Berlin bauhaus emlékei

Berlin bauhaus

Geometrikus, letisztult, célszerű. Idén ünnepli százéves évfordulóját a Németországból világhódító útjára induló Bauhaus, melyet talán ezzel a három szóval lehet leginkább összefoglalni. Berlinben néztem körül, milyen emlékeket találok ebből a művészeti irányzatból.

Mi az a Bauhaus?

Bár a Bauhaus szó hallatán az átlagember leginkább egy építészeti stílusra gondol, a Bauhaus jóval több volt annál. Egy szemlélet, egy iskola, melynek alapítása Walter Gropius nevéhez fűződik. A mozgalom 1919-ben indult Weimarban, két korábbi iskola egyesítéséből. Célja az volt, ötvözze a művészetet és az ipart, illetve áttörje az egyes művészeti ágakat elválasztó falakat. Igyekezett kerülni a sallangokat, a felesleges díszítéseket, kifejezetten használható, célszerű épületek és tárgyak megalkotását célozta be. Gropius és csapata a képzőművészet, iparművészet és gyártófolyamat teljes egységét igyekezett megvalósítani. Tették mindezt úgy, hogy az egyenlőséget hirdették munkások és művészet, a tanárok és diákok, a különböző társadalmi rétegek közt.

Az iskola alig másfél évtizedet működött, de máig tartó hatást gyakorolt a modern művészet fejlődésére, különösen szociális-társadalmi problémaérzékenysége okán. Gropius kísérletező szellemű, az avantgárd törekvéseit értő művésztanárokat keresett, így került tanári karába többek közt Paul Klee és Vaszilij Kandinszkij. A magyar származású Moholy-Nagy László, a csőbútorairól ismert Breuer Marcel és Molnár Farkas építész is tanult és dolgozott a Bauhausban.

Berlin bauhaus
Shell-haus

Az intézmény tanrendje rendkívül változatos volt. Helyett kapott a tervezőgrafika, plakát-, reklámtervezés vagy épp a tipográfia megismerése is. Készítettek bútort, vasalót, töltőtollat és használati tárgyakat, de elektromossággal működő, hang-és fényjeleket sugárzó, mozgó szobrokat is. Jutott idő és hely a színházi kísérletezésekre, díszlet-, jelmeztervezésre és új médiumként szerepelt a programban a fotó és a film is. A széles látókörű alkotóművészeknek köszönhetően az épületek, bútorok és iparművészeti tárgyak ritka egysége valósult meg.

Gropius 1925-ben Dessauba költöztette a Bauhaust, ahol az iskola épületét ő maga tervezte. 1928-ban több kiváló mester is megvált az intézménytől. Vezetője előbb Hannes Meyer lett, akinek mottója az „emberek igénye a luxus helyett” volt, és a tömegtermelés megvalósításával valóban szélesebb közönségnek tette elérhetővé a Bauhaus tárgyait. Őt 1930-ben Mies van der Rohe váltotta az igazgatói székben, akinek vezetése alatt az iskola képzési szelleme határozottan az építészoktatás felé tolódott. 1932-ben az egyetem Berlinbe költözött. 1933 után a Bauhaust liberális nézetei miatt a nácik betiltották, a tanároknak és diákoknak  menekülniük kellett Németországból. Egy küldetését betöltött Bauhaust zártak be: megvalósult a sokoldalú képzés és a művészet belépett a mindennapok világába.

Berlin bauhaus
Gartenstadt Falkenberg

A Bauhaus utóélete

Walter Gropius később a Harvard egyetemen tanított építészetet, Mies van der Rohe Chicagoban telepedett le, míg Moholy-Nagy László szintén az USA-ban egy új Bauhaus alapításán ügyködött. Nagyon sokan emigráltak Izraelbe, a világon a legtöbb Bauhaus-ihlette épület, mintegy 4000, Tel Avivban van.

A Bauhaus alapgondolata, amely szerint a munkásosztály emberi méltóságának alapja csak az emberhez méltó lakókörnyezet lehet, az 1945 utáni jóléti államok modernista, funckcionalista építészetében (például Le Corbusier munkásságában), tovább élt. Ugyanakkor az 1933 utáni, menekülő Bauhaus Közép-Európában, Palesztinában, de az Egyesült Államokban is inkább a leggazdagabbak által előszeretettel gyakorolt villaépítési stílussá változott. Az USA-ban a Bauhaus oly népszerű lett, hogy nemcsak lakóházak, de iskolák, hivatalok, és irodák is épültek e stílusban. A legismertebb talán a New York-i MetLife Building (korábbi nevén Pan Am Building).

És hogy miképp ismerhető fel a Bauhaus? Az építészek és formatervezők munkáira elsősorban a letisztultság a jellemző. A Bauhaus enteriőr ismérvei a nagy terek alkalmazása, az egyszerű formavilág, az óriás üvegablakok, a fém, üveg, kő, tégla használata. A bútor- és tárgytervezésben szintén a funkcionalizmus volt a vezérelv, az általuk tervezett tárgyak még manapság is modernnek tűnnek.

Berlin bauhaus
Carl Legien Housing Estate

Legfontosabb németországi alkotások

Az 1918 utáni Németországban mindennaposak voltak a sötét, kicsi, nyirkos munkáslakások. A Bauhaus fényt, tágas tereket, széles teraszokat, kevesebb bútort, egyszóval szabadságot álmodott a dolgozóknak. Nagy jelentőségű volt a Dessauban megvalósított első funkcionalista kísérleti lakótelep. Egy különleges, 21 építész összefogásával megvalósult lakótelep Stuttgartban is megvalósult, ez a Weissenhof, melynek kurátora Mies van der Rohe volt.

Az öt legfontosabb Bauhaus épület Németországban:

* a Fagus cipőgyár (Alfeld on the Leine)

* az eredeti iskola, Bauhaus Building (Dessau)

* a hozzátartozó Bauhaus kollégium, ahol akár meg is lehet szállni (Dessau)

* az iskolaigazgató otthona, a Meisterhäuser (Dessau)

* az 1923-as Bauhaus kiállításra épített egyszerű kis ház, a Haus am Horn, az első épület, amely teljesen (beleértve a bútoroktól a világításig) a Bauhaus elvei szerint készült (Weimar)

A Fagus Factory önállóan, Dessau és Weimar emlékei pedig együttesen alkotnak egy-egy világörökségi tételt az UNESCO listáján. Ezeket korábbi utazásaim során már felkerestem, és rendes világörökség-gyűjtőhöz illően kipipáltam. Ezért esett az évforduló alkalmából egy számomra eddig ismeretlen területre, a berlini Bauhaus felfedezésére a választásom.

Berlin bauhaus
Schillerpark

Bauhaus Magyarországon

A Bauhaus Magyarországra igen korán elérkezett, de elvesztette forradalmi lendületét. Itt nem a munkásosztály minél jobb minőségű lakhatása lett az elsődleges, hanem a stílus sikk lett a a jómódú fővárosi és vidéki nagypolgárság, állami vezetők körében. A német intézmény felbomlása után hazakerült építészek, Molnár Farkas, Forbát Alfréd, Fischer József és mások Budapesten és Pécsett dolgoztak. Két nagyon markáns és egységes városrész őrzi ennek a kornak az emlékét: a Pasarét Budán és a Szent István Park, valamint az Újlipótváros egyes részei Pesten.

Breuer Marcell Lajos a dessaui Bauhaus iskola legfiatalabb tanára, az asztalosműhely vezetője lett 22 évesen. Legfontosabb újítása és máig leghíresebb terméke a hajlított acélcsőből készült szék, melyhez a saját kerékpárja adta az ötletet. Hiába jött egy időre haza, a Mérnöki Kamara nem vette fel tagjai közé, így csakhamar az USA-ba költözött. Gropiusszal együtt rengeteg lakóházterv került ki a kezeik alól. De az ő nevéhez fűződik New Yorkban a Whitney Múzeum, az NYU-n a Bronx campus épülete, az UNESCO párizsi székháza, vagy például az IBM franciaországi kutatóközpontja. Míg ezek a remek alkotások a mai napig igen népszerűek, Magyarországon egy darab Breuer-tervezte épületet sem találunk.

A Budapest 100, ami talán a legkedvesebb, legszerethetőbb budapesti fesztivál, idén szintén a Bauhaust ünnepli. Ennek apropóján térképre vitték a főváros Bauhaus épületeit.

Berlin bauhaus
Gartenstadt Falkenberg

Bauhaus központok megújulása

A centenáriumi programok középpontjában a Bauhaus szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó három intézmény, a weimari, dessaui és berlini múzeumok és archívumok állnak. Ezeket kibővítik, illetve új épületbe költöztetik.

Weimar

Weimarnak, a Bauhaus bölcsőjének egészen 1995-ig kellett várnia arra, hogy saját Bauhaus múzeuma legyen. Ekkor a kollekció egy korábban kiállítási csarnokként használt épületben kapott helyet, ahol a 13 ezer darabos anyagnak csak kis töredékét mutathatták be és azt sem a mai követelményeknek megfelelő színvonalon. Ez a múzeum átmenetileg be is zárt, és a gyűjtemény a 2019. április 6-án megnyíló, jóval tágasabb és korszerűbb épületbe költözik. A nyitó kiállításon a ma már ikonikus státuszt élvező design darabok mellett számos dokumentum is látható lesz a Bauhaus első éveiből és különleges attrakciónak ígérkezik a Moholy-Nagy László multimediális kísérletei által inspirált színpad-terem is.

Berlin bauhaus
Siemensstadt

Berlin

Berlinben a Bauhaus Archivum Gropius-tervezte pompás épületét 2018 nyarán bezárták, mert a centenárium alkalmából sikerült forrásokat kapni annak bővítésére. Amíg elkészül az új épület az anyag egy része Berlin Charlottenburg kerületében, a Knesebeckstraße 1-2 alatt található Haus Hardenbergben vendégeskedik. A megújult Bauhaus Archivum várhatóan 2022-ben készül el.

Dessau

2019. szeptember 8-án nyílik meg González Hinz Zabala, barcelonai építész által tervezett új dessaui Bauhaus múzeum. A kétszintes, rendkívül izgalmas épület a „ház a házban” koncepciót követve egy üvegtokba csomagolt acéltömb, melynek emeletén, egy szinte hermetikusan zárt, meditációra ösztönző térben állítják ki a Bauhausban született munkákat, míg a földszint teljesen transzparens, üvegfalú tere modern időszaki tárlatoknak ad majd helyet. A 40 ezres műtárgyállományból válogató nyitó tárlat azt vizsgálja majd, hogyan lett az utópiából valóság, hogyan törekedtek a „bauhaus-osok” az első világháború utáni Németországban az emberek mindennapi környezetének megújítására, hogyan tanultak, hogyan tanítottak és hogyan tanulták meg kezelni a piacot.

Berlin bauhaus
Gartenstadt Falkenberg

Bauhaus lakónegyedek Berlinben

Berlin Beuhaus emlékei közül mindenekelőtt azt a hat lakónegyedet érdemes kiemelni, melyek együttesen szerepelnek az UNESCO világörökségi listáján „Berlin modern stílusú lakótelepei” összefoglaló elnevezéssel. A lakótelepek Berlin különböző városrészeiben és régi külvárosaiban találhatóak, tervezésük elsősorban Bruno Taut és Martin Wagner nevéhez fűződnek.

Hufeisensiedlung

A „Horseshoe Estate” Britzben az egyik első szociális lakhatási projekt volt, a németországi lakótelepek úttörője. 1925 és 1933 között épült Bruno Taut és Martin Wagner tervei szerint. Az otthonok egy központi épület körül patkó formában helyezkednek el (ez leginkább légi felvételeken látható, utcaszintről nem). Összesen 679 sorház (1,960 lakás) készült el, saját kerttel és integrált zöldterületekkel, feltűnő kontrasztot képezve a belváros szegény életkörülményeket biztosító negyedeivel. A házakra jellemzőek a kiszögellések, az élénk színek használata. Külön érdekesség, hogy a Tautes Heim, az egyik számos díjjal jutalmazott lakóház akár ki is bérelhető – egészen egyedi lehetőség visszarepülni az 1920-as évekbe, a Bauhaus fénykorába.

Berlin bauhaus
Hufeisensiedlung

Siemensstadt

A Siemensstadt lakótelep a berlini Charlottenburg-Nord területén található, és elsősorban a szomszédos Siemens üzemek munkatársainak nyújtott lakhatást. Walter Gropius, Otto Bartning, Fred Forbát, Hugo Häring és Rudolf Henning 1929 és 1931 között dolgozott a különböző építési stílusokban felhúzott épületeken. Egy sokoldalú együttest hoztak létre, ahol több több célt is szem előtt tartottak: a merev városi sorházak felbontását, a természet integrálását és a zöldterületek létrehozását. Ez nem csak afféle sallangos propaganda volt, hanem valósággá vált: még a nyirkos, esős szürkületben is madárfüttyös parkokban fotózhattam a házakat.

A klasszikus modernizmus itt bemutatott építészeti sokfélesége egészen egyedi. A tervezés célja az volt, hogy elősegítse a munkavállalók pihenését és életminőségét. Mivel a a háborúban elpusztult a lakótelep egy része, az 1950-es években rekonstruálták és ki is bővítették.

Berlin bauhaus
Siemensstadt

Weiße Stadt

A Weiße Stadt („Fehér Város”) a fenti Siemensstadt testvérprojektje. Szintén a 20-as évek végén készült el, és Taut színes házaival ellentétben, szinte kizárólag fehér színt használtak, színeket csak az ajtó- és ablakkeretekben találni. A lakótelep a korszakhoz képest kimagaslóan sok szolgáltatást nyújtott: a lakókat 25 kis bolt, óvoda, gyógyszertár, orvosi rendelő, kávézó, stb. várta.

Berlin bauhaus
Weiße Stadt

Schillerpark

A Schillerpark házai erősen holland hatást tükröznek. A házak homlokzata téglaborítású, színeket csak a lakásbelsőkben alkalmaztak.

Berlin bauhaus
Schillerpark

Gartenstadt Falkenberg

A hat lakótelep közül a legrégebbi, a Gartenstadt Falkenberg, erősen tükrözi azt a törekvést, hogy megidézzék a kertek hangulatát. Az első építési fázisban az épületeket kis udvar körül helyezték el, de később is csak kisebb csoportokban. A legfeltűnőbb sajátossága a negyednek a házak vidám színezése, melyet tovább fokoz az ablakok, zsalugáterek, teraszrácsok kontrasztos színe. Ez volt messze a legbájosabb lakótelep a hat közül – ha Berlinbe költöznék, szívesen laknék itt:-)

Berlin bauhaus
Gartenstadt Falkenberg

Carl Legien Housing Estate

A Carl Legien Housing Estate nevét Carl Legien német szakszervezeti vezetőről kapta. A telepet 1925-ben Franz Hilliger tervezte, aki a 8,4 hektáros területre 1145 másfél- és három és fél szoba közötti nagyságú lakást álmodott. A lakótelep az uralkodó új építészeti stílus szellemét tükrözte: a házak egyszerű formájúak, nem túldíszítettek, és kiszolgálják a bennük lakók igényeit. Taut és Hilliger telepe hat, hosszan elnyúló, U-alakú tömbből áll, amelyek mindegyike egy zölddel beültetett belső udvart vesz körül. Így érték el, hogy a sok épület ellenére bőven legyen zöld terület.

Berlin bauhaus
Carl Legien Housing Estate

Egyedi épületek

Lemke-ház

Az 1932-ben tervezett egyszintes lakóépület Mies van de Rohe utolsó berlini alkotása volt, mielőtt az Egyesült Államokba menekült. Az egyszerű téglahomlokzatú ház egy iparos család, a Lemke házaspár otthona volt. A villa Berlin Alt-Hohenschönhausen található, és csodálatosan összekapcsolja a külső és belső tereket. Az L-alakú, kis ékszedoboz otthon Az Obersee partján, idilli környezetben áll. A tulajdonosok 1945-ben emigrálni kényszerültek. 1945-től, az NDK idejében a házat kantinként hasznosították. Renoválásra csak 2000 és 2002 közt került sor, a berlini fal leomlása után. Ma már a épület Mies van de Rohe Ház néven keddtől vasárnapig 11-17 óra közt látogatható. A ház Rohe, valamint kollégája, Lilly Reich által tervezett eredeti berendezését a Kunstgewerbemuseum őrzi.
Berlin bauhaus
Lemke-ház

Erich Hamann csokoládégyár

A berlini Wilmersdorf  negyedben, az elegáns Kurfürstenstrassán  áll Erich Hamann csokoládégyár üzlete, melynek fennmaradt az 1928-ban készült, eredeti belső berendezése. A bolt belsőépítésze a karizmatikus Bauhaus művész, Johannes Itten volt. Még mindig az eredeti állapotban várják a vásárlókat a fal mentén sorakozó üvegtárlók az üzletben, mint ahogy a csokoládét is még az eredeti recept szerint készítik, a kezdetektől változatlan csomagolásban árulva.

Berlin bauhaus
Erich Hamann csokoládégyár

Erich Hamann 1912-ben maga fejlesztette ki a Borken csokoládé rajongóinak a keserű vékony rudakat. A legenda szerint ezeket kifejezetten az alakjukat megőrizni kívánó tudatos, fiatal iskoláslányok kérték, akik az első bolt törzsvásárlói voltak. A következő évtizedben virágzott az üzlet, így Hamann úr további hét egységet nyitott. A gyártóegységet, a cég központját és a család otthonát 1928-ban költöztették a mai üzletbe. Sajnos a második világháború során leállt a termelés és 1949-ben a tulajdonos is elhunyt. A béke beköszöntével azonban felesége, Anna, fiúk, Gerhard, valamint egy maroknyi személyzet újra életet lehet a csokoládéüzembe. A vállalkozás a mai napig családi tulajdonban van, az 1928-ban megvásárolt házban, ahol az eredeti betűk virítanak a házfalon. Az ikonikus csomagoláson az alapító kézjegye található, a tervezés Annát dicséri. A csokoládékat néhány lelkes alkalmazott készíti, őket mind a család tanította meg a mesterségre az eredeti receptek alapján. A gép is változatlan: az alapító, Erich Hamman tervezte masina, mely a család szerint olyan sajátos ízt ad a csokoládénak, melyet a mai, acélból készült gépek nem tudnának reprodukálni. Bár néha a vásárlói igényekre válaszolva készítenek modernebb termékeket (csilis, tengeri sós, mogyorós), a kínálat gerincét az eredeti csokoládék adják.

A finom csokoládék és pralinék ma is megvásárolhatók, de szinte kizárólag csak szaküzletekben. Ez az egyetlen Hamann üzlet, amely túlélte a háborút.

Berlin bauhaus
Erich Hamann csokoládégyár

ADGB Trade Union School

Berlin északkeleti részén található Bernau az ADGB Szakszervezeti Iskola otthona. Ez a Bauhaus-emlékmű 2017 óta Weimar és Dessau neves épületeivel együtt az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Az épületet 1930-tól az Általános Szakszervezeti Szövetség használta oktatási központként. Amíg a nácik be nem zárták, több mint 4000 szakszervezeti tag vett részt szakképzési tanfolyamokon, jellemzően gazdasági és társadalmi-politikai témákban. Az építéssel Hannes Meyert bízták meg, aki akkor a Bauhaus Dessau igazgatója volt. Egy, a környezetbe nagyszerűen integrált, példaértékű épület jött létre, amely tökéletes állapotban van a gondos restaurálásnak köszönhetően. Az utazásom során ez volt az egyetlen előre kinézett épület, ahova végül nem jutottam el, de még egész biztos visszatérek Berlinbe, akkor sorra kerítem:-))

IG Metall Haus

Az egyik legpompásabb bauhaus épület a fémipari szakszervezet székháza, amelynek különösen a lépcsőháza izgalmas. Nagy bánatomra zárva találtam az épületet, így csak kívülről tudtam lefotózni, de egyszer mindenképp megpróbálok bejutni!

Berlin bauhaus
IG Metall Haus

Shell-Haus

Az Emil Fahrenkamp által tervezett Shell-Haus az 1920-as évek stílusában épült a Tiergarten kerületben. Öt építész versenyzett a megbízásért, hogy egy modern irodaterületet alakíthassanak ki a holland olajfenntartó vállalat, a Rhenania-Ossag számára. Emil Fahrenkamp megnyerte a versenyt, és két évvel később, 1932-ben már állt is a Shell-Haus. Futurisztikus hullámos homlokzatával a Weimari Köztársaság egyik legjelentősebb építészeti terve. A Shell-Hauset kórházként használták a második világháborúban. Annak ellenére, hogy néhány bombatalálatot kapott, az épület egyike azon keveseknek, amelyek a berlini csatát viszonylag sértetlenül úszták meg. A Shell-Haus épületének felújítása 2000-ben fejeződött be, és ma az épület régi fényében tündököl.

Berlin bauhaus
Shell-haus

Hansaviertel

A Hansaviertel nem eredeti Bauhaus korszak, de annak hatását tükröző lakónegyed. A Hansa Berlin legkisebb kerülete, melyet szinte teljesen romba döntött a második világháború. 1957 és 1961 közt olyan neves nemzetközi építészeket hívtak meg az újjáépítésére, mint Alvar Aalto, Egon Eiermann, Walter Gropius, Oscar Niemeyer vagy Arne Jacobsen. Minden építész megvalósíthatta az elképzelését, épültek sorházak, magas lakótelepek, de családi otthonok is.

Gropiusnak amerikai száműzetéséből hazatérve, életének utolsó szakaszában még lehetősége nyílt szülővárosában, Berlinben otthagyni az ujjlenyomatát: ő is tervezett egy kilencemeletes lakóépületet a Hansa kerületben. A lakások a mai napig meglepően korszerűnek tűnnek, egyikbe sikerült is bejutni egy újságíró kollégának.

Ha szívesen bóklásznál ilyen épületek közt szakavatott vezetővel, nézd meg, nem indul-e vezetett séta a látogatásod idején.

Berlin bauhaus
Hansaviertel

7 különleges, Bauhaushoz kapcsolódó kiállítás Berlinben

* 2019. január 16-március 14 közt a Willy Brandt Haus ad helyet Jean Molitor fotóművész kiállításának, amely a világ jelentős Bauhaus épületeit dokumentálja.

* 2019. január 17- április 12 közt a Galerie Kornfeld Moholy-Nagy László tanítványainak képeiből ad ízelítőt.

* 2019. január 24 és május 5 közt a Bröhan múzeum 300 Bauhaus tárgyat mutat be, a kerámiáktól a bútorokig.

Berlin bauhaus
Bröhan múzeum

* 2019. április 12-augusztus 25 közt a berlini Museum of Photography avantgard fotósok munkáiból válogat.

* 2019. augusztus 31- szeptember 9 között kerül sor a Bauhaus-hétre Berlinben, amikor az üzleteik kirakatait is erre a témára hangolják.

* 2019. augusztus 29-szeptember 15 közt a Kunstbibliothek (Art Library) Moholy-Nagy László 1929-es tipográfiai bemutatóját rekonstruálja.

* 2019. szeptember 6 és 2020. január 27 közt a Bauhaus Archívumban „original Bauhaus” néven fut majd egy kiállítás, amely 14 tárgyon keresztül 14 esettanulmányt vizsgál meg.

Nemcsak időszakosan, de állandóan megtalálhatod Berlinben a Bauhaus ikonikus festőinek alkotásait is. Pual Klee mintegy 60 festményét őrzi a Museum Berggruen, míg Kandinsky műveit a Mies van der Rohe tervezte Neue Nationalgalerie-ben találjuk (jelenleg ezt is épp felújítják, 2020-ban nyitja meg ismét kapuit).

De nem korlátozódnak a programok Berlinre. A szervezők egy nagyszabású nemzetközi kiállítás-sorozatot is végigvisznek számos kontinensen „bauhaus imaginista” néven, Japántól Lagoson át egész Brazíliáig.

Berlin bauhaus
Siemensstadt

Bauhaus shopping

Ha ennyi múzeumlátogatás után olthatatlan vágyat érzel, hogy az otthonodba is hazavigyél Bauhaus emléket, annak sincs akadálya. Fotókat a Kicken Berlin galériából tudsz beszerezni,  míg műtárgyakat a Berinson galériában.

Bauhaus bútorok lelőhelyei: Zeitlos, Stilspiel, works berlin, wbf-berlin, aiberlin Art + Industry és a Bauhaus Archive ajándéküzlet.

Berlin bauhaus
Siemensstadt

A berlini napok nagy tanulsága volt számomra, hogy ez a város egyszerűen megunhatatlan. Kitalál az ember egy tematikát, elkezdi annak mentén végigjárni a várost, és egészen új oldalát ismeri meg. A bauhaus lakótelepek és épületek nyomában eljutottam olyan külvárosokba is, melyeket eddig nem ismertem és újabb izgalmas arcát ismertem meg ennek a végtelenül színes városnak.

Az utazáshoz köszönöm a Német turisztikai hivatal és a Visit Berlin segítségét!