2016. március 17-20. A lassan megszokott káosz után St. Lucia meglepően olajozottan várt. A megbeszélt transzferes ott volt a reptéren, volt bank, sőt, nyitva is találtam. Kifejezetten jó minőségű úton haladtunk a fővárosi vendégház felé. Mint mindenhol a térségben, ezen a szigeten is a főváros a legkevésbé érdekes, csak azért foglaltam egy éjszakára szállást, hogy ha késik a gép, vagy bármi gikszer van, akkor késő este nem tudnék továbbutazni az érdekesebb területekre.
Castries
A Harbour Vista Inn tulajdonosa egy itt született fickó, aki néhány évtizedet Los Angelesben élt, de aztán megunta az ottani pörgést, hazatért St. Lucia szigetére, és vendégházat nyitott. A mindössze pár szobás ház kicsit kiesik a belvárosból, de gondoltam, legalább csendes lesz. Autók és szórakozóhelyek hangja tényleg nem ért el idáig, viszont irdatlan mennyiségű kakas élhet a környéken, hajnaltól kezdve ugyanis képtelenség volt tőlük aludni. De semmi gond, úgyis időben akartam másnap kelni, hogy kiruccanjak a St. Lucia déli részébe, Soufriére városába.
Soufriére
Míg a butikhotelek és nagy resortok St. Lucia északi részén sorakoznak, a déli csücsök az ültetvények, kisebb falvak lelőhelye. Itt helyezkedik el a már giccsesen festői fekvéső Soufriére, a fotózásra termett Pitons hegységgel a háttérben.
A fővárosból a helyiek által használt minibusszal utaztam ide, ami mindössze 8 karibi dollár (3 USD) a bő egyórás útra. A turisták általában taxival közlekednek, ami 100 USD ugyanide. Ezek a minibuszok abszolút jó kis járatok, csak meg kell találni, honnan indulnak, és ki kell várni, amíg tele lesznek. Menetrend ugyanis nincs, akkor indul, amikor van elég utas. Fő jellemzőjük, hogy duplán cáfolják a fizika törvényeit. Egyrészt belül folyamatosan tágulnak – amikor már úgy érzi az ember, hogy több utas nem fér be, akkor még simán beszállnak páran. Kívül viszont pont fordítva, igény esetén összemennek. Ahogy haladunk az egysávos úton, és őrült sebességgel szembejön egy másik jármű, én mindig biztos vagyok abban, hogy nem férünk el, de karcolás nélkül el szoktunk suhanni mellettük.
Soufriére-ben magában nincs sok látnivaló, inkább az az érdekes, hogy eljusson ide az ember, és lássa felülről, a hegy tetejéről a városkát. No és híres még az innen félórányi sétára elhelyezkedő botanikus kert a Diamonds vízeséssel és gyógyvizes medencékkel.
Nagyon sok időm egyébként se volt nézelődni, ugyanis innen csak délután háromig járnak visszafelé buszok a fővárosba, úgyhogy iparkodni kellett, nehogy itt ragadjak.
Gros Islet
Castriesban aztán felugrottam a csomagjaimért a vendégházba, és visszasétáltam a buszokhoz. Ezúttal a másik irányba indultam, St. Lucia északi részébe. Itt, Gros Islet faluban foglaltam a következő két éjszakára szobát a Bay Guesthouseban.
Ezen a környéken csak ez az egy szállás volt normális árban(40 EUR/éj), mert a festői strandoknak köszönhetően egy rakás drága hotel szállta meg a környéket. A vendégház nagyon rendben van. Közvetlenül a tengerparton áll, nyugágyakkal és függőágyakkal, két barátságos kutyával és két helyes cicával. Végre dögönyözhettem macskát:-)
Késő délután még elsétáltam a közeli Pigeon Islandra, ahol egy régi erőd van.
Útközben áthaladtam pár menő resort strandrésze előtt, és az egyiknél kicsit hintáztam is, ha már ott volt egy hívogató hinta.
Fish-Friday
Péntek este érkeztem, amikor itt is „fish-Friday” buli zajlik. Érdekes, hogy ez majdnem minden szigeten így van, pedig hát elvileg más-más ország mindegyik. Ráadásul itt olyan szerencsém volt, hogy pont a mi falunkban a legmenőbb, úgyhogy végre én is megnézhettem, ez hogy is megy. Egy étterem udvarán sütik a halat, négy fajtát, amihez salátát és rizst lehet kérni. Mindenki ezt eszi a nagy faasztalok körül. Valami egészen csodálatosra elkészített halacskát ettem, háttérben a zseniális naplementével.
Ziplining
Másnap aztán az egész utazás egyik legjobban várt programja következett: kirándulás az esőerdőbe.
Míg St. Lucia partjain szebbnél szebb strandok sorakoznak, a sziget belsejében emelkedő hegyen érintetlen őserdőt találunk. Itt alakított ki egy kalandparkot a Rainforest Adventures, de szerencsére minimális beavatkozással. Mindössze egy felvonó épült, nyitott kocsikkal, melyekből felülről csodálhatjuk meg a buja növényzetet, illetve egy ziplining pályát létesítettek.
A látogatók benevezhetnek erdei sétára, a felvonón utazásra vagy a zipline-pályarendszerre, de akár egyben mind a háromra is, ahogy én tettem. Ez az „ultimate three” program 95 USD, plusz 15 USD-t kellett fizetni azért, hogy a vendégházba értem jöjjenek, illetve hazafuvarozzanak.
Nem kellett egyedül mennem, mert a Grenadán megismert német srác, Robert is a szigeten van, rá is beszéltem, hogy jöjjön velem – és nem győzött hálálkodni a végén ezért:-)
Imádtuk az egészet, folyamatosan ujjongtunk, pedig mindketten láttunk már sok dolgot a nagyvilágban.
De így még nem utaztunk, nyitott kocsiban az őserdő lombkoronája felett, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt egész a tengerig, és le, a hatalmas páfrányokra is.
A libegőzés után séta következett, az elvarázsolt meseerdőben.
Majd végül a ziplining! A két vezetőnk megmutatta, hogyan kell, aztán nyolc suhanás következett, Tarzan módra. Az elsőnél kicsit cidriztem, de aztán alig akartam abbahagyni.
A nyolc kötél közül a legrövidebb 21, a leghosszabb, az utolsó 173 méter hosszú.
Ilyen lesuhanni az egyiken:
Imádtam minden percét ennek a délelőttnek.
A falunkban jót ebédeltem, aztán délután már csak ejtőzés, olvasás volt a program. Este átjött Robert, és szerencsére megint volt halsütés, úgyhogy ismét isteni finomat vacsoráztunk.
St. Luciát is megszerettem, kedves, barátságos sziget, és ráadásul elég jól működik: jók az utak, sima ügy a tömegközlekedés, jókat lehet enni – mi kell még egy szuper vakációhoz?:-)
Hasznos linkek
Olvasd el a többi szigetről szóló útleírást is a Karib-szigetek bejegyzésemben.
Nézd meg a foglaltságokat, hasonlítsd össze az árakat és foglalj szállást a Gros Islet szállodáiban a Booking-on!
