2016. július 6-7.
Morro Bay-ben búcsút vettem a tengertől, mert innentől kezdve az ország belseje felé veszem az irányt, felkeresni néhány nemzeti parkot – elsőként irány a Sequoia és Yosemite.
Sequoia nemzeti park
Jól megreggeliztem, mert hosszú út várt rám a Sequoia nemzeti parkig. Ráadásul az utolsó egy óra gyilkos szerpentinen kapaszkodás volt. Előtte-utána azonban érdekes mustárszínű dombok közt vezetett az út, néhány tóval megspékelve.
Bár a pár napja felkeresett Redwoods parkban álló fák a magasabbak, mégis a Sequoia számít a legnagyobbnak, a tömege miatt. A kétféle fa egyébként rokon, és mindkettő csak Kaliforniában honos. A Redwoodsnak szüksége van a tenger párájára, így az a parton él, míg a Sequoia igényli időnként a forróságot, így az beljebb.
A világ tíz legnagyobb fája közül öt itt áll a parkban, közülük a csúcstartó a General Sherman. Létezett ennél egy még nagyobb fa, de azt sajnos kivágták a 40-es években. Érdekes, hogy nem ez a legmagasabb fa (az egy redwood) és nem is a legvastagabb (mert az egy baobab), de a tömege miatt mégis világcsúcstartó. Közel 84 méter, és a korát 2300-2700 év körülire becsülik, de ezzel nincs a csúcstartók közt.
Megtisztelő volt meglátogatni, és fotózkodni vele, bár ez utóbbihoz kicsit sorba is kellett állni – de van az a szelfi, amit én se hagyok ki.
Ha választani kell, engem a Redwoods park sokkal inkább elvarázsolt. Ugyan itt a Sequoiaban is voltak óriási fák, de annak valahogy sokkal inkább mesebeli erdő hangulata volt.
Fresno
Éjszakára Fresnoban szálltam meg, a SpringHill Suites Fresno hotelben – nagyon kényelmes, elegáns hely, medencével. A szoba egy kis apartmant volt, nappali és konyharésszel. Akciósan 119 dollárért is elérhető, de a városban akár 45-ért is volt elég jó szoba – míg a parkokban elég húzós árak vannak, ha egyáltalán találni. Úgyhogy megéri a kitérő Fresno felé, ha az itteni nemzeti parkokat keresi fel az ember. A medence már csak azért is hatalmas öröm volt, mert idén először tudtam sortot felvenni, eddig Alaszkában,valamint Seattle-től idáig elég hűvös idő volt. Reggel nem is indultam el rögtön reggeli után, hanem úszkáltam-napoztam két órácskát, ennyi lustálkodás belefér.
Yosemite nemzeti park
Eredetileg csak egy óra lett volna innen a Yosemite, de kettő lett belőle, ugyanis bozóttűz volt a környéken, és lezárták az autópályát. Mindenféle kis kanyargós utakon araszolt a kocsisor. Ráadásul itt benzinkutak sem voltak, a parkban meg néztem nagyot, hogy 4 dollár körül volt a benzin gallonja. Tavaly a 66-os úton autókázva a keleti parton még 2 dollár alatt voltak az árak, a nyugati oldalra átérve már 2,50. Itt most Oregonban és Kaliforniában inkább 2.70-2.90 közt szóródtak, de a nemzeti parkok környékén megkérik az árát. Tanulság: amíg pályán meg nagyvárosban vagy, mindig tölts tele a benzintankot!
A Yosemite bejáratánál nagybetűkkel kiírták, minden létező szállás megtelt. Úgyhogy ezt is jó tudni, ha valaki arra készül – a nyári főszezonban muszáj előre foglalni. Én mondjuk csak átutaztam, így nem volt gond. A déli kapun mentem be Fresno felöl, és északon hajtottam ki, Bridgeport felé, ahol a következő éjszakát foglaltam.
Közben megálltam a szebb kilátópontoknál, kicsit sétálgattam, fotózgattam, ücsörögtem, nézelődtem. Ezüstszürke gránittömbök, mélykék tavak, friss, üde zöld mezők, hűsítő patakok. Elég szépen összerakta ezt a parkot a természet.
Az esti szállásom felé indulva a park kijáratánál figyelmes lettem egy hatalmas tömegre, akik egy benzinkúti büfé parkjában ücsörögtek. Mint megtudtam, itt minden csütörtök este élő zene van, és aki él és mozog a környéken, itt van. Fantasztikus hangulat volt és a kaják is zseniálisak voltak, legalábbis az én halas tacos-om, az egyik köret mangósalsa volt, a másik meg gyömbéres káposztasaláta, imádtam! Ha arra jártok ki ne hagyjátok, Mobil kút, a park Mono-tó felé eső kijáratánál, a Tonga Pass út végén.