659 repülőúttal a hátam mögött joggal tette fel a kérdést kedves régi ismerősöm, Kránitz Balázs, hogy még lázba tud-e hozni a repülés. Naná! Sokszor persze már rutin egy-egy utazás, de még mindig érnek kimagasló élmények. Ilyen volt például ez a szép nyári nap, amikor Li-2 sétarepülésre indultam, ennek a géptípusnak a világon egyedüli üzemképes példányával.
Aeropark látogatás
Nem ez volt az első alkalom, hogy bőrönd nélkül érkeztem Ferihegyre, mert három éve már jártam az Aeroparkban egy hétvégi reptérlátogatáson. A háromórás program igazi színfalak mögötti túra volt, ugyanis a repülőtér olyan részeire is eljutottunk, ahova fizető utasként erre soha nincs lehetőségünk.
A program előtt vagy után érdemes megnézni a parkban kiállított gépeket, melyek már igazi ritkaságok.
Régen ilyen volt a business class – semmi ággyá alakítható ülés vagy privát szféra, csak valamivel nagyobb, kényelmesebb székek és jobb ellátás.
Az egyik gépen egy helyes csecsemőkosarat is felfedeztem:-)
Maga a túra jórészt busszal zajlik, de időnként kiszálltunk gépeket és épületeket fotózni.
Először a hatalmas üzemanyagtartályok mellett haladtunk el, melyek Százhalombattával vannak közvetlen összeköttetésben. A két tartályban összesen 10 millió liter üzemanyag fér el, melyet 60 ezer literes tartálykocsik, azaz „guruló benzinkutak” szállítanak a gépekhez.
Vetettünk egy pillantást a DHL központra is, ahova a sok üzleti és privát csomag érkezik. Elhajtottunk pár privát kis gép, például Csányi Sándor OTP vezér itt parkoló kisrepülőgépe mellett, valamint az ezeknek helyet adó garázsok előtt, melyeket havi 5 millióért lehet bérelni.
A szerelőcsarnokoknál meglepve hallottam, hogy a Norwegian minden egyes gépe először Budapestre repül, ugyanis itt szerelik rájuk a wifi adóvevőt.
Megfordultunk a nagy teherszállító gépek környékén is. Manapság már szinte minden napra jut egy 747-es Jumbo, becenevén az Égbolt királynője. A délelőtti túrákon rendszerint 4-5 széles törzsű gépet is meg lehet pillantani, melyek Amerika vagy Ázsia felé tartanak.
Túravezetőnk azt is elmesélte, milyen nehéz bejutni a légiforgalmi irányítók közé. Még mielőtt valaki egyáltalán elkezdhetné a képzést, különösen kemény tesztet kell kitöltenie. Ebben az IQ-jától a stressztűrő képességén át az osztott figyelemig mindent kielemeznek. A tesztet egyetlenegyszer lehet megpróbálni – ha valaki elbukik, soha többet nem jelentkezhet. Érdekesség, hogy mindenféle hátterű emberek jelentkeznek erre az állásra – a zongoraművésztől az EB bajnok kajakosig igen színes a társaság.
A ferihegyi repülőtér 15 km2-en terül el, 14.000 alkalmazottal – szinte egy kisváros.
Van egy régi kertészet is, ahol régen a fenyőfákat és virágokat termesztették, de ma már ez csak másodlagos irányító központként szolgál, ahova a vezetők kivonulhatnak, ha a főépületben bármi gikszer történik. Meglátogattuk a tűzoltókat is. Sajnos helyes tűzoltófiúkkal nem igazán találkoztunk, ők az emeleten pihentek, de érdekes volt a földszinten körbejárni a hipermodern tűzoltókocsikat. Minden tűzoltó autó mellett ki volt készítve a ruházat – úgy, hogy csak bele kell ugrani, ha riasztás van. Méghozzá egy percen belül – mindegy, hogy valaki alszik, zuhanyzik, vagy akár WC-n ül. Ha megszólal a sziréna, teljes menetfelszerelésben 60 mp múlva már úton kell lenni.
Ezután irány a leszállópálya. Három gépet is megvártunk, amelyek a fejünk felett húztak el, hogy az erős szélben kissé inogva, de biztonságosan földet érjenek. Számomra újdonság volt, hogy ilyenkor gépmérettől és a leszállás keménységétől függően 1-4, extrém esetben akár 6-7 kg gumi is leéghet az egyébként 60 cm mély betonra, így azt évente alaposan le kell takarítani.
Nyáron napi 500-550, télen 320-350 fel- és leszállás zajlik a reptéren, meglehetősen összehangolt munkára van szükség. Ez különösen igaz a fapadosokra, akik teljesen minimalizálni igyekeznek a számukra drága és nem produktív állásidőt. Egy Wizzair például 25 percet tölt összesen a földön – ennyi idő alatt kell megoldani az utasok ki- és beszállítását, csomagok cseréjét, üzemanyag és konyhatöltést, ellenőrzéseket.
Megtudtuk azt is, hogy a legnagyobb utasszállító az A380-as, ami nálunk csak egyszer, 2012-ben fordult meg egy bemutató úton. Azt én itt nem láttam, de Párizsban igen, sőt, egyszer utaztam is vele- annak idején kifejezetten azért választottam Miamit célpontnak, hogy végre ezt a gépet is kipróbálhassam!
A másik „leg” pedig a legnagyobb teherszállító – ez az AN225, ami szintén csak egyszer járt Budapesten. 2008-ban a MOL megbízásából érkezett, hatalmas gépeket nyelt el a gyomra, hogy azokat Ománba szállítsa. A repülőmániákusok türelmét igencsak próbára tette, mert egy hideg, ködös januári napon 20 órás késéssel szállt le. De megérte várni, mert Balázs szerint hatalmas élmény volt látni, ahogy a 180 tonna rakomány csak úgy eltűnt benne.
Még millió érdekesség hangzott el: honnan kapta Ferihegy a nevét, miért 31 és 13 a két kifutópálya számozása, hogy küzdenek a hatalmas füves térségen élő 140.000 ürgével és repcsikre veszélyes madarakkal, merre van a világ leghosszabb és legrövidebb menetrendszerű járata, és még sorolhatnám – de nem lövök le minden poént, mert menjetek el ti is, nagyszerű családi program!
Ha valaki kedvet kapott a programhoz, a reptérlátogatás.hu weblapon lehet rá időpontot foglalni.
Li-2 sétarepülés
A második látogatásomra az I. Ferihegyi Ikarus-találkozó adta az apropót. Közel 40 régi Ikarus érkezett a történelmi repülők közé, sőt, nemcsak kiállítási tárgyak voltak, hanem némelyikkel egy kört is lehetett menni. Imádtam őket!
De az igazi nagy élmény az volt, hogy felülhettem a világ egyetlen még működőképes Li-2 gépére – egy budapesti sétarepülésre, amire már régóta fájt a fogam.
Már a géphez is stílusosan utaztunk – ezzel a két busszal.
Beszállás után ugyanúgy be kellett kötni az övet, mint egy „rendes” repülés során, a mobiltelefonokat viszont nem kellett kikapcsolni. Ezen a gépen ugyanis nincs fedélzeti számítógép, amit a telefonok megzavarhattak volna. Épp ezért nem kettő, hanem három pilótával mentünk – biztos, ami biztos.
Meglepődtünk, milyen nagy a lábtér a mai gépekkel összehasonlítva – ilyen manapság már csak az üzleti osztályokon van. Kicsit furcsa volt, hogy viszonylag alacsonyan voltak az ablakok, de kiderült ennek is a magyarázata: régebben nem ilyen ülések voltak a gépek, hanem jóval mélyebben ülő fotelek.
Leszállás után meg is néztem a parkban levő Li-2 gépet, amelyben még az eredeti, kényelmes, puha székek vannak.
Bár kismillió alkalommal (de legalábbis pár százszor) repültem már Budapest felett, ilyen jól még soha nem láttam a magasból imádott szülővárosomat. Egyrészt most kifejezetten a belváros felett vezetett az utunk, másrészt a nagy gépek utazómagasságánál alacsonyabban repültünk. Kicsit nehéz volt egyenesben tartani a kamerát, hiszen egy ilyen kis repcsi jobban imbolyog, de sikerült pár képet kattintani. Sőt, amire ma már a komoly repülőknél biztonsági okokból nincs példa, be is mehettünk a pilótafülkébe kicsit körülnézni! Igaz, szigorúan egyesével, mert egy akkora gép egyensúlyát kizökkenthette volna, ha mindannyian ide-oda tolongunk.
Leszállás után először természetesen szelfi készült (#mindigamunka), aztán körbefotóztam a gépet is, hiszen minden irányból csinos.
Ilyen sétarepülésre minden évben van egy-két lehetőség, érdemes résen lenni, figyelni az Aeropark facebook lapját, illetve a Goldtimer Alapítvány weblapját.