Panama – felhőkarcolók, esőerdők, strandok

Sokak tanácsára indultam el Kolumbiába, ami egészen elképesztően jól sikerült utazás lett – színes, izgalmas, és meglepően biztonságos, barátságos. Ha már ott voltam, összekötöttem az utam még egy országgal, Panamával. Mióta nem vagyok 2-3 hetes szabadságokhoz kötve, igyekszem minél hosszabb utakra menni, hogy lehetőleg kevesebb repülőútból megússzam a világjárást, a környezet védelmében ugyebár. Panamavárosból indultam, és felutaztam egészen a Costa Rica-i határ mellett fekvő Bocas del Toro régióba.

RÉSZLETES ÚTIKALAUZ

Panamaváros

2017. február 13-17.  Bogotából alig egy óra volt repülővel Panama City. Másképp elég nehéz is megközelíteni az országot – szárazföldön gyakorlatilag lehetetlen a határátkelés Kolumbiából, hajóval pedig hosszadalmas. A repülőtérről a városba vezető úton nem is lehetett volna nagyobb a kontraszt Kolumbiához képest: szinte mintha Amerikába érkeztem volna, vadonatúj felhőkarcolók fogadtak, ameddig szem ellátott. A taxis viszont kevésbé volt kedves, mint amit a szomszédban megszoktam, ráadásul itt komoly kartell van, 30 dollár a viteldíj a városba és punktum. Szerencsére épp kifogtam még két utast, akik ugyanarra tartottak, amerre én, így valamivel olcsóbban megúsztam.

Panamaváros

Ha valaki nagyon szeretne spórolni, nem lehetetlen tömegközlekedéssel se bejutni a városba. Eléggé el van dugva a busz, de találtam róla a neten egy részletes leírást.

Otthon sok kutakodás után úgy döntöttem, a modern pénzügyi negyedben keresek szállást. Itt egy rakás négycsillagos szálloda érhető el 60 dollár körüli áron, míg az óvárosban ennek a dupláját kellene kicsengetni. A metróval innen könnyedén eljuthat az ember bárhova és étteremből is rengeteg van.

Panamaváros

Az első nap az óváros felé indultam. A metróhoz egy kártyát kell kiváltani, majd arra tölteni fel a leutazni kívánt összeget. Én nagy svunggal öt dollárt tettem rá, ami teljesen felesleges volt, mert egy menet díja mindössze 25 cent.

Casco Viejo

A becélzott óváros nem a legrégibb település itt, az ugyanis, a tűzvészben megsemmisült Panama Viejo pár kilométerre innen teljesen romokban hever. (Később, amikor az országot bejárva visszatértem Panamavárosba, azt is megnéztem, de különösebben nem izgalmas). A turisták kedvence most  Casco Viejo nevű városrész, ami a második városmag, hangulatos, régi gyarmati hangulattal. A két régi városrész alkot együtt egy világörökséget az UNESCO listáján.

Panamaváros

Casco Viejo alig pár utcányi, így lassan andalogva és fotózva is pár óra alatt bejárható. Sok épület már szépen felújítva pompázik, de a legtöbbet épp szétverik és renoválják. Nem nehéz megjósolni, hogy itt hamarosan minden csilivili butikokkal és éttermekkel lesz tele.

Panamaváros

Biomuseo

Megebédeltem egy ceviche-t is kínáló étteremben, majd eltaxiztam a pár kilométerre levő Biomuseo nevű, Frank Gehry tervezte pompás épülethez. Azt hittem, ebben a drága városban milyen jól megúsztam öt dollárból az utat – egészen addig, míg visszafele csak egy dollárt kért a sofőr (igaz, az úgynevezett colectivo volt, azaz többen utaztunk a taxiban).

Panamaváros

Panamaváros

Panama csatorna

Másnap a Panama csatornánál kezdtem. Tudtam, hogy reggel érdemes jönni, de valahogy elszöszmötöltem a reggelt (a facebook óta ez sajnos gyakran előfordul), így majdnem lemaradtam a mutatványról. Egy hatalmas hajó épp elhagyta a dokkot és a jegyszedő azt mondta, véget is ért a reggeli műszak, majd csak délután 3-kor folytatják a zsilipelést. Szerencsére nem lett igaza, mert még jött két hajó, akiket átmanővereztek a másik oldalra, így végignézhettem a folyamatot. Hát nem egy akciófilm, maradjunk annyiban, elég sziszifuszi dolog, de azért így is meg voltam hatódva, hogy megláttam az emberi teljesítménynek ezt a hatalmas alkotását. Jelentőségét mutatja, hogy a nagy hajók építésénél világszerte észben tartják a csatorna zsilipeinek méretét (305 méter hosszú és 33.5 méter széles).

A csatorna használati díja hajómérettől és még sok minden mástól függ, átlagosan 50 ezer dollár (14.5 millió forint). A legnagyobb díj rekordját sokáig a Norwegian Pearl luxus-utasszállító tartotta, melynek egyik 2010-es átkeléséért 375 ezer dollár (108 millió forint) volt a számla. Ezt 2016-ban egy teherszállító múlta felül, amelynek 819 ezer dollárt (238 millió forintot) kellett kicsengetni.

A belépő 15 dollár (kilátó, film és múzeum).

Panama csatorna

Soberania nemzeti park

Itt egy taxit fogtam, és megalkudtam 10 dollárra, hogy vigyen el a Soberania nemzeti parkba, ahol sétáltam egyet az esőerdőben. Ragyogó napsütés volt, és talán életemben először gondoltam azt, hogy jobb lenne valami borús, esős idő, az esőerdő úgy izgalmas igazán. A séta nem nyúlt hosszúra, több okból. Egyrészt semmilyen leírásból nem volt világos, hogy ahol a jegyet kell venni, ott csak egy rövid ösvény van – a komolyabbak jó 40 percnyi vezetésre vannak, én meg szélnek eresztettem a taximat, amikor kiszálltam. Másrészt nem hoztam vizet, mert eszembe se jutott, hogy egy nemzeti park bejáratánál ne legyen. De most akkor ti tudjátok, mire készüljetek:-)

PanamavárosVisszafelé Panama Citybe elcsíptem egy buszt, olyan igazi régi csotrogányt, ami egy dollárért visszavitt a városszéli buszpályaudvarra. Ez az Albrook terminál egybe van építve egy hatalmas bevásárlóközponttal, az Albrook Mall-lal, úgyhogy ott meg is vacsoráztam. Az étkező rész két emeleten több tucat gyorséttermet foglal magába, a méretekről elég annyi, hogy egy komplett kis körhintát vesznek körbe az asztalok.

Panamaváros

Portobelo

A harmadik nap nagy dilemma volt: elmenjek-e a fővárostól 3 órányira levő világörökséghez, amihez oda-vissza összesen hat órát kell buszozni, pedig nem akkora nagy durranás, vagy maradjak a szálloda úszómedencéje mellett. Végül győzött a kötelességtudat és nekivágtam!

Két busszal kellett utazni. Először Sabanitas nevű városba mentünk a Panama-Colón expresszel, amiben megvolt a szentháromság, amit a helyiek imádnak: dönthető ülés, rohadt erős légkondi, üvöltő TV. Én ezeket becseréltem volna wifi-re, de az nem volt opció. Innen helyi, agyonfestett csotrogánnyal tovább Portobeloba. Az egész út egy irányba kijött öt dollárból.

Portobelo erődje valóban nem nagy szám, de legalább a környezet festői. Az aprócska településről ma már nehéz elképzelni, hogy egykor Közép-Amerika egyik legjelentősebb spanyol kikötője volt. A nevét még Kolumbusztól kapta, aki szép kikötőnek (Puerto Bello) nevezte el – ez rövidült le a mai elnevezésre.

Portobelo

Mindenesetre a buszozás miatt nem bántam meg, az igazi latin-amerikai hangulat volt. Imádom ezeket a járgányokat:-)

Portobelo

Panamaváros szállás

A felhőkarcolós negyedben egymást érik a négycsillagos hotelek. Mivel négy éjszakát voltam, beneveztem egyre, kicsengetve a 60 dolláros díjat. Előtte-utána sok kis porfészek vendégház volt és lesz, néha kell az ember lelkének egy kis nyugi, forró vizes, nagy víznyomásos zuhannyal, finom büféreggelivel, kényelmes nagy ággyal. A Tryp Panama Centrora esett a választás, de gondolom, a többi is hasonló (azért ez lett nálam a befutó, mert tetszett a tetőteraszon a medence)

Panama szállás

Az országjáró körút végén is töltöttem két éjszakát a fővárosban, akkor a Best Western Zen lett a szerencsés nyertes, szintén medencével a tetőteraszon és sokkal csendesebb szobával.

Panama szállás

Panama szállás

Nekem mind a két szállás bejött, de naponta változik, mikor hol van akció – úgyhogy a legjobb, ha összehasonlítod az árakat itt:



Booking.com

Étkezés

Egy kiemelkedő kajás élményem nem volt, úgyhogy ezt a témát most átugrom. Az egyetlen, amit említenék, hogy nem érdemes a drága éttermekben enni cevichét, mert a halpiacon fillérekért is lehet.

Panamavárosra bőven elég így három nap. Aki nem világörökség-mániákus, a harmadikat töltheti egy város környéki kis szigeten (például Isla Taboga), ahova a helyiek előszeretettel járnak strandolni.

Santa Catalina és Coiba

2017. február 17-18. Nagyjából mindent láttam a fővárosban, ami érdekelt, úgyhogy irány a vidék – elsőként egy világörökség, Coiba szigete!

Panamából jó hosszú buszozás várt rám, de ezt nem lehetett megúszni. Először Sonaba indultam, ami öt óra volt (9.70 USD). Szerencsére nem volt túl hideg a légkondi és a bugyuta TV-műsor hangja is még az elviselhetőség határán belül volt. Egy pasi ült mellettem, persze szétterpesztett lábakkal, de már megszoktam, hogy itt a buszokon nekem mindig fél hely jut. Vagy egy nagy hátsójú nő ül mellém, vagy egy terpeszüléses pasi vagy egy kisgyerekes anyuka. Ha van luxus Latin-Amerikában, az a saját ülés a buszon és a csend.

Sonába megérkezve szembesültem azzal, micsoda helyzeti hátrányba kerültem, hogy addig a busz végében ültem. Mire lekászálódtam róla, már nem fértem fel a Santa Catalinába induló csatlakozó buszra, az ugyanis jóval kisebb volt. Szerencsére nem csak én jártam így, hanem még pár hátizsákos, úgyhogy összeálltunk öten és fogtunk egy taxit. Igaz, négyszemélyes volt, de mostanra mindenki megtanult fél helyen ülni. 55 dollárért vállalta a bő egy órás fuvart, úgyhogy fejenként 11-et csengettünk ki.

A többiek mind voltak a San Blas szigeteken, én azt sajnálom kicsit, hogy lemaradt, de hát minden nem fér bele. Az útikönyv elég bonyolultnak írta le az odajutást, és tömegközlekedés valóban nincs, de kiderült, egy rakás hostel szervez 1-2 éjszakás utakat oda. 110 USD az egy éjszakás, 130 a kettő, így tovább 20 dollár minden egyes plusz éjszaka, és az árban minden benne van: utazás, szállás és étkezés, úgyhogy végülis az kibírható lett volna. No, minden nem lehet – most örüljünk Santa Catalinának.

Santa Catalina

Itt egy nagyon helyes svájci házaspár által üzemeltetett vendégházban lakom. Ők is bérlik a házat pár éve, a földszinten laknak, az emelet három szobáját kiadják és van egy irtó helyes befogadott kutyusuk. Jó 20 perc séta a tengerpart, de az ottani szállások sokkal vacakabbak és drágábbak voltak.

Este lesétáltam a partra és az itt élő / nyaraló két tucat emberkével közösen megnéztük a naplementét.

Santa Catalina

A szálláson végre finomat vacsoráztam, halat zöldségekkel, már nagyon hiányzott valami friss kaja. Aztán a nap azzal az izgalommal fejeződött be, hogy láttunk egy cuki hangyászsünt a kertben a fatörzset átölelve pihenni, de sajnos már sötét volt fotóhoz.

Coiba

Másnap aztán irány Coiba szigete, amiért tulajdonképpen idejöttem. Ez egy világörökségi helyszín, egyedi élővilága miatt. Ebből ugyan nem láttam sokat, mert a szárazföldön élőkhöz túrázni kellene, a vízben élőkhöz meg búvárkodni, én meg csak kirándultam a szigetre, de úgy döntöttem, így is bevéshetem a pipát a listámra. Úgy másfél óra volt motorcsónakkal a sziget, eléggé „hepehupás” tengeren, de szerencsére nem lettem tengeribeteg. Az időjárásra nem lehetett panasz, csodálatos napos időnk volt.

Coiba

Coibát még nem igazán fedezték fel, meglepően eldugott. Mondjuk Santa Catalina sem az a metropolisz, ahonnan meg lehet közelíteni, talán ha két tucat ház van. Nagy turistacsoportokat nem is lehetne hova tenni, mert csak pár kisebb vendégház üzemel. Magán Coiba szigetén pedig egyáltalán nincs hotel, csak egy hostelszerűség: hat darab ház, mindegyikben két szoba, 6-6 ággyal. Se villany, se meleg víz, se wifi (!). Nem véletlen, hogy ide leginkább csak hátizsákos fiatalok járnak. Régen ugyan kikötöttek itt nagyobb tengerjáró hajók, de a sziget infrastruktúrája egyszerűen nem bírt annyi emberrel, a védettség miatt pedig nagy fejlesztésekbe nem lehet fogni. Ma már csak napi egy hajó jöhet, és azokból is csak a kisebbek.

Panama

Este ismét „mozi”, azaz kiültünk a partra naplementét nézni. Most már bicajjal jöttem, mert kezdtem unni a sétát a szállásra. Érdekes egy bicajt kaptam, nem jó rajta a fék. Viszont abszolút hullámvasút az út a szállás és a part közt, úgyhogy pont jó volt: a lejtős részen úgy begyorsultam, hogy az emelkedőn nem kellett küszködni. Forgalom úgyis alig van, maximum a kutyák miatt kellett aggódnom, nehogy elém fussanak.

Szállás

Hostal Mundo Pequeno
A parttól 20 percnyire, három szoba. Tiszta, iszonyú lassú wifi (de legalább van, legtöbb helyen egyáltalán nincs), csak hideg zuhany, cuki kutya, ingyen bicajok bejárni a “központba”, 40 dollár/éjszaka.

Étkezés

A parthoz közel van pár egyszerű étterem, ahol 5-6 dollárért lehet ebédelni, nem túl jót, de nem túl drágán. A szálláson nagyon finom vacsora volt, drágábban, 15 dollár körül, de igazi friss hal és zöldségek, amire már nagyon vágytam.

Nekem nagyon bejött Santa Catalina – pont az a nyugis, „chilled” tengerparti hely, amit annyira szeretek. Itt nem lazának látszani akaró, halál unalmas fiatalok voltak, mint Palominóban, hanem csupa jó fej hátizsákos fiatal, akikkel azonnal egy hullámhosszon voltunk. Csak annyi fejlesztés van, ami nagyon szükséges: legyen hol enni, legyen kis wifi, pár vendégház, de semmi többi. Maradjon is ilyen!

Boquete, Panama éléskamrája

2017. február 19-22. Boquete egy darabig nem is szerepelt az útitervben. Helyette Cerro Puntába igyekeztem, az a kis település ugyanis a kapuja a La Amistad nemzeti parknak, amely egy Costa Ricával közös világörökség. De kénytelen voltam egy B-tervet csinálni, ugyanis semmi normális szállást nem találtam ott. Így került a képbe Boquete. Ez sokkal fejlettebb hátizsákos gócpont, több vendégházzal, túracéggel.

Az utazás

Az is nagy előnye, hogy ide találtam Santa Catalinából egy direkt transzfert, így nem kellett 8-9 órát 4 különböző buszon utazni. A Hello Travel Panama vállalkozás minden nap indít egy 12 fős kisbuszt Santa Catalinából Boquetebe, illetve egy másikat Boqueteből Bocasba – ahova majd én is továbbállok. Az előbbi ára 35 dollár, utóbbié 30. Összességében nem jelentősen drágább, mint amennyire a buszokra a jegy összeadódna, viszont jóval kényelmesebb.

Félúton megálltunk ebédelni. „20 perc szünet” – jelentette be a sofőr. Nekem rögtön nyilvánvaló lett, hogy ez a poros kisváros utcáin csellengeni sok, arra viszont kevés, hogy saját magam találjak jó ebédet (nulla spanyol tudással), úgyhogy a sofőr nyomába eredtem. Ő rendszeresen megáll itt, biztos tudja, hol lehet gyorsan, olcsón, finomat ebédelni. Így is lett, és mivel a mellette levő asztalhoz ültem, azon se kellett izgulnom, hogy nem veszem észre, és elindul a busz.

Boquete egyből szimpatikus volt. Kb. 1200 méter magasan van, így itt nincs akkora hőség, és pont jó a helyiek és turisták aránya. Ez a régió egyébként Panama éléskamrája: az ország gyümölcs- és zöldségszükségletének 86 százalékát innen elégítik ki, és még exportra is bőven jut, USA-ba és Kanadába. Könnyebb felsorolni, mi az, ami nem terem meg itt: alma, körte és szőlő.

Három éjszakát foglaltam le, így két teljes napom lett a felfedezésére.

A quetzal nyomában

Az első napot a környékre szántam, méghozzá madárleső túrára. Nem vagyok igazán rákattanva a madarakra, de ha már itt ez a specialitás, akkor nézzük. A Tripadvisoron listavezető Boquete Outdoor Adventures csapatnál foglaltam le egy félnapos sétát. Nyomatékosan azt is kértem, hogy John legyen a vezető, akiről a neten mindenki ódákat zeng. Így is lett.

Panama

Alig öt kilométert sétáltunk bő három óra alatt, úgyhogy nem nevezném komoly sportteljesítménynek. De nem is ezen volt a hangsúlyt, hanem a madarakon. Köztük is a helyi sztárt, a quetzalt igyekeztünk becserkészni, ami egyből sikerült is.

Panama

Máris megveregettem a vállam, hogy nem sajnáltam a 35 dollárt kicsengetni ezért a sétáért. Elvileg ugyanis az ösvény (a Pipeline trail) vezető nélkül is járható, mindössze 3 dolláros belépővel. De magamat ismerve jó, ha egy elefántot észreveszek – madarakat biztos nem.

Panama

És a többiek…

Most is volt egy rakás kolibri, amit mi szabad szemmel még akkor se láttunk, amikor John pontosan megmutatta, melyik ágon ülnek. Kénytelen volt felállítani a távcsövét vagy valaki szuperzoomjával közelebb hozni. Ez is egy szakma. És nemcsak a madarak voltak csodálatosak, de más apróságok is, amiket magamtól nem láttam volna meg – például az átlátszó szárnyú pillangó vagy a korallszínű kis kígyó.

Panama

Panama

John 15 éve vezeti a túrákat, még a nagypapája tanította meg neki, hogy lehet észlelni a madarakat. Leginkább hangok alapján. Ez mondjuk a mindenki másnak teljesen láthatatlan kígyót nem magyarázta meg, mert az ugyan nem énekelt.

Este a hostelben becsatlakoztam egy kanadai időseb párhoz és egy fiatal német lányhoz, négyen dobtuk össze a pénzt és a tudásunkat egy közös vacsorára. Az én főzőtudományommal ugyan nem sokra mentek, cserébe viszont én mosogattam.

Világörökségvadászaton

Másnap aztán béreltem egy autót egy napra, ami gyakorlatilag hét órát jelentett – a helyi egyetlen kölcsönző ugyanis csak 9-kor nyitott és ötkor zárt, ráadásul egy órát elvacakoltunk a papírmunkával. A tulaj fokozatosan adagolta a meglepetéseket – a teljes biztosítás nem érvényes arra, ha saját magam teszek kárt véletlenül az autóban, például nekitolatok egy fának, a mosatás is plusz költség, de az igazi aduászt az utolsó pillanatra tartogatta: automata autót kaptam. De akkor már nem volt visszaút.

Errefelé nem rontják a tájképet irányjelző táblákkal, de szerencsére letöltöttem a maps.me-n Panamát, így azzal elvoltam. Abban rokonok vagyunk, hogy az irányjelzőt itt se használja a többség, így legalább végig megmaradt az éberségem, hogy kitaláljam a sofőrtársak gondolatát.

A cél Cerro Punta volt, ahova eredetileg akartam menni, mert azért nem adtam fel, hogy betegyem a lábam a nemzeti parkba. Bevallom, csak a pipa kedvéért csináltam az egészet, mert túrázni nem mertem egyedül. A bátorságom addig terjed, hogy egyedül lányként körbeutazok egy országot, de erdőben félek szólóban mászkálni – elsősorban nem is az állatoktól vagy emberektől félek, hanem hogy történik valami, teszem azt kimegy a bokám, és nem jön senki, aki segítene.

Boquetetől Cerro Punta szűk három óra vezetésre van, úgyhogy majdnem hat órát ültem autóban (és fizettem 60 dollár bérleti díjat meg 17 dollárt benzinre) ezért a pipáért. De mielőtt teljesen bolondnak nézne valaki, megérte, mert nagyon más arrafelé a táj, így legalább ezt is láttam. Igazi ködbe burkolózó hegycsúcsok, élénkzöld rétek, bájos tornácos házikók és rengeteg zöldségeskert.

Panama

Szállás

A központhoz nagyon közel levő, mégis csendes Hostal Valle De Las Flores egyik szobáját vettem ki, fürdőszobás, jó meleg zuhannyal, helyi viszonyok közt gyors wifivel, a közös konyha használatával, 40 dollár/éjszaka.

Étkezés

A Bouqete Fish House jó választás egy friss pisztrángra. Az utca túloldalán a Suger and Spice népszerű cukrászda és kávézó. Mindkettőt főleg gringók látogatják, de tudok ajánlani egy autentikus helyi kifőzdét is. A mini-pláza utcájában van a Jardines de Boquete, ahol pár dollárért remek ebédmenü van.

Bocas Del Toro

2017. február 22-24. Még egy táj maradt hátra: a Karib-tenger! Bocas del Toro a mesés tengerpartok és szigetek kis csoportja Panama északkeleti csücskében. Ezen a vidéken nem épültek ki nagy tengerparti szállodák. Abszolút emberi léptékű az egész, kis vendégházakkal, a szigetek közt olcsón közlekedő motorcsónakokkal. Időseket, családokat elvétve látni, inkább bohó, laza hátizsákos paradicsom. A megfizethető áraknak, laza hangulatnak köszönhetően sokan hetekre itt ragadnak.

Ez több tényezőnek köszönhető. Egyrészt az aprócska reptéren csak a Panama Air gépei szállhatnak le, így nagy utasszállítók nem is tudják ontani magukból a tömeget. Másrészt az édesvíz is limitált, nem tudnának sokkal nagyobb turistaáradatot ellátni belőle. De nemcsak az infrastruktúra nincs felkészülve több látogatóra, igény se igazán van hatalmas szállodákra, ugyanis ez a környék egyáltalán nem való gyerekes családoknak. A strandok szinte sehol nem olyan biztonságosak, hogy az élvezhető legyen kicsikkel, úgyhogy Bocas megmarad ilyen low-key üdülőnek.

Panama

Közlekedés

Boqueteből direkt busszal jöttem át (Hello Panama Travel, 30 USD, öt óra), úgyhogy kora délután érkeztem. (A városkának van repülőtere is, közvetlen járattal Panamába, magam is úgy utaztam vissza a fővárosba).

Az érkezés napján nem is mentem sehova tovább, csak sétálgattam a szigetvilág fővárosában, Bocas del Toroban, ahol a színesre pingált házak igazi karibi hangulatot teremtenek.

Panama

Zapatilla – egész napos hajókirándulás

Másnap volt egy teljes napom, akkor befizettem egy egész napos hajós kirándulásra (Coopeguitur, 35 dollár). A lakatlan, idilli Zapatilla sziget volt a cél, ahol jó két órát töltöttünk strandolással, snorkelinggel. Előtte volt egy kis delfinnézés, egy plusz snorkeling megálló, utána meg ebéd és rövid fotózás egy tengeri csillagokkal bőségesen ellátott parton.

De a nap igazi sztárja a csodaszép Zapatilla volt. Az átlátszó, azúrkék tenger a homokos tengerpartokkal engem kicsit a Maldív-szigetekre emlékeztetett, bár ott nagyságrendekkel izgalmasabb a víz alatti világ (no de az árfekvés is más). Az idillt csak az itt-ott eldobott sörös és üdítős dobozok rontották. Nagy szerencséje az emberiségnek, hogy nem rám van bízva az ítélkezés, különben elég sanyarú sorsuk lenne a szemetelőknek.

Panama

A következő nap már repültem vissza Panamába, de a délelőtt még szabad volt, úgyhogy beneveztem egy sétára a helyi botanikus kertbe. Ezt 20 éve alakítgatja egy angol-új-zélandi házaspár, akik körbeutazták a világot, hogy megtalálják a tökéletes helyet, ahol letelepedhetnek – és Bocasra esett a választásuk. A taxi mindössze 1 dollár (elvileg – turistáknak kettő), és elég mókás volt. A hotelhez rendelt taxi, amiről azt hittem, hogy csak az enyém, útközben buszként viselkedett, azaz felvettünk még egy-két utast, és csalinkáztunk kicsit, hogy kitegyük őket. De pici a város, így ez nem volt nagy időveszteség.

Bár nem szoktak a botanikus kerteket túlságosan lekötni, ezt nagyon imádtam. A rendezett kert és a buja dzsungel okos ötvözete. Nem úgy néz ki, hogy van egy adag X virág valahol, máshol meg egy ágyásnyi Y virág, hanem egymás hegyén-hátán a növények, mintha rendezetlen lenne, de persze nem az. A kétórás séta ára 20 dollár, és csak bizonyos napokon, hétfőn és pénteken, előre bejelentkezve lehet menni (Finca los Monos). Madarászoknak is ajánlom, mert tele van egzotikus, színes madárkákkal. Olyan kis csoda, hogy a várostól egy dolláros taxiútra egy kész kis Jurassic parkban találja magát az ember:-)

És végül, amire nem maradt idő, de ha lett volna még egy napom, érdekes lett volna. A környéken (nem ezen a szigeten, de pár dolláros, motorcsónakos taxiútra egy másikon) kakaóültetvényeket is lehet látogatni. Aki még nem látott ilyet, annak érdekes lehet, hogy készül a csokoládé.

Panama

Szállás

Palma Royale
A város egyik elegánsabb szállodája. Standard földszinti szobák 105 USD, nagyobb, négy főre is alkalmas hálószobás lakosztályok 175 USD , valamint a legfelső szinten egy pompás penthouse apartman 325 USD. A főutca végén van, a tenger mellett. Így a központ nyüzsgése nem zavaró, jó csendesek az esték, de pár perc sétával minden elérhető. A recepciósok tudnak foglalni bármit, legyen az taxi, hajókirándulás, étterem. Gyors és ingyenes a wifi, finom a reggeli (árban benne van).

Étkezés

El Chitré
Gyors és olcsó (4-5 USD) ebédre kiváló kifőzde, közel a főtérhez.

Super Gourmet
Ínyenc delikát, nagyon finom és organikus helyi csokik is kaphatóak

El Último Refugio
A város talán legjobb étterme, kiváló halételekkel, tengerparti fekvéssel, főfogások 15 USD körül.

Panama

PRAKTIKUS

Mikor jó Panamába utazni?

Panamában mindig meleg van, az ideális utazás időpontját inkább az határozza meg, mikor szárazabb az idő. A csapadékos évszak májustól decemberig tart, úgyhogy a legcélszerűbb január és április közt utazni.

Panama belépési feltételek

Magyar állampolgárok 180 napra vízummentesen, érvényes menettérti jegy és megfelelő anyagi fedezet felmutatásával, valamint a belépés napjától számítva minimum 180 napig (a maximum tartózkodás időtartamáig) érvényes útlevél birtokában utazhatnak Panamába (forrás: Konzuli Szolgálat).

Kell-e oltás Panamába?

Kötelező oltás nincs, ajánlott oltások:

  • Hastífusz elleni védőoltás
  • Hepatitis A fertőzés elleni védőoltás
  • Hepatitis B elleni védőoltás
  • Torokgyík-szamárköhögés-tetanusz (Di-Per-Te) elleni védőoltás

Panama a Zika-vírus által érintett országok között van. A Zika-vírus által fertőzött területekről, illetve a folyamatosan frissített egészségügyi előírásokról EZEN a weblapon tudsz tájékozódni.

Egyéb érdekességek, tudnivalók

Panama a világ egyetlen olyan országa, ahol mindössze 80 km-es távolságban tekinthető meg a felkelő és a lemenő nap, úgyhogy ugyanazon a napon mindkét élményben részünk lehet repülőút nélkül. Ráadásul egészen egyedülálló módon a nap itt a Csendes óceánnál kel fel, és az Atlanti óceánnál nyugszik le (az ország sajátos, fekvő „S” alakja miatt).

Panamavárosban iható a csapvíz, de az ország többi részén érdemes palackos vizet vásárolni.

Panama hivatalos pénzneme a balboa. Egy balboa egy amerika dollárral egyenlő, de nem fáradnak balboa pénzek nyomtatásával, hanem mindenki dollárt használ. A balboa csak váltópénzként, érmeként van forgalomban.

További hasznos linkek utazástervezéshez

Panamába gyakran ki lehet fogni Air France akciókat, iratkozz fel a hírlevelükre. Ezen kívül ajánlom a legjobb repülőjegyek keresőkről írt útmutatóm.

Van a weblapomon egy komplett csomagolási lista.

Szálláskereséshez, árak összehasonlításához használd a Booking.com weblapját.

Ha szállodák helyett inkább magánszálláson, airbnb-ben laknál, a “Mi az az airbnb” bejegyzésem végén találsz egy kedvezményes meghívót a rendszerbe, de előtte olvasd át a tanácsaimat, hogyan tehető minél biztonságosabbá a foglalás.

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)