Az Őrség látnivalói

Velemér, templom

Az Őrség zömében Vas megye délnyugati szegletében, kisebb részben pedig a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére. Ez a vidék különösen gazdag néprajzi emlékekben – tájházakban, haranglábakban, falusi mesterségekben -, de egyre jobb minőségű szálláshelyei és éttermei miatt nagyszerű kikapcsolódást nyújt azoknak, akik a vakáció során nem feltétlenül ragaszkodnak strandokhoz és bulis éjszakákhoz.

Az Őrséget egykor erdő borította. A határok őrzését ellátó lakosok alakítottak ki maguknak itt szántóföldeket a vizenyős talajból kiemelkedő dombosabb részeken. Mivel csak a magasabban fekvő részekre tudtak építkezni, a kis házcsoportok egymástól viszonylag távol épületek fel – és ez az a faluszerkezet, az úgynevezett „szerek”, ami a mai napig fennmaradt ezen a vidéken.

Az Őrség szíve

Ilyen tipikus szeres település a kilenc szerből álló Őriszentpéter is, az „Őrség szíve”, ahol a település szélén fekvő Templomszer egy hangulatos, egyszerű Árpád-kori templom köré épült.

Vas-Őriszentpéter

Innen pár perc sétával érhető el a középkori téglaégető, melyet modern kori tetővel fedtek be.

Szalafő néprajzi gyűjteménye és kódis házai

Szalafő Pityerszer részén alakították ki a Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményt, amely annyiban tér el az ország többi skanzenjétől, hogy itt a házak egy része az eredeti helyén áll. Az épületek az 1700-as évekbeli állapotot őrizték meg, és nemcsak a környezetük, de a berendezésük is korhű. Az épületek között tóka is van, egy kis mesterséges tó, amelyben a csapadékvizet gyűjtötték össze. Ezt állatok itatására, mosásra, len áztatására használták.

Vas-Szalafő-tóka

Érdemes átruccanni Felsőszerre is, amely szinte csak szép, régi házakból áll. A helyi építészetről információs táblákat is találunk a faluban. Különösen szépek a kódisállásos házak, amelyek kis oszlopos tornáccal rendelkeznek – régen itt húzták meg magukat éjszakára a vándorok, a kódisok.

Vas-Szalafő

Őrségi tanösvények

Az Őrségben 16 tanösvényen lehet megismerkedni a térség növényeivel, természeti szépségeivel, szokásival, ezek közül csak néhányat jártam végig.

Szalafőn az egyes szerek közt szép réteket, erdőket találunk, melyekben számos tanösvényt építettek ki. Ezek hossza a 300 métertől a 6.2 kilométeresig terjed, úgyhogy mindenki találhat kedvére valót. A leghosszabb a Körtike-tanösvény, amely Csörgőszerről indul Pityerszerre és Szalafő környékének természeti értékeit mutatja be.

Szőcén a szigorúan védett tőzegmohás lápréten fapallókon sétálhatunk végig, miközben a tanösvény mentén felállított táblákról tájékozódhatunk. Én csepergő esőben jártam arra, de még így is nagyon hangulatos volt az apró sárga virágokkal tarkított területen bóklászni.

Vas-Szőce

Tájházak

Hegyhátszentpéter a különleges, 1891-ben épült faluház miatt ér meg egy kitérőt, melynek festett, faragott faoromzata és berendezése is korabeli.

Vas-Hegyhátszentpéter

Az Őrség egyik legszebb épülete a nagyrákosi tájház, muskátlikkal díszített kis ékszerdoboz.

Vas-Nagyrákos

Fából készült haranglábak

Az Őrségben több helyen láthatunk templomtól különálló, fából készült haranglábakat, melyet a református közösségek építettek. Egy érdekes történetű harangláb Kercaszomor Szlovénia felé eső végén áll. A falu 1920-22 között Jugoszláviához tartozott, de a helybéliek fegyveres harca eredményeként sikerült a határt úgy kiigazítani, hogy visszakerüljenek Magyarországra. Ennek emlékét őrzi az 1922-ben beszerzett harang és a nemzeti színű koszorúk.

Találunk haranglábat a Bajánsenyei református templom mellett vagy például Magyarszombatfán is. A régió talán leglátványosabb haranglába a pankaszi, úgynevezett „szoknyás” harangláb, amely 1755-ben épült.

Vas-Pankasz

A veleméri templom

Az Őrség, sőt egész Vas megye talán legismertebb, legnépszerűbb temploma a veleméri római katolikus templom, amely a falun kívüli kis dombon, erdős környezetben épült a 13. század második felében. Az egyszerű külsőt látva nem is sejti a látogató, hogy a templombelső micsoda kincset rejt: Aquila János 1377 körül festett bibliai tárgyú freskóit, amelyek szinte teljesen beborítják a falakat. Az építők különös figyelmet fordítottak a freskók tájolására, így az év kitüntetett napjain a hajnali fény más-más festményt világít meg – kivéve a poklot ábrázoló képet, amelyet soha nem ér közvetlen fény.

A templom egész évben, minden nap nyitva van. A legjobb délelőtt 11 körül menni, akkor a legszebbek a fények. Télen, mivel nincs lombkorona a fákon, több fényt kapnak a falak, de érdemes fejben tartani, hogy korán sötétedik (novemberben délután 3 után már felesleges is menni). A legbiztosabb felhívni a hölgyet, aki az idegenvezetést tartja, és rákérdezni, aznap mikor a legideálisabb érkezni. Telefonszáma: 30-378-9540

Vas-Velemér

Bár ez a kis kitérő átnyúlik a szomszédos, Zala megyébe, feltétlenül érdemes beiktatni a programba Szentgyörgyvölgy csodálatos kék-mennyezetű templomát.

Vas-Őrség-Szentgyorgyvolgy

Állatfarmok

A legkülönlegesebb állatfarm a térségben a kondorfai bölényrezervátum. Több mint egy évtizeddel ezelőtt döntött úgy a nemzeti park vezetése, hogy létrehoz egy a természetes vadonhoz leginkább hasonlító területet és arra visszatelepíti az egykor itt is élt európai bölényt. A vadon területe zárt, ide csak a szakemberek léphetnek be. A látogatók a nemzeti park szalafői bemutatóhelyén, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögötti területen találkozhatnak európai bölényekkel – de csak szigorúan kerítés mögül.

Kevésbé veszélyes, cuki alpakkák élnek a szaknyéri alpakafarmon, amely előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Szalafőn a Ferenc-portán is jó dolguk lesz a gyerekeknek, itt ugyanis a közel száz szarvasmarha mellett kecskéket, juhot, disznót és baromfit is találunk.

Őrségi programok

Az Őrségben nincsenek nagy, zajos fesztiválok, de annál több lehetőség van találkozni kézművesekkel, belelesni ősi mesterségek titkaiba.

Veleméren érdemes bekukkantani a habán és itáliai reneszánsz kerámiákat készítő Dávid Éva műhelyébe, amely a főútról ki van táblázva, nem nehéz megtalálni. Az anabaptista vallású habánok a 16. században telepedtek le az ország több pontján, egyebek közt az Őrségben is. Mint minden mesterséget, amibe belefogtak, ezt is tökélyre fejlesztették. Színes kerámiáikat ma már kevés helyen lehet megtalálni, így igazi csemege.

Kiss Norbert illóolaj lepárló műhelyt üzemeltet Hegyhátszentjakab faluban. A lepárlást több száz éves hagyományos technológiával, Portugáliában kézzel készített, réz lepárlókban végzi víz és vízgőz desztillációs eljárással. A programokról legcélszerűbb a műhely facebook lapjáról értesülni.

Ispánkon Erős György, azaz az Ízrestaurátor avat be minket a kézműves csokoládékészítés rejtelmeibe.

Az Őrség legismertebb, legnépszerűbb gasztronómiai terméke a tökmagolaj, az Őrség “zöld (vagy mások szerint fekete) aranya”. A „tökmagolajütés” még a 20. század elején terjedt el az Őrségben. Szalafőn, Csörgőszeren várja látogatóit a Jakosa Porta, ahol működő állapotukban tekinthetők meg a régi paraszti gazdaság eszközei és gépei. Ki lehet próbálni a tökmagolaj készítést és a szövést is. Szintén készítenek olajat Szalafőn a Balogh családi gazdaságban. Itt a rétesházban az előre meghirdetett napokon várják a vendégeket, illetve előzetes bejelentkezést követően is lehetőség van az őrségi réteskészítés megismerésére, rétesek kóstolására. Végül de nem utolsósorban a Batha-porta is várja a vendégeket, bemutatóval és termékekkel egyaránt.

Magyarszombatfán évszázados múltra tekint vissza az őrségi kerámia. Jellemzően sötétbarna és zöld mázas edények készülnek ezen a vidéken, egyszerűbb mintákkal, mindennapos használatra. A faluban egy zsúpfedeles, döngölt padlójú házban kis fazekasmúzeumot is kialakítottak (ez a Fazekasház), ahol bepillanthatunk a „gerencsérek” világába, és ahol évente néhány alkalommal rendezvényeket is tartanak. Ha épp nincs szerencsénk egy ilyenhez, akkor sem kell búsulni, hanem kis kérdezősködés után felkereshetünk egy fazekast beszélgetni, esetleg vásárolni.

Vas-Magyarszombatfa

Szállás

Az Őrségben az én szívem csücske szállásom a Kosbor panzió – már kétszer is voltam itt, és egyszerűen imádom. Nyugodt, patyolattiszta, igényes és ugyanakkor otthonos. Nem fogjátok megbánni, ha itt laktok!

A Vas megyei sorozat írásai:

Italbolttól luxushotelig – kastélyok Vas megyében

Az Őrség látnivalói

Kőszeg látnivalók

Meglepetés a nyugati országrészben: Szombathely

Vasi Hegyhát, Rábamente – Ezer apró csoda földje

Több, mint wellness – Bükfürdő

Vas megye látnivalói – arborétumoktól a vasfüggönyig

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)