Vas megye 3. Büktől Vassurányig

Vas megyei országjárás – 3. rész –Büktől Vassurányig

Bük

Bük Szapáry kastélyát a XVII. század elején építették, majd a következő század végén barokk stílusban átalakították. A magántulajdonban levő kastélyt jelenlegi tulajdonosa az eredeti állapotoknak megfelelően gyönyörűen felújította, de sajnos nem látogatható. Talán vigaszdíjként az ide elzarándokoló utazóknak a kapu előtt egy leírás ismerteti a kastély történetét és belső kialakítását. A kastély előtt állva a GPS-em 10 kilométeres körzetben 13 kastélyt mutatott – minél többet utazik az ember, annál inkább rádöbben, mennyire lehetetlen vállalkozás mindent végigjárni.

Tormásliget

Tormásligeten a Bauer-kastély 1883-ban épült, a meglehetősen szomorú állapotú épületben jelenleg Coop áruház működik. Történetéről az interneten nem sok információt találtam, azon ritka kastélyok egyike, ami még a muemlekem.hu lapon se szerepel.

Csepreg

Csepreg két szép kastélyt is felvonultat. A Kanizsai család későközépkori várkastélya 1532-től a Nádasdyaké, később a Draskovich, majd 1884-ig a Jankovich családé. Klasszicista átépítése 1808-1811 között Hild Vencel nevéhez fűződik. Jankovich Gyula gróf eladta a bécsi Schöller cukorgyárnak, innen kapta jelenlegi nevét (Schöller-kastély). Később járási szolgabíróság működött falai közt, majd a háború után évtizedekig iskola működött benne. Jelenleg üresen áll, szállodaként tervezik hasznosítani.

A szintén üresen álló Rottermann kastélyról szinte semmi információ nincs a neten, elhanyagoltan áll egy dzsuvás kertben. Ablakai betörve, vakolata hullik.

Peresznye

Pereszenye Széchenyi kastélya jelenleg szociális otthon, az acsádi intézményhez tartozik. A wikipedia szerint a kastélyt régebbi épületek felhasználásával Esterházy Dániel építtette 1727-ben, ami elég rejtélyes, ugyanis ő – szintén a wikipedia szerint – 1714-ben halt meg. Igaz, a róla szóló szócikk hozzáteszi, hogy életéről keveset tudunk – lehet, hogy annyira keveset, hogy a halálának időpontja se biztos. A portás megengedte, hogy körbejárjam az épületet és a padokon sütkérező idősek is kedvesen fogadtak. Csak az épület elhanyagolt terasza alatt hűsülő kutya nézett rám morcosan, úgyhogy őt nem is nagyon zavartam. Az autóút túloldalán vadregényesen elvadult kert található, ahol kis halastavat alakítottak ki, tűzrakóhellyel, padokkal. Feltételeztem (és ezt a portás is megerősítette), hogy a birtokot akkoriban nem vágta ketté az út, az máshol kanyargott. Abban viszont tévedtem, amikor ezt egy igazán békés, csendes kis parknak gondoltam – mint megtudtam, gyakran veri fel a csendjét mulatozó társaság, előző este is hajnali tartó, népes legénybúcsút tartottak itt.

Tömörd

Tömördön áll a Chernel-kastély klasszicista épülete, amely korábban keramikus alkotóház volt.

Első látogatásom idején, 2013 őszén még magántulajdonban volt. Az utca felől „ugatós kutya” tábla riasztotta el a hívatlan látogatókat. Egy falubelit kifaggatva azonban kiderült, hogy kutyus már nincs, és magabiztosan biztattak, sétáljak csak be nyugodtan a kertbe, nem lesz baj. Így is tettem, óvatos léptekkel bár, de megközelítettem a kastélyt, de azért az épületbe nem mertem bekopogni.

Négy évvel később, 2017 őszén sokkal elvadultabb kert fogadott. Ismét leszólítottam egy járókelőt, aki elmondta, meghalt a tulajdonos. Volt ugyan utána egy másik, de az nem teljesítette a felújítási ígéreteit, így most önkormányzati tulajdonban van a ház. Ismét besétáltam a kertbe és elkeserítő volt, négy év alatt mennyit romlott az épület állapota – az erkély korlátja például már hiányzik. Az viszont biztató volt, hogy beszélgetőpartnerem mesélte, néhány hónapja megnyitották a kastélyt, hogy képnéző vezetést tartsanak benne. Ezek szerint nemcsak hogy nem életveszélyes az állapota, de még vannak benne műalkotások.

Az épületnél csak a kert durvább – bár ki van írva, hogy természetvédelmi terület, egy teljesen elvadult dzsungel képződött a telken.

A kastélytól nem messze található a Chernel udvarház, ami 2013-ban igencsak kihaltnak tűnt: ablakai egytől egyig bedeszkázva, kertje elvadult.

Itt végre pozitív meglepetés ért – az épület ugyanis pompásan felújítva fogadott.

A falubeli szerint a külföldi tulajdonost az önkormányzat kötelezte a felújításra, aki ugyan nem lakik itt, de eleget tett a felszólításnak.

Tömörd kis főterén 2013-ban bájos madáretetők álltak, ezeknek nem leltem már nyomát 2017-ben. A község határában álló madárvártán aktív madárgyűrűzés folyik.

Acsád

Acsádon is van egy szépen felújított kastély. A Szegedy család klasszicista stílusban átalakított egykori rezidenciája jelenleg idősek otthonaként működik.

Vassurány

Vassurány 1723-ban épített Schilson-kastélya ma általános iskola. Vakolata itt-ott lepergett, de aránylag jó állapotban van.