mehetne be, hanem mellette kellene annak reprodukcióját nézni. A világörökség-gyűjtők folyamatos vitában vannak, vajon kipipálható-e ez a tétel, különösen mert nem is a lelőhelyet magába foglaló zónában van a replika. Néhányan azt úgy orvosolják, hogy elmennek az igazi barlang bejáratához, de én nem voltan ennyire megszállott, hogy homályos leírások alapján fél órát gyalogoljak egyedül egy erdőben egy lezárt ajtóig. A magam részéről úgy döntöttem, ezt kipipálom! Fotózni nem lehet, úgyhogy képeket az interneten keressetek. Komoly érdeklődők Werner Herzog filmjét is megnézhetik az eredeti lelőhelyről.

Pont du Gard

Erről talán nem is kell sokat írnom. Az 50 méteres magasságával a világ legmagasabb római kori emléke az egyik legismertebb nevezetesség francia földön. Akárhány képet lát az ember róla, hatalmas élmény „élőben” látni!

Provence látnivalók, Pont du Gard

Orange

Az utolsó világörökség – és az utolsó állomás – ezen a dél-francia körúton Orange antik színháza volt. A világon csak három római kori színház maradt fent remek állapotban – ezen kívül egy-egy Szíriában és Törökországban. Bár látszólag szép délcegen áll, közelebbről megnézve látszik, hogy sok helyen morzsolódik, omlik a fal – úgyhogy jelenleg épp új tetőt készítenek fölé. Remélhetőleg így még sokáig megmarad az utókornak…

Provence látnivalók, Orange

Nagyszerű utazás volt és meglepően sokszínű. Provence nemcsak a levendulamezőkről szól, de nagyon sok látnivalót kínál. Érdemes rászánni az időt és szép lassan, faluról falura felfedezni – csak így mutatja meg valódi arcát…

Az utazás a francia turisztikai hivatallal , valamint a régiós Provence-Alpes-Cote d’Azur irodával együttműködve jött létre. Az útitervet magam állítottam össze, így az 100% “travellinás”, a szállások kiválasztása a partner hatásköre volt. A repülőjegyet az Air France biztosította. A leírtak, mint mindig, a saját véleményem tükrözik.

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)