2018. március. 31.
Eredetileg bő három hétre terveztem Iránba utazni, de az év eleji zavargások kicsit elbizonytalanítottak. Teljesen nem akartam lemondani az utat, mert már beleéltem magam, de lenyesegettem azokat a részeket, melyek kiesnek a bejáratott turistacsapásból. Úgy voltam vele, ha újra visszatér a feszültség, a gyakori buszjáratokkal mihamarabb vissza tudjak jutni a fővárosba és haza tudjak repülni. Így megmaradt a klasszikus útvonal: Teherán, Yazd, Shiráz, Iszfahán, Kashan, Teherán.
Amszterdamon keresztül repültem a KLM-mel, a hosszú szakasz öt óra volt a dugig tele gépen. A turistán is kifejezetten jó volt a menü, és sikerült beleélnem magam egy bő kétórás együgyű filmbe, úgyhogy aránylag jól eltelt az idő.
Tranzit-éjszaka a fővárosban
Teheránban viszonylag gyorsan ment az útlevél-ellenőrzés. Utána pénzváltás, majd már meg is találtam a fickót, akit a hostel küldött értem. Ezzel túl is estem minden harmadik világbeli utazás egyik stresszes momentumán, amikor is valahogy be kell jutni a városba egy idegen reptérről.
Szállás:
Iran Cozy Hostel, szoba közös fürdővel és reggelivel 30 euró.
Nagyon kedves nyugdíjas tanár házaspár a két házigazda, bár a levelezést egyik gyerekük, Kami intézni.
Web: irancozyhostel.com, WhatsApp: +98 933 373 0824
2018. április 1.
A fővárosban csak egy rövid éjszakát szálltam meg ott, indultam rögtön tovább Yazd városába.
Vonattal Yazdba
A turistacsapáson csak ez az a viszonylat, ahol vonat is jár, úgyhogy ki is használtam, fogok még a többi város közt eleget buszozni. A vonatjegyet a neten intéztem (lásd Praktikus információk), és itt azonnal megkaptam az első leckét az iráni vendégszeretetből, ugyanis a kocsiban mindenki engem etetett:-) A képen látható nyugdíjas házaspárról kiderült, hogy mindketten mérnökök és úgy 30 éve már jártak Budapesten, ráadásul úgy tetszett nekik, hogy idén nyáron ismét pont oda készülnek. Rajtuk kívül még a kalauz volt figyelemre méltó, akiről alig tudtam levenni a szemem. Amikor megálltunk jó 20 percre imaidőben, nyugodtan nézegethettem, ahogy a kocsink mellett leterítette a kis szőnyegét és imádkozott:-)
A vasútállomáson hiába nézegettem, jött-e értem valaki a hostelből, sehol senki. Egy kedves iráni hölgy azonnal kérdezte, mit segíthet. A telefonjáról felhívtuk a hostelt, akik mondták, fogjak nyugodtan egy taxit, majd ők kifizetik. Így is lett.
Szállás négy éjszakára
Silk Road Hotel, szoba saját fürdővel és reggelivel 35 euró per éjszaka
A szobám nem a főépületben volt, hanem attól egy saroknyira egy régi házban, ahol a kis medencés udvar körül nyílt 3-4 szoba, az enyém pedig fent volt a tetőn, saját kis terasszal. Szerettem ott aludni, csak az ágynemű nem tűnt valahogy igazán tisztának, de bebújtam az ilyen esetekre mindig nálam levő selyem-hálózsákomba.
Web: silkroadhotel.net, WhatsApp: +98 910 156 7410
Jókat hallottam az ugyanehhez a tulajdonoshoz tartozó Orient Hotelről is (ott vacsoráztam is a tetőteraszon, szuper a kilátás a mecsetre!).
Yazd óváros
2018. április 2.
Reggeli után nem kellett messze menni, mert a hosteltől egy sarokra áll a Jameh mecset, úgyhogy innen indítottam az ismerkedést a várossal.
Megcsodáltam a mozaikokat, aztán belevetettem magam az óváros girbe-gurba sikátorokból álló labirintusába. Yazd az UNESCO világörökség része, mivel a világ egyik legrégebbi, ma is élő városa. Az óváros aranyszínű agyagházai közt fantasztikus kószálni, és az a legjobb, hogy ez nem kirakat, hanem a mai napig így (is) élnek. Egyből feltűnnek a különös széltornyok („badgir”), melyek a legkisebb szellőt is hatékonyan vezetik a házakba hűs fuvallatként. Ősi, de a mai napig hatékony és abszolút korszerű (merthogy zöld) légkondicionálási módszer.
2018. április 3.
Kharanaq
A hostelben fizettem be egy Kharanaq – Chak Chak – Meybod félnapos túrára, amihez sikerült társakat találni, így egy főre 500.000 rial volt (alig több, mint 8 euró).
Első megállónk a már rég elhagyatott agyagtéglákból álló város, Kharanaq volt. A több mint ezeréves kísértetvárosban kedvünkre kószálhattunk, bár lefogadom, ezt az USA-ban biztonsági okokból nem engednék – néhány épület meglehetősen életveszélyesnek nézett ki.
Nem kis meglepetést okozott az egyik tapasztott ház falán díszelgő QR kód – ezt leolvasva elvileg mindenféle infót kaptunk volna a városról, kár, hogy nem volt hálózat.
A közelben van egy új falu is, és néhány idős nénike meg bácsika épp a földeken dolgozott – hát nem irigyeltem szegényeket, ahogy a meglehetősen hálátlannak tűnő földet művelték. Nincs könnyű életük…
Chak Chak
Innen kissé döcögve haladtunk tovább Chak Chak felé, kisbuszunk párszor lefulladt és csak az imádság vitte tovább. Maga Chak Chak az ország egyik legfontosabb zoroasztriánus zarándokhelye, ahol egykor csoda folytán víz fakadt a sziklából.
A vízfakadás helyéhez egy rakás lépcsőt kellett megmászni és különösebben nem volt látványos. Azon jót kuncogtam magamban, ahogy a tetőről lecsorgó vizet kis műanyag lavórokkal fogják fel – a hármas metrón szocializálódott magyarnak ez igen szívmelengető látvány volt.
A legnagyobb élményt azonban az jelentette, hogy ahogy lemásztam a lépcsőn, és egy pillanatra leültem egy kis fa árnyékába, egy kedves asszonyság csokival kínált a parkolóban. Ahogy megjöttek a többiek, boldogan megvendégelte azokat is, sőt, még egy dinnyét is felszeletelt nekünk. Láthatóan imádják, ha traktálhatják a vendéget, komolyan mondom, csillogott a hölgy szeme az örömtől.
Meybod
Nem kellett messze menni a következő vendéglátásért. Meybod régi erődjébe megvettük a jegyet, de nem jutottunk vele messzire, mert a jegyszedő bácsi azonnal a sátrába invitált minket, hogy teával kínáljon. Mi persze szívesen csacsogtunk vele.
A Narin-vár Irán legrégebbi vályogépítménye, a mintegy 1800 éves Meybod központja. Fent van az UNESCO listán is, de egyelőre csak mint világörökség-várományos. Megérte felmászni a tetejére, mert nagyszerű kilátás nyílik onnan a kis agyagkockákból és pici zöld kertekből álló városra és a mögötte húzódó sivatagra.
Galambtorony
Bár ez nem volt a kiírt programban, volt egy bónusz-megállónk is: egy egészen különös építmény. Ha nem tudtam volna, mi ez, magamtól az életben ki nem találom. Az ősi irániak galambokat tartottak a precízen kialakított 4000 (!) kis fülkében, melyeket nem csak húsuk miatt tenyésztettek előszeretettel, hanem kiváló trágyájuk okán is. Ma ugyan már nem használják erre a célra, a 200 éves építmény kiváló állapotban van a turisták nagy örömére. Bár Irán-szerte több ezer hasonló galambtorony épült, ez a Yazd környéki a legfotogénebb.
Késő délután visszatértünk a városba. Megvacsoráztam és csak bóklásztam a főutcán. Annyira helyesek és kedvesen voltak a helybéliek, rengeteget beszélgettünk, nevettünk, fotózkodtunk. Jó volt köztük lenni…
2018. április 4.
A víz múzeuma
Yazd egyszerűen a PARADICSOM a világörökség-vadászoknak, ugyanis egy szusszal három helyszínt is kipipálhatunk!
Yazd óvárosa az egyik UNESCO helyszín a listán, mint a világ egyik legrégebbi, ma is élő települése, amely remekül alkalmazkodott sivatagi környezetéhez.
De Yazd része két másik iráni, több helyszínes világörökségnek is. Az egyik a perzsa kertek gyűjteménye, melyből itt is található egy, a másik pedig a föld alatti vízvezetékrendszer, amely a város alatt is húzódik.
A sivatagban a településeket vízzel ellátó rendszert („qanat”) háromezer éve a perzsák fejlesztetté ki, és úgy látszik, ők is ismerik a mondást, hogy ami nem romlik el, azt nem kell javítani: egyes falvakban még ma is használják! Ez nem egy könnyen látogatható világörökség, lévén a föld alatt van, de szenteltek neki Yazd városában egy múzeumot, melyet egy szép régi házból alakítottak ki (amely alatt speciel két csatorna találkozik). A technológia oly annyira a sikeresnek bizonyult, hogy több sivatagos, vízhiányos régióban is átvették, megtalálható Afganisztántól Egyiptomon át még Európában, például Spanyolországban is.
Sütemény-főváros
A Víz Múzeuma az Amir Chakhmaq téren van, amit nyugodtan nevezhetnének sütemény térnek is. Az irániak imádják az aprósüteményeket és ezek sehol nem olyan finomak, mint Yazdban. Ott is kiemelkedik a cukrászdák közül a több évtizedes múltra visszatekintő Haj Khalifeh Ali Rahbar üzlet, ahol a régi Jégbüfére emlékeztető módszert figyeltem meg: külön pultnál a rendelés, a fizetés és a kiszolgálás. Sajnos egységdobozok voltak csak, minimum félkilósak, és ezt egyedül mégse akartam bevállalni. Szerencsére gyorsan megszántak az eladók és elém raktak ajándékba egy kis tányér kóstolót, ami egész egyszerűen mennyei volt.
Zoroasztrizmus
Ha nem lenne elég, hogy Yazd egy fantasztikus ősi város, három világörökség otthona és sütinagyhatalom – vannak még itt további érdekességek.
Itt született Zarathustra, a zoroasztrizmus, a világ egyik legrégebbi, ma is élő vallásának alapítója. Bár ez az ősi Perzsia hite volt, ma már a legtöbb követő Indiában él. Ezzel együtt még Iránban is jócskán vannak hívek, a legtöbb itt, Yazdban.
Két érdekes hozzájuk kapcsolódó helyet is fel lehet keresni. Az egyik a tűz temploma, ahol a legenda szerint i.e. 470 óta folyamatosan ég a vallás hívői által istenített tűz. No nem pont itt, ebbe az épületbe csak 1940-ben hozták. Sokat nem látni belőle a rettenetesen csillogó üveg miatt, de ott van!
A másik különlegesség a két furcsa hegy, a csend tornyai. Mivel a halottakat tisztátalannak tartották és nem akarták velük szennyezni a földet, ide hordták fel az elhunytakat, szabad prédaként a keselyűknek. Amikor úgy 200 éve sok járvány pusztított, és az eredeti torony „kapacitása” nem volt elegendő, építettek egy újabbat. Én erre a „fiatalabbra” másztam fel, és onnan fotóztam az eredetit a lemenő nap arany fényében.
Úgy 50 éve betiltották ezt a fajta temetkezést, mert a város már a tornyokig terjeszkedett és senki nem akart több száz keselyű szomszédságában élni. No meg az országimázsnak sem tett jót, hogy állandóan csodájára jártak ennek. A hívők nem kis tiltakozással, de lassanként áttértek a hagyományos temetkezésre, a tornyok pedig megmaradtak turistalátványosságnak.
Ezt a két zoroasztrista helyet, plusz a világörökségként listázott Bagh-e Dolat Abad kertet egy privát naplementés túra keretében néztem meg. Délután 5-8 közt autóval, angolul kiválóan tudó idegenvezetővel 350.000 rial volt a kis kirándulás (plusz belépők). Ezt is a hostel szervezte le nekem.
Maga a kert egy perzsa régens otthona körül épült 1750 táján és a helyi vezető azzal akarta kifejezni a hatalmát, hogy a világ legmagasabb, 33 méter magas széltornyát építtette meg. Gondoltam is magamban, hogy kiegyeznék azzal, ha az otthoni politikai elit rongyrázása ennyiben merülne ki.
Iráni sport
Este visszatértem az Amir Chakhmaq térre, ahol pezsgett az élet, fel-alá korzóztak a fiatalok és a családok. A környező utcákon hömpölygött a forgalom, az üzletekben tucatszámra vásárolták a süteményes dobozokat.
De engem leginkább egy pincehelyiség érdekelt, amely egy innen nyíló kis sikátorban bújik meg. Itt tartják ugyanis esténként a zurkaneh edzéseket, ami egy igazi ősi perzsa edzésforma. Kombinálja a harcművészeti és erőnléti sportok elemeit, és egy kör alakú mélyedésben állva űzik fiatalok és idősek egyesen, egy edző útmutatásai alapján. Élő „zenekar” is van, egy fiatalember, aki egy személyben énekel, dobol és cintányérozik.
Ez volt az utolsó estém Yazd városában, amit nagyon-nagyon megszerettem. Holnap továbbállok Shirazba!
Éttermek
A négy éjszaka során csak két éttermet próbáltam ki, ugyanis mindkét vacsora annyira ízlett, hogy dupláztam. Az első két este a hotelben maradtam, ahol padlizsános-zöldséges egytálételt kóstoltam (Kashk o bademjun).
A harmadik és negyedik este pedig a szállásomhoz nagyon közeli Orient Hotel tetőteraszán vacsoráztam, méghozzá egy diós-gránátalmás szószban sokáig főzött csirkedarabkákat (Fesenjan-e Morgh).