Fuerteventura látnivalók

Fuerteventura látnivalók három nap alatt – íme, az ideális útiterv:-)

Első nap: Corralejo – El Cotillo – La Oliva- Betancuria – Ajuy

Corralejo

A kikötőben azonnal feltűnt, mennyivel nagyobb és színesebb épületek állnak itt, mint azt Lanzarotén láttam. A turisták száma is érezhetően magasabb volt, mint a csendes, nyugodt szomszédban. Ahhoz képest, hogy világéletemben egy nyüzsgő nagyvároshoz szoktam, néhány napnyi lanzarotei nyugalom után szinte zavaró volt a tömeg. Az viszont tény, hogy itt a legjobb a felhozatal éttermekből az egész szigeten, úgyhogy én is megebédeltem. De aztán nem is időztem sokáig a városban, hanem nekivágtam a körutamnak.

Fuerteventura látnivalók

El Cotillo

Elsőként El Cotillo felé hajtottam. Itt ugyan nincs különösebb látnivaló, csak a rendkívül vad tenger az érdekes, ahol leginkább szörfösök élvezik a hatalmas hullámokat. Kicsit észak felé hajtva a parton egy szívemnek oly kedves világítótornyot is találtam, melyben halászati múzeumot rendeztek be, de nem mentem be, inkább a tájat csodáltam.

Fuerteventura látnivalók

La Oliva

La Oliva egy igazi álmos kis falu, ahol megállt az idő. Én nagyon bírom az ilyenek hangulatát, ahol a főtéren egy kávé mellett lehet bámulni a lassan csorgó időt. Van itt régi „Ezredesek háza”, amolyan hacienda és laktanya ötvözete, de sajnos ezt tárva találtam, valamint egy kicsi, de elég jó múzeum is, a Centro de Arte Canario, oda bekukkantottam.

Fuerteventura látnivalók

Betancuria

Innen festői út vezet Betancuriába – csupa kanyargó szerpentin, kúp alakú vulkanikus hegyekkel, vöröslő dombokkal, itt-ott felvillanó tengerrel. Ezen a szigeten nem érdemes keresni buja erdőket. Fákat szinte egyáltalán nem látni, de bokrokból is inkább csak csupasz szúrósakat. Mégis, van valami nagyon megkapó ebben a sivár tájban, szinte minden kanyar megállásra csábított, hogy elmerüljek a látványban.

Betancuriában, az egykori fővárosban töltöttem az első éjszakát egy régi, tradicionális házból kialakított fogadóban. A házigazdám magyarul üdvözölt és meglepett arcomat látva gyorsan hozzátette, hogy kedvenc barátnője magyar. Még Svájcban dolgozva ismerkedtek össze és jó pár éve tart a barátság, többször meglátogatta már őt pécsi otthonában és alaposan bejárták a villányi borvidéket. A ház a hatalmas belső udvarával igazi időkapszula volt, bár éjjel két vastag takaró alatt is fáztam. Hiába, itt a hegyek közt azért éjszaka eléggé lehűl a levegő. Látogató nem sok akadt, rajtam kívül csak két motoros szállt meg a fogadóban. A házigazdák nem különösebben féltettek tőlünk semmit: tárva-nyitva hagyták a régi konyhát, a bárhelységet, és mosolyogva biztattak, szolgáljuk csak ki magunkat, ha bármit megkívánunk, majd reggel rendezzük.

Fuerteventura látnivalók

Ajuy

Mielőtt elfoglaltam volna a szállást, a naplemente idejére lekanyarodtam a partra, Ajuy településre, ahol nem én voltam az egyetlen látogató. Úgy tűnt, sok helybéli is szeret este hat körül kitelepülni a fekete homokos kis öbölbe és gyönyörködni abban, ahogy a vöröslő nap megfesti a part menti sziklákon vadul csapdosó hullámokat. Láttam már számos naplementét a világ sok festői pontján, de engem annyira megfogott ez a zabolátlan tenger, hogy másnap este gondos útitervem felrúgva képes voltam keresztben átszelni a szigetet, kétszer egy órát autózva, hogy ismét innen élvezzem a látványt.

Fuerteventura látnivalók

Fuerteventura látnivalók

Második nap: Pájara – Costa Calma – Morro Jable

Pájara

A Betancuria-Pájara út a legszebb a szigeten. Előző este a naplementét siettem elcsípni, így akkor csak végignyargaltam rajta, de reggel ráérősen nézelődtem. A szerpentinen minden kanyarban újabb és újabb szuper látvány tárult fel, kár, hogy viszonylag kevés helyen lehetett leállni fotózni, egyszerűen nem volt hely útpadkának. Ha valaki helikopterből figyelt volna, biztos őrültnek néz, mert sokszor annyira el akartam kattintani egy képet egy-egy kanyarban, hogy képes voltam pár száz méter után visszafordulni, amikor végre adódott erre lehetőség, és kibekkelni a lehetőséget egy gyors megállóra, amikor épp nem jött más autó.

Pájara ékessége az Iglesia de Nuestra Senora de Regla templom, aminek homlokzatán hatalmas, állatmotívumos fafaragás van. Az latin-amerikai ihletésű oltár is érdekes, mint ahogy szintén lenyűgöző a faragott famennyezet.

Fuerteventura látnivalók

Fuerteventura látnivalók

Costa Calma

Dél felé haladva a hegyek kisebbek, a szerpentinek szelídebbek lettek, a táj pedig egyre kihaltabb. Elértem Costa Calmát, amitől délre szuper strand húzódik, át is vedlettem egy kis időre bikinire és elnyújtóztam a napon. A tengert is kipróbáltam, de csak térdig merészkedtem a hideg vízbe, különösen, hogy erős szél fújt. Itt kivételesen a strandon is volt büfé, így akár a napozást folytatva is lehetett ebédelni – ezt máshol kicsit hiányoltam. A két általam látogatott szigeten meglehetősen elváltak az éttermi részek a kiépítetlen strandoktól. Ez egyrészt jó, hiszen zavartalan a természet, másrészt ha megéhezik az ember (és nekünk magyaroknak a strandolás egyenlő a folyamatos falatozással), akkor fel kell öltözni és el kell autózni a legközelebbi településig.

Míg északon, Corralejo környékén az angol látogatók dominálnak, Fuerteventura déli részén feltűnően magas a német turisták aránya. Ennek előnye is van, Costa Calmán remek német pékséget találtam (Cafeteria Molino), hatalmas és nagyon finom süteményekkel. A nudizmus errefelé meglehetősen elterjedt, és ennek hívei kevésbé vonulnak el, mint a szomszédos Lanzarotén.

Fuerteventura látnivalók

Fuerteventura látnivalók

Morro Jable

Egészen addig hajtottam a sziget déli csücske felé, amíg tartott az aszfaltos út: Morra Jable településre. Itt több kilométeres pompás strand húzódik, egy kissé ütött-kopott világítótoronnyal, sétálni és bicajozni kiváló ösvénnyel, és rengeteg üzlettel.

Harmadik nap: Caleta de Fuste– Puerto del Rosario – Parque Natural de Corralejol

Caleta de Fuste

Meg akartam nézni a sófeldolgozás múzeumát, valamint egy antik autó gyűjteményt (az útikönyvben nem említett, de a Tripadvisoron szuper értékeléseket kapott Dreams House múzemot), de vasárnap lévén mindkettő zárva volt.

Puerto del Rosario

Elvileg a fővárosi látnivalókat is be lehet iktatni, de mivel 25 fok volt, én ezt kihagytam és irány a strand!

Parque Natural de Corralejol

Corralejotól délre eső hatalmas homokdűnés strand nyúlik el a parton. A terület több mint tíz kilométer hosszú, úgyhogy elfér kényelmesen mindenki. Kellemes meglepetés volt, hogy itt sincs semmi kiépítve, ma már egészen meglepődik az ember, hogy tudták elkerülni a hatalmas szállodakomplexumokat egy ilyen jó klímájú helyen. Gyerekes családokat egyáltalán nem is láttam, leginkább csak sétálók és napozók vették birtokba a partot, talán mert fürödni túl hullámzó és hideg a víz. Itt szívtam magamba a nap melegét, amíg indulni kellett a kikötőbe, hogy visszatérjek Lanzarotéra.

Fuerteventura időjárás

A klíma nagyon kiegyensúlyozott – a nyár hűvösebb, mint nálunk, de a tél jóval enyhébb, igazi tavaszias. Ráadásul esőre sem kell nagyon számítani, mivel az év több mint 300 napja napsütéses. Arra azért ne számítson senki, hogy november és február között fürdik majd a tengerben. Persze lehet, de csak a sportosabb látogatóknak:-)

Fuerteventura utazás

A Wizzair közvetlen járatot üzemeltet, amely vasárnaponként jár.

Lanzarote látnivalók

Autóbérlés

Autót bérelni a legtöbb nagyvárosban, valamint a repülőtereken és a kikötőkben lehet. Jelen vannak a nagy nemzetközi cégek is, de a legnépszerűbb két helyi szolgáltató a Cicar és az Autoreisen. Nem kérnek letétet, meglepően olcsóak és nagyon egyszerű mindkettőnél az ügyintézés. Mindkét szigeten az a legolcsóbb, ha a reptéren vesszük fel a járművet. Jó tudni, hogy elvileg egyik társaság sem engedi átvinni az autót egy másik szigetre,  a foglalási rendszer sem engedi meg, hogy egy másik szigeten adjuk le a járművet. Vannak, akiknek ez mégis sikerült, úgyhogy a helyszínen lehet próbálkozni az alkudozással:-)

Ha valaki komppal átmegy Lanzarotéról Fuerteventurára (vagy fordítva), az autót leadhatja a kikötőben, a másikat pedig felveheti a következő szigeten, de ez két külön foglalásnak minősül. A kikötőkben drágább a tarifa, úgyhogy esetleg megéri a kikötőből inkább elbuszozni a reptérre, és ott venni fel a második autót. Ez esetben érdemes megfontolni, hogy pénzt akarunk-e spórolni, vagy időt. Fuerteventurán például nincs közvetlen buszjárat a reptér és a kikötő között, át kell szállni a fővárosban.

Fuerteventura utazás

Még egy tipp: ha a kikötőben vesszük fel a járművet, érdemes előre foglalni, mert nem tartanak készletet, a reptereken viszont mindig találunk szabad autót.

A parkolás mindenütt ingyenes, és körülbelül fél tank benzinnel bejárható egy sziget. A 95-ös benzin ára valamivel egy euró (310 Ft) alatt van. Az autót mindkét helyi cég teljes biztosítással kínálja, amely csak a kerékre nem terjed ki. Ennek megfelelően azt ajánlják, ne térjünk le az aszfaltozott utakról. Tájékozódni nagyon könnyű, minden remekül ki van táblázva. Amúgy mindkét sziget olyan kicsi, hogy szinte lehetetlen eltévedni.

Fuerteventura szállás

Szállás sokféle van, számos árkategóriában, de érdemes előre nézelődni. A Booking.comon az elkövetkező hetekre a szállások túlnyomó része mindkét szigeten foglalt. Valószínűleg azért, mert sokan rendszeresen visszajárnak, és több hetet-hónapot töltenek a szigeteken. Hostelből csak egy-kettő akad, elsősorban szörfösöknek.

Hotelek és árak összehasonlításához keresgélj a booking-on:



Booking.com

Talán ez is érdekel

Ha több időd van, járd be a másik szigetet is – arról is van beszámolóm:

Lanzarote látnivalók

Melyik sziget a jobb?

Ha több kilométer hosszú, homokos strandokra vágysz, akkor Fuerteventura, ha az építészet és a lávamezők vonzanak, akkor Lanzarote az ideális úti cél.

Nekem ez utóbbi jött be inkább, az egységes hófehér házaival és a tömegmentes partjaival teljesen elvarázsolt. Aprócska, de elfér rajta 300 kúp alakú vulkanikus hegy, rengeteg hotel és étterem, jó kis strandok, és még egy is szellős az egész. A holdbéli, furcsa tájat pálmafás ligetek tagolják, melyekben kivétel nélkül földszintes és egyemeletes hófehér házak sorakoznak, zöldre festett faablakokkal.

Az is Lanzarote mellett szól, hogy itt mintha kifejezetten az igényesebb, ínyencebb utazókat céloznák meg. Úgy éreztem,  Lanzarotén kifejezetten az igényesebb, ínyencebb utazókat célozzák meg.  Nincsenek hatalmas luxusszállodák, de a hostelek sem jellemzőek, és nincs zajos éjszakai élet sem. Részeg fiatalokat egyáltalán nem láttam. Van viszont sok bicajos és túrázó, kedvelt program a borkóstolás, és a vad hullámoknak köszönhetően rendkívül népszerűek a vízi sportok.

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)