Santa Catalina és Coiba

2017. február 17-18. Nagyjából mindent láttam a fővárosban, ami érdekelt, úgyhogy irány a vidék – elsőként egy világörökség, Coiba szigete!

Panamából jó hosszú buszozás várt rám, de ezt nem lehetett megúszni. Először Sonaba indultam, ami öt óra volt (9.70 USD). Szerencsére nem volt túl hideg a légkondi és a bugyuta TV-műsor hangja is még az elviselhetőség határán belül volt. Egy pasi ült mellettem, persze szétterpesztett lábakkal, de már megszoktam, hogy itt a buszokon nekem mindig fél hely jut. Vagy egy nagy hátsójú nő ül mellém, vagy egy terpeszüléses pasi vagy egy kisgyerekes anyuka. Ha van luxus Latin-Amerikában, az a saját ülés a buszon és a csend.

Sonába megérkezve szembesültem azzal, micsoda helyzeti hátrányba kerültem, hogy addig a busz végében ültem. Mire lekászálódtam róla, már nem fértem fel a Santa Catalinába induló csatlakozó buszra, az ugyanis jóval kisebb volt. Szerencsére nem csak én jártam így, hanem még pár hátizsákos, úgyhogy összeálltunk öten és fogtunk egy taxit. Igaz, négyszemélyes volt, de mostanra mindenki megtanult fél helyen ülni. 55 dollárért vállalta a bő egy órás fuvart, úgyhogy fejenként 11-et csengettünk ki. A többiek mind voltak a San Blas szigeteken, én azt sajnálom kicsit, hogy lemaradt, de hát minden nem fér bele. Az útikönyv elég bonyolultnak írta le az odajutást, és tömegközlekedés valóban nincs, de kiderült, egy rakás hostel szervez 1-2 éjszakás utakat oda. 110 USD az egy éjszakás, 130 a kettő, így tovább 20 dollár minden egyes plusz éjszaka, és az árban minden benne van: utazás, szállás és étkezés, úgyhogy végülis az kibírható lett volna. No, minden nem lehet – most örüljünk Santa Catalinának.

Santa Catalina

Itt egy nagyon helyes svájci házaspár által üzemeltetett vendégházban lakom. Ők is bérlik a házat pár éve, a földszinten laknak, az emelet három szobáját kiadják és van egy irtó helyes befogadott kutyusuk. Jó 20 perc séta a tengerpart, de az ottani szállások sokkal vacakabbak és drágábbak voltak.

Este lesétáltam a partra és az itt élő / nyaraló két tucat emberkével közösen megnéztük a naplementét.

A szálláson végre finomat vacsoráztam, halat zöldségekkel, már nagyon hiányzott valami friss kaja. Aztán a nap azzal az izgalommal fejeződött be, hogy láttunk egy cuki hangyászsünt a kertben a fatörzset átölelve pihenni, de sajnos már sötét volt fotóhoz.

Coiba

Másnap aztán irány Coiba szigete, amiért tulajdonképpen idejöttem. Ez egy világörökségi helyszín, egyedi élővilága miatt. Ebből ugyan nem láttam sokat, mert a szárazföldön élőkhöz túrázni kellene, a vízben élőkhöz meg búvárkodni, én meg csak kirándultam a szigetre, de úgy döntöttem, így is bevéshetem a pipát a listámra. Úgy másfél óra volt motorcsónakkal a sziget, eléggé „hepehupás” tengeren, de szerencsére nem lettem tengeribeteg. Az időjárásra nem lehetett panasz, csodálatos napos időnk volt.

Coibát még nem igazán fedezték fel, meglepően eldugott. Mondjuk Santa Catalina sem az a metropolisz, ahonnan meg lehet közelíteni, talán ha két tucat ház van. Nagy turistacsoportokat nem is lehetne hova tenni, mert csak pár kisebb vendégház üzemel. Magán Coiba szigetén pedig egyáltalán nincs hotel, csak egy hostelszerűség: hat darab ház, mindegyikben két szoba, 6-6 ággyal. Se villany, se meleg víz, se wifi (!). Nem véletlen, hogy ide leginkább csak hátizsákos fiatalok járnak. Régen ugyan kikötöttek itt nagyobb tengerjáró hajók, de a sziget infrastruktúrája egyszerűen nem bírt annyi emberrel, a védettség miatt pedig nagy fejlesztésekbe nem lehet fogni. Ma már csak napi egy hajó jöhet, és azokból is csak a kisebbek.

Több fotó: ITT

Este ismét „mozi”, azaz kiültünk a partra naplementét nézni. Most már bicajjal jöttem, mert kezdtem unni a sétát a szállásra. Érdekes egy bicajt kaptam, nem jó rajta a fék. Viszont abszolút hullámvasút az út a szállás és a part közt, úgyhogy pont jó volt: a lejtős részen úgy begyorsultam, hogy az emelkedőn nem kellett küszködni. Forgalom úgyis alig van, maximum a kutyák miatt kellett aggódnom, nehogy elém fussanak.

Szállás

Hostal Mundo Pequeno
A parttól 20 percnyire, három szoba. Tiszta, iszonyú lassú wifi (de legalább van, legtöbb helyen egyáltalán nincs), csak hideg zuhany, cuki kutya, ingyen bicajok bejárni a “központba”, 40 dollár/éjszaka.

Étkezés

A parthoz közel van pár egyszerű étterem, ahol 5-6 dollárért lehet ebédelni, nem túl jót, de nem túl drágán. A szálláson nagyon finom vacsora volt, drágábban, 15 dollár körül, de igazi friss hal és zöldségek, amire már nagyon vágytam.

Nekem nagyon bejött Santa Catalina – pont az a nyugis, „chilled” tengerparti hely, amit annyira szeretek. Itt nem lazának látszani akaró, halál unalmas fiatalok voltak, mint Palominóban, hanem csupa jó fej hátizsákos fiatal, akikkel azonnal egy hullámhosszon voltunk. Csak annyi fejlesztés van, ami nagyon szükséges: legyen hol enni, legyen kis wifi, pár vendégház, de semmi többi. Maradjon is ilyen!