Grúzia 5/3: Tbiliszi és a borvidék

Sokan áradoztak a fővárosról, kíváncsi voltam nagyon, nekem hogy jön be.

Bevallom, én annyira nem voltam elvarázsolva, mint ahogy a beszámolók alapján gondoltam. A réginek és újnak érdekes egyvelege, de nekem pont elég volt az a fél nap, amit itt töltöttem.

A város tele van furcsa UFÓ-szerű építményekkel, mint a Béke-híd.

Ezeket  a legjobban az erődből lehet megnézni, vagy a lanovkával utazva. Erre 2 lari a jegy, plusz meg kell venni másik két lariért egy plasztik kártyát, ami a metrón, buszon is használható (persze plusz viteldíjat rátöltve) és ha már nem kell, visszaválható.

Felülről egyébként elég mutatós a város. Látszanak a fürdők kupolatetői is.

Szívesen beneveztem volna egy masszázsra, de erre csak úgy lett volna lehetőség, hogy kibérlek egy privát fürdőt is 95 lariért (plusz 20 lari a masszázs). Bizonyára ez itt egy  tradicionális dolog, de most csak turistákat láttam a kasszánál, gondolom, nekik lett így beárazva.

Egy darabig nem volt szerencsém az éttermekkel sem, hiába múlt már el bőven az ebédidő, egyszerűen nem jöttek oda az unott pincérek az integetésemre. Végre aztán találtam egy kedves kis kávézót, az Abajurit, ami egy régi ház 2. emeletén bújik meg, mint valami lakásétterem. Nem tudtam elszakadni a diós padlizsántól, úgyhogy itt is azt ettem.

Másnap aztán elment a délelőtt mindenféle logisztikával. Mivel búcsút intek a fővárosnak, ahol minden sarkon van wifi, ideje lett beszerezni egy adatkártyát. A reptéren adnak egy SIM kártyát ingyen, és elvileg ott rögtön vásárolható is valami csomag. Amikor én landoltam, nem volt a mobilos pultnál ügyintéző, úgyhogy most elballagtam a legközelebbi Geocell boltba. 10 lariért 4 Gigás csomagot lehet venni, ez elég korrekt (de van ennél kisebb és nagyobb csomag is). Mire lett kártyám, ez a ritkábban használt telefonom elkezdte frissíteni magát, aztán mire végzett, lemerült. Kiderült, befuccsolt a töltőm, úgyhogy mehettem azt is venni.

Aztán megjött az autóbérlő cég képviselője és dobtam egy hátast. Egy kis autót kértem, de írták, hogy kifogytak, semmi gond, ugyanazért az árért (napi 50 USD) kapok egy nagyobbat. Hát jó hogy nem csuklós buszt vagy pótkocsis teherautót hoztak. A fickó látta, hogy kisebb sokkot kaptam, de nagyon nem tudtunk mit csinálni. Legalább annak örültem, hogy nem jobbkormányos, mint itt az autók jelentős része (dacára a jobb oldali közlekedésnek). A cég maga – GSS Car Rental – egyébként nagyon profi volt, gyorsan válaszoltak minden levélre, udvariasak voltak és felár nélkül hozták el a kocsit a szállodába, mint ahogy azt is én választhattam meg, hol adjam le.

Mit ne mondjak, leizzadtam, mire kijutottam Tbilisziből. Az országúton már könnyebb volt vezetni, de a városban rémálom. A 2×2 sávos utakból ugyanis ők minimum 3×2 sávot csinálnak, centikre araszolnak egymás mellett és őrült módra előznek. Én meg ugye nem éreztem még igazán a kocsim méreteit. Az autóbérlős fickó mondta, hogy ezzel tisztelni fognak és ebben igaza lett. Hiába totojáztam az elején a félelemtől, láttam, arra nehezebben szánják rá magukat a sofőr-kollégák, hogy engem leelőzzenek.

Egyébként totál felesleges volt autót bérelni, erre időközben rájöttem. A készülődés során elég sok emberrel beszéltem, de valamiért mindenki a marsrtuka vs autó választási lehetőségben gondolkodott. Mivel öt napon át elég sok dolgot meg akarok nézni, a marsrutkát kilőttem, mert logisztikailag nem működne. Arra viszont rádöbbentem Tbilisziben, hogy óriási választék van egynapos kirándulásokból, ráadásul nagyon jó áron. 50-70 lariért el lehet jutni pont azokra a helyekre, amiket terveztek jómagam is. A borvidék, Kazbegi, David Gareja és a Gori- Uplistsikhe- Mtskheta útvonal. Ha átlag 60 larival számolok, a négy kirándulás 240 lari lenne, azaz 25 ezer Ft. Én meg bérelek autót 65 ezerért plusz benzin (és ez a batár fogyaszt rendesen).

No de elengedtem a bosszankodást. Egyrészt mert most már úgyse tudok mit csinálni, másrészt mert minden más annyira olcsó (egyéb közlekedés, vendégházak, kaja), harmadrészt pedig mert így legalább meglesz az a nagy szabadság, amit annyira szeretek az autós utakban.

Mindenesetre a tanulság az, hogy 1-3 főnél árban jobban ki lehet jönni a szervezett minibuszos utakkal (itt elvileg angol idegenvezető is van), 4 főtől pedig jöhet az autó.

No de nézzük, miért érdemes kelet felé indulni. Ez az ország borvidéke, telis-tele borászatokkal, ahol persze mindenhol van kóstolás. Olyannak is érdemes egy kirándulást tenni errefelé, aki nem szereti a bort (bár lehet, hogy ebben a halmazban egyedül vagyok a világon). A dimbes-dombos táj is megkapó, különösen abban a csodaszép fényben, amit sikerült kifognom.

És van egy rakás régi kolostor, párat végig is látogattam. Csak kívülről van fotó, mert bent nem lehet fényképezni. Sok turistát láttam teljesen ráfeszülni erre a dologra. Nem tudták élvezni a látványt, mert folyamatosan azt sasolták, mikor nem néz oda senki, hogy kattinthassanak már egyet. Érdekes, én  bármilyen fotómániákus vagyok, ezt teljesen el tudom engedni. Egyszer régen, még az első útjaim egyikén, 1995-ben Guatemalában lefényképeztem egy kis szobrot egy templomban, holott oda volt írva, hogy nem szabad. Órákra befuccsolt a fényképezőgépem, én meg totál pánikban voltam, hogy nem javul meg a vakáció idejére. Megtanultam a leckét egy életre.

Itt egy kis ízelítő a látnivalókból:

Ikaltó-kolostor

Alaverdi-katedrális

Gremi-citadella

Signagi, az olasz hangulatú városka

Ezek egy egynapos kirándulás keretében kényelmesen végigjárhatóak Tbilisziből.

A fővárosban a szállásom a Holiday Inn-ben volt három éjszakára. Nagyon élvezem Grúziában  a 10-15 eurós szállásokat, főleg az idei év drága utazásai után, de azért kezdtem kissé kialvatlan lenni, mert ezekben azért nehéz pihenni. Nyikorgó ágyak, vékony falak. Úgyhogy az út közepén pont jól jön 3 éjszaka kényeztetés. A Holiday Inn tökéletes volt erre, ami pár perc buszozással elérhető a központi Szabadság tértől. A hotel előtt egy hatalmas parkoló van, melyet a vendégeknek ingyenes lehet igénybe venni. A legfelső emeleten kértem szobát, ami jó ötlet volt, mert forgalmas térre néz – de oda szerencsére már nem ért el a zaj. Szuper kényelmes volt az ágy, aludtam mint a bunda. Bár nem vagyok az a pancsolós fajta, imádtam az úszómedencét, különösen azt, hogy soha nem volt tömeg. A reggeli meg aztán egy álom, minden van!