Brazília nemcsak a karneválról és a strandokról szól, de a lenyűgöző természetről is. Két kiemelkedően különleges nemzeti parkja az Amazonas esőerdő és a Pantanal mocsárvidék. Hathetes kalandozásom során mindkettőt felkerestem.
Amazonas esőerdő
Ha van hely, ahova gyerekkora óta szinte mindenki vágyik, az az Amazonas vidéke. Persze úgy vágyódunk utána, ahogy a képzeletünkben él: igazi áthatatlan dzsungel, faágakon lustán heverő jaguárok, fűszoknyában táncoló bennszülött törzsek, fejünk felett elsüvítő színes papagájok. Nos, nem pontosan ilyen. Sokkal egyszerűbb, nyugodtabb, fenségesebb. De még soha nem tapasztaltam ilyet, hogy pont a kis dolgok szippantják be itt az embert úgy, hogy teljesen megfeledkezik a külvilágról. A csend, a folyóból kikandikáló fák, a ringatózás egy függőágyban. Pont a visszafogottság az, amit nem vártam, és ami a leginkább fejbe kólintott.

Bár a Nílus egy hajszállal megelőzi a leghosszabb folyók versenyében, az Amazonas messze a legbővebb vizű folyó – több vizet pumpál az óceánba, mint az utána következő hét folyó összesen. A vízgyűjtő területe, az Amazonas-medence kilenc országot érintve a teljes Dél-Amerikai kontinens 40 százalékát teszi ki.
Manaus
Ennek a hatalmas területnek a kapuja Manaus, ahova a legtöbb nemzetközi és belföldi járat érkezik, jómagam is ide repültem. Ahhoz képest, hogy 1500 kilométerre fekszik a tengertől, kikötőnek is jelentős. Ez az a hely, ahol érdemes feltankolni minden olyanból, amire az esőerdőben szükséged lehet, plusz utoljára kiélvezni az internetet.

Manaus egy kétmilliós nagyváros a dzsungel közepén, amely egykor a leggazdagabb volt a gumifáknak köszönhetően. Az aranykor gazdagságát idézi az Amazonas Színház, melynek díszítése a legelegánsabb európai operaházaknak felel meg – nem véletlen, hogy a Vogue magazin beválasztotta a világ 15 legszebb operaháza közé.

Érdemes benézni a Museu Amazonico épületébe is, amely egy régi gyarmati házban kapott helyet, bemutatva a bennszülött törzsek eszközeit. Érdekesség, hogy amikor az épületet felújították, ősi temetkezési helyet tártak fel alatta – így azt csak lefedték egy üveglappal és máris megvolt a múzeum egyik szobájának anyaga:-)
Túraszervezők
Manausból számos túracég indít 3-5 napos kirándulásokat. Alapvetően kétféle túra van: vagy néhány napot egy lassan haladó hajón utazol és azon is alszol függőágyban, vagy elvisznek egy szállásra és onnan szerveznek minden nap hajós és gyalogos túrákat. A szállások színvonala és ezáltal ára széles skálán mozog – többágyas hostelszobáktól luxus lodge-ig van minden. Az ár nem csak a szoba árát öleli fel, hanem mindig benne van az oda-vissza transzfer (részben autóval vagy kisbusszal, részben motorcsónakkal), a teljes ellátás és a programok is. Jellemzően reggeli után van az első 2-3 órás program, ebéd után szieszta, aztán 3-5 között újabb program, majd vacsora. Időnként vacsora után is van még valami szervezett dolog, például előadás vagy esti állatok felkutatása.

Jume Lodge
Én a térség egyik legjobb szállásán töltöttem két éjszakát, a Juma Lodge cölöpökre épített kunyhótelepén. Most, az esős évszakban, a bungalók és az őket összekötő fából ácsolt hidak csak 1-2 méterrel vannak a vízszint felett. Száraz évszakban jóval drámaibb a kép, amikor mindez 15 méter magasan emelkedik ki a vízből. Egy éjszaka itt közel 300 ezer forint. Nem sok két csillagos hotel lehet a világon ennyi pénzért, ahol se légkondicionálás, se minibár, se TV, se hűtő, de még internet sincs. Ráadásul a szobában néha hangyák mászkálnak, a telepen tanyázó három majom időnként a frászt hozza az emberre, egy-egy nagyobb hajó verte hullám pedig úgy mozgatja a kunyhót, hogy leng a csillár a plafonon. Hogy lehet, hogy ilyen szűk körű szolgáltatás és ilyen magas árak mellett mégis 9 pont feletti értékelése van a hotelnek booking-on? Talán mert azt nyújtja, amire igazán a legjobban vágyunk: újra összeköt a természettel.

Amikor kiderült, hogy nincs Internet, bevallom, először végigfutott a hátamon a hideg, hogy akkor most mi lesz. De aztán fontosabb dolgom nem lévén, kiheveredtem a teraszomra a függőágyba egy könyvvel és pár perc múlva teljesen elfeledkeztem arról, hogy van egy blogom.

Az érkezésünk délutánján kétfős kajakokkal vágtunk neki a Juma folyónak és a hatalmas vízen lassan ringatózva még inkább fejbe kólintotta az embert a természet szépsége és ereje.

Esőerdő…
Másnap zuhogó esőre ébredtünk, ami emlékeztetett minket arra, hogy miért is „esőerdő” a dzsungel hivatalos neve (és nem, teszem azt, napsütéserdő). Így vágunk neki egy gyalogtúrának, órákon át cuppogva a sárban. A szúnyogok persze imádták a turisták megjelenését a nedves időben, feltették partedlijüket és nekünk támadtak. Még jó, hogy be voltam öltözve vízhatlan öltözetbe – ez ugyan az esőtől végül nem védett meg, még a melltartóm is csuromvíz volt, de legalább a szúnyogok nagy részét távol tartotta.
Helyi vezetőnk kismillió dolgot megmutatott az erdőben – melyik fának a kérge mire jó, milyen levélből lehet poharat hajtogatni, mely fatípusokat használják a szépségiparban (ránctalanításra vagy épp parfümök készítésére). Többet közt itt található az a rózsafa, amelyből a kinyert illóolaj a Chanel 5 fontos alapanyaga.

Nem különösebben zavart az eső, csak amiatt, hogy így se jegyzetelni, se fotózni nem tudtam. Megtudtuk azt is, hogy sok túlélőtábort tartanak a környéken, láttuk is ennek nyomait. Vezetőnk megmutatta, melyik fát kell egy erős ággal ütögetni, hogy hangos, dobszerű hangot adjon ki – ez a dzsungel „telefonja”, ahogy ő fogalmazott. Nos, ha engem itt lepottyantanának túlélni, én egyből ehhez folyamodnék, hogy rendeljek egy pizzát.
Piráják és majmok
Aznap délután a halászattal is megpróbálkoztunk, kaptunk mindannyian botot, damilt és csalit, hogy fogjunk magunknak vacsorára piráját. A többieknek sikerült is, de én az abszolút fenntartható halászat képviselője lettem, ugyanis az összes csalit leették a halak a horgomról, de egy se akadt fent rajta. Nem is bántam.

Nehezen vettem búcsút a szállástól. No és a három rezidens majomtól, melyek közül Nick volt a legszelídebb. Néha egészen olyan volt, mint egy cica: hátára fordult és kikövetelte, hogy cirógassam a hasát. De szerette azt is, ha felemeltük, mint egy kisbabát és átölelhetett miket. Esténként kiválasztotta valamelyik vendéget, hogy altassa el – konkrétan odabújt valakihez, összekuporodott és cirógatni kellett. Egyszer engem nézett ki, és amikor azt hittem, már alszik, megpróbáltam visszamenni a kunyhómba, de elkapta a kezem, és visszahelyezte a tarkójára. Elmondhatatlan érzés volt.. olyan szeretethullám indult el bennem, amiről nem is tudtam, hogy létezik majmok iránt.

De volt, hogy kicsit megvadult játék közben és megharapott minket, de soha nem annyira, hogy fájjon. Reggel valakinek a teraszán találtuk, az ott felakasztott függőágyak egyikében – szeret emberek közelében lenni.

Rózsaszín delfinek
Manausba visszatérve egy egynapos túrára is beneveztem. Ez közel sem volt olyan élvezetes, mint a folyóparti tartózkodás, túl nagy volt a csoport és túl turistásak a programok. Az egyetlen, ami miatt nem bántam meg, az az volt, hogy találkoztam a rózsaszín delfinnel, hivatalos nevén az amazonasi folyami delfinnel. Ez a maga 2.5 méteres hosszával a legnagyobb folyami delfin és az egyetlen, amelyik kiváló manőverezési képességének hála hátrafelé is tud úszni. A delfinek kiskorukban ugyanolyan szürkék, mint más fajtájú társaik, csak felnőttkorukra válnak rózsaszínné. Akkor sem egyformán: van, amelyiknél csak néhány halvány eltérő színű folt jelenik meg, míg mások szinte olyan rikítóak lesznek, mint a flamingók. Számomra a legérdekesebb, amit megtudtam róluk, hogy ha izgatottak, akkor még erősebb lesz a színűk – hasonlóan ahhoz, ahogy mi emberek elpirulunk.

Igazi csoda volt vendégeskedni a világ legnagyobb esőerdejében, amely olyan sokat ad nekünk és melyre nem vigyázunk eléggé. Csak remélni tudom, hogy Nick, a rózsaszín delfinek és a többiek még sokáig megtarthatják életterüket…
Pantanal mocsárvidék
A Dél-Amerika közepén fekvő Pantanalba jóval kevesebben látogatnak el, mint Brazília híres nemzeti parkjába, az Amazon vidékére. Pedig ezen a mocsaras vidéken sokkal könnyebb megfigyelni a jellegzetes állatokat, mint az Amazonas sűrű őserdejében. A Pantanal nemzeti parknak nemcsak az Amazonhoz képest van gyenge marketingje, de a hozzá hasonló vidékekkel összehasonlítva is: hiába nagyobb hússzor az Everglades nemzeti parknál, az ottani látogatószámnak csak töredéke fordul meg itt.



No de mi van itt? A Pantanal mocsárvidék a világon az egyik legjobb hely meglesni a jaguárt. Csak sajnos nem most, amikor én jártam itt, hanem júl-okt között, a száraz évszak közepén, amikor kénytelen előjönni a susnyásból kajáért és a túrák is mélyebben tudnak behatolni a mocsaras vidékre. És hát nekem sincs mindig mákom, ezúttal bejött a papírforma. Hiába figyeltem a fák erős ágait, nem lóg-e valamelyikről egy farkinca, nem láttam meg a jaguárt – de volt azért sok más.


Pantanal Big5
Akárcsak Afrikában, itt is van „Big 5”: ezek a jaguár, az anakonda, a hangyász, a vízidisznó és az óriás vidra. Nekem ez utóbbi kettőhöz volt szerencsém, anakondát pedig láttam már Venezuelában, úgyhogy mondhatom, háromhoz. A fentieken túl rengeteg madarat is láttam, de azokról nincsenek jó fotók – túlságosan kicsik és izgágák. Sokkal könnyebb nagyobb és statikusabb élőlényeket fotózni, teszem azt elefántot, de az sajnos nincs errefelé. Kajmán viszont akad bőven, úgyhogy azért megvolt a nagy és tohonya állat fotózásra:-))



A cukiságversenyt egyértelműen az óriásvidra nyerte.

A parkhoz legközelebbi nagyváros Cuiabá, ahova egy belföldi járattal jómagam is megérkeztem. Itt érdemes egy túracégnél jellemzően 3-5 napos túrára befizetni. A parkba egyetlen út, a már említett Transpantaneira vezet, melyen nincs tömegközlekedés, így mindenképp szükség van bérautóra vagy helyi vezetőre. A nemzeti parkban túraösvények sincsenek, kirándulni csak autóval vagy hajóval lehet. A szállások 10-20 szobás vendégfogadók, kivétel nélkül teljes ellátással. A túraszervezőkkel karöltve innen lehet nekivágni a szafariknak, jellemzően a kora reggeli és a késő délutáni órákban.
Túraszervező, szállás
Az utazás szervezése során az első napokban örömmel állapítottam meg, hogy nincs semmi vészes áron, egész normális szállásokat és belföldi járatokat találtam. Akkor esett le az állam, amikor Pantanalhoz értem, itt ugyanis igen combos árak vannak – magasabbak, mint az Amazon vidékén. Ott ugyanis a transzferek és kirándulások nagyobb részét oldják meg hajóval, itt viszont a drágább autós utazások jellemzőek.
A Gasparetour ajánlata 3 nap/2 éjszakás túrára 3.000 reál volt, de egy főre 3.600 reál (262 ezer Ft). A Pantanal Nature ugyanezért 3.100 reált kér, plusz 20% egyágyas felárt (271 ezer Ft). Ezen a ponton elég nagy volt a dilemma, ugyanis a belső repjegyek már megvoltak Cuiabába. Persze ott is el lehet tölteni pár napot, csak épp nincs mit csinálni… Ekkor azonban sikerült egy jó ajánlatot kapnom a Pantanal Amazon Connection nevű cégtől, a fenti árak felééért, így ők lettek a befutók.


Az árban benne volt a reptérről és a reptérre a transzfer, valamint két éjszaka teljes ellátással és programokkal a park egyik szállásán. Az esetemben a szállás a Rio Claro pousada lett, de ez mindig változik, mikor hol van hely és hova érdemes épp menni. A szállás nagyon helyes volt, az ágyamat úgy találtam, hogy hirtelen elbizonytalanodtam, nem nászúton vagyok-e:-) A madarak és a majmok viszont olyan kíváncsiak voltak és néha olyan zajt csaptak, mintha nem is a természet lágy ölén, hanem egy pesti gangos házban laktam volna. De persze imádtam őket:-)

Travellina tippek
A parkban nincs benzinkút, így tankolni csak az utolsó településen, Poconéban lehet. De nem igazán érdemes saját autót bérelni, itt célszerűbb befizetni egy túraszervezőnél néhány napra.
A parkban bolt sincs, úgyhogy naptejet, szúnyogriasztót vegyetek előre. Víz van, de drágábban, mint a városokban, úgyhogy abból is érdemes vinni pár litert.

Chapada dos Guimaraes nemzeti park
Volt egy fél napom Cuiabában, ami épp elég volt arra, hogy egy közeli, mégis egészen más tájat is megnézzek. A forróság elöl a helyiek a várostól nem messze levő, 800 méter magas hegyre menekülnek, ahol a vörös sziklák közt kis üdülőövezetet alakítottak ki. Különösen naplementekor megkapó a táj, de még szitáló esőben is szép volt. A hőmérséklet itt 10-15 fokkal is hűvösebb, mint a lenti nagyvárosban – a forró mocsárvidék után igazi kikapcsolódás ezen a zöld és szúnyogmentes vidéken túrázni kicsit!


