Kakadu és Uluru – az ausztrál outback

Uluru

Az ausztrál körutat két ikonikus nemzeti parkkal, két világörökséggel kezdtem. A Kakadu nemzeti park és a híres vörös szikla, Uluru egyaránt szerepel a világörökségi listán. Bár meglátogatásukhoz ki kell lépni a kényelmes komfortzónából, mindkettő maradandó élményeket kínál.

Mi az az „outback”?

Hirtelen nem találok rá jó magyar szót, de nemcsak én, a wikipedia sem, amely így definiálja ezt a vidéket: „Ausztrália területének nagy részét, körülbelül 85%-át úgynevezett outback – az „isten háta mögötti vidék” –, a világ legősibb tája foglalja el. Vörös sziklák, vörös por, okker síkságok, bíbor színben úszó hegyek, ragyogó kék ég és magányos házikók jellemzik a végeérhetetlen sivatagi tájat. Tágabb értelemben minden, a nagyvárosi régióktól távoli helyet idesorolnak. A hatalmas méretű területen kevesebb, mint félmillió ember lakik. Ausztrália teljes lakosságának egy százaléka él sivatagos, további két százalék félsivatagos területen, jelentős részük őslakó.

De hogy is kell ezt elképzelni? A tájon utazva több száz kilométert is lehet úgy haladni, hogy lakott települést érintene az ember. A területet leginkább marhalegelőként hasznosítják hatalmas, több ezer marhát is tartó gazdaságok. Átlag kétszáz kilométerenként szerencsére van egy „roadhouse”, amolyan utazóközpont: benzinkút, egyszerű bisztró, néhol szállás. Mivel többnyire még az ivóvizet is akár több ezer kilométer távolságból szállítják kamionnal, az árak meglehetősen magasak.Telefon-, főleg adathálózat lefedettség nincs, az orvosi ellátás is meglehetősen gyér. Rengeteg a légy – a legjobb befektetés a környéken a 7-8 dollárért kapható „flynet”, amit a fejre húzva kell viselni.

Kakadu Nemzeti Park

Állatokból meglehetősen keveset látni, nagy ritkán felbukkanhat egy-egy kenguru vagy teve. Meglehetősen sok a kígyó, melyek bár mérgesek, kifejezetten félénkek. Kígyómarás rendkívül ritka, ugyanis kizárólag akkor támadnak, ha veszélyben érzik magukat vagy egyéb módon felhergelik őket (pl. valami elmebeteg nekiáll bottal piszkálni egyet). A vizesebb területek élővilága sokkal gazdagabb, itt megél a krokodil, vízi bivaly és rengeteg madár. No és sok a dingó is – a legnagyobb veszély velük kapcsolatban nem az, hogy megtámadnak, hanem hogy ellopják a sátor előtt hagyott cipőket!

Miből élnek itt az emberek? A marhatenyésztésen kívül elsősorban turizmusból, főleg az őslakosok, akik csodálatos festményeket készítenek. A terület gazdag különféle fémekben (vas, alumínium, mangán, urán, nikkel, cink), melyek kitermelésére hatalmas bányák létesültek.

Mivel a bevándorló fehér emberek „csak” a partvonal közeléből szorították ki az őslakosságot, ide a forró belső tájra egyáltalán nem kívánkoztak, az outback területen élő bennszülött népesség jelentős hányada az eredeti lakóterületén maradt.

Kakadu Nemzeti Park

Közlekedés

Az 1950-es években csak földút vezetett a két központ, Alice Springs és Darwin felé, de ma már mindkettő elérhető repülőn és (a méregdrága) Ghan vonaton kívül meglepően jó állapotban levő aszfaltozott országúton is. A vezetésre minden szempontból fel kell készülni: jó műszaki állapotú autó, tele tank és éber figyelem, mert nagyon el lehet bambulni, amikor több száz kilométeren keresztül nem történik semmi. Az autómentés olyan drága, hogy a lerobbant autókat általában ott hagyják az út szélén (nagyon sok roncsot láttam).

Én Sydneyből először Darwinba repültem, a Virgin Atlantic járatán. A 6.5 órás úton csak egy kétcentis édes kis vackot kaptunk és még a fizetős kaják is rettentő unalmasak voltak (chips és szendvics). Megjegyzem, a Qantas kivételével az összes ausztrál és új-zélandi légitársaság hatalmas csalódás volt (Virgin Australia, Air New Zealand, Virgin Atlantic és Jetstar). Ezerszer színvonalasabbak voltak a kicsik, például a Solomon Air, akik a 2.5 órás Brisbane-Honiara útvonalon kétféle menüből választható meleg ebédet kínáltak. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kedvesek voltak mindenkihez, míg speciel a Virgin Atlantic személyzete nem engedett senkit átülni az üres sorokba – például azt az anyukát se, akinek így az ölében volt 6.5 órán át a kétéves gyereke. Hihetetlen.

Darwinban autót béreltem, azzal autóztam két napig a Kakadu Nemzeti Parkban, majd ugyancsak egy Virgin Australia járattal repültem Alice Springsbe. Innen szervezett túrán mentem el az Uluruhoz és onnan egy menetrendszerű busszal tértem vissza a városba.

Kakadu Nemzeti Park

Milyen az idő, mikor érdemes ide utazni?

Mindig dög meleg van, de májustól szeptemberig elviselhetőbb. A belföldi turisták nagy része ilyenkor jön, ez a főszezon, ekkor az árak is jóval magasabbak. December és február között már teljesen elviselhetetlen a hőség, akkor ép eszű ember nem indul útnak. Egy európai látogatónak az elő- és utószezon a legkézenfekvőbb (március-április, illetve október-november). Egyrészt ilyenkor el lehet menekülni az otthoni tél elöl és összekötni ezt a régiót Sydney, Melbourne vagy az Aranypart meglátogatásával, másrészt nincsenek az egekben az árak. Azzal számolni kell, hogy napközben simán lehet negyven fok felett a hőmérséklet, úgyhogy minden túrát a reggeli órákra kell időzíteni.

Kakadu Nemzeti Park

Darwin

Ahhoz képest, milyen világvége hely, Darwin – legalábbis a belváros – meglehetősen energikus. A főutca tele van boltokkal, bárokkal és a helyi lakók se úgy viselkednek, mint a fáradt őszi legyek, hanem csinálják a dolgukat. Biztos hozzá lehet szokni.

Kora délután érkeztem meg, de semmi energiám nem volt városnézésre, szerencsére nem is maradtam le különleges látnivalókról. Inkább csak élveztem a barátságos szállás nyugalmát, illetve bevetettem magam a helyi kellemesen hűvös bevásárlóközpontokba enni, nézelődni. Nem vagyok egy kiköpött plázacica, de Darwin belőlem is azt csinált. Nem is lett volna értelme elindulni nézelődni, mert ahogy kiléptem a légkondis szobából, bepárásodott a szemüvegem és a fényképezőgépem is, nem láttam semmit:-)) A forróságról még annyit, hogy a hideg vizes csapból is meleg víz jön, úgyhogy vagy vesz az ember vizet, vagy megtanulja megszeretni a meleget.

A szállásom a Palms City Resort volt, amolyan tiki stílusú hotel kabinokkal, úszómedencével. Itt akár egy család több időt is eltölthet, a bungalókhoz még BBQ is tartozik.

Ha valamiről nevezetes Darwin, az a naplemente. Este fél7-7 körül sokan tódulnak a tengerpartra, hogy az ingyenes színjátékban gyönyörködjenek.

Kakadu Nemzeti Park

Autóbérlés, vezetés

A Kakadu jó három és félórás autóval Darwinból, egy nap alatt elég nehézkes megjárni, legalább egy éjszakát érdemes ott tölteni. Már csak azért is, hogy a programokat inkább késő délutánra és kora reggelre tudja időzíteni az ember. Először csak erre a két napra béreltem autót, aztán szembesültem azzal, hogy a megérkezés napján is bajos bejutni a reptérről a városba, úgyhogy inkább módosítottam három napra. A Hertz csoporthoz tartozó Firefly-nál a három nap kb. 150 ausztrál dollár volt. Bár a legkisebb, compact autót kértem, egy elég méreteset kaptam, de szerencsére itt nincs nagy forgalom az utakon és a parkolás sem gond. Apropó, parkolás: Darwinban csak a szűken vett belvárosban fizetős a parkolás, de az olyan kicsi, hogy simán lehet azon kívül parkolni és bármi elérhető 10-15 perc sétával. A Kakadu parknak csak tele tankkal célszerű nekivágni. Főszezonban több helyen is van tankolási lehetőség, de azon kívül csak Jabiruban (bő 250 km Darwintól).

Kakadu Nemzeti Park

Maga a nemzeti park elsősorban három dologról nevezetes: a világörökség sziklarajzokról, a Yellow Water nevű folyón szervezett hajókirándulásokról és a vízesésekről. Utóbbi most nem játszott, mert szárazság van, a vízesések egyáltalán nem látványosak (már ha egyáltalán léteznek), az oda vezető utakat le is zárták. Különös látnivalók még a hatalmas termeszhangyavárak – vannak 2-3 méter magasak is!

Kakadu Nemzeti Park

Sziklarajzok

Ahogy kicsit elcsigázva vezettem a kihalt, szavannás tájon, mint valami látomás, hatalmas vörös sziklák jelentek meg a horizonton. Ezek az óriási vörös kőhegyek jelentettek menedéket a húszezer éve itt élő őslakosoknak a hőség elöl. Ide húzódtak be vadászat közben és itt pingálták a sziklafalakra az emberiség egyik legrégebbi sziklarajzait. Bár a 100 km hosszú, 200 km széles óriási területen mintegy ötezer (!) lelőhely van, kettő emelkedik ki közülük: Ubirr és Nourlangie. A sziklarajzok korát nehéz megállapítani, de úgy becslik, a legrégebbik 20 ezer évesek. A rajzok nem esztétikai okból készültek, hanem amolyan iskolai táblaként: így okították az nagyszülők a gyerekeket. És miért a a nagyszülők? Mert a szülök voltak elég fittek ahhoz, hogy addig vadásszanak, gyűjtögessenek.

Kakadu Nemzeti Park

Ubirr

Első nap kora délután érkeztem a szállásra, ami a Mercure Crododile Hotel volt Jabiruban. A nevét a kialakításáról kapta, mert az épületnek krokodil alakja van. Lepakoltam, kicsit magamhoz tértem a hőségtől, és már indultam is naplementét nézni az innen 45 km-re levő Ubirr lelőhelyhez. Mindenképp naplementekor vagy napfelkeltekor ajánlott felkeresni, mert akkor nincs akkora hőség és a sokkal szebbek a színek, fények.Én is így időzítettem, de végül nem vártam meg teljesen a naplementét, mert nem akartam sötétben vezetni vissza a szállásra. Az utazás elején eldöntöttem, hacsak lehet, kerülöm az éjszakai utazást, nehogy elüssek egy kengurut – soha nem bocsátanám meg magamnak.

Nem meglepő módon az állatábrázolások helyi élőlényekről szólnak: kenguru, teknős, hal jelenik meg a falakon.

Kakadu Nemzeti Park

A fő galériákból 250 méternyi kapaszkodással érhető el a Nardab Lookout, ahonnan a legszebb a naplemente.

Kakadu Nemzeti Park

Nourlangie

A második nap a reggeli hajózás után (lásd lejjebb) a másik nagy lelőhelyhez autókáztam, ez a Nourlangie. Mivel kb. 11-re értem ide, az égvilágon egy árva lélek nem volt rajtam kívül az egész területen. Általában örülök ennek, de most kifejezetten féltem. A kisebb oka a szorongásnak az volt, hogy ha a sziklákon mászva megcsúszok és valami baj lesz, senki nem fedez fel órákig és az durva lesz a 40 fokban. A kézzelfoghatóbb oka a kényelmetlen érzésnek viszont az volt, hogy a sok láthatatlan élőlénytől kifejezetten zajos volt az erdő és hát bevallom, akárhányszor megzörrent egy bokor, be voltam tojva. De azért becsületesen végigjártam a sziklarajzos galériákat, nem hátráltam meg. A kedvencem a táncolós csoportkép lett!

Kakadu Nemzeti Park

Yellow Water Cruises

A Yellow Water (nem összetévesztendő a kínai Yellow River-rel!) a Kakadu legkomolyabb folyója, melyen napfelkelte és naplemente idején hajókirándulásokat szerveznek. A kétórás, 99 ausztrál dollárba kerülő túrák a Cooinda Lodge elöl indulnak (Jabiruból szűk egy óra autóval), az árban a túra végén egy reggeli is benne van, amit a hotelben lehet elfogyasztani. A túraleírásban benne volt, a vízen hűvös lehet, én szófogadóan bepakoltam meleg aláöltözetet. Nos, nem volt rá szükség, bár hajnalban valóban lehűl a levegő 40 fokról úgy 35-re:-)

Kakadu Nemzeti Park

A hajón kényelmesen ücsörögve egymás után láttuk a krokodilokat. Szerencsére ők a hajót nem támadják meg, nemcsak a mienket, de az egész kicsiket sem: nem mernek ugyanis beleugrani, mert nem tudják, utána ki tudnak-e kászálódni belőle. Úgyhogy ha észszerűen viselkedik az ember, nincs veszélyben, csak ha a víz felé lógatja a GoProját, a karja bánhatja.

Kakadu Nemzeti Park

No és nem szabad sehol sem fürdeni, sőt, a folyók partjától érdemes legalább három méteres távolságban megállni, ha gyalog van az ember. A vízben semmi esély nincs a krokodilok ellen, a parton azért megúszható a támadás, ha elég gyorsan fut valaki: a krokodilok ugyanis „gyalog” elég lomhák. Ugrani vízből viszont remekül tudnak, akár három méter magasra is, a környéken néhány helyen „jumping croc” kirándulásokra is be lehet nevezni. Én inkább kerülni szoktam minden olyat, ahol az állatokat produkáltatják, még ha az aránylag olyan természetes viselkedés is, mint a krokodiloknak az ugrás.

Kakadu Nemzeti Park

A sütkérező krokodilokon kívül sokféle madár bukkan fel a partokon, no és a vízi bivaly is, mely eléggé elterjedt a vidéken.

Alice Springs

Darwinból pár órás repülőút a délebbre fekvő Alice Springs, ami még inkább világvége hangulatú. 140 éve még csak egy poros távíró állomás volt, de a fejlődő turizmus egy egész kisvárost kanyarított belőle: ma már 25 ezer lakosa van. Ez a környék vöröses csodáinak – Uluru, Kings Canyon, Kata Tjuta és MacDonnal Ranges – központja, ahonnan a kirándulók általában nekivágnak az 1-4 napos túráknak.

A szállásom az Alice’s Secret Travellers Innben volt, a kétnapos túra előtt egy éjszaka (a városba érkezésem napján), valamint utána is. Egy egészen elvarázsolt hely, különös alkotásokkal teleszórt kerttel, megannyi ötletes dekorációval. Akárhányszor körbejártam, mindig találtam valami újdonságot. Éjszaka különösen mesebeli az egész, ugyanis apró lámpások világítják be az egész kertet.

Uluru / Kata Tutja Nemzeti Park

Hogy lehet eljutni az Uluruhoz?

Ausztrália nem egy olcsó hely, de az Uluruhoz eljutni különösen gondos tervezést igényel, hogy ne menjen rá az ember gatyája is. Osztottam-szoroztam, aztán újra és újra átszámoltam, mire sikerült valahogy meghozni a döntést.

Az első variáció az, hogy az ember elrepül Uluru repülőterére, ott autót bérel és körbejárja a nevezetes helyeket. Ezzel két gond van: az egyik, hogy a repjegy sokszor 7-900 AUD, a másik, hogy muszáj ott aludni egyet és a hotelek is brutál drágák. Mármint nem hotelek, hanem „a hotel”, ugyanis az egyszeri látogatóknak csak egy van: az Ayers Rock Resort, amely érthetően megkéri a szobák árát. Mindenki más csak a túracégek kempingjeiben alhat, ha befizet egy többnapos túrára.

A második opció autót bérelni Alice Springsben. Ezzel kiváltható a repjegy, de nem úszható meg a drága szállás. Ráadásul nekem a Kakadu parkban a 3.5 óra vezetés is épp elég volt ilyen körülmények közt, nem vágytam dupla távolságra.

A harmadik megoldás – végül ez lett a nyerő – befizetni egy túrára. Ebből sokféle van, az egynapostól a négynaposig, fapadostól luxusig, megfizethetőtől a nagyon drágáig. A legolcsóbbak, de egyben a legmegerőltetőbbek az egynapos túrák, de ehhez nem igazán fűlt a fogam. Inkább akkor már egy másfél napos Uluru túrát választottam, megadva a lehetőséget magamnak, hogy a naplementét és napfelkeltét is megnézhessem az Ulurunál, ha már eddig elvergődtem. Ezt a túrát a Wayoutback Australia szervezte és a kedvező ár mellett az is szempont volt, hogy nem 40+ útitárs volt a buszban, csak húsz. Az Uluru területén van egy nagy kemping, amiben több cégnek is van sátortáborhelye. A Wayoutbacknek is fixen felállított kétfős sátrai vannak itt, ezekben aludtunk. Kaptunk ágyneműt, hálózsákot, és aki akart, akár szabad ég alatt is tölthette az éjszakát. Úgy jó kétszáz méterre volt egy WC- és zuhanyblokk, közös minden táborozónak.

Uluru

A másfél napos túra ára 395 AUD. Ez Alice Springsből indul reggel 6-kor, dél körül érkezik meg a kempingbe, ahol egyszerű ebéd van. Délután két sétát is tettünk a sziklánál – az elsőt egy aboriginál vezetővel, aki sokat mesélt a hagyományokról, a másodikat pedig a buszvezetővel, aki szintén otthon volt az Ulurut érintő kérdésekben. Este elhajtottunk ahhoz a kifejezetten „Sunset point”-nak hívott parkolóhoz, ahova minden egyes busz befutott és minden sofőr pezsgővel és kis falatokkal kedveskedett az utasainak.

Másnap hajnali 4-kor ébresztő, napfelkelte, majd egy séta a Tata Tutja kilátópontjaihoz. Délben ért véget a kirándulás az Ayers Rock falvacskában, legalábbis nekem és még egy utasnak. Mindenki más maradt tovább, a teljes út ugyanis négy napos, igaz, annak az ára már ezer dollár körül van. Bármilyen szuper volt a táj, nekem ennyi elég volt a 40 fokból és a tábori körülményekből, legalábbis ilyen áron, úgyhogy le tudtam mondani a folytatásról – de aki komplett outback élmény szeretne, annak érdemes a teljes kört megtenni, beleértve a Kings Canyont.

Uluru

Az Uluról az ATT Kings transzferbuszával mentem vissza Alice Springsbe.Ez egy egész más típusú busz volt, 52 fős hatalmas, kényelmes, légkondicionált hodály, amiben így főszezonon kívül összesen hatan utaztunk, így volt hely mindenkinek. A buszvezető hölgy, Tanya, rendkívül felkészült volt minden létező témakörben, úgyhogy gyorsan elrepült az ötórás út, annyi mindenről mesélt nekünk. Megtudtuk, hogy ment régen a kommunikáció (bizonyos távolságonként volt egy élő ember a távíró állomásokon, hogy elismételje az üzeneteket!), hogy élnek itt az emberek, mióta van vasút, mennyire drágák a lakások Alice Sprinsben, hogy lehet orvosi ellátáshoz jutni (Flying Doctors) és így tovább. Imádtam a hölgyet, nagyon szórakoztatóan mesélt, tudtam volna még pár napig hallgatni. Ennek a transzfernek az ára 180 AUD.

Így a másfél napos túra, valamint a transzfer vissza Alice Springsbe összesen 575 AUD (kb. 120 ezer forint), amiben benne van az utazás, belépők, a túravezetés, az első nap ebéd és vacsora, második nap reggeli, valamint a legdurvább tétel, a szállás.

Uluru

Uluru / Ayers Rock

Az Uluru hatalmas vörös sziklatömbje nem csak Ausztrália egyik ikonikus jelképe, de fontosságára való tekintettel világörökség is, ahova minden évben látogatók százezrei zarándokolnak el.

A területet 1985. október 26-án adták vissza a helyi őslakosoknak, az Anangu népcsoportnak, amely lízingeli azt az ausztrál nemzeti parkok szervezetének és működését közösen felügyelik.

Az Uluru tömbje még egy legrezignáltabb utazónak is nagy élmény. 3.6 km hosszú, 348 méter magas, de egyes teóriák szerint kétharmada a földfelszín alatt van. A sziklatömb körül több sétaútvonal is van, melyek bemutatják a környék növényeit, állatvilágát, valamint betekintést adnak abba miért is olyan fontos ez a hely az őslakosoknak.Ebből csak igen keveset lehet megtudni, ugyanis náluk a tudás nem olyan alapjog, mint nálunk. Ahhoz, hogy egy újabb ismeretanyagot átadjanak valakinek az kell, hogy az illető valami hasznosat tegyen a közösségnek – és ez a saját gyerekeikkel is így van. A tudásanyag és a hitvilág ugyanakkor erős és rendíthetetlen. Jártak itt is misszionáriusok, de teljesen esélytelenek voltak. Az őslakosok elénekelgettek a templomban, azzal nem volt gond, de egy szót se hittek el abból, amit a keresztény papok mondtak, hiszen megvolt a saját bevált teremtéstörténetük.

Vannak részek, ahova nem mehetünk be és vannak olyanok is, ahova igen, de nem lehet fotózni. Érdemes ezeket betartani, ha nem akarjuk megbántani a helyieket – és végülis övék a terület, mi se szeretnénk, ha idegenek mászkálnának a tetőnkön, nem igaz?

Uluru

Mászni vagy nem mászni?

Pontosan 25 évvel azután, hogy az őslakosok visszakapták a földet, ahol az Uluru áll, betiltották annak megmászását. Annak idején azzal a feltétellel adták nekik vissza a területet, hogy továbbra is lehetővé teszik azt, hogy a turisták felkaptathassanak a kőre. Akkor mégis mi történt?

Az elmúlt negyed században bár sokaknak egyfajta misszióvá vált, hogy életükben egyszer felmásszanak az Ulurura, egyre többen értették meg, hogy a helyieknek ez mennyire rossz érzés. Elsősorban a hitük miatt, hiszen az aborigináloknak ez nagyon szent hely, de részben azért is, mert ha itt bárki megsérül, számukra ez komoly lelki terhet jelent. És bizony minden évben jó pár turistát kellett innen helikopterrel menteni, mert rosszul mérték fel az erejüket a gyilkos hőségben. Az Anangu nép kifejezetten kérte, sőt, a nemzeti park személyzete is azt tanácsolta, ne másszon senki fel, de betiltani nem merték: féltek attól, visszaesik a turizmus. Végül azt célozták be, hogy ha a látogatók kevesebb, mint 25 százaléka dönt a sziklamászás mellett, akkor végképp betiltják – és a felvilágosultabb, érzékenyebb utazók arányának növekedésével most lett meg ez a határérték.

Igaz, hogy a bejelentés hatásárára hatalmas invázió indult, az éves 3-400 ezres látogatószám idén már az első félévben megvolt, az első tapasztalatok azt mutatják, a bezárás nem lesz negatív hatással a turizmusra. Azóta is szépen jönnek a látogatók és a foglalások alapján se látszik visszaesés. Az egykori, lánccal kijelölt ösvény, ahol felmásztak sokan a sziklára, most már csak egy szürke csík a vöröses sziklán – ahogy a helyiek mondják fájdalmasan: egy seb.

Uluru napfelkelte

Ha valaki egy kicsit is felelős utazó és nem indul el ész nélkül egy szelfibottal a csúcsra, hanem meghallgat egy Anangu idegenvezetőt a szikla jelentőségéről, utána biztos eszébe se jut a mászás. Ez nekik kb. olyan, mint egy oltár számunkra, ahol mi se szeretnék, ha végigtrappolnának az idegenek. Egyébként is nagyon érdekes egy ilyen vezetett séta – megtudtam például, hogy ez a sivatagos, szavannás vidék csak számomra kietlen, nekik tele van ehető finomsággal: legyen az hangya vagy kenguru.

Uluru

Kata Tutja

Az Uluról 35 km-re egy másik csodát találni. Ez a Kata Tutja („sok fej”), más néven az Olgas, ahol 36 sziklatömb áll vállnak vetve. Ide mindenképp kora reggel érdemes érkezni, mondjuk az Uluru-ban megnézett napfelkelte után. Délelőtt 11 után, illetve 36 fok felett egyenesen tilos megkezdeni a sétát, olyan forró a vidék. Így a reggeli órákban még éppenhogy kibírható, bár a mi kis csapatunkból is rosszul lett egy hölgy. Mivel ez is szent hely, és mivel nem tanácsos eltévedni, fontos a kijelölt ösvényen haladni. Bár három óra alatt kényelmesen fel lehet jutni a legmagasabb csúcsra és vissza, a Valley of the Winds 7.4 km-es útvonalán, minimum másfél-két liter víz szükséges. Olyan forróság van, hogy nem is izzad az ember, mert azonnal elpárolog a nedvesség, ezért nehéz észrevenni, ha kiszáradás közeli állapotba jut valaki. Nem vicc.

Kata Tutja

Nem állítom, hogy könnyű volt ez a pár nap, de az is biztos, hogy emlékezetes – szerintem egy ausztrál körút során kihagyhatatlan ez a táj, mert itt várnak az utazóra igazi, autentikus ausztrál élmények…

A sorozat összes blogbejegyzése

Ausztrália körút

Sydney, Brisbane és a Kék hegység

Kakadu és Uluru – az ausztrál outback

Melbourne és a Great Ocean Road

Cairns, ősi esőerdő és koalasimogatás

A Nagy-korallzátony

Fraser-sziget: a világ legnagyobb homokszigete