2012. szeptember 11, kedd
Reggel úsztam egy jót a szálloda (Rapopo Plantation Resort) medencéjében.
A csoport lustábbik, szállodában maradt része kényelmesen megreggelizett – isteni kávét kaptunk, de itt mindenhol remek, nem hiába, ez az egyik fő exportcikk.
Séta egy eltemetett város felett
Fél 10-kor aztán elindultunk a közeli vulkánhoz, ami 1994-ben tört ki és 6 méternyi hamu alá temette Rabaul eredeti városát. Szerencsére nem voltak halálos áldozatok, mert időben jött a figyelmeztetés. Nagyon furcsa volt úgy járkálni a holdbéli tájon, hogy tudtuk, lábunk alatt mélyen egy egész város nyugszik.
Egy régi hotelben ebédeltünk, a megmaradt kevés épület egyikében – ez kicsit magasabb területen volt, de így is csak a tető csúcsa látszott ki a hamu alól. A tulajdonos család ásta ki az épületet és tette újra lakhatóvá.
Ebéd után a piacon jártunk egyet, ahol nem győztük fotózni a helyi kis szőke kölköket, annyira édesek. Ezen a vidéken sok a szőke, bár nem tudtuk meg, mi lehet az oka.
A földrengéskutató intézetbe is ellátogattunk, ami az egész országot figyeli.
Végül a második világháborúban a japánok által használt alagutakat néztük meg – szegény pápuák nem sokat érthettek a háborúból, miért harcolnak a területükön oly veszettül a kínaiak és az ausztrálok. Ők egyik oldalon se álltak, de mindkét fél felhasználta őket ingyen munkaerőnek.
Duk duk
Itt egy érdekes figurával is találkoztunk – ő a duk duk. A duk duk régen egy titkos társaság volt, akik éjjel gyűltek össze és különös rítusaik voltak. Nők és gyerekek meg se pillanthatták őket. Kizárólag itt Rabaul környékén működtek. A 20. század elejétől kezdve lassan feledésbe merültek, de időnként még felöltöznek ünnepekkor vagy – mint most – a látogatók kedvéért.
A közeli hegy tetején néhány hajóroncs is található – ezeket a japánok húzták ide fel, hogy elrejtsék azokat az ellenség szeme elöl. Elég bizarr látvány egy hajóroncs egy hegycsúcson.
A hotelbe épp naplementekor érkeztünk vissza, csodálatos volt.
Matupit
2012. szeptember 12, szerda
Érdekes kísérlet részesei voltunk ma – a közeli Matupit sziget lakói a Kabaira Dive búvárcentrum fiatal munkatársaival kifejlesztettek egy félnapos turista-programot külföldi látogatóknak és mi voltunk a tesztcsoport. Korábban is érkeztek már látogatók a szigetre, de ők csak kattintottak pár fotót is továbbálltak. Az elképzelés most az, hogy a vendégek jobban megismerjék a szigetet, történetét, lakóit és valamit ők is adjanak – nem feltétlenül pénzbeli hozzájárulást, de visszajelzést, emlékeket. Ezzel együtt persze készültünk mi is – a gyerekeknek iskolaszereket vettünk, a felnőtteknek pedig összeállítottunk ajándék-kosarakat. Ezek a programok arra is jók, hogy a szigetlakók felidézzék és megőrizzék régi hagyományaikat, melyek közül sok már-már feledésbe merült a misszionáriusok meglehetősen keménykezű fellépése során. A misszionáriusoknak természetesen sokat is köszönhet az ország, elsősorban iskolákat és kórházakat, de mivel nem tűrték meg a kereszténység mellett más hitek és hagyományok továbbélését, szomorú szerepet játszottak azok felszámolásában.
Hajóval mentünk át a szigetre, ahol a férfiak a vízbe gázolva igyekeztek elijeszteni minket – bemutatva, hogyan fogadták az első telepeseket.
Az asszonyok ugyanakkor virágfüzérekkel készültek, hogy kifejezzék jóindulatukat.
Az iskolában a gyerekek jó félórás programot adtak elő, szavaltak és énekeltek, annyira drágák voltak.
Jim átadta nekik az ajándékainkat.
Az asszonyok egy réten bemutatták a régi mesterségeket, mint pl. a nádszőnyeg készítését vagy pl. a kagylópénz felfűzését. Ez még a mai napig használatban van, így fizetnek a feleségekért vagy pl. ezzel róják le az iskolai tandíjat. A piacon is elfogadják, sőt van olyan bank, amely beváltja „igazi” pénzre.
Körbesétáltuk az egész falut, beszélgettünk a családokkal, fotóztuk a gyerekeket.
Aztán az asszonykórus énekelt, miközben mi külön az erre az alkalomra ácsolt padokon hűsöltünk.
A legnagyobb sikere a duónak volt – simán lemosnának minden „Csilalg születik” sztárt:-)
Annyira jópofa volt az egész délelőtt, látszott, mennyire élvezték a falubeliek is és tényleg mindenki kivette a részét valamilyen formában a programokból – férfiak és nők, gyerekek és idősek. Átadtuk a 10 ajándékkosarat, megköszöntük a vendéglátást és még hosszú percekig fogadtuk a kézfogásokat és öleléseket, olyan hálásak voltak a látogatásunkért.
Délután jóleső semmittevés volt – alvás, olvasás, úszás. Aztán bementünk a városba vacsorázni – elég érdekes helyet találtunk, a helyi country klubot. Golf-, billiárd-, és bingóklub egyben, limitált vacsoraválasztékkal – fish and chips lett a nyerő, azt ettünk mindannyian a magas bárasztalnál.
2012. szeptember 13, csütörtök
Szerencsére ma is jó nyugis nap volt – kirándultunk egy nagyot két hajóval a környéken. Pár órára kikötöttünk egy szigeten is, ahol csodálatosan tiszta volt a víz.
Lehetőség volt snorkelingezni és a búvárállomás dolgozói remek ebédet készítettek nekünk: grillezett halat és csirkét, változatos salátákkal, édesburgonyával és desszertként gyümölcsökkel.
Visszafele ragyogó napsütésben indultunk el, de fél óra múlva kis híján elkapott minket a vihar. Hatalmas hullámok voltak a tengeren, csuromvizesek lettünk, össze-vissza dobált minket a hajó, de szerencsésen hazaértünk a szállóba.
Hagyományos vacsora
Kora este átsétáltunk a tegnapi és mai programért felelős fiatal pár családjához és megnézhettük, hogy készül egy tradicionális ünnepi vacsora. A tűz – amelyben köveket melegítettek – már égett egy ideje és a csirke elő volt főzve, de innentől kezdve mi is láttuk a főzési módszert. Egy jó nagy tálba spenótleveleket tettek (illetve ennek helyi változatát, az aibikát), erre kerültek a forró kövek – melyeket a tűzből kivéve vízbe mártottak, hogy ne legyen majd az egész vacsorának hamu íze. Ismét spenót, csirkedarabok, ismét kövek, rétegezve. Gyakorlatilag a kövek párolták meg a spenótot. Került még a fazékba pirospaprika, paradicsom, gyömbér, hagyma és fokhagyma, majd az egészet hagyták egy kicsit állni.A másik fogás vegetáriánus volt – édesburgonya, papaja, jávai banán és taro (ez egy gyökérzöldség) keveréke, melyet banánlevélbe csomagoltak és szintén forró kövek közt pároltak. Finom édeskés volt, desszertnek is elment.
Körülültünk egy jó nagy asztalt, a nagycsalád és mi, és órákig beszélgettünk – ismét egy felejthetetlen este naplementével, finom falatokkal és remek társasággal.