Libanont már akkor elkezdtem nézegetni, amikor Ciprusra utaztam, hiszen ránézve a térképre feltűnt, Bejrút csak egy ugrás Larnakából, direkt járat híján nyilvánvalóan ez lesz a legkedvezőbb útvonal. De utánanézve a számomra mértékadó angol külügy honlapján úgy láttam, az ország határ menti része piros zóna, ahova semmilyen körülmények közt nem javasolják az utazást, és ide esik Baalbek is, ami engem leginkább érdekelt. Úgyhogy elengedtem a témát.
Utazás Libanonba
Május elejére épp egy másik utat szerveztem, konkrétan egy izraeli körutat, amikor egyre több dolog mutatott abba az irányba, hogy azt érdemes lenne őszre halasztanom. De akkor mi legyen helyette? Épp ezen töprengtem, amikor feljött az Instagramon néhány libanoni poszt. Lehet, hogy mégis oda kellene mennem? Utánakérdeztem egy-két utazós csoportban és kiderült, nem eszik olyan forrón a kását, Baalbek simán járható, csak az attól északra fekvő részek neccesek. Így meg is lett hamar a „beugró” az izraeli út helyett, úgyhogy néhány héten belül másodszor indultam Ciprusra. Libanonba ugyanis jelenleg nincs közvetlen járat, a legolcsóbb egy átszállásos verzió vagy Cipruson vagy Isztambulon át vezet. Bár utóbbi minimálisan olcsóbb volt, az érkező gép már sötétben szállt volna le, én pedig szeretek ennyire ismeretlen helyre inkább napvilágban érkezni, úgy kevésbé félelmetes:-)
Busz, szervezett túrák, bérautó vagy sofőr?
Miután megvettem a repjegyet, és nekiálltam összerakni az útitervet. A szokásos Lonely Planet, blogok, utazós csoportok kombóval szépen összeállt minden, a kérdés már csak az volt, hogyan járjam ezeket körbe.
Északi rész:
Keleti és déli rész:
Szóba jöhetett a tömegközlekedés, de a franc se akarta cipelni a cókmókját, főleg úgy, hogy naponta 3-4 helyet is meg akartam nézni. Míg busszal olcsón el lehet jutni pl. Bübloszba, az egyszerűen nem oldható meg helyi járatokkal, amit például én az első napra terveztem, hogy elsőként irány a Jeita Grotto, onnan Harissa, majd estére Büblosz. Ezek közt nem igazán vannak buszok, mindig vissza kellene térni Bejrútba. Így amit megspórol az ember a közlekedésen, elveszti szálláson, hiszen nem fér ez a három program egy napba (és pontosan ugyanez a helyzet a következő napokkal).
Sokan járják az országot úgy is, hogy egynapos szervezett túrákat tesznek Bejrútból és mindig ott alszanak. Viszont akármilyen kicsi is az ország, így van benne egy rakás holtjárat, hiszen mindig vissza kell térni a fővárosba. Ráadásul így nem éli meg az ember a vidéki városok kora reggeleit, napnyugtáit, ami mindig izgalmas. A napi túrák ára 95-115 USD közt ingadozik és mivel csoportosak, teljesen kötött a program.
Az egész utazást inspiráló bloggerkollégák, a Világjárócsalád tanácsára béreltem egy sofőrt az utazás egész időtartamára. Napi 100 dollárt fizettem neki, ez átlagban jónak bizonyult. Voltak napok, amikor csak 5-6 óra program volt, akkor elvileg túlfizettem, ha többet járok utána, az ilyen napokat 40-60 dollárból ki lehetett volna hozni. Viszont voltak nagyon hosszú, 10-11 órás napok is, akkor meg jóval drágább lett volna más sofőr. Arról nem is beszélve, hogy néhányan nem mernek elmenni Baalbekbe vagy Anjarba, illetve van, aki nem vállalja be a Hezbollah által ellenőrzött déli részt (Türosz). Az én vezetőm viszont mindenhova elvitt:-)
Persze felmerült az autóbérlés is, hiszen mindig az a kedvencem, legtöbbször azzal megyek. A legolcsóbb napi díj 30 USD és mivel rendkívül kaotikus itt a közlekedés, elkerülhetetlen a teljes biztosítás, ami kb. ugyanannyi. Plusz hozzájön a benzin, úgyhogy naponta átlag 20-30 dollárt tudtam volna spórolni. Cserébe sose tudtam volna, melyik út járható és melyik nem – hiába a google térkép, az egyrészt sokszor megbízhatatlan itt, másrészt nem mutatja, hol rongálta meg az utat a hó, merre nem tanácsos csempészbandák miatt menni (Tripoli és Baalbek közt a google által javasolt úton), illetve hova kell engedély (Türosztól délre). Szintén az autóbérlés ellen szól, hogy a városokban rendkívül nehéz a parkolás, többször aludtam a souq közepén, ahol konkrétan lehetetlen. Na és az is megnyugtató volt, hogy ha valahol kiszálltam nézelődni, akkor mindig ott maradt a sofőr az autómban a csomagokkal, nem kellett félni, hogy ezt feltörik vagy ellopják.
Így hát amikor kisétáltam a bejrúti reptéren a kapun, ott várt Khalid és ő volt a sofőröm kísérőm az egész úton. Apropó, a repülés. Egy szép nagy gépen ültünk, de talán csak tizen lehettünk. Mennyire vágyom ilyen szellős gépre tengerentúli utakon, most viszont alig félórát jöttünk. Mindenesetre a gép létszáma jól mutatta, hogy ez nem egy ibizai járat, Libanonba nem özönlenek a turisták…
Mivel este érkezett a gép, aznap már nem volt semmi program, csak elmentünk a szállásra (Bella Rosa Apartmant, 39 USD)
Másnap Khalid hajszálpontosan érkezett és először elintéztük az ilyenkor szokásos köröket: helyi SIM kártya beszerzése és pénzváltás. Sokkal könnyebb volt így, hogy volt helyismerettel rendelkező vezetőm, különösen mert épp munkaszüneti nap volt, így alig voltak nyitva üzletek.
A pénzváltásnál csak azért nem sokkolt, hogy 1 USD 26.500 helyi pénz, mert már tudtam korábban – mindenesetre egyből multimilliomos lettem. Abban is jól jött Khalid, hogy a javaslatára megcseréltük az első és második napi programot, mondván, hogy a főváros környéki nevezetességek, különösen a Jeita grottó (ahol kezdeni akartam) tömve lesznek a szünnapon kirándulókkal, úgyhogy egyből a második napi programmal kezdtünk (mivel Libanonban nincsenek óriási távolságok, nem volt gond, hogy a szállást nem így foglaltam).
1. nap: Aaqoura, Baatara Gorge, Rachana, Büblosz
Erre a napra három helyet néztem ki és érdekesség, hogy ebből kettő még a helyi idegenvezetőmnek is új volt, pedig jó ideje vezeti körbe az országban a turistákat. Na de nem travellinákat:-)
Bejrútban csak a Galamb-sziklákat néztük meg a tengerparti sétány mellett, a város fő természeti érdekességét.
Aztán indultunk is országjáró körutunkra. Első utunk az Aaqoura környéki tavakhoz vezetett. Sajnos arra a pontra, amit kinéztem a netről fotók alapján, nem tudtunk eljutni, a nemrég elolvadt hó ugyanis annyira megrongálta az utat, hogy azt javításra lezárták. A micsoda? A hó? Igen. Libanonban a térség országaival ellentétben nincs sivatag, van viszont hó, az országban kifejezetten népszerű síterepek is vannak. Ezen jól meglepődtem, de szerencsére azért fagyok nem voltak, a hegytetőn is elég volt májusban egy póló. A kis fennakadás ellenére is sikerült azért lefotózni néhány tavat, ha nem is pont azokat, amiket eredetileg akartam. Itt mindenesetre világos lett, miért is hívják Libanont a Közel-Kelet Svájcának – a hegyek egyszerűen fenségesek!
A következő megállónk a Balaa (máshol Baatara) Gorge volt, egy nagyon különleges szurdok és vízesés, amelyhez nem láttam még hasonlót. A parkolótól a mindössze 10 ezer fontos belépő kifizetése után úgy 15 percet kell lebaktatni lépcsőkön és köveken a lezúduló vízeséshez. Sajnos nem voltak tökéletesek a fényviszonyok, plusz kordont is húztak, hogy megakadályozzák a turistákat, hogy túl közel menjenek, de utóbbi a csúszós kövek miatt érthető volt. Ezzel együtt akárhány vízesést is láttam már, abszolút lenyűgözött a látvány. Ilyen „emeletes” vízesést azért nem gyakran lát az ember. Fontos, hogy tavasszal vagy kora nyáron érdemes idejönni, mert augusztusban már gyakran egy csepp víz nincs.
Az utolsó kinézett hely Rachana volt. Mivel Khalid még nem járt itt és a google térképek nem mindig pontosak errefelé, sokat kérdezősködve találtuk meg. Három fiútestvér hozott itt létre egy művésztelepet, ahol évente szobrászati szimpóziumot tartanak, és az elkészült alkotásokat egy kertben állítják ki. De a legérdekesebbek nem is maguk a szobrok, hanem az egyik testvér lakóháza, amely organikus formáival Gaudi épületeire hajaz.
Este a szállásom Bübloszban volt, az Ahiram Hotelben találtam tengerre néző szobát 45 dollárért (ez a szálloda fent van a bookingon is, magasabb árakkal, közvetlenül írtam nekik és így egyeztünk meg az árban). Mivel még hétágra sütött a nap, amikor megérkeztünk, lesétáltam a strandra, ami közvetlenül a szálloda alatt van és kicsit feltöltöttem a D-vitamin készleteimet. Persze megnéztem azért a helyi várat és souq-ot is, Büblosz ugyanis világörökség!
Előre örültem, milyen szuper lesz nyitott ablaknál a tenger morajlására aludni el – sajnos ezt a tervemet keresztül húzta a hajnalig dübörgő zene. De pont ma volt az egyik legnagyobb ünnepük a helyieknek, mit tehettem… Ezzel együtt reggel 6-kor kipattant a szemem és ha már így jártam, lesétáltam a kikötőbe. Borsózott a hátam, amikor belegondoltam, hogy ez a föníciai kikötő volt a papirusz nemzetközi kereskedelmi központja, ezért az ebből készült könyveket biblosnak nevezték el – és a Biblia is erről kapta a nevét.
2. nap: Jeita Grottó, Harissa, Batroun
A második nap is viszonylag rövidke volt, reggel 9-kor indultunk és 2-re már végeztünk is. Csak két helyre mentünk el: a Jeita Grottóba és Harissába.
A grottó még úgy is érdekes volt, hogy láttam már millió cseppkőbarlangot. Nem meglepő, hogy Libanon annak idején ezt a nevezetességét jelölte a „Világ hét természeti csodája” listára. Bár csak a 14 döntős közé került be, a hét nyertes közé nem, egyesek szerint ennek csak az az oka, hogy Libanon kis ország, így nem volt elég helybéli szavazni. A belépő mindössze 20 ezer libanoni font (kevesebb mint egy dollár), de az egész országra jellemző, hogy alacsonyak a nevezetességeknél a jegyárak.
Két rész látogatható: a felső gyalog, az alsó pedig kishajóval. A parkolóból kis vonatot imitáló busszal visznek fel a felső részhez, gyerekeknek jó móka. A mobilt le kell adni és bezárják kis fakkokba, mert elvileg tilos fotózni. Általában utálom, hogy utazáskor két mobilt kell cipelnem, ugyanis egy SIM kártyát fogad be a fő készülékem, így mindig van egy másik nálam, amit helyi SIM-mel hotspotként használok (meg azért kicsit jó tartaléknak is). Most azonban vigyorogtam magamban, mert ez utóbbit adtam csak le, és a fő telefonnal nyugodtan tudtam készíteni képeket. Bár vallásos helyeken nagyon szigorúan betartom az ilyen előírásokat, úgy véltem, a barlangnak nem árthatok egy-két vaku nélküli képpel.
Ezután Harissa következett, ahol a fő móka felmenni a felvonóval (Téléférique) a hegytetőre, ahol egy hatalmas Mária-szobor és több templom áll. Természetesen a show-t a kilátás lopja el, legalábbis amikor tiszta az idő (nekem kissé fátyolos volt). A nap mélypontjának a jegyvásárlás bizonyult a felvonóra, a sorban állás ugyanis nem erőssége a libanoniaknak. Sokkal gyorsabban haladtunk volna, ha szépen vesz mindenki magának jegyet, de ehelyett a legtöbben a sorban elöl állónak nyújtogattak papírpénzeket, aki viszont egy idő után belezavarodott, kinek mennyi jeggyel és visszajáróval tartozik, így teljes káosz lett.
Kora délután befutottunk Batrounba, ahol az airbnb-n találtam szállást 35 dollárért (hotelek csak jóval drágábban voltak a bookingon, és talán csak 2-3). A kis kecó a souq kellős közepén volt egy elképesztően szűk utcában, az autó csak behajtott visszapillantóval fért el, többször is hálát adtam az égnek, hogy nem én vezetek.
Este sétálgattam a kikötőben, egész bájos ez a Batroun. A legérdekesebb egyértelműen egy föníciai fal, amely mint egy penge áll a parton. Ez eredetileg megkövült homokdűne volt, de a föníciaiak kövekkel megerősítették és azóta, konkrétan i.e. 1 század óta áll így stabilan a helyén. A célja dupla védelem volt – a hatalmas hullámoktól, valamint a betolakodóktól. Ma már csak a hullámtörő funkcióját kell ellátnia, de azt tökéletes csinálja:) Én mindig elámulok a római utakon, meg úgy általában mindenen, ami nagyon régi és még tökéletes működik – és mindig átfut az is agyamon, hogy mintha visszafele fejlődnék, mert amit ma építünk fel, az tuti nem áll majd kétezer év múlva, de jó, ha a kétszázat megéri.
Az elmúlt két nap, amikor minden flottul ment a sofőrömmel, elhalványult az a kezdeti szorongás, hogy mennyire ki vagyok szolgáltatva egy embernek, de késő délután lett egy rossz megérzésem. És hát milyenek a női ösztönök, este befutott egy üzenet, hogy meghalt Khalid apósa, holnap temetés, nem tud jönni. Kicsit összeszorult a gyomrom, ok, akkor kihagyunk egy napot. De már jött is a következő csipogás, hogy valójában három nap esik ki, mert az a gyászidőszak, amikor jönnek a rokonok látogatni. Visszagondolva nagyon szégyellem magam, de akkor leizzadva átfutott az agyamon, hogy engem átvágtak. Egy átlagdíjat fizetek ugyanis és az első két könnyű nap után jön igazán a neheze, és hát az első két napot nézve eléggé túl lett fizetve. De a telefon prüntyögött tovább, hogy már szólt a legjobb barátjának, akinek mindent elmagyarázott, ő is taxis és három napig ő veszi át a munkát. Küldte a nevét, fotóját, whatsapp számát és már írt is az új emberem, hogy holnap reggel pontban ott lesz. Nem állítom, hogy 100% nyugodt voltam, de már 95%-ban igen:-)
3. nap: Olívafák, cédrusok, Kadisha-völgy, Tripoli
Hagop persze már negyed 9-kor csörgött, hogy megérkezett, miután 9-re beszéltük meg, és Khalid is kétpercenként csekkolta, hogy minden ok-e. Úgyhogy nekivágtunk a leghosszabb, legfárasztóbb napnak.
Elsőként a Bechealeh környéki olívafákhoz, melyek a legidősebbek az országban és valószínűleg rangos helyezést érnek el ebben a versenyben világszerte is. Egyes internetes források szerint 6000 évesek, i. e. 4000-ből származnak. Ez ugyan elég hihetetlen, de a helyi turisztikai hivatal táblája is ezt hirdeti. Mindenesetre ha így van, elég sok mindent láthattak már – háborúktól a klímaváltozáson át járványokig. Egy legenda is fűződik hozzájuk, miszerint ezekről az olívafákról származik az az ág, amit elvitt a galamb Noénak, jelezve az özönvíz végét. Ez nem is annyira hihetetlen történet, mivel a Közel-Kelet akkoriban még teljesen víz alatt volt, viszont az olívafáknak helyet adó terület 1300 méteren van és ebben a korban minden bizonnyal ez volt a legmagasabban fekvő olajfaültetvény.
Folytattuk tovább az utunkat az öreg fa tematikán és felkerestük a legidősebb cédrusokat. Ez egy magyarnak Csontváry képein felnőne kihagyhatatlan program és abszolút felemelő élmény. A cédrusok olyan magasan nőnek, konkrétan 2000 méter felett, hogy pár hete még le volt zárva az út, és még most is hófoltok virítottak mindenfelé. Az „Isten cédrusai” park az utolsó lelőhelye a hegyekben korábban sokfelé fellelhető cédrusoknak, így szigorúan védett terület (és világörökség). És hogy mennyi idősek? A libanoni cédrus már feltűnt a 4000 éves Gilgames-eposzban, melyet gyakran a legkorábbi fennmaradt írásos műként tartanak számon. Az ókori világ egyik legelismertebb építőanyagának számított: a föníciaiak cédrusból építettek hajókat, az asszírok, babilóniaiak, görögök, rómaiak és perzsák pedig házakat és templomokat (például ebből készült a jeruzsálemi templom és Salamon palotája). Az egyiptomiak szarkofágokat is faragtak belőle, a gyantát pedig a mumifikációs folyamathoz használták fel. Az ősi és különlegesen szép fa Libanon zászlaját is inspirálta. A védett területet 2 kilométeres ösvényen lehet körbejárni, a belépő nem fix, hanem adományt kérnek. Az itt levő fák közül a legidősebbek úgy ezer év körüliek lehetnek.
Az utolsó kinézett program a Kadisha-völgy volt, ahova a sofőröm a google térképet követve indult el. Egy idő után láttam rajta, elbizonytalanodott, úgyhogy le is állt és megkérdezte egy faluban, jó irányba megyünk-e. Hát sajnos nem, így hatalmasat kellett kerülnünk. Na, ekkor megnyugodtam kicsit, nem volt teljesen haszontalan sofőrt bérelni, mert én nehezen értettem volna meg a helyiek magyarázatát, akik semmi idegen nyelvet nem beszéltek.
A Kadisha-völgybe elképesztően szép szerpentinen ereszkedtünk le, hatalmas sziklafalak és azokon lezúduló vízesések öleltek minket körbe. A völgy alján aztán le kellett állnunk a személyautóval, mert ott a kavicsos úton azok elakadnának. Van néhány strapabíró járgány, melyek elviszi a turistákat, mármint azokat, akik nem gyalog vágnak neki, mert a völgy kedvelt túraútvonal. Mi is átültünk egy járgányba, bár elég szkeptikus voltam, hogy elindul-e. Ránézésre olyan volt a tragacs, hogy ha rálehellek, összedől. Gyakorlatilag egy kasztni, se lámpák, se becsukható ajtó, se műszerfal, tényleg mintha a roncstelepről került volna ide. De ment rendesen, legnagyobb meglepetésünkre.
Kis zötykölődés után elértünk egy lépcsősor aljába, ott kellett felkapaszkodni az egyik kolostorhoz, jó kis kaptató volt. Hagop nem akart elengedni egyedül, hősiesen jött velem, pedig túlsúlya és cukorbetegsége miatt nehezen bírta az emelkedőt – egyszer félúton kicsit le is kellett ülnie. Fent egy idős apáca él, teljesen magányosan, csak néha jönnek látogatók. Elvileg túrázóknak ott is lehet aludni, nem drágán, de ellátás nincs. A völgyben már az 5. századtól kezdve éltek keresztény maroniták, akik az 5. századtól kezdve barlangtemplomokat, kőből faragott kolostorokat hoztak itt létre. A legizgalmasabb terület kb. 20 km hosszú, ahol négy templom található, de mi csak egy kis részt jártunk be és csak egy templomot kerestünk fel – az így is majd kétórás program volt (és 20 dollár a helyi sofőrnek).
Este Tripoliban az Azur Suites Hotelben szálltam meg, amely egy csodálatos régi ház, különleges enteriőrrel. Sajnos csak elég drága szoba volt szabadon, egy duplex, 65 dollárért, de nem volt energiám mást keresni, így maradtam ennél.
4. nap: Tripoli, Bejrút
Reggeli sajnos nem volt a hotelben, így a sofőröm először elvitt a helyi helyre, ahol fouk-ot kóstoltunk, ez ugyanis itt a városban a specialitás – babból készült püré, plusz babszemek, mindez melegen és olyan laktató, hogy Hagop szerint „cementnek” hívják (ha ezt reggelized, egész napra tele a gyomrod!)
Ma csak Tripoliban nézelődtünk, először a vasútállomásra vitettem magam. Hagop nagyot nézett és mondta, hogy de hát az már évek óta zárva, miért érdekel. Pont azért, magyaráztam neki csillogó szemekkel. Nem nagyon értette, de nem vitatkozott, elvitt. A romos épületet már benőtte a gaz, én meg határozottan nekivágtam. Hagop féltve kiáltott utánam, nehogy bemenjek, lehetnek ott kígyós és skorpiók, de megnyugtattam, otthon állandóan ilyen helyeken mászkálok. Sikerült találnom egy ösvényt a vonatokhoz, melyek leginkább érdekeltek, ott állnak ki tudja mióta benőve növényekkel.
Aztán felmentünk a citadellához, ott Hagop leparkolt. Én körbejártam magát az erődöt, ahol a pár múzeum mellett a kilátás is fenséges, kicsit ugyan fura volt az előtte parkoló tankarzenál. Aztán lesétáltam a souqba, megnéztem a mecseteket, és ami a leginkább érdekelt, a régen bezárt törökfürdőt.
Pont kezdődött a pénteki ima és hirtelen megállt az élet. Minden férfi leterített egy kis szőnyeget, kis sorokba rendeződtek az utcákon és tereken, és Mekka felé fordulva megkezdődött az ima. Nőket egyáltalán nem láttam semerre, nem tudom, hova tűntek.
Kora délután már vissza is érkeztünk Bejrútba. Amikor a térképen megrajzoltam az útvonalat, azt gondoltam, majd Tripoliból megyünk Baalbekbe, ami a holnapi program, de nagyon rosszul gondoltam. Az az út vezet ugyanis a tengertől Szíriába és kedvelt útvonala a csempészeknek, akik nem látják mindig szívesen az idegeneket. A helyiek szerint nem tanácsos arra menni, a sofőrök nem is vállalják be. Inkább javasolják visszatérni Bejrútba és úgy menni fel a hegyekbe, hiába nagy így a kerülő.
Bejrútban ezúttal a Beverly Hotelsben foglaltam szobát (60 USD), egy elegáns negyedben. Hatalmasat sétáltam a városban, megnézve leginkább a 2020. augusztusi nagy kikötői robbanás helyszínét, már amennyire meg lehetett közelíteni és sok megrongált épületet. Elég nehéz eldönteni, melyik miért romos, ugyanis volt, amit a robbantás, másokat meg a polgárháború tépázott meg, de sok olyan is van, amit nem fejeztek be, vagy pl. tűz áldozata lett. A legdurvább a város egyik különleges épületének, Zaha Hadid alkotásának a története, amit nem fejeztek még be, amikor megrongálta a robbanás, majd 2020 szeptemberében tűz is kiütött benne. Elég megtépázott így az egész látvány, de látszik, hogy az épület egyszer nagyon szép lesz.
Érdekes, hogy annyi hír zúdul már az emberre, hogy egészen elfeledkeztem a majd két évvel ezelőtti robbanásról, pedig nagyon durva volt. 200 ember meghalt, 80 eltűnt, 6000 ember megsebesült és mintegy 300.000 ember otthona semmisült meg. Nekik a mai napig nem fizetett a biztosító, mert nincs meg a felelős és annak megnevezéséig nem indítják meg az ügyintézést. Ezt már Rékától tudtam meg, aki rám írt az Instagramon, hogy itt él és ha van kedvem, találkozzunk.
Mivel ma úgyis korán végeztem és nagyon kíváncsi voltam, milyen egy itt lakó élete, elmentünk vacsorázni. A helyet kivételesen nem bíztam egy itt élőre, mert nagyon kíváncsi voltam Anthony Bourdain által felkeresett Le Chef étteremre. Ez is közel van a robbanás helyszínéhez és nagyon megrongálódott, ráadásul a korona miatt alig volt forgalma. Russel Crowe küldött komoly adományt a felújításra, plusz az ő felhívására más amerikai sztárok. A főétel, a sült csirke elég száraz volt, de a mezzék fenségesek. Különösen a humusz, ami egyértelműen életem legjobbja volt. Réka még egy romos házhoz is elvitt, úgyhogy újabb urbexeléssel zárult az este.
5. nap: Baalbek és Anjar
Ma először kicsit késett az új sofőröm, Hagop, ami nagyon nem jellemző itt. Mint kiderült, elesett este az anyukája, így a fél éjszakát az ügyeleten töltötték. Hajnalban keveredett haza, és próbált maga helyett mást küldeni, de mivel nem talált senkit, jött fáradtan, de hősiesen.
Két romváros volt a program mára, Baalbek és Anjar.
Baalbek a Közel-Kelet legfontosabb, legpompásabb római emlékének ad otthont, miközben maga a település már i. e. 3 évezredben (!) lakott volt. A legnagyobb épület, Jupiter temploma i.e. 60 és i.sz. 60 közt épült fel. 54 egykori oszlopából már csak 6 maradt fenn, de ezek a maguk 22.9 méter magasságukkal a legnagyobbak a világon. Régen úgy vélték, hogy óriások építették ezt a templomot és az építőkövek méretét elnézve szerintem is így lehetett. Az egyik ilyen kődarab például 19.5×4.3 méter, és mintegy 1000 tonnát nyom – hogy miképp mozgatták ezeket, az a mai napig rejtély.
A szomszédos épület Bacchus temploma, amit az ókorban „kistemplomnak” hívtak, holott jóval nagyobb, mint mondjuk az athéni Parthenon. Bár méretében elmarad Jupiter templomától, szépségben ezt bepótolja, minden bizonnyal ez a világ legszebben dekorált római temploma.
Az egész komplexum elképesztően szép és mindössze 10.000 libanoni font volt a belépő (kb. 200 forint). Ráadásul, mivel nyitásra érkeztem, az első egy órában enyém volt az egész terület – igazi mágikus érzés volt. Később is csak két kisebb csoport érkezett, úgyhogy tucatnyian voltunk a hatalmas templomokra, elfértünk…
Ellátogattunk a közeli régi kőfejtő területére is, ahol a világ legnagyobb kifaragott kövét megtalálták. A kő 21.5x4x4.5 méter, az oldalán fekszik és a helyiek „A terhes nő kövének” becézik (aki ugyanis megérinti, javítja az esélyét a termékenységre). Egész konkrétan Abdul Nabi Al-Afi volt az, aki kibányászta egy szeméthalom alól (bár nekem rejtély, ki az, aki egy ilyet véletlenül kidob:-))
Az úr időnként ott van most is a kávézóban, lehet vele beszélgetni, nekem is szerencsém volt találkozni vele.
Baalbek nemcsak egy kivételes római városnak, de az egész közel-keleti térség egyik leghangulatosabb szállodájának is helyet ad. Ez a Palmyra Hotel, ahova természetesen bekéredzkedtem és a szívem szakadt meg, hogy hagytam rábeszélni magam, hogy ne aludjak itt. A vezetőim nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy Baalbekben aludni veszélyes, menjek vissza Bejrútba, de ez az ütött-kopott hotel mégis maga a csoda. Persze nem való mindenkinek, hiszen az egy régi gyarmati hotel, amely soha nem volt felújítva, korszerűsítve, de nekem épp a kopottsága jön be. Olyan vendégek fordultak meg itt, mint Charles de Gaulle vagy Jean Cocteau – utóbbinak rajzai megtalálhatóak ma is a falakon. A bútorok valószínűleg vagy 100 évesek, de az egész olyan, mintha megelevenedett volna a Grand Hotel Budapest film.
Hazafelé még megálltunk Anjarban is, ami egy jóval kisebb romterület, de ez is nagyon szép a maga nemében. Bár első blikkre ez is római városnak tűnhet, nem az, hanem egy arab dinasztia, az Omajjádok egyik ősi fészke.
Az északi és keleti részt kilőttük, nyugatra meg ugye csak a tenger, úgyhogy maradt az ország déli része.
6. nap: Deir Al-Qamar, Moussa-vár, Beiteddine palota, Sidon
Reggel 9-kor Khalid jött értem, letelt a háromnapos gyász, amíg a barátja, Hagop helyettesítette. Sidon felé indultunk, de tettünk egy jó nagy kanyart a Chouf hegységbe, ahol nagyon közel egymáshoz van négy látnivaló.
Első megállónk a Deir Al-Qamar volt, egy bájos kis falu, amely a 17-18. század vidéki építészetének legszebb példája az országban. A főtéren egy mecset és néhány pompás, elegáns ház áll, egy-kettőbe be lehet kukucskálni.
Következettt a Moussa-vár, melynek története kicsit a mi Bory-várunkra hajaz, ugyanis itt is saját két kezével épített fel egy várat egy úr. Ő valójában már 14 éves korában eldöntötte, hogy szeretne egy várat építeni magának, de az egyik tanítója kigúnyolta – ez az iskolai jelenet meg is van örökítve viaszbábukkal a várban. Ott is hagyta az iskolát és várrestaurálásokon vállalt munkát, kitanulva a mesterség csínját-bínját. 20 évesen aztán vett egy kis földet és nekiállt a saját vára építésének, majd ezzel foglalkozott haláláig, 40 éven keresztül. A várban akkora fegyvergyűjtemény van, amely egy kisebb országnak elég lenne határai megvédéséhez, de találhatóak itt szép régi ezüstékszerek is. (A belépő 100.000 libanoni font, kicsit magasabb a megszokottnál, de ez ugye magángyűjtemény).
Ezután a Beiteddine-palotát kerestük fel, egy fantasztikus építményt, amely az arab építészet és az olasz barokk keveréke. Az elnök nyári rezidenciának használja, de néhány terem látogatható és érdemes is felkeresni. Csodálatos márvány és cédrusdíszítés van mindenhol, nem beszélve a kedvencemről, a színes ablaküvegekről (a belépő mindössze 10.000 libanoni font). Kertjében a járvány előttig, 2019-ig minden évben csodálatos művészeti fesztivált tartottak, ahol Jose Carrarastól Phil Collinsing számos világsztár fellépett.
A közelben régen három palota is állt, melyek közül csak egy maradt fenn, ez ma luxushotelként (Mir Amin Palace Hotel néven) üzemel. Leparkoltunk, bekérezkedtem, senki nem akadt fenn ezen, körbe lehetett sétálni.
Ebédelni egy nagyon különleges helyen álltunk meg. Ez a Shallalat al Zarka, a Baakline folyó kis vízeséseihez települt étterem, amely rendkívül népszerű a helyiek körében. Jó sok asztal van, de vasárnap lévén mind megtelt, még szerencse, hogy Khalid előre foglalt nekem. Van egy virágokkal feldíszített hajó is, ezt külön ki lehet bérelni, és ezen ebédelni a vízesés előtt ringatózva – hogy mennyi elképesztő, nézzétek meg a Világjáró család képén🙂
Sidonban nem igazán volt kínálat a bookingon hotelekből, de találtam egy kedves lakást az airbnb-n a tengerparton. 65 dollárért közvetlenül a parton vagyok, a szobámból a tengert látom, hallom!
7. nap: Beaufort-vár, Türosz
Másnap egy igazán festői helyre indultunk. Libanon déli részén, egy hegytetőn magasodik a Beaufort-vár, aminek az a különlegessége, hogy nemcsak a a középkorban használták a kereszteslovagok, de a 20. századi történelemben is szerepet kapott. Ez kiváló stratégiai helyzetének köszönhető, hiszen falairól körpanorámában belátható Libanon déli része, egészen a palesztin határig. 1982-ben komoly csata zajlott itt Libanon és Izrael közt, mely során utóbbiak foglalták el egy időre. A hadseregük csak 2000-ben hagyta el a várat az ENSZ folyamatos kérésére, azóta csak turisták keresik fel. Nem sokan merészkednek erre, félve a határ közelségétől, a helyi taxisom-kísérőm is először jött el ide. Bármilyen kíváncsi volt, nem jött fel velem a vár falaira, mert nem merte őrizetlenül hagyni az autóját, inkább elkérte a fotóimat.
Kora délután érkeztünk meg Türosz városába, itt is airbnb lakásom volt, a souq kellős közepén, kb. 70 dollárért. Nagy, két hálószobás lakás, nem volt szükségem ilyen nagyra, de csak ilyen nagyot találtam megbízható értékelésekkel a platformon (bookingon csak 100 USD feletti hotelek voltak).
8. nap: Türosz, Qana, Bejrút
Az utolsó kirándulós napunkon nem kellett sietni, nem volt sok program, csak 10-kor találkoztunk Khaliddal. Türosz (másik nevén Sour) világörökségi címet kapott, tele van ugyanis műemlékekkel, melyek a római korból és a keresztes hadjáratok idejéből származnak. Ezek közül jártunk be délelőtt néhányat, úgyhogy egy időre elég dózist kaptam oszlopokból, római utakból, diadalívekből. Nem annyira látványos, de jelentős emlék a régi stadion (hippodrom), ami a Ben Hur forgatási helyszíne is volt.
Miután körbejártuk a romokat, még kirándultunk egyet Qanaba. Már Türosz is siita rész, Qana pedig még délebbre van, Khalid nem is volt benne biztos, hogy nem kell-e engedély ide, de utánanézett és jöhettünk mindenféle bonyodalom nélkül. Qana a libanoniak szerint a kánai menyegző színhelye, ahol Jézus első csodatételét hajtotta végre, amikor is a vizet borrá változtatta. A tudósok még nem döntötték el, ez valóban így van-e, Qana pontos helyére ugyanis négy jelölt is akad (ez a falu Libanonban, illetve három Izraelben). A falu mellett egy grottó is híres lett, ahol néhány sziklarajzot találtak és manapság egyre több zarándok keresi fel.
Ezután már csak a fővárosban hajtottunk vissza, másfél óra volt a sztrádán. Kora délután érkeztem meg, és itt egy csodálatos resort-hotelben laktam: a Kempinski Summerland Hotel and Resort egy igazi ajándék volt a fárasztó út végén. Mivel másnap csak este indult a gépem, nagyjából 24 órát töltöttem itt, és nem is mentem már be a városba, kiélveztem az itteni szolgáltatásokkal minden percet.
Imádtam a szobámat, amihez saját kis kertrész és jacuzzi is tartozott, fantasztikusan békés volt itt olvasgatni, pihenni. A szoba tágas volt, csendes és minden kényelemmel felszerelt, ingyenes mini-bárral. Bár én rutinos és kritikus utazóként szinte mindig találok hibákat, itt nem sikerült egyet sem fellelnem – volt elég konnektor, az ágy mellett is, a sötétítő tényleg teljes sötétséget biztosított (ennek köszönhetően jó sokáig aludtam). A tornaterem tele volt vidám, színes felszereléssel (nem volt olyan sötét fekete minden, mint megszoktuk) és nagyon szuper volt a reggeli büfé is. Az éttermet is kipróbáltam az ebéd alkalmával, nagyon bejött a lazac-sashimi és a főételem, a tengeri sügér is.
Vannak más típusú szobák is, például olyanok, melyeknek teraszáról be lehet sétálni lépcsőkön a medencébe, de az emeleti szobák is kényelmesek, tágas teraszokkal. Van remek csúszdás gyerekmedence, és ami a legnagyobb különlegesség – ez az egyetlen hotel az egész országban, amely előtt homokos strand van (csak a vendégek számára nyitott).
Praktikus információk
Libanonba nem lehet beutazni, ha izraeli pecsét van az útlevélben. Akinek ilyen van, kénytelen csináltatni új útlevelet. Nagyon megnézik, nem érdemes kockáztatni.
Érdemes venni helyi SIM kártyát, nagyon olcsón lehet akár 10 giga adattal is kapni.
Cash is king. Sehol nem igaz ez annyira, mint Libanonban, a hitelkártyát gyakorlatilag sehol nem lehet használni. Vagy ha lehet is, nem érdemes, ugyanis akkor a hivatalos árfolyamon váltják át a helyi libanoni fontot devizára, és az köszönő viszonyban nincs a „valósággal”, azaz a feketepiaci árfolyammal. Egy dollár hivatalosan per pillanat 1500 libanoni font, a váltóknál viszont az amerikai valuta 26.500 fontot ér. Így az egész utazás összes várható költségére (plusz kis tartaléknak) muszáj elég készpénzt hozni. A legpraktikusabb a dollár, az ugyanis amolyan nem hivatalos, másodlagos fizetőeszközként is szolgál. Szállodákban, éttermekben sokszor elfogadják, de kisebb kiadásokra (egy víz, egy buszjegy, belépők) a helyi pénz kell, úgyhogy valamennyit kell váltani. Célszerű letölteni a Lira Rate applikációt, ott mindig látni a napi nem hivatalos árfolyamot.
Az időjárás most májusban nagyon kellemes volt, maximum 23-25 fok, mindig kis szellővel, így soha nem volt nagyon melegem. Kánikula júliustól szeptemberig van, az év többi hónapjában bármikor élvezhető a vakáció.
Szinte minden nap van hosszabb-rövidebb áramszünet. Így célszerű pakolni elemlámpát tartalék elemekkel, illetve egy nagy teljesítményű külső akkut. Én ezt mindig csurig töltöttem, akármikor volt erre lehetőség, és erről töltöttem a mobilt, ha épp elment az áram. Míg a hotelekben van általában generátor, a magánszállásokon sokszor nincs ilyen, úgyhogy ott fel kell készülni arra, hogy órákig nem lesz áram. A válság azzal is jár, hogy az utcák nincsenek kivilágítva, így a nagyvárosok félelmetesebbnek tűnnek, mint amilyenek valójában.
Bookingon csak Bejrútban van választék hotelekből, más városokban nagyon kevés szállás van fent. Néhány kisebb helyen több szerencsével jártam az airbnb-n. Akármilyen felületen is talál az ember szállást, érdemes felvenni közvetlenül a kapcsolatot, mert úgy lehet a legjobb árakat elérni. Úgyse lehet kártyával fizetni, kár bookingon foglalni (kivéve a Kempinski, ők elfogadnak külföldi kártyát és a jó árfolyamot használják).
Az über jól működik a fővárosban, de csak ott. Nagyon fontos, hogy mielőtt először használja itt az ember, át kell állítani a fizetési módot kártyáról készpénzre a már részletezett okok miatt (különben a kártyát a hivatalos, teljesen irreális árfolyamon terhelik meg).
Bár részben muszlim országról van szó, nincs semmi különösebb előírás vagy szokás az öltözést illetően, de azért mecsetekbe természetesen a nőknek kendővel kell fedni a fejüket.
Szíriába elvileg át lehet menni, de csak gyalogosan. Buszjárat nincs, legalábbis akikkel beszéltem, nem tudtak róla. Az a megoldás, hogy egy libanoni sofőr elvisz a határig, ott a turista átgyalogol és folytatja az utat egy szíriai vezetővel. A libanoni taxisoknak általában van ottani kapcsolata, így ezt meg tudják szervezni előre.
Érdemes letölteni a whatsapp-ot, ha még nincs a telefonon, mert mindenki ezen kommunikál – sofőrök, hotelek, nevezetességek.
A libanoni konyha egyszerűen zseniális, már ez egy ok ide utazni. Van rengeteg szuper lepény és péksütemény reggelente a pékségeknél. Ebédre és vacsorára pedig számos mezze (pl. humusz, tabbouleh, töltött szőlőlevél, stb.) mellé lehet grillhúsokat vagy halakat, tengeri herkentyűket kérni. Ezekről Timi, a Világjárócsalád hölgytagja írt blogbejegyzést, ami annyira szuper, hogy nem is próbálok érdekesebbet írni:-)
Sofőrök, vezetők elérhetősége
Én főleg Khaliddal utaztam, de három napra Hagop helyettesítette. Khalid rutinosabb, pörgősebb, Hagop csendesebb, visszafogottabb (ha újra mennék, én inkább utóbbit választanám). Az utolsóként megadott kontaktot, Danny-t az ott élő magyar ismerősöm, Réka ajánlotta, ő talán valamivel olcsóbb. Megoldás lehet az is, hogy fogtok egy übert a reptérről (kb 2-3 USD a díj a városba) és megbeszélitek annak sofőrjével, hova mennétek, hátha van az útvonaltervetekre jó ára.
Khalid: +961 3 627 873
Hagop: +961 3 998 027
Danny: +961 76 393 747
Szállodák közvetlen whatsapp vagy email elérhetőségei
Bejrút: Bevery Hotel: +961 70 365 169
Büblosz, Ahiram Hotel: info@ahiramhotel.com
Batroun, airbnb szállás (Anette): +961 71 517 775
Tripoli, Azur Suites: +961 3 343 105
Sidon, airbnb szállás (Clara): +961 3 272 806
Türosz, airbnb szállás (Noha): +961 3 891 962
Kis ország, nagy problémákkal…
Hagop, a libanoni sofőröm-kísérőm, az első pillanattól egy rejtély volt nekem. Bár öt éve taxizik, nyoma nem volt benne a szakmára gyakran jellemző hiénaságnak és agresszivitásnak. Ropogósra vasalt fehér ingében, fülében a fülessel és arcán a joviális mosollyal kényelmes tempóban és udvariasan haladt az utakon és úgy csodálta a tájat, mint egy vasárnapi kiránduló. Csakhamar kiderült, hogy egy egészen más világból érkezett. Sikeres multis karrierjének utolsó állomásán logisztikai vezető volt, aztán egyszer csak megszűnt a pozíciója, ő utcára került. 50 felett, magas kvalifikációival és korábbi kiemelt fizetésével nem kellett senkinek. Akkor még csak azért kezdett a taxizásba, hogy csináljon valami hasznosat, de aztán jött a gazdasági válság és most komolyan kapaszkodik a megélhetéséért. Kérdeztem, a felesége dolgozik-e. Muszáj neki – mondja kicsit lemondóan – bár ritkán van munkája. Beugróként segít virágokat rendezni esküvőkön, ez a szakmája. Amikor összeházasodtak, akkor Hagop azt mondta neki, hogy neki aztán mindegy, dolgozik-e a felesége és mit. Ha van kedve a társaság miatt, menjen nyugodtan, de ő soha nem fog beleszólni, hogy mit csináljon és nem kérdezi, mennyit keres – az az ő zsebpénze, a családot meg eltartja Hagop. Ez így is ment pár évvel ezelőttig, de most mindenkinek minden lehetőséget meg kell ragadni.
Az első világháborút követő nyomor során rengeteg libanoni vándorolt külföldre – becslések szerint 15 millióan élnek a határokon túl (legtöbben Brazíliában), miközben Libanon lakossága a közelmúltig mindössze 4-5 millió volt, amely most felkúszott másfélszeresére, elsősorban szíriai menekültek miatt. Az utóbbi évtizedekben Libanonban robogott a gazdasági fejlődés, rendkívül jó életszínvonal volt, és az emberek megszokták a jót. Néhány korrupt politikus azonban viszonylag gyorsan totális katasztrófába sodorta az országot. „Mindenhol vannak korrupt vezetők – mondja Hagop – de máshol csak 5%-ot lopnak, a maradék 95%-ot az országra költik. Nálunk viszont nem bírtak mértéket tartani, így az ország nem tudta a Világbank és az IMF felé az adósságait törleszteni”. A devizaszámlákat gyakorlatilag befagyasztották, ma már arról csak kisebb összegeket lehet felvenni és csak a hivatalos árfolyamon, ami kb 1 USD=1500 libanoni font, miközben a feketepiacon a dollár már 26.000 libanoni fontnál jár. A teljes közalkalmazotti gárda nyögi azt, hogy a fizetésük nem tart lépést az elszabadult hiperinflációval. Miközben már 30-40% a munkanélküliek aránya, a lakosságnak jóval nagyobb része él a szegénységi küszöb alatt, hiszen havi fizetésük átszámolva már a 100 dollárt sem éri el. Nem elég a gazdasági válság, sokan tönkrementek a járvány alatt, és szó szerint hatalmas megrázkódtatás volt az országnak a 2020. augusztusi robbanás.
Hagop csak azért nem vesztette el a devizában tartott megtakarításait, mert azt már a válság előtt ki kellett venni – édesapjának kórházi kezelése elvitte a család minden pénzét. Édesanyja a napokban elesett és csípőműtétre lesz szüksége. 5000 dollár – mondta – fogalmam sincs, hogy kerítek elő ennyi pénzt. Az állami kórházak se ingyenesek, csak jóval olcsóbbak, ott viszont rettenetes a színvonal, hiszen az orvosok már rég külföldre menekültek. Hasonló a helyzet az oktatásban, ahol aki csak tehette, privát iskolába járatta a gyerekét. Régen nem volt gond kicsengetni az évi 6000 dolláros tandíjat a gimnáziumra, de most az évi 3000 is nehézség – olyan sokan nem tudják már megengedni ezt, hogy a privát iskolák kénytelenek voltak felére levinni az oktatás árát. Hagop egyetlen fia jövőre érettségizik, utána egyetemre készül. „Már ha meg tudjuk engedni magunknak” – tette hozzá elgondolkodva.
Hagop sorsa csak egy a sok hasonló közül, másik taxisom, Khalid is sikeres menedzser volt. Legnagyobb gondjuk most az üzemanyagár változása. Korábban szinte ingyen volt a benzin, 3-4 dollárból teljesen megtankoltak, most viszont egy liter közel egy dollár – ez még mindig olcsóbb, mint nálunk Európában, de nekik sokkoló változás. A díjaikat viszont folyamatosan csökkenteni kénytelenek, de ezt hallom a szállodákban is. Bejrút egyik elegáns hotelében most 50-60 dollár egy olyan szoba, ami pár éve még 150-200 volt, egyszerűen nincs fizetőképes belföldi kereslet, turista meg nem sok jön.
Az Európai Parlament úgy írta le Libanon helyzetét, mint egy maroknyi politikus által előidézett katasztrófát, ami minden bizonnyal bekerül korunk legsúlyosabb krízisei közé. A fizetőeszköz elvesztette értékének 90 százalékát, az ország lakosságának több mint 70 százaléka ér szegénységi küszöb alatt, sokaknak csak pár óra elektromosság jut naponta és az egészségügy az összeomlás szélén áll. Mivel az ország Oroszországból és Ukrajnából importálta a búza 90 százalékát, a háború további nehézségekkel jár. 2022. május 15-én tartják Libanonban a választásokat, ha nem halasztják el. Szorítsunk együtt ennek a csodálatos kis országnak, hogy meg tudjon birkózni az embereket gúzsba kötő problémáival…
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes “közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)