Vas megye 5. Kőszegtől Velemig

Vas megyei országjárás – 5. rész – Kőszegtől Velemig

Kőszeg

Kőszegen nekem leginkább a hatalmas Fő tér tetszett – egy ilyen tágas, napsütötte, nyüzsgő teraszokkal teli találkozóhelyet hiányoltam Sopronból, amely élettel tölti meg a várost.

A történelmi belváros nevezetes épületei a Fekete Szerecseny és az Arany Egyszarvú patikamúzeum (előbbi csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható), az 1597 óta azonos helyen működő Arany Strucc fogadó, a Szent Imre és Szent Jakab templom, no meg a Jurisics-vár, ahol ma várszínház és művelődési központ működik. Ezek közül tüzetesebben az Arany Egyszarvú patikamúzeumot jártam körbe, ami tényleg kihagyhatatlan, különösen az emeleti szárítópadlás.

Az 1700-as években a gyógyszerek alapanyagait nagyrészt növények szolgáltatták. A patikusok hosszú évek során kitapasztalták, mely növények mely részeiben és milyen időszakban van a legtöbb hatóanyag, ez határozta meg a begyűjtés rendjét. A ma is eredeti állapotban megmaradt régi padláson válogatták, tisztították, szárították a növényeket. A múzeumhoz tartozó fűszerkertből még ma is ide hozzák fel szárítani a megtermelt növényeket, hogy továbbra is kellemes illattal töltsék meg a látogatóteret.

Betértem a Szamos marcipánmúzeumba is, de az édességből gyártott mesefiguráknál engem jobban lekötött az alagsorban található petróleumlámpa-kiállítás.

A városközponton kívül is találtam érdekességeket, mint például a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontot, ami a Kőszegi-hegység jellegzetes élővilágát mutatja be, elsősorban a különféle madarakat. A kiállítás igencsak interaktív, úgyhogy jó móka lehet gyerekekkel. Van például egy nagyon jópofa fiókos szekrény, amiben különféle madarak tojásai vannak elrejtve. Én is el tudtam volna több időt tölteni a játékos rejtvényekkel, madárdalok hallgatásával vagy éppen ügyességi játékokkal, csak az emeleti, csupa üveg részen elviselhetetlen volt a meleg. Ide senki ne nyári kánikula idején jöjjön.

A főépület mellett található a Búbos cinege élményösvény óriás kirakós kockákkal és gólyalabirintussal, ez utóbbit persze én se hagytam ki. A közelben egy apró arborétum is a központhoz tartozik, ez a Chernel-kert. A növényritkaságokon túl egy sérült madarakat gondozó telep működik a kertben, ahol látogatásomkor néhány törött szárnyú gólya próbálgatta épp a repülést.

Még egy „kötelező kör” volt Kőszegen, Ottlik Géza egykori iskolájának felkeresése, ahol a falak még talán mindig olyan komorak, mint a regény megírásakor, de a hangulat felidézését erősen gátolta az ablakokon át hangosan üvöltő rockzene – talán buli lehetett a ma már Gyógypedagógiai Intézetként működő egykori katonaiskolában.

Cák

Cák határában a szépen felújított, védett pincesor a környék legfontosabb népi építészeti emléke. Az előreugró tetőszerkezetű, zsúppal fedett pincék a filoxérajárványig présházként működtek, utána pedig szelídgesztenye és gyümölcs tárolására szolgáltak.

Velem

Velemben nem jártam szerencsével. A település nevezetességei közül a vízimalom zárva volt, a hegytetőn álló Szt. Vid-kápolnához meg nagyon nem volt kedvem felsétálni a nyirkos, ronda időben. Így ide majd valamikor nyáron lenne jó visszatérni.