Új-Zéland 4/1 – Hogy kerültem ide?

– Szia Éva, szeretnénk elhívni egy sajtóútra.
– Hm, hát nem is tudom … nem nagyon szoktam szeretni az ilyesmit, jobb szeretek egyedül utazni.
– Új-Zélandról lenne szó. Egy hét Auckland és környéke, csupa különleges programmal. Hogy ne legyen fárasztó az út, üzleti osztályon megyünk, ott pedig szuper hotelekben lakunk.
– Óóó …mikor indulunk?!:-)

Így kezdődött a nagy kaland. A beszélgetés pár hete Petrával, a Qatar Airways marketing felelősével és Adriennel, egy honfitársunk által alapított új-zélandi utazási iroda, a NewTourZealand marketingesével zajlott le. És hogy jutottam eszükbe pont én? Adri még talán 2-3 éve kérdezett valamit tőlem a blog facebook lapján és megmaradt benne, milyen gyorsan és pontosan válaszoltam. Nem állítom, hogy nem fárasztó minden egyes emailre mihamarabb reagálni, de úgy gondolom, ez része a blogírásnak, a közönségem felé illendő tiszteletnek. És lám, időnként a legváratlanabb formában kapom vissza a törődést:-)

A tervek találkozása

A NewTourZealand alapítója, Csaba Shepherd kis létszámú csoportos utazásokat szervez az új otthonának választott szigetországban és szeretne elérni minél több magyar ügyfelet. Budapesten találkozva a szakma képviselőivel összeértek a szálak a Qatar Airways törekvésével. A Qatar Airways ugyanis idén februárban indította el Aucklandra a közvetlen járatát, így a légitársaság által minden évben szervezett média study tour-t most épp Új-Zélandra tervezték. Adta magát az együttműködés, hogy a szárazföldi részt Shepherd Csaba állítsa össze, így megkezdődött a lázas tervezgetés. A két cég karöltve meghívott néhány újságírót, hogy bemutassa a világ leghosszabb járatát, és egyben Új-Zéland egy picinyke szegletét, Aucklandot és környékét.

A “rövid” út

Budapestről Doháig turistaosztályon utaztam, Airbus 320-as gépen. Bár én a 153 centimmel sehol nem szoktam szorongani, mégis feltűnt, mennyivel több hely van a székek közt. A szárnyak felett elhelyezkedő vészkijárattól a gép végéig 16 sor ülést helyeztek el, míg múlt héten Málta felé a fapados járaton ugyanezen a géptípuson ugyanekkora helyen 18 sornak alakítottak ki helyet. A székeket meglepően jól hátra lehetett dönteni, és az ellátásra sem lehetett panasz. Szerencsém volt a filmekkel is, ugyanis a Sound of Music musical is szerepelt a kínálatban, amire a salzburgi utam óta fenem a fogam. Otthon soha nincs időm mozizni, állandóan izgek-mozgok, de most végre le voltam szíjazva, így meg tudtam nézni:-)

Dohában aztán ámultunk-bámultunk a pár éve felújított hatalmas, csillogó-villogó reptér fényűzésén. Tágas csarnokok, fitness terem uszodával és spa részleggel, számtalan üzlet és egy megannyi váró. Nem véletlen, hogy a Skytrax rangsorban a Hamad International Airport már a 6. helyre kapaszkodott fel.

A repülőtér sztárja a hatalmas, kanárisárga maci, Urs Fischer svájci művész alkotása. Bár ránézésre egy pihe-puha mackó, valójában bronzból készült, és súlya 18-20 tonna körül van. A behemót mesefigura korábban New Yorkban, a Seagram Building előtt, a Park Avenue-n ücsörgött, mígnem a katari királyi család megvásárolta a Christie’s aukcióján 6.8 millió dollárért. A pletykák szerint azért került a reptérre, mert miután megvették, a család rájött, nem tudja hova tenni a macit. Mi, az utasok, mindenesetre jól jártunk – különösen a szelfi-mániákusok élvezkednek az óriási lámpa előtt.

A világ leghosszabb járata

Bő 16 óra a menetidő a világ leghosszabb járatán, Doha és Auckland között, melyet a qatari légitársaság Boeing 777-200-as géppel tesz meg. Ez ugyanis az egyetlen, amely elbírja az utasokon kívül a hosszú út megtételéhez szükséges üzemanyagot. Mind a 138 tonnát. Felfoghatatlan.

Visszafelé még egy órával hosszabb az út és itt gyorsan ki is térnék egy téves képzetre. Sokan gondolják úgy, hogy azért hosszabb a menetidő egyik irányba, mert akkor a föld mozgásával ellentétesen repülünk. Nem. Sőt. A Föld kelet felé fordul, a repülőutak viszont nyugati irányba hosszabbak. Vajon miért? A föld mozgása nem érinti a gépek menetidejét, ugyanis a föld légtere, amiben a gép van, a földdel együtt mozog. Ami szerepet játszik, az a szél, és ez abban a magasságban, ahol a légi közlekedés zajlik, mindig nyugat felől fúj.

Mit lehet csinálni 17 óra alatt a gépen? Elvileg rá lehet készülni Új-Zélandra és végignézni a Gyűrűk Ura trilógiát, plusz a három Hobbit filmet. Pont marad 5-5 perc technikai szünet a vetítések közt. Én is azt terveztem, végre mozizok egy csomót, de aztán csak aludtam és jókat ettem.

Kicsit tartottam ettől a hosszú szakasztól, de felesleges volt, mert gyorsan elrepült az idő. Na persze üzleti osztályon könnyű, ahol vízszintesen alhat az ember, és amikor felébred, ágyba hozzák a reggelit. Nekem speciel kifejezetten jól jött a maratoni utazás ezzel a kényeztetéssel, mert pont az indulás napján tört ki rajtam a megfázás. Így viszont kényelmesen heverésztem, és egyre-másra rendeltem a forró teákat. Otthon se lett volna egyszerűbb gyógyulnom.

A Qatar Airways business class két dologban tért el az eddig látott üzleti osztályokhoz képest. Egyrészt itt kaptunk pizsamát az alváshoz, másrészt nem egyszerre hozzák ki mindenkinek az ételeket, hanem étlapról lehet rendelni, ki mikor mit kér. Ez olyan furcsa helyzethez vezetett, hogy felszállás után a szomszéd ülésen levő fickó reggelit kért, én meg vacsorát. Helyi idő szerint Dohából ugyanis hajnali 3-kor indultunk, így az ottaniak már a reggelinél tartottak. Én viszont úgy voltam vele, hogy miután még a kaja után fogok aludni, az értelemszerűen csak vacsora lehet, és majd ébredés után jön a reggeli. De nem volt gond, mindenki azt kapott, amit a szervezete kívánt.

Hazafelé külön bónusz volt, hogy nappal repültünk el Ausztrália felett, úgyhogy sóvárogva nézegettem lefelé, mert annak felfedezése még hátra van – talán majd jövő télen sorra kerítem:-)

Szigorúan védett övezet

Egyszer már jártam Új-Zélandon, még 2003-ban, amikor egy hónap alatt keresztbe-kasul bejártam a déli és északi szigetet is. Emlékeztem, akkor is hogy össze voltam zavarodva, hogy elindul az ember, utazik kb. egy napot, de két nap múlva érkezik meg – hogy aztán az „elvesztett” napot az életéből hazafelé visszakapja. Most sem volt kevésbé szürreális a helyzet, hogy hétfőn indultunk, majd 22 órányi repülés után szerdán landoltunk.

Új-Zélandra megérkezve aztán átestünk a legendásan szigorú beléptetésen. Már az utazásra készülvén megtudtuk, hogy lehetőleg semmilyen ételt, italt, növényt, fából készült tárgyat nem tanácsos bevinni az országba (vagy ha muszáj, jelenteni kell). Még a koszos talpú cipő is tiltólistán van a rendkívül kiterjedt biológiai határvédelem miatt. Új-Zéland ökoszisztémája, mint általában minden szigeté, rendkívül kényes. Saját korábbi hibáikból okulva döntöttek úgy, hogy ezt minden létező eszközzel féltőn óvják.

Csak egy példa: a patkányszerű oposszum Ausztráliából került át Új-Zélandra (a merinógyapjúnál is melegebb szőre miatt tenyésztették) és rohamos mértékben kezdte pusztítani mind a fák rügyeit, mind pedig az őshonos madarakat. Utóbbiak – például a repülni sem tudó kiwi, a sziget ikonikus madara – nem képesek védekezni ellenük, hiszen évezredeken át ragadozóktól távol éltek. Jelenleg mintegy 30-35 millió oposszum él a szigeten, amely egy év alatt négy tonna növényt pusztít el. Ha nem irtanák őket, ezek a kis gonosztevők képesek lennének lassan az összes erdőt elrágcsálni! Nem csoda, hogy az oposszum az egyes számú gyűlölt ellenség az országban. Minden létező állami eszközzel szervezetten folyik a kiirtásuk, de a lakosok is odateszik magukat, és az utakon vezetve nem kímélik őket.

Ezerarcú és barátságos

Az utazóknak általában megoszlik a véleménye a különböző országokról, de még soha nem találkoztam olyannal, aki ne imádta volna Új-Zélandot. Egyszerűen minden annyira szerethető itt, de ha összegezni szeretném, az ország két fő erőssége a látnivalók változatossága és a helyiek vendégszeretete.

Új-Zélandon szinte minden megtalálható, ami szép a nagyvilágban: elvarázsolt esőerdőktől kezdve hófödte hegycsúcsokon át romantikus fjordvidékig és gejzírekig megannyi csodaszép vidék. Sokszor hallani, hogy nem jó ide jönni elsőként, mert Új-Zéland bejárása után nem sok újdonságot tud nyújtani a nagyvilág. És ebben van valami. Itt megtehetjük, hogy minden nap más és más típusú tájat keressünk fel, és az is megoldható, de délelőtti strandolás után délután sílécet csatoljunk.

Mindez persze nem lenne annyira élvezhető, ha barátságtalan vagy veszélyes viszonyok közt kellene turistáskodni, de erről szó nincs. Új-Zéland kifejezetten biztonságos és végtelenül befogadóak a lakói. A lakosság 15-20 százalékát kitevő őslakos maorik mellett a világ minden csücskéből idesereglett bevándorlók nemcsak hogy békességben élnek, de kifejezetten élvezik a sokszínűséget. A barátságos fogadtatás nemcsak a letelepedőkre, de a turistákra is vonatkozik. Az itt élők ugyanis kicsit elszigeteltnek érzik magukat a nagyvilágban, így örülnek minden látogatónak. De megbecsülik egymást is. Erősek a családi és baráti kötelékek, de a munkahelyeken is gyakori, hogy a hét valamely napján közös esti programot szerveznek, legyen az csak egy félórás kis sörözés. “Nem a pénz miatt kényelmes itt az élet, hanem az emberek miatt, akik kényelmessé teszik az életet” – fogalmazott idegenvezetőnk és ennél frappánsabban talán semmi nem írja le az itteni közérzetet.